Kelet-Magyarország, 1999. november (56. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-20 / 271. szám
1999. november 20., szombat Keleti HÁTTÉR 3. oldal Kétbalkezes Angyal Sándor IVIost, hogy a közismert színész több százmilliós áfacsalása borzolja a kedélyeket hazánkban, becs' szóra némi irigység vesz erőt rajtam. Mert ha belegondolok, hogy a korábbi években hány nagyvállalkozó, pénzintézeti vezető, avagy becsődölt vállalatigazgató síbolt el jó néhány milliárdot úgy, hogy végül még a hajuk szála sem görbült, szüntelenül azon jár az eszem: csak én vagyok ilyen mafla. l\/lert, ha mondjuk magam is létesítettem volna néhány céget, amely bár nem csinál semmit, csak jól tudja csereberélni egymás között a számlákat, s majd az áfát visszaigényelve bezsebeli a milliós zsozsót, akkor bizonyára nem terhelne most annyi részlet, mint amennyi. Akkor dagadt volna a tárcám és vígan száguldozhattam volna irígye- im bosszantására ünnepélyes színű Merce- desemmel vasárnaponként, mert hogy a hétköznapokra lett volna egy másik. Persze — mondják — mint mindenre, az ilyenre is születni kell. Van társam is a két- balkezességben, aki nem fogadta el a privatizáláskor a neki felkínált gyönyörű személyautót, mint ügyvezető, mert arra gondolt, mit szólnának hozzá a beosztott munkatársak. Ezt hallván úgy nézett rá az üzletet közvetítő cég képviselője, mint aki valamilyen ismeretlen földrészről csöppent volna közénk, vagy mint akinek a rendszerváltáskor elment az esze. Nem tudom, mi lesz a sikkasztó színész sorsa, ítélete. Az azonban bizonyos, hogy mire a pont nálunk felkerül az i betűre, általában a vádból elapadnak a milliárdok meg a milliók. Pedig ha megfognák, talán több jutna, mondjuk a nyugdíjakra. HÍREK □ Milliók a malomra Ez év végére befejeződik a túristvándi vízimalom felújítása. A tavaszi belvíz okozta károk helyreállítása ötvenmillió forintba kerül. Jövőre újra beindulhatnak a messze földön híres ipari műemlék vízimalom lapátkerekei, így a turisták ismét láthatják működés közben. □ Máriapócsi búcsú November 21-én, vasárnap az Istenszülő templomba vezetésének búcsúja lesz Máriapócson, amely a búcsúk sorát zárja. A szent mise reggel 8 órakor és délelőtt 10 órakor kezdődik a görögkatolikus templomban. □ Operett A mátészalkai művelődési központban a fővárosi Operettszinház művészei lépnek fel november 26-án, pénteken este hét órától: a Csárdáskirálynő című oprettet adják elő. □ Záhonyi végzősöknek November 22- én hétfőn, 23-án kedden 8-tól 13 óráig tartják a hagyományos őszi nyílt napokat a záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközép- iskola, Gimnázium és Kollégiumban, ahová a végzős általános iskolásokat és szüleiket várják. Az iskola hatféle képzéséből választhatnak. Telefonban nagyon jók vagyunk Az utóbbi négy évben közel 75 ezer előfizetőt kapcsoltak be Szabolcs-Szatmár-Beregben Kovács Éva Debrecen (KM) — Alig néhány éve még világ- szenzációnak számított, ha telefonbeszélgetés közben a két fél láthatta is egymást. Ma már nem az — erősíti meg Balogh János, a MATÁV Területi Képviseleti Központjának igazgatója, a nyilvános távbeszélő szolgáltatások üzletág országos vezetője.. — Szabolcs-Szatmár-Beregben a telefonhelyzetet illetően ma már nem hiányról és várakozásról, sokkal inkább kínálati piacról beszélhetünk. Kínálati piac — 1997-től mondhatjuk azt, hogy minden igényt kielégítettünk, a telefon immár nem hiánycikk a megyében, felzárkóztunk az országos átalaghoz, sőt, bizonyos tekintetben meg is előztük azt — mondja Balogh János. A fellendülés 1993-ban indult, azzal a koncessziós pályázattal, mely kitárta a kapukat, s azt a lehetőséget is tartalmazta, hogy versenyhelyzetbe kerülünk, mivel az önkormányzatok dönthettek úgy: ha elégedetlenek a MATÁV-val, telefonfejlesztésre szerződhetnek mással. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a M ............... Minden igényt kielégítünk, a telefon nem hiánycikk a megyében. Balogh János nyíregyházi, kisvárdai és mátészalkai úgynevezett primer körzetre a MATÁV-on kívül senki nem pályázott, mert gazdaságtalannak ítélte azt, nem látott pénzt benne. A MATÁV hálózata több mint hetvenszázalékos digitalizáltságával a legkorszerűbb Közép-KeAz országos telefonos ügyfélszolgálat három központja közül az egyik Nyíregyházán található Elek Emil felvétele let-Európában. Ma már elmondható, hogy a Szabolcs-Szatmár- Bereg telefonközpontjainak 65 százaléka digitális, ami alig marad el az országos átlagtól. Rohamosan nőtt A MATÁV továbbra is Magyar- ország egyik legnagyobb beruházója. Az elmúlt években a megyében több mint tízmilliárd forintnyi beruházási forrás fel- használása eredményeként rohamosan nőtt a telefonvonalak száma. Az utóbbi hat évben megnégyszereződött e mennyiség, (1998 végén 24,1 volt száz lakosra vetítve), ma már több mint 140 ezer előfizető van a megyében, csak az utóbbi négy évben közel 75 ezer előfizetőt kapcsoltunk be, így elmondható, hogy a lakások hetven százalékában van telefon, s azért csak ennyi, mert többre egyszerűen nem volt igény. A MATÁV mindeközben megerősítette vezető pozícióját Közép- és Kelet-Európábán a fejlett távközlés területén, s elsődlegesnek tartja a további gyarapodást, illetve új termékek és szolgáltatások bevezetését. — A 2000 utáni évek egyik fontos feladata épp ezért nem a mennyiségi, hanem a minőségi fejlesztés lesz. A fix telepítésű rádiótelefonokat (RLL) elsősorban vidéken telepítettük, amelyeket minőségi fejlesztés keretében folyamatosan kiváltunk, 2003-ig lecseréljük valamennyit. Terveink szerint vidéken vegyes technológiát alkalmazunk, egy részét vezetékes vonallal, más részét, kisebb településeken, tanyákon pedig vezeték nélküli rendszerrel váltjuk ki. — Arra törekszünk, hogy garantáljuk az esélyegyenlőség megteremtéséhez szükséges feltételeket Szabolcs-Szatmár-Beregben is. Legfontosabb célkitűzésünket, az üzleti élet fellendítéséhez nélkülözhettelen feltételeket már nagyobb részben megteremtettük: az üzleti kommunikáció fejlesztését, a rádiótelefonrendszer kiváltását, telehá- zak létesítését sorolhatjuk ide. Terveink megvalósításával a szabolcsi gazdák, vállalkozók, üzletemberek ugyanazon feltételekkel végezhetik munkájukat, mint az ország bármely pontján, netán a fejlett országokban élő társaik. Megtehetik, hogy telefonon adnak-vesznek, vevőt, piacot keresnek termékeiknek. Országos központ — A keleti régió jelentőségét a MATÁV is elismeri és méltányolja. Ezt bizonyítja, hogy a telefonos ügyfélszolgálat központjai között Budapest és Sopron mellett Nyíregyháza a harmadik, ahol több mint kétszáz embernek tudunk munkát adni. Nárcisz a kisvárosban Bállá László "Van napjainknak egy érdekes jelensége. Kimagasló alkotók, közéleti személyek, ahogy eltávoznak az élők sorából, hirtelen legtávolabbi ismerőseiknek is — puszipajtásukká lesznek. Csak a keresztnevükön emlegetik őket, ha nyilvánosság előtt az alakjukat felidézik; ha minden jól megy, az Andrásokból, Józsefekből Bandik és Jóskák kerekednek. Ha az efféle bandizásokat és jóskázásokat hallom, Nárcisz jut eszembe, egy régi, ötvenes, hatvanas évekbeli kolléganőm, aki ezt a szokást azután igencsak túlzó módon űzte. Nárcisz budapesti lány volt, és kisvárosunkba jött férjhez. A szólás azt tartja, hogy mesz- sziről jött ember bármit mondhat — s ő mondott is. Kiadta magát ilyen-olyan előkelő család sarjának (később kitűnt, hogy a papa egy nagyon- nagyon kis hivatali álláskában tintázta a körmét), s az csak természetes, hogy Nárcisz szerint a kor nagy írói, művészei mind a família baráti köréhez tartoztak. A kolléganőm különben maga is íróiúj ságírói ambíciókat táplált, de nemigen jelentkezett ott, ahol a tehetséget osztogatták: a remélt babér csak nem akart megteremni számára, és bizony, technikai munkakörben dolgozott a szerkesztőségben. Hát annál jobban kellett családjának ez a sosem volt régi nimbusza. így aztán az ajkán Zoli lett Jékelyből, Laci Cs. Szabó Lászlóból. Egyszer pedig azt kérdi tőlem: — Te, hallottad, hogy meghalt az Áron? Nem volt ez már akkor friss hír, nem is jöttem rá, hogy kire gondol, és kutatni kezdtem az emlékezetemben: ki is az az Áron nevű közös jó ismerősünk (mert csak az lehet, ha a keresztnevén említi). — Áron? Milyen Áron? — kérdeztem. — Milyen Áron? — nézett rám csodálkozva, hogy ezt sem tudom. — Hát Tamási Áron. — Ja, azt hallottam — vettem azonnal a lapot. — De te hallottad-e, hogy meghalt a Berci? Most Nárcisz kérdezett vissza. — Miféle Berci? — Hát Shaw Berci. Elértette a gúnyt. Dühösen otthagyott. Nos, ezeknek a mai becéz- getőknek is szeretném néha odavágni, hogy ha már Bandiról és Jóskáról ilyen sok szép történetet tudnak, ugyan mondjanak már valamit Lajcsiről is. Mármint Beethovenről. Nyírbéltek (KM) — A Nyírdinamika Kft. szervezésében a mező- gazdasági munkás felzárkóztató tanfolyam húsz hallgatója sikeresen vizsgázott a napokban Nyírbélteken. A bizonyítványokat dr. Galó Miklós, a mezőgazdasági főiskola főigazgató-helyettese adta át, az általános iskolai bizonyítványokat pedig Szűcsné Kujbus Zsuzsától, az iskola igazgatójától vehették át. A Nyirdinamika és a nyírbél- teki önkormányzat megjutalmazta a legjobbakat: Balogh Péter- nét, Sebők Máriát, Varga Ferencet, Kanalas Zoltánt, Gamil Já- nosnét, Varga Krisztinát. Tökös vitamin Igazi szezonját éli a vitaminokban gazdag sütőtök a nyíregyházi piacon. Duszka István nem győzi olyan tempóban szeletelni, hogy valakinek ne kelljen várakoznia Standja előtt Balázs Attila felvétele Ülőgarnitúra sorozatfilmekhez Ferter János rajza Vizsgáztak a romák