Kelet-Magyarország, 1999. november (56. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-11 / 263. szám
1999. november 11., csütörtök HgM*» háttér 3. oldal ^Duousque tandem? — köszön vissza a római államférfi, Cicero türelmetlensége, aki egykor beszédének hát még meddig kérdésével szenvedélyesen utalt tarthatatlan állapotokra. Napjaink elfogadhatatlan jelenségei egyike az az ellentmondás, amely az eltérő fejlettségű régiók felzárkóztatási kísérlete és a valós folyamatok között feszül a legkülönbözőbb szinten. Az ország lemaradt Európa nyugati felétől, Szabolcs-Szat- már-Bereg helyzete jóval rosszabb a Dunántúlhoz képest, de keleti irányban haladva tovább romlik a helyzet. f \ statisztikusok legfrissebb adatai szerint a megyén belül több, zömében határhoz közeli kistérségben még a megyeszékhelyhez viszonyítva is alacsonyabbak a bérek, nehezebb munkát találni, csökken a népesség. Ellentétes irányú vándorlás figyelhető meg: a falvakból a megye városaiba igyekszik, aki teheti, míg a városokból az ország közepe, nyugati fele vagy éppen az öreg kontinens jóléti társadalmainak valamelyike a cél. Szakadékok tátonganak és mélyülnek, de hát nem újkeletű megállapítás ez, miként a feltöltésükre tett kísérletek sem ismeretlenek. Nagyon sok pénz kel útra ismét a nyugatkeleti vonalon, de az uniós és országos támogatások csak akkor élvezhetők, ha a célállomáson tudják, mire és hogyan lehet azokat felhasználni. Friss hírek szerint megyénkben — az egyik gazdasági pillér, az élelmiszeripar megroppanásával — a turizmus válhat húzóágazattá. A szakértők külön kiemelik a szatmári települések összefogását, melynek köszönhetően helyi specialitások, máshol nem élvezhető látványosságok csalogatták a vendégeket. Szerencsés az is, ha a megye cégei országos vagy nemzetközi rendezvényeiken olyan kísérőprogramról gondoskodnak, amelyek bemutatják a megye történelmi, kulturális nevezetességeit. Visszajelzések igazolják: az egyes szakmák művelői később jó hírünket keltve turistaként is visszatérnek. Nem megszakadni, csak keményen kell dolgozni azért, hogy legalább a segítő kezeket elérjük. Ingatag talaj Ferter János rajza HÍREK □ Út épül Szilárd burkolatot kap Székelyben a Radnóti és-a Dózsa György utca. A beruházás 12 millió forintba kerül, ebből négymillió az önkormányzat kasszájából kerül ki. A munkát várhatóan két héten belül fejezik be. □ Nyílt nap A BGYTKF november 19-én délelőtt tíz órától nyílt napot szervez. Ennek keretében tájékoztató hangzik el a főiskola életéről és a felvételi rendjéről. Lehetőség lesz az egyes szaktanszékek bemutatására is. □ Nyugdíjügyek A megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság munkatársai csütörtökönként Mátészalkán a művelődési központban 9-14 óra között, Vásárosnaményban a művelődési központban 10-14 óra között várják az érdeklődőket. Három haramia egy siket ellen Megfenyegették: ha nem ad pénzt, kidobják a vonatablakon • Senki nem segített Ingyenes felkészítés felvételire Nyíregyháza (K. J.) — A múlt hét végén tartott évnyitóval megkezdődött az a kurzus, melyet a nyíregyházi tanárképző főiskola képzési és továbbképzési intézete és megyénk közoktatási közalapítványa közösen szervezett. A tanfolyamon különböző tantárgyakból — köztük pl. magyar irodalomból és nyelvből, történelemből, matematikából — tartanak egyetemi és főiskolai felvételi előkészítést középiskolásoknak. Az e tanévben érettségiző szakközépiskolai és gimnáziumi diákok abban az esetben nyerhették el az ingyenes felkészítésben való részvétel jogát, ha hátrányos szociális helyzetük, jó tanulmányi eredményük kedvező tartalmú iskolai ajánlásuk ezt alátámasztotta, indokolta. Megtudtuk: százötvenhárom pályázó közül a közalapítvány kuratóriuma döntése alapján százharmincnégy tanuló látogathatja majd térítésmentesen a főiskolai tanárok vezette foglalkozásokat. A fontos és hasznos felkészítési forma jól szolgálja megyénk tehetséges, de szűkös anyagi háttérrel rendelkező fiataljainak esélymegteremtését a felsőoktatási intézményekbe jutáshoz. Szőke Judit Nyíregyháza (KM) — Ismeretlen személyek ellen feljelentést tett, mert a napokban a vonaton kirabolták, erőszakoskodtak vele, s megfenyegették. Hallás- és mozgássérült. A Széchenyi utcai rószaszín házban, hivatalos nevén a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány Szakképző, Speciális Szakképző Iskolájában és a hozzá tartozó kollégiumban speciális és ideális körülmények között mozgásukban akadályozott, érzékszerveik használatában korlátozott huszonéves fiatalok élnek és tanulnak számítógép-kezelést, szoftverüzemeltetést. Két tucatnyi diák eszköz, kerekesszék nélkül mozgásképtelen. Az említett bűncselekmény áldozata nem közéjük tartozik, bár járása csetlő-botló. Pofon és motozás Minden hétvégén hazajár a szüleihez. Felszállt a vonatra, s elindult megkeresni leányismerősét. Kocsiról kocsira haladva ment, amikor az egyik átjáróban álldogáló három meglett férfi rákiabált, adja oda a személyi igazolványát. Mivel megtagadta, kapott egy pofont. A fiatalember ijedtében teljesítette a felszólítást. A személyiben lévő siket- és nagyothallókártya is a zsivá- nyok kezébe került... A modern betyárok a papírokkal elindultak előre, a srác csak a büfékocsinál érte őket utol. Ott körülfogták, megmotozták, s megpróbálták elvenni tőle az övtáskáját is. Végül félelmében jobbnak látta azt önként odaadni. 1700 forintját, majd a bicskáját is zsebre tették. Maguknak és a különben nagyon szegény családi körülméBárkí lehet áldozat nyék között élő fiúnak röviditalt rendeltek, s zsarolni kezdték: csak akkor adják vissza a dokumentumokat, ha velük iszik. Még a kocsi ablakát is lehúzták, hogy nyomatékot adjanak a fenyegetésnek. Dühödten fojtogatják A kényszer sikerrel járt. Maguk mögé húzták, mikor észrevették, hogy a pincértől segítséget akar kérni. A biztonság kedvéért kapott még egy nyaklevest. Az időközben megérkező kalauz elől is sikerült a testes férfiaknak eltakarniuk, még az ablakhoz is odanyomták. A kalauz nem értette, mit akar a kétségbeesett siket fiú, meg különben is — közölte —, nem érdekli, mit csinálnak. Senki mástól sem tudott segítséget kérni, mert üres volt a mozgóresti. A vészfék jelenthetett volna menekülést, de a támadók résen voltak, lefogták. Akkorra már emelték a tarifát, tízezer forintot követeltek. Elmutogatta, ennyi nincs nála (honnan is lett volna?). Dühödt fojtogatás volt a válasz. Mivel eredménytelen volt a többszöri tettlegesség, elengedték, azzal, ha eljár a szája — s ezt be is mutatták —, kicsavarják a nyakát, megverik, kidobják a vonatból, elteszik láb alól. Elek Emil illusztrációja Talán egy deci pálinka volt, amit kénytelen volt lehúzni — csak ekkor kapta vissza az igazolványokat. Botladozva menekült A maga módján végigrohant a vonaton, s hanyatt-homlok botladozva, páni félelemmel a szívében szállt le szülővárosában, ahol az állomáson édesapja várta. Az idő épp akkor fordult visszavonhatatlanul és váratlanul ősziesre. A levegőnek fanyar, kissé kesernyés, szomorú — számára pedig kifejezetten hátborzongató — szaga volt. Valami csípte a szemét. Lehet, hogy a leszálló köd?... Szociális nap Nyíregyháza (KM) — Hazai szakmai szervezetek kezdeményezésére, november 12-e a szociális ágazat ünnepe. Pénteken a megyeháza nagytermében ebből az alkalomból konferenciát, majd ünnepséget rendeznek. Előadások hangzanak el, s a Szociális Munkáért elnevezésű kitüntetést is itt adják át. M ár gondoltam rá, hogy most elkezdem az aprólékos bevásárlást. Végiggondolom kinek mire lenne igazán szüksége a szeretteim közül, így nem kellene kapkodnom az utolsó pillanatban, mert őszintén bevallva rendszerint halogatom az ajándékozást, az ünnepek előtti napokra szoktam hagyni. Ha átgondoltabban vásárolok meglepetéseket, akkor személyreszólóbb is. Kovács Ildikó ELADÓ M ég csak november közepe van, kimondottan nem készülök a karácsonyra. Azt sem döntöttük el, hogyan fogjuk lebonyolítani az ünnepeket, s családon belül sem került szóba, kinek mit veszünk. Még nem terveztünk előre semmit. Az az igazság, december 24-éig még közeli hozzátartozóimnak lesz születésnapja, s előbb arra fogunk meglepetéseket, ajándékokat vásárolni. Kertész János DISZPÉCSER N apokkal ezelőtt megkezdtem a készülődést, ami pillanatnyüag még csak abból áll, hogy spórolok, hogy meglepetéseket tudjak majd venni. Igaz, a vásárlás december elejére tolódik. Nyírbátorban élünk, s a nagy karácsonyi bevásárlásra Debrecenbe vagy Nyíregyházára utazunk. Ha a gyerekek valami nagyobb dolgot szeretnének, akkor azt közösen vesszük meg a feleségemmel. Nagy Béla vámügyintéző E lőre elterveztem, hogy a szeretteim közül kinek mit fogok vásárolni. Már a tervezés is örömet jelentett, s az sem utolsó szempont, jobb úgy indulni bevásárlókörútra, hogy konkrét elképzelésem van. A sütés-főzés haditervét még nem készítettem el, de a karácsonyi menünek már szinte hagyománya van, ilyenkor mákos be- igli és sült hal kerül az asztalra. Dr. Csiszár Gusztávné NYUGDÍJAS Kérdezett és fényképezett: Horányi Zsuzsa H át persze, hogy megkezdtem a készülődést karácsonyra, hiszen már november van, s észre sem vesszük, díszíthetjük is a karácsonyfát. A konkrét meglepetéseket még nem vettem meg, de már hónapok óta takarékoskodom, félreteszem a pénzt, hogy minél nagyobb örömet tudjak szerezni a hozzátartozóimnak. A karácsonyi menüt is pontosan megtervezem, hogy az is meghittebb legyen. Novák Imrémé ELŐADÓ Szakadunk Nyéki Zsolt ___________________ imegkérdeztükTogya^észü^^arácsonyra?