Kelet-Magyarország, 1999. november (56. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-20 / 271. szám
1999. november 20., szombat 2. oldal □ Szembenállás Zbigniew Brzezinski The New York Timesban szembehelyezkedett azzal az amerikai állásponttal, amely szerint a Nyugatnak arra kell törekednie, hogy a csecsének tisztességes bánásmódban részesüljenek, de helyes, ha továbbra is Oroszországhoz tartoznak. O Békefenntartók Magyarország őszintén szeretné Romániát minél hamarabb a , NATO soraiban üdvözölni — hangsúlyozta Homoki János, a honvédelmi minisztérium politikai államtitkára a magyar-román béke- fenntartó zászlóalj első gyakorlatának ünnepélyes zárásakor. O Összefogás A két fő szerb ellenzéki erő esetleges összefogásának jeleként a Szövetség a Változásokért (SZP) tömörülés egyik vezetője lehetségesnek mondta az SZP és a Vük Draskovic-féle Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) megállapodását a választások kikényszerítése érdekében. Építés közben csütörtökön összeomlott egy 12 méter magas máglya a texasi College Station Texas A&M Egyetemén és tizenegy diák életét vesztette, huszonöt pedig megsebesült. Az óriás máglyát évenként meggyújtják a helyi egyetem és a rivális Texasi Egyetem csapatainak hagyományos amerikai futball-mérkőzése előtti éjszaka APA/EPA-felvétel Edét* Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sípos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (információ), Galambos Béla (gazdaság), Nagy István Attila (kultúra), Marik Sándor (társadalom), Mán László (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax: 501-970. Postafiók: 47-4401. Hirdetés: 25-4401. Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44)310-651. E mail -szerk.: kelet@iscomp.hu —hird.: kelethird@iscomp.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/413-101 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: 06-80/306-306. ~T~j Lapunk eladott példányszámát y*"“ rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., fax: 501-970 Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 715 forint, negyedévre 1990 forint, fél évre 3990 forint, egy évre 7790 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 39 forint, pénteken a TV Plusszal 44 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Lapunkat Magyarország legnagyobb médiafigyelője, az OBSERVER Budapest Médiafigyelő Kft. rendszeresen szemlézi. H-1084 Budapest, Auróra utca 11. Tel.: 303-4738 Fax: 303-4744 . E-mail: sajto@observer.hu http://www.observer.hu Ma: döntés Helmeczy kizárásáról Nyíregyházán hat városi képviselő kilép a Fidesz-frakcióból • Alapszabály írja elő Nyíregyháza (KM — M. S. ) — Ma tartja megyei választmányi ülését a Fidesz, amelynek egyik témája Helmeczy László pártból történő kizárása. Bármilyen döntés születik, a „Helmeczy-ügy” lezárásával még várni kell, mert a markánsan kettéosztódott testület mindkét oldala fellebbezhet, így alighanem az országos választmány december 11-i ülésén lesz végleges döntés — ha csak addig valami váratlan fejlemény nem történik. Bomlik a frakció Ilyen máris van: csütörtökön a nyíregyházi városi önkormányzat öt egyéni körzetben megválasztott és egy listás képviselője — késő este, már lapzártánk után — nyilatkozatot adott ki, mely szerint nem kívánnak tovább a Fidesz-frakcióban dolgozni. Márföldi István frakcióvezető, dr. Dobai Csilla, Faragó Péter, Turcsik László, Tormássi Géza, Tapolcai Zoltán lépésüket azzal indokolták, hogy „a Fidesz jelenlegi megyei és városi elnöksége Helmeczy László ellen koncepciós eljárást folytat,, ebben olyan eszközöket használ, amelyek lejáratják a pártot... egy szűk érdekkör akaratát erőszakolják rá a megyei és a városi tagságra.” Kozák György városi Fidesz-el- nök így kommentálta a történteket: — A frakció a hétfői közgyűlésre készült. Amikor ezzel végeztünk, Márföldi István frakcióvezető megkérdezte, a kialakult politikai helyzetben ki, hogyan képzeli el a jövőjét. Par- ragh Dénes, Szabó Attila és én kifejeztük, hogy természetesen a Fideszben. Hatan közölték: nem kívánnak tovább a Fidesz-frak- ció munkájában részt venni. Helmeczy László jelen volt, de nem kapcsolódott be a vitába. A városi Fidesz-frakció most három tagra csökken. Az a véleményünk, hogy hatan Helmeczy László személyi ambícióit előbbre valónak tartották a Fidesz szavazóinak érdekeinél és szándékainál. A konfliktus nem mai keletű, most tisztázódott. Mi hárman továbbra is a választók felhatalmazása alapján, a város érdekeinek maximális érvényesítése mellett folytatjuk munkánkat. Helmeczy részt vesz Helmeczy László, a megyei közgyűlés elnöke így kommentálta az eseményt: — Nem szerveztem a frakcióban történteket, magam is ott értesültem, mi van kialakulóban. A vitában nem vettem részt. Természetesen elmegyek a választmány szombati tanácskozására és kíváncsian várom a fejleményeket, főként azt, hogy levonják-e a következtetéseket az eddig történtekből, nevezetesen, hogy egy nagyvárosban töredékére csökkent a Fidesz képviselete a közgyűlésben. El kellene ezen gondolkodni. Kozma Péter megyei Fidesz-el- nököt a választmányi ülésről kérdeztük: — A kizárási indítvány intézését az alapszabály írja elő — mondta —. Annak a szervezetnek kell megküldeni a megyei elnökséghez, ahol az érintett tag. Az elnökségnek nincs mérlegelési lehetősége, a választmány soron következő ülésén az indítványt meg kell tárgyalni. A nyíregyházi városi szervezettől mi megkaptuk az indítványt. A 69 tagú választmány szombaton tart ülést, ott előterjesztjük. Az indítványt tevőket és az érintettet természetesen meghívtuk. A választmányi ülés általában nyilvános, kivéve, ha valaki ,a zárt ülésre tesz javaslatot és azt a választmány megszavazza. Az országos elnökség levele A feszültség péntek délig a helyi szervezetekben és az országos sajtóban volt érzékelhető. Ez időben nyilvánult meg először a közgyűlési elnökválasztással kapcsolatban a Fidesz országos elnöksége, amely egy faxot küldött a megyei elnökségnek. Ezt Kozma Péter a következőképpen ismertette telefonon szerkesztőségünkkel: A Fidesz országos elnöksége egyetértését és köszönetét fejezi ki a megyei elnökségnek azon döntéséért, mellyel Tóth András urat jelölte a megyei közgyűlés elnöki tisztére. Sajnálattal vette ugyanakkor tudomásul, hogy a megyei választmány egyes tagjai személyes ambícióikat a párt testületéinek döntése fölé helyezték. Az országos elnökség Fi- desz-tagsággal összeférhetetlennek tartja, ha egyéni érvényesülés érdekében bármely tag saját pártja döntésével szemben más politikai szervezetek támogatását veszi igénybe. Az országos elnökség felkéri a megyei elnökséget, hogy a jövőben is tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a Fidesz Magyar Polgári Pártot közbizalmat élvező személyek képviseljék a megye közéletében. A közleményt az országos elnökség mind a tiz tagja, így Orbán Viktor is aláírta — mondta a Fidesz megyei elnöke. Népszerű a tanári pálya (Folytatás az 1. oldalról) Nyíregyháza (KM — B. I.) — A tanárképző főiskola levelező tagozatán gyorsírás-gépírás, kémia, kommunikációs-művelődésszervező szak az újdonság. A hallgatók harminc százaléka egyébként nem tanári szakon kezdi meg tanulmányait. Már most is tapasztalható, hogy nagy az érdeklődés a kommunikációs, a könyvtár, a szociálpedagógus, a nemzetközi kapcsolatok és a művelődés szervező szakok iránt. A jelentkezési határidő változatlanul március 1-je, ám jó tudni, hogy tanítószakon már januárban előalkalmassági vizsgát lehet tenni. Ami pedig a főiskolára való bekerülést illeti, érdemes a tájékoztatóban előírtakra figyelni. A vitt pontszámokat illetően az utolsó félévi és az utolsó előtti évvégi érdemjegyek az érvényesek. Kérhető továbbra is bizonyos tantárgyakból a középiskolai osztályzat háromszoros szorzata. Elfogadják továbbá a főiskola más szakán, szakpárján azonos vizsgatárgyakból tett Írásbeli és szóbeli vizsga eredményét, ha a pályázó a jelentkezési lapján azt megjelölte. Egyszerűsödött az okmányok dokumentálása is. Elfogták Tribuszernét Budapest (MTI) — A főváros XI- II. kerületében, egy bérelt lakásban csütörtökön este 8 óra körül elfogták Tribuszer Zoltánnét, akit különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt 1997-ben a Legfelsőbb Bíróság jogerősen 9 évre ítélt, de ő nem vonult börtönbe. Tribuszer Zoltánnét pénteken délelőtt kihallgatták, majd átszállították a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe, ahol megkezdte jogerős büntetésének letöltését. Tribuszemé cége több mint 14 ezer 500 befektetőt károsított meg 1,8 milliárd forinttal. Havazás országszerte (Folytatás az 1. oldalról.) Budapest (MTI) — Dunántúlon fennakadást okozott a közlekedésben a pénteken leesett hó. Sok helyen 20-25 centiméter hullott. Baranya megyében a 6-os út Me- cseknádasdnál járhatatlan. Ugyanez a helyzet Pest megyében is, Pomáz, Csobánka, Dobogókő és Pilisvörösvár, Dobogókő útjai váltak járhatatlanná, a hó- átfúvások miatt. Somogy megyében a közlekedés a 65-ös úton Siófok felé teljesen megbénult. Egy árokba csúszott kamion miatt nem lehetett közlekedni az este Fonyódon, Balatonmárián, a 7-es úton sem. A 61-es főút Somogy megyei szakasza is nagy részben járhatatlan. Vas megyében a 73- as főúton nem lehet közlekedni, Veszprém megyében a 8-as úton, a 98-as kilométerszelvénynél vált kaotikussá a járműforgalom. Ugyancsak Veszprém megyében a 72-es úton Litér község és Szentkirály szabadj a, Balatonalmádi között állt le teljesen a közlekedés. Zala megyében a 7-es út járhatatlan, Zalaegerszeg és Nagykanizsa környékén hóátfú- vások miatt bénult meg a jármű- forgalom. Csongrád megyében tegnap este még járhatóak voltak az utak. Veszélyes a helyzet azonban Heves megyében Gyöngyös térségében, különösen az alsóbbrendű utakon alakultak ki. A hétvégére marad a télies időjárás, szombatra ugyan eláll a hóesés, de vasárnapra ismét csapadék várható — jelentette az Meteorológiai Szolgálat pénteken este. Az előrejelzés szerint a pénteki hóesés szombatra mérséklődik, egyes helyeken napsütés is várható. Az erős széllökések azonban újabb hóakadályokat építhetnek. Vasárnapra virradóra rendkívüli lehűlés várható, a hőmérséklet minimuma elérheti a mínusz tiz fokot is. Nemzeti ünnep Monaco nemzeti ünnepén pénteken az uralkodói család tagjai palotájuk erkélyén — középen Rainier herceggel — fogadják alattvalóik üdvözlését APA/EPA-felvétel Iparosok ügyelete Nyíregyháza (KM) — A Ipari és Szolgáltató Ipartestület és az Építőipari Ipartestület információja alapján közöljük, kik szolgáltatnak a hét végén. Üveges: Vig Mihály, Nyíregyháza, Vasvári Pál u. 3. (tel: 06- 30/9634-919, 42/431-955). Vigh István (Szőlő u. 5. tel: 491-385). Villanyszerelő: Hudák András (Nyíregyháza, Fazekas J. tér 15., tel.: 458-052). Villany-, és háztartási gépszerelő: Varjas László (Nyíregyháza, Korányi F. u. 81., tel.: 443-483). Automata mosógépek, bojlerek, mikrohullámú sütők, villanytűzhelyek, háztartási gépek, hűtőszekrények, fagyasztóládák javítása: Bánfai Zsolt (Nyíregyháza, Színes u. 15. tel.: 30/9389-180), Butenkov János (Nyíregyháza, Zimony u. 14., tel.: 60/487- 887), Ráb György (Nyíregyhá- za-Oros, Diák u. 6., tel.: 480- 067), Gubik Mihály (Nyíregyháza, Május 1. tér 7., tel.: 448- 143; 30/9655-876). Fagyasztó- és hűtőgép szerelő: Szabó Sándor (Nyíregyháza Kert u. 30. tel.: 461-313, 30/9380-460) Zárjavító, lakatos: Batta György (Nyíregyháza, Garibaldi u. 61. tel.: 445-360; 30/9535-097), Gyetkó János (Nyíregyháza, Kezdő u. 38/a, tel.: 481-806; 449-906). Mérlegjavító: Hajdú István (Nyíregyháza, Ipari u. 2., tel.: 491-730). Duguláselhárltás: Rinyu Miklós (Nyíregyháza, Naplemente u. 10., tel.: 341-593). Víz-, gáz- és központifűtés- szerelők: Fábián András (Gádor Béla u. 1., tel.: 445-779), File József (Rozsnyó u. 23., tel.: 341-640), Tuza Sándor (Nyíregyháza, Csárda u. 29., tel.: 491-128, 20-9208-969). Gázkészülék-szervizelő és javító: Sántha Sándor (Nyíregyháza Krúdy Gy. u. 34./b. tel.: 06/20/9652-644). Gázkazán, gázbojler és olajégő javítás: Máthé Dezső (Nyíregyháza, Ady E. u. 34./D. tel.: 30/95-31- 010). Rádió- és tévészerelő: Hu- ray István (Nyíregyháza, Tavasz u. 8. tel.: 405-630). Mű- anyaglökhárító-javító: Pataki Sándor (Nyíregyháza, Alkony u. 11., tel.: 342-034). Fogtechnikus: Hagymási Károly (Korányi u. 178., tel.: 443-554); Müó András (Nyíregyháza, Mátyás u. 4. tel.: 409-650). Könyvkötő: Ténai Jánosné (Nyíregyháza Alkony u. 50., tel.: 341-007). Az Opel Csősz sürgősségi ügyelete: 456-555, 06-30-9630-303. v ^ ORSZÁG, VILÁG