Kelet-Magyarország, 1999. február (56. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-06 / 31. szám

1999. február 6., szombat 8. oldal A Besi egyik nagy öregje Kovács Bertalan Hősünknek élete során munkahely­ből csupán egy „jutott", pedig a na­pokban volt 70 esztendős. A név- és születésnap tekintetében sem járt sokkal jobban, hiszen szülei azt a ne­vet adták neki, amelyik a naptárban a világrajötte napjához, január 25- éhez volt odaírva. így lett a fényes- litkei Péter família legkisebb gyerme­kének neve Pál. Élete hetedik ikszét a napokban leírt kis- várdai Péter Pál óraadó tanárként ma is a város patinás középiskolájában, a Besse­Péter Pál nyei György gimnáziumban tanít. Pali bá­csi a kisvárdai alma mater nagy öregjei között jegyzik, hiszen negyvennégy eszten­dővel ezelőtt itt kezdte a tanítást Sárosy Zoltánnal, Rusznák Antallal és Kriveczky Bélával egyetemben. — A fényeslitkei elemi után előbb a kis­várdai Bessenyeibe jártam, de végül Deb­recenben érettségiztem. Ezután 1955-ben végeztem a debreceni Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem Természettudományi Ka­rán matematika-fizika szakon. Ifjú tanár­ként — a patinás épület, no meg a nagy pe­dagógiai tapasztalattal és szakmai tudás­sal felvértezett kollégák tisztelete okán — egy kis szorongás is volt bennem, amikor beléptem az ódon iskola kapuján. Kide­rült, a félelmem alaptalan volt, mert az Az egyetlen munkahely, a Bessenyei gimnázium Kovács Bertalan felvétele idősebbek segítettek a beilleszkedésben. Különösen sokat köszönhetek Vértesi Géza tanár úrnak, aki rendkívül sokat segített pedagógiailag, szakmailag és módszertani­lag is. — Közben persze változtak az idők, cse­rélődtek az igazgatók és a tantestület tag­jai. Az iskolába kerülésem után tíz évvel neveztek ki az iskola igazgatóhelyettesé­nek. Vezetőként részt vettem az iskola profiljának bővítésében: közgazdasági szakközépiskolai osztályok indultak, meg­született a testnevelés tagozat, majd speci­ális fizika és matematika tagozatos osztá­lyokat iskoláztunk be. 1965-ben a megyé­ben két kísérleti matematika tagozatos osztály indult, az egyik Nyíregyházán, a másik meg nálunk. (Megjegyzem, ezt az osztályt én tanítottam, elég mostoha kö­rülmények között.) Mivel azonban nagyon szeretek tanítani — hiszen számomra az oktatás felüdülést jelent — ezt szinte észre sem vettem — idézte fel a múltat a tanár úr. Pali bácsi végül olyannyira megszerette az iskolát és a várost, hogy tizenöt évi be­járás után Kisvárdán telepedett le. Közben csábították több helyre is, egyebek között hívták iskolaigazgatónak Mándokra is. De ő hú maradt a (kisvárdai) Besihez. Abból, hogy Pali bácsi immár 44 éve tanít, egye­nesen következik, számára a munka egy­ben hobbi is. Persze „igazi” szabadidős el­foglaltsága is van, jelesül szeret kertész­kedni, rejtvényt fejteni, s a helyi futball- gárda hazai fellépéseit is rendszeresen megnézi. S hogy meddig tanít még? — A tanítás nem fáraszt, nem untat, így ameddig bírom és örömöt találok az okta­tásban, s persze ameddig alkalmaznak — csinálom — mondta mosolyogva Péter Pál tanár úr, a kisvárdai Besi egyik nagy öregje. Zuhanás tizenkét méterről Barátja esküvőjén mankóval, begipszelt karral, lépcsőzetesre nyírtan jelent meg Kállai János Hajdanán, a romániai Sinaia- ban, a Bucegi sziklameredélyét — közel kétezer méteres szintig — megmászva, a csúcson mély­séges csalódást éreztem, melyet a mélyben elém táruló körpano­ráma szépsége sem tudott feled­tetni. Az égi magasban ugyanis, az abszolút spitzen, márványtáb­la hirdette a román kommunista párt és vezére dicsőségét. Ezért kár volt feljönni, dünnyögtem magam elé. Mit mondjak, azóta sem lett belőlem sem zerge, sem kőszáli sas, netán a zordon Kár­pátok imádója. Az az ember viszont, akivel a közelmúltban hozott össze a sors, immár méltán vallhatja: élete 38 évének majd’ minden si­kerét, kudarcát, sőt a halállal szembesülés rettenetét, az életúj­rakezdés örömét is az irdatlan magasságoknak köszönheti. A nagyhalászi származású Orosz János — befejezvén a ha­lászi általánost — a nyíregyházi 110. számú szakmunkásképző­ben szerzett szerkezetlakatosi képzettséget. — A természetjárást már hete­dik osztályos koromban megsze­rettem. Ezért, amikor Nyíregy­házára kerültem, rögvest jelent­keztem a Bottyán HSE-be. A Fontos dátumok 1976 középiskolai tanulmá­nyok kezdete 1976 belép a Bottyán HSE-be 1979 szerkezetlakatosi szakunkás lett 1980 Nagyhalászban dol­gozik 1983 megalakítják az AL­PIN Gmk.-t 1985 leszerel a katonaság­tól 1990 az ALPIN „vége” 1990 nősülés, családalapí­tás 1997. július 20. a majd­nem végzetes zuhanás 1998. július 9. újabb, sú­lyos baleset 1998. december 15. a há­rom „csavart” eltávolítják a bokájából 1998. december meghiú­sult sítúra 1999. március — táppén­zességének a vége sziklamászás mint sport vonzott a legjobban. Kimagasló eredmé­nyekkel ugyan nem büszkélked­hettem, de ott voltam minden versenyen. Hogy miért imádtam ezt a különösséget? Mert egye­zett az elveimmel: tudja az em­ber bebizonyítani, mire képes. A munkámmal is így voltam, va­gyok mindig. Időre, jól, pontosan János egyik sztorija A debreceni hőerőmű kémé­nyének koszorúját bontották, illetve látták el új betonozás­sal; 60 méteres magasságba húzták fel magukat a társá­val. Létrákból pódiumot épí­tettek, hogy arra állva végez­hessék az építkezést. Miköz­ben ők fent, a semmi pere­mén egyensúlyoztak, alant épp ott haladt a munkavédel­mi felügyelőség gépkocsija. Mikor az ellenőrök észrevet­ték a „lebegőket”, beindult a bürokrácia gépezete. Na­gyobb, védelmi mulasztást nem észleltek, a pár ezer fo­rintos bírság nem maradt el: Jánosék ugyanis nem zárták körül a területet. gessé vált: életben maradok-e. Megmaradtam. De a szegény em­bert az ág is húzza. ’98-ban, új­fent júliusban, ismét rámköszön- tött a baj. Súlyos bokatörést szenvedtem a saját pincém lép­csőjén. Elrepedt a lábszárcson­tom, bedagadt a teljes végtag. Műteni kellett. Három csavarral renováltak meg. Tavaly, decem­megcsinálni valamit, ha kell, éjt nappallá téve. Valahol a szak­mám és a hobbym találkozott. Amikor az ALPIN-t összehoztuk, extra munkákra szövetkeztünk, melyek speciális felkészültséget igényelnek. (János és társai hétévi tevé­kenykedés után feloszlatták a gmk-t. Pedig sok, embert próbáló produkció állt már mögöttük: Záhonyban darut festettek, Sze­rencsen gabonasilókat takarítot­tak, a nyíregyházi GABONA acélszerkezeteinek festését is ők végezték.) — 1990-ben válaszút elé kerül­tem. Dönteni kellett: abbaha­gyom vagy egyéni vállalkozó­ként folytatom, amibe belefog­tam. Ez utóbbi mellett döntöt­tem. Nagyjából ugyanazt csinál­tam ettől kezdve, amit a gmk- ban: továbbra is a „befoghatat- lan” dolgok elvégzése izgatta a fantáziámat, testi-lelki mivolto­mat. Akik a magaslati festőmun­kákra az engedélyt kiadták, így fogalmaztak: nem bánjuk, fekve, állva, ülve csinálja, csak baj ne legyen... — Amióta vállalkozó lettem, sokfelé megfordultam. Víztor­nyokat daruztunk fel, Westel-tra- verzeket festettünk, Téglástól Szegedig jártuk az országot. A ’90-es évek közepétől belevág­tunk a palatetők „mosásába”. És éppen ez volt az, amitől kizök­kent az életem a megszokott ke­rékvágásból. — Nekem korábban a kisuj­Martyn Péter felvételei jam sem tört el, ám a baleset be­következtével még az is kétsé­ber 15-én vették ki a „vasakat”. Az agyam rögvest beindult! No­sza, menjünk Szlovákiába, fel, a Magas Tátrába! Síelni egy jót, a családdal. Semmi sem lett belőle. A bakancsot sem tudtam felhúz­ni, úgyhogy az asszony ment a fiúcskával a túrára. A gyerek ví­gasztalt: nem baj, apa, én megta­nulok síelni, te meg majd nézed ezután. Persze, én nem adtam fel semmit. Márciusig leszek táp­pénzen, aztán, remélem, minden helyreigazodik. A magasba „szállás” öröméről sohasem mondok le. Nem tehetem. Ez az, ami éltet. Történet a„nagy leesésiről Tisza-túrára készülődött a sokodalú sportember ’97. július 20-án. De még volt egy kis teendője. Nyíregy­háza egyik családi házának tetején „tisztogatott”. A két­szintes lakás ormára alulét- rán kúszott fel, s máig sem tudja miként, lezuhant a 12 méteres mélységbe, mi több: a süllyesztett garázs­ba. Ráadásként a díszkerí­tés vasa ágyékig felnyársal­ta a jobb lábát, szilánkosra tört a csuklója, ripityára a koponyája. Ájultan találtak rá déli 12 órakor. Este hatig volt a műtőben, aztán öt hé­tig betegállományban. Au­gusztus 20-án viszont barát­ja esküvőjén mankóval, be­gipszelt karral, „megskal­polt”, lépcsőzetesre nyírt frizurával jelent meg. Tud­ta, ott kell lennie, mert ő az ifjú pár egyik tanúja. Az életbe zuhant vissza, hogy ismét bizonyíthasson vala­mit. Értékeink Megyénk sok szép régi temp­lommal dicsekedhet: Közéjük tartozik a csengeri református templom is. Az épület az Al­föld középkori monumentális építészetének egyetlen fenn­maradt emléke, amit Ipolyi Arnold, a magyar műemlékvé­delem atyja egész életében ke­resett, mert meg volt győződ­ve egykori létéről. A toronysi­sak a zsindelyborítás alatt fa­lazott, és egykorú az épülettel. A templom belseje puritán, íz­léses. A szép empire szószék­korona 1840-ből származik, a karzat népies copf stílusú Elek Emil felvétele Kelet»» HÉTVÉGE _________

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom