Kelet-Magyarország, 1999. május (56. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-29 / 123. szám
1999. május 29., szombat 9. oldal □ Pécsi gyermeknap A művelődési ház udvarán rendezik meg május 30-án a mária- pócsi városi gyermeknapot, ahol 10 órától báb-, és színjátszó együttesek, néptáncosok lépnek fel és slágerlista, számos játék, meglepetés várja a gyerekeket. □ Repülnek A nyíregyházi repülőtér színes gyermeknapi programjában az egész napos sétarepülés mellett ejtőernyős, sárkány-, műrepülő és helikopterbemutató is szerepel, de táncegyüttesek, utcai motorosok, kaszkadőrök és bábosok is szórakoztatják majd a kicsiket. □ Diákolimpia A fedett uszodás Záhony ad otthont az OTP Bank-Triatlon Diákolimpia megyei elődöntőjének, amelyet május 29-én 14 órától tartanak 3 általános és 2 középiskolás korcsoportban. Háromfős csapatoknak váltóversenyt is rendeznek. Időközi választás Gyügye (KM) — Időközi polgármester-választást tartanak június 6-án, vasárnap Gyügyében. A „rendes”, múlt év októberi választáson azonos szavazatot kapott két jelölt, ezért kell (lehet) most a szavazópolgároknak 6-19 óra között az urnához járulni. A 247 szavazásra jogosult állampolgárral rendelkező település lakói két jelölt közül választhatják ki a polgármestert. Az egyik Karácsony Adolf (FKGP), a másik Kiss Ferenc (független). Új igazgató a MER élén (Folytatás az 1. oldalról.) Somogyi Imre tősgyökeres nyíregyházi, az elmúlt tíz esztendőben banki területen dolgozott. Legutóbb a Hypobank nyíregyházi fiókvezetőjeként tevékenykedett, majd az OEP gazdasági főigazgató-helyettesének tanácsadója, koordinátora lett, s mint ilyen, három megye egészségbiztosítási pénztárainak gazdasági tevékenységét vizsgálta. Nős, felesége pedagógus, a házaspár két gyermeket nevel. Somogyi Imrétől megtudtuk: az országban összesen tizenkét ^negyében történt váltás a MEP élén, tíz helyen a korábban megbízott igazgatók helyére a koordinátorokat nevezték ki az illetékesek. Lapunk kérdésére az új igazgató azt is hangsúlyozta, hogy megyénkben további személycserék várhatók, bár nem leváltásokat, hanem kinevezéseket tervez. Mivel dr. Havasi Sándor eddigi orvosigazgató nyugállományba vonult, helye üres. Ezt a posztot — bár nem kapkodva — szeretnék mihamarabb betölteni. Dr. Papp Andrea korábbi beosztásában, tehát általános igazgatóhelyettesként dolgozik tovább. TUSKÉS SAROK Soron kívül Nyéki Zsolt _________________________________________ Lélekszámban rohamosan gyarapodó világunk gyakran kényszeríti várakozásra az embert: sorok tengerébe veti magát, ha munkába megy, ha hazatér, ha vásárol, ha ügyes-bajos dolgait intézi. A tétlenség érzetét ritkán enyhíti a cél közelségének izgalma, de olykor egy rövid toporgás kimondottan fokozza a beteljesülés örömét. Egy nyári piknik idején például a büfé előtt araszolgatva van idő kinézni azokat a falatokat, amelyeket legjobban kíván az éhes száj. Legfeljebb az okoz aggodalmat, ha a többieknek is a vágy tárgya szúr szemet, az pedig végképp elkeserítő, ha egy „Szevasz Bandikám!” protekciós soron kívül viszi el az utolsó darabot az áhított portékából. Csalódottság, keserűség, düh — vérmérséklet szerint, de az biztos, hogy adott büféhez már nem szívesen tér vissza egy felbosszantott vevő. Gyermeknap előtt állunk, nagy üzlet ez a frissítőt, ételt és italt árusító kereskedőknek. Nagy valószínűséggel nem győzik majd kiszolgálni az éhes és szomjas tömeget. Nem árt, ha a kánaán közepette arra is gondolnak: azért egy évben a csendesebb, szürkébb napokból van több. Igazodnak a vonatokhoz Dombrád-Nyíregyháza között hat, Kisváráéra három járatpár Nyíregyháza (KM) — A MÁV menedrend-változásaihoz is igazodva a Szabolcs Volán járatain is változások lesznek. Tegnap a nyíregyházi járatváltozásokat tettük közzé, ma a helyköziekét. A Nyíregyháza-Nagyhalász- Tiszatelek-Dombrád vonalon Dombrád autóbusz-közlekedése a megyeszékhelyre jelentősen javulni fog, munkanapokon hat, míg munkaszüneti napon négy járatpárral. A Nyíregyháza-Vásárosna- mény-Fehérgyarmat vonalon Nyíregyházáról munkanapokon 9.15, 15.35 órakor új autóbuszjáratok közlekednek Vásárosna- ményba, onnan 10.35 és 13.00 órakor Nyíregyházára. Nyíregyházáról 13.25 órakor új diákjárat indul Nyírmadáig és vissza 14.35-kor. Nyíregyháza-Baktalórántháza -Kisvárda viszonylatban új autóbuszvonalon munkanapokon három járatpárral közvetlen járatok közlekednek majd, jelentősen javítva Nyírkárász, Petnehá- za, Laskod, Nyírjákó közlekedését a megyeszékhely irányába. Jelenleg baktalórántházi átszállással biztosított az eljutás autóbusszal és vonattal. Ny íregyháza-V ásárosnamény-Tarpa viszonylatban március 1- től munkanapokon két, míg munkaszüneti napokon egy járatpárral InterCity csatlakozó járatok indulnak, megkönnyítve a vasúttal elzárt települések lakosainak utazását a megyeszékhely és a főváros irányába. A Nyíregyháza-Baktalóránt- háza-Mátészalka-Fehérgyarmat vonalon Nyíregyházáról 7.05-kor új diákjárat indul Baktalóránt- házáig zsúfoltságcsökkentés céljából. A Nagykálló-Balkány-Téglás vonalon Balkányból 6.38 órakor új diákjárat indul Nagykállóba ugyanezért. A Nyíregyháza-Újfehértó-Ér- patak vonalon Nyíregyháza-Űj- fehértó között két gyorsjárat javítja a közlekedést az új 4-es számú fő közlekedési úton. A Nyíregyháza-Nagycser- kesz-Tiszaeszlár vonalon a délelőtti órákban új járatpár áll forgalomba Nyíregyháza-Tiszaesz- lár között. A Rakamaz-Tiszaeszlár-Ti- szalök vonal egy járatpárral bővül Rakamaz-Tiszaeszlár, illetve Tiszalök-Tiszaeszlár között. A Kisvárda-Szabolcsbáka-Vá- sárosnamény vonalon Kisvárdá- ról 7.15-kor Vásárosnaményba, Vásárosnaményból 7.25-kor Kis- várdára új közvetlen járat indul munkanapokon. A Vásárosnamény-Tisza- adony-Lónya útvonalon Vásárosnaményból iskolai előadások napján 14.15-kor új mentesítő járat közlekedik a zsúfoltság csökkentése céljából Tiszaadonyig. A Debrecen-Nyírbátor-Máté- szalka-Csenger útvonalon Debrecenből munkanapokon 10 órakor új járat indul Nyírbátorig, amely csatlakozik a Nyíregyházáról Tiszabecsig közlekedő távolsági járathoz. Az autóbusz Nyírbátorból 11.20-kor indul vissza Debrecenbe, csatlakozást ad és vesz Nyírbátorban a környező településekre induló, illetve érkező járatokhoz. A Mátészalka-Fehérgyarmat vonalon Mátészalkáról iskolai előadások napján 6.30-kor új járat indul Fehérgyarmatra. A Mátészalka-Nyírcsaholy- Nagyecsed vonalon szombati napokon öt új járatpárral javul a két város közti kapcsolat. A Fehérgyarmat-Szatmárcse- ke-Magosliget vonalon 25 perccel válik kedvezőbbé az utazás tanulóknak és a középmúszakba Fehérgyarmatra járó dolgozóknak. A Nyírbátor-Baktalórántháza vonalon iskolai előadások napján Nyírbátorból 7.25-kor új járat indul Baktalórántházára, Baktalórántházáról 9.30-kor Nyírbátorba. Mesemondó a névadó Kálmánháza (KM) — Száz évvel ezelőtt alapították a kálmánházi általános iskolát. Ebből az alkalomból az elmúlt napokban diákjai számára ünnepi hetet szervezett az intézmény, amely a rendezvénysorozat befejezéseként vasárnap felveszi a nagy magyar mesemondó, Benedek Elek nevét. A névadó ünnepség 15 órakor kezdődik a művelődési házban. Díszvendégként köszönthetik a tanulók és a pedagógusok Benedek Elek dédunokáját, Lengyel Juditot, aki elfogadta az ünnepségre szóló meghívást. A beszédek elhangzása után a történelmi egyházak megszentelik az iskola zászlaját, majd az óvodások és az iskolások látványos gálaműsorát tekinthetik meg az érdeklődők. Állatorvosi ügyelet Nyíregyháza (KM) — Nyíregyháza területén Bánhidi László, Sóstóhegy, Fácán u. 56. tel.: 475- 546, 06/30/9283-344. Nagycserkesz, Nyírtura, Nyírtelek községekben Hortobágyi Béla, Nyírtelek, Váci M. u. 4. tel.: 210-251, 06/60/356-121. Kemecse és vonzáskörzetében Pásztor Benjámin, Kemecse, Móricz Zs. u. 27. tel.: 358-212. Lopott Merd Simánál Csengersima (KM) — Egy huszonegymilliót érő lopott Mercedest foglaltak le egy orosz állampolgártól a csengersimai határ- átkelőhelyen munkatársaik. Kilépéskor az ellenőrzés során az orosz állampolgár által felmutatott forgalmi engedélyt gyanúsnak találták a vámosok. A helyszínre hívott szakértő egyértelműen kijelentette, hogy a Mercedes alvázszámát átütötték. A méregdrága autót és az orosz állampolgárt átadták a rendőrségnek. Virág Katalin ápolónő Nyíregyháza (KM) — K. É. - Sohasem akart más, csakis ápolónő lenni. Tizenkilenc éve annak, hogy az iskola elvégzése után munkába állt, s azóta is, mindmáig ugyanazon egy helyen, a nyíregyházi kórház intenzív osztályán dolgozik. — Nem is vágytam, nem is vágyom máshová, pedig ez a munka nagy felkészültséget, állandó készenlétet, sok erőt igényel. Itt egyetlen percre sem lehet lazítani, nagy figyelemre, koncentrációra van szükség. — mondja, s rögtön arra kér, nehogy azt higyjem, ez csak rá Virág Katalin Balázs Attila felvétele jellemző, ugyanez mindenkiről elmondható. — Ezen az osztályon mindenki igyekszik a lehető legtöbbet nyújtani, folyamatos a képzés, továbbképzés is. Csapatmunka a mienk, egymás nélkül nem is tudnánk eredményesen dolgozni. Nem is értem, miért én kaptam az elismerést — utal arra a számára igen megható eseményre, amelynek során a napokban az ápolók nemzetközi napja alkalmából kitüntetést kapott. — Szerintem ez nemcsak nekem, mindnyájunknak szól, bármelyikünk kaphatta volna. Virág Katalin arra a legbüszkébb, hogy hozzájuk visszajárnak a betegek. Súlyos állapotban, olykor életveszélyben kerülnek az osztályra, és sokan közülük rendszeresen küldenek karácsonyi, újévi képeslapokat, utólag is, sokad- szorra is megköszönve, hogy a nővérek — így Virág Katalin lelkiismeretes munkájának is köszönhetően — ismét egészségesek. KENŐ ' Május 27., csütörtök 'm.\ 3 4 8 10 12 23 25 35 38 39 41 50 51 57 63 65 66 68 75 79 Gyerekeket bántalmaztak Nyíregyháza, Mándok, Tisza- lök, Kisvárda (KM) — Egy fiatalkorút és egy gyereket azért vonnak felelősségre, mert a megyeszékhelyi autóbusz pályaudvaron 27-én este megállítottak két gyermeket, akiktől pénzt követeltek, majd megfenyegették és bántalmazták őket, s elvették 600 forintjukat. Lopás miatt indult bíróság elé állítással eljárás egy sajószentpé- teri férfi ellen, aki szén- és favásárlás ürügyén surrant be egy ti- szalöki nyugdíjas lakásának egyik szobájába, majd a szekrényből elemelte a pénztárcát, benne tízezer forinttal. Mándok egyik lakásában betörő járt, a még ismeretlen tettes gázpalackot, szintetizátort, ágyneműt és lakásfelszerelési tárgyakat tulajdonított el 142 ezer forint értékben. Ugyancsak nem tudni kilétét annak az elkövetőnek, aki Kordovánbokorban egy telekről 33 köszmétefát lopott el 30 ezer forint kárt okozva. Fűnyírót vitt el egy kisvárdai épület kazánházából valaki, a tulajdonos kára tizennégyezer forint. Szolgáltatnak a hét végén Az iparosok várják a hívást szombaton és vasárnap is Nyíregyháza (KM) — Üveges: Vig Mihály Nyíregyháza, Vasvári Pál u. 3. (tel: 06-30-9634-919, 42/431-955). Vigh István (Szőlő u. 5. tel: 491-385). Villanyszerelő: Hudák András (Nyíregyháza, Fazekas J. tér 15., tel.: 458-052). Villany-, és háztartási gépszerelő: Varjas László (Nyíregyháza, Korányi F. u. 81., tel.: 443-483). Automata mosógépek, bojlerek, mikrohullámú sütők, villanytűzhelyek, háztartási gépek, hűtőszekrények, fagyasztóládák javítása: Bártfai Zsolt (Nyíregyháza, Színes u. 15. tel.: 30/9389- 180), Butenkov János (Nyíregyháza, Zimony u. 14., tel.: 60/487- 887), Rác György (Nyíregyháza- Oros, Diák u. 6., tel.: 480-067), Gubik Mihály (Nyíregyháza, Május 1. tér 7„ tel.: 448-143; 30/9655- 876). Villanymotorok, vízszivattyúk javítása: Brezina Gyula (Nyíregyháza, Debreceni út 90. tel.: 462-462; 30/953-64-55). Fagyasztó és hűtőgép-szerelő: Szabó Sándor (Nyíregyháza Kert. u. 30. tel.: 461-313, 30/9380-460) Zárjavító, lakatos: Batta György (Nyíregyháza, Garibaldi u.-61. tel.: 445-360; 30/9535-097), Gyetkó János (Nyíregyháza, Kezdő u. 38/a, tel.: 481-806; 449-906). Mérlegjavító: Hajdú István (Nyíregyháza, Ipari u. 2., tel.: 491-730). Duguláselhárítás: Rinyu Miklós (Nyíregyháza, Naplemente u. 10., tel.: 341-593). Víz-, gáz- és központifűtés-szerelők: Duliczki József (Nyírpa- zony Kossuth u. 20. tel.: 230-158), Fábián András (Gádor Béla u. 1., tel.: 445-779), File József (Rozsnyó u. 23., tel.: 341-640), Tuza Sándor (Nyíregyháza, Csárda u. 29., tel.: 491-128, 20-9208-969). Gázkazán, -boyler, olajégő javítás: Máté Dezső (Nyíregyháza Ady E. u. 34./d. tel. :06/30/9531-010) Rádió- és tévészerelő: Huray István (Nyíregyháza, Tavasz u. 8/c, tel.: 405-630). Műanyaglökhá- rító-javító: Pataki Sándor (Nyíregyháza, Alkony u. 11., tel.: 342- 034). Fogtechnikus: Miló András (Mátyás u. 4., tel.: 409-650). HI- REX gázkészülék-szerviz: Nyíregyháza, Ady Endre u. 11. tel.: 462-518. Könyvkötő: Ténai Jánosné (Nyíregyháza Alkony u. 50., tel.: 341-007). Az Opel Csősz sürgősségi ügyelete: 456-555, 06- 30-9630-303. ingJÜ)bank valuta _ eladási vételi Angol font 393,60 370,68 Ausztrál dollár Í6Ö6Ö Í5124 Belga frank (100) ________636,95 599,84 Cseh korona 7,00 6,20 Finn márka ____________43,21 40,70 Francia frank 39,17 36,89 Holland forint __________116,60 109,80 Japán yen (100) 204,20 192,30 Kanadai dollár 166,94 157,22 Lengyel zloty 63,45 56,27 Német márka 131,37 123,72 Olasz líra |1000) 132,70 124,97 Osztrák schilling __________18,67 17,59 Spanyol peseta (100) 154,43 145,43 Svájci frank____________161,60 152,18 Svéd korona____________28,62 26,96 Szlovák korona 5,69 5,05 USAdollár 246,42 232,06 EUR _______________256,94 241,98 Érvényben 1999. május 28-29. Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca 1. Telefon: (42)312-746, Fax: (42)314-703