Kelet-Magyarország, 1998. október (55. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-22 / 248. szám
1998. október 22., csütörtök 7. oldal □ Kelet-Magyarország Lapunk következő száma október 24-én, szombaton jelenik meg. □ Jehova Kongresszus A Jehova tanúi egyház október 24-én és 25-én kongresszust tart Nyíregyházán, az Epreskert utcai Bem József iskolában. Szombaton Nyíregyháza, vasárnap Kisvárda körzetéből várják az egyház tagjait és az érdeklődőket. A programok mindkét napon 9.50-től 16 óráig tartanak. □ Minden jegy elkelt A nyíregyházi Buj- tosi Szabadidő Csarnok október 24-i, Dáridó című műsorára minden jegy elkelt. Mivel háromezren lesznek a csarnokban, a rendezők kérik a nézők türelmét, míg mindenki elfoglalja a helyét. Az állandó belépők ezen a napon nem érvényesek. □ Nyugdíjas-találkozó A mezőladányi nyugdíjas-közösség hagyományaihoz híven október 22-én csütörtökön este bált rendez klubhelyiségében, melyre több megyénkben nyugdíjasszervezet küldöttségét is várja. A mintegy száz személyre tervezett táncmulatságon a vendéglátók elnöke Babják Péter és együttese, az Elektronik szolgáltatja a talp- alávalót. Diákok a tudományért Budapest (KM) — November 3. a magyar tudomány napja. Első ízben tavaly szerveződtek a magyar tudomány napjának egész hetes rendezvénysorozatában ünnepségek, díjátadások, megemlékezések, konferenciák. Mindezek visszhangra találtak az egész magyar közvéleményben, fokozták a nemzet önbecsülését, emelték a magyar tudományosság közvéleménybeli rangját. Bebizonyosodott a Széchenyi István naplójából a tavalyi felhívásban idézett szavak igaza: „Erős erővel meggyőzni nem mindig lehet — hanem a böltsesség győz mindenütt.” Idén november 2-6. között tartják az ünnepi rendezvényeket. Széchenyi szellemében újra felhívnak mindenkit, aki a tudományok művelője vagy használója, hogy vegye ki részét, akárhol tevékenykedik is, a Magyar Tudomány Napjának méltó megünnepléséből. Oktatók, diákok, kutatók, a mesterségek gyakorlati művelői, a tudomány és a technológia vívmányait hasznosító polgárok országszerte fejezzék ki megbecsülésüket a magyar tudományosság nagyszerű hagyományai, világraszóló eredményei és jelenbeli erőfeszítései iránt, és fogalmazzák meg igényeiket a magyar tudomány továbbfejlesztése ügyében. Váljék újra nyilvánvalóvá: a tudomány művelése, támogatottsága a boldogabb, biztosabb magyar jövőnek elengedhetetlen feltétele és záloga. Tűzifaszezon Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM) — Az éjszakák ahogy hosszabbodnak, a hajnalok ahogy egyre jobban csipkedik az ember arcát, ahogy jön a tél, egyre több fatolvaj látogatja a fasorokat, erdőket, helyenként brutális képet hagyva maguk után. Ezzel a hosszában kettéhasítva otthagyott fácskával Biri és Nagykálló között találkoztunk. Bodnár István Nyíregyháza (KM) — Szép hagyománya van ilyenkor, ősz közepén egy nyíregyházi rendezvénynek: az Alvégesi Vigasságoknak. A zenés program nem ígér különösebbet, csak egy kis kikapcsolódást, néhány órás felhőtlen mulatságot. Talán ezért lehet sikeres. Meg azért, mert a szervezők egyarán gondolnak a fiatalokra, a középkorúakra és az idősebbekre is. Az idei alvégesi és borbányai napokat a hét végén rendezik meg. Figyelemfelkeltésül október 23-án a Szabolcsi Koncert-Fúvószenekar és Majorettcsoport ébreszti majd a környéket zeneszóval, a Szent István utcától a Malomkertig. Még ezen a napon, pénteken sportnapra várják a gyerekeket a borbányai Petőfi Sándor Általános Iskolába, ahol röplabda és kispályás labdarúgás lesz. A vigasságot a Honvéd utcai művelődési házban tartják. ízleA Nyírség táncosai — próba közben Balázs Attila felvétele tes vacsora, nívós kulturális mű- hét órakor kezdődő mulatságon sor, tánc szórakoztatja majd a a szórakozni vágyókat. A művelődési házban folyó munkából a Nyírség táncegyüttes kamaracsoportja ad ízelítőt, a talp- alávalót a Polip Együttes szolgáltatja. Október 26-a a nyugdíjasok napja. Jámbor István, a Lakókörzeti Művelődési Házak igazgatója mondta: — A „Nem csak húszéveseké a világ” című összejövetelre igen sok nyugdíjast várnak. Meghívták a nyírségi Gondozási Központ nyugdíjasklubjait, összesen egytucatnyi közösség tagjaira számítanak. A vendégeknek érdemes lesz ellátogatniuk az „alvégre”, hiszen változatos program várja őket. — Tájékoztatót hallgathatnak meg — többek között — az őket érintő jogszabályokról, majd mulatság következik. A résztvevők 5-10 perces kulturális műsorral mutatkoznak be. A jó munkáért ebéd jár, majd mulatság következik. — Táncra buzdít a Polip együttes muzsikája, akik pedig a másféle melódiákat kedvelnek, azok a Tirpák Népzene Együttes műsorát hallgathatják. Október 23-a a Duna Tv-ben Makk Károly A téglafal mögött című alkotása is látható Nyíregyháza (KM) — A forradalom ünnepnapján valamiképp minden műsor ’56 szellemét idézi. Az alaphangot Latinovits Zoltán adja meg. 8.30-kor elmondja Ady Ifjú szívekben élek című versét, 9.30-kor helyszíni közvetítést láthatnak a nézők az állami zászló felvonásáról és a forradalom lángjának — immár hagyományossá lett — meggyújtásáról. 11.00-kor egy érdekességet ígérő lengyel dokumentumfilm kerül képernyőre az ’56-os poz- nani eseményekről, 12.30-as kezdettel egy magyar dokumentumfilmet vetítenek Ordódy György rendező készítette Tóth Ilona orvostanhallgatóról, a forradalom egyik mártírjáról. Kora délután Kovács András A ménesgazda című játékfilmje emlékeztet arra a korra, amely a forradalom kitörését megelőzte. A játékfilm után stúdióbeszélgetés lesz a magyar írók 1956-os szerepvállalásáról és a felkelés eseményeinek irodalmi megjelenítéséről 16 órai kezdettel. Mi más is lehetne e program címe, mint Illyés Gyula méltán elhíre- sült költeménye Egy mondat a zsarnokságról. A vitát újabb mozifilm követi. 16.45-kor Makk Károly A téglafal mögött című alkotása Déry Tibor elbeszélése alapján készült, s azt mutatja be, hogyan élt a munkásosztály az ötvenes évek elején. Immár szép hagyomány, hogy az ilyen jeles ünnepeken jelentkezik a képernyőn a Duna Tv Telehíd című vetélkedője. Ezúttal néhány magyarországi és négy határontúli magyar középiskola csapatai versengenek 19 órai kezdettel a javarészt történelmi kérdések megválaszolásában. A forradalom ünneplésének összefoglalója után 22.30-kor Sándor Pál Szerencsés Dánielje zárja a műsorok sorát. A tizenöt éve készült mű 1956 legvégén játszódik, az úgynevezett dissziden- sek tragikus útját mutatja be. Helyreigazítás Nyíregyháza (KM) — Negyedmilliárdos csalás címmel megjelent írásunkra jelentkezett az egyik érintett, M. Tibor, aki kifogásolta az alábbi mondatot: „Huszonhat rendbeli, 250 millió forint értékre elkövetett hűtlen kezeléssel, csalással, ezzel összefüggésben köz- és magánokirat-hamisítással, vesztegetéssel gyanúsítja a rendőrség H. Lászlót és M. Tibor főosztályvezetőt, s nyolc vállalkozót.” Az érintett annak közlését kérte, hogy őt a rendőrség a felsoroltakból hűtlen kezeléssel gyanúsítja, a többi cselekménnyel nem. Igen, tudok. Ügy gondolom, hogy az élelmiszeren kívül minden más területen meg lehet fogni a pénzt. Igaz, a szüleimmel együtt élek, de így is megfontolom a költekezéseimet. Már önmagában az is spórolásnak számít, hogy nem dohányzom, kávét is csak elvétve iszom. Az sem mellékes, hogy főleg a piacról öltözködöm, ahol sokkal olcsóbban be lehet szerezni a kívánt portékát. Bár nem minden válogatás nélkül teszem ezt, nekem például egy farmer még „piacos” kategória, egy bőrkabát már nem. Bevásárolni az édesanyám szokott, nagyobb tételt a diszkontban, a szükséges napi dolgokat a legközelebbi boltban szerzi be. Somogyi Tünde könyvelő. Nyíregyháza Azt mondhatom, hogy az egészséges életmód már eleve spórolás, magam például nem költők sem káros, sem az egészségre kevésbé ártalmas szenvedélyre. Az ember a közalkalmazotti fizetésével bizony rákényszerül, hogy beosztó legyen. Ezt nem panaszképpen mondom, mert én ki tudok jönni a fizetésemből. Mindig megtervezem a hónapot, s úgy csinálom a költekezéseimet, hogy a hónap végén legyen mit félreraknom. Magyarán, tudni kell be- osztónak lenni. A sok pénzt is el lehet szórni rövid időn belül, meg a keveset is meg lehet becsülni. Az édesanyámmal és a testvéremmel élek együtt. Kiss Rtchórd tanár, Gyügye Sajnos, a férjem már nyolc éve meghalt, azóta egyedül élek. A pénzre nem panaszkodom, elég szépen kapok nyugdíjat, úgy, hogy ki tudok belőle jönni. Igaz, sosem éltem pazarlóan, de az is igaz, hogy a mindennapi élet is egyre drágább. Arra viszont szép emlékkel gondolok, hogy életemben külföldre is eljuthattam. Szlovákiában jártam többször is, meg a tengerparton is voltam, Ogyesszában. Akkor az egyszer ültem repülőn, ma már nem hiszem, hogy fel mernék ülni rá. Egy családos fiam van, Nyíregyházán laknak. A feleségével együtt munkanélküli lett, így otthon, Nagycserkeszen kénytelenek gazdálkodni. Pokoraczki Istvánná nyugdíjas. Nagycserkesz .A. hetvenkét évemmel már benne vagyok a korban. Meglehetősen késő nősültem, de nagyon örülök annak, hogy a családot nem spóroltam ki az életemből. A nagyobbik lányom főiskolás, a kisebbik végzős gimnazista. A feleségem még aktív pedagógus, de mondani sem kell, nem dúskálhattunk soha, miként nem tehetjük ezt ma sem. Szépen beosztjuk azt, ami van. Persze, elmarad a mozi, a színház, újságot is többet szeretnénk járatni, s lenne még néhány felsorolandó kívánságom. Nem a három kívánságba illő vágyak ezek, csupán egy tartalmasabb élet sóhajai. Egy négytagú családnak ma 100 ezer forint elkel! Lakatos Lajos tanár. Nyíregyháza Fiatal házasok vagyunk, a szüléink jó anyagi körülmények között engedtek utunkra. A férjem, az a mondhatni közepes kategóriába tartozó vállalkozó, aki becsületesen tud jövedelmet előteremteni. Ez mindennél fontosabb a számára, de nekem is. Hogy min tudunk spórolni? Például az öltözködéssel, a luxuscikkek elhagyásával pénzt tudunk megtakarítani. Mindent közösen megbeszélünk, minden forintnak tudjuk a helyét. Február közepére várjuk a babát, akit szeretnénk nem királykisasszonyként körbera- jongani, nem agyontöm- jénezni, de a gyermeknek fontos feltételeket megteremteni, nagy szeretettel. Szölösiné Falcsik Anikó védőnő, Újfehértó A majorettek ébresztenek Vigasság ifjaknak és idősebbeknek • A tirpák együttes műsorát is hallgathatják A szöveget írta Lefler György, a fotókat készítette Harasztosi Pál