Kelet-Magyarország, 1998. szeptember (55. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-19 / 220. szám
Óvatosabb lépésekkel Angyal Sándor Lehet persze kárörvendeni, vagy tűzesíte- ni a szavakat, netán olcsón poénkodni a hír hallatán: az eddiginél óvatosabb gazdasági terv kialakításán is dolgozik a kormány. A gazdasági miniszter minapi kijelentése szerint ugyanis a stabilitás elsőbbséget élvez a növekedéssel szemben s nem elképzelhetetlen, hogy a választásokon győztes polgári párt programjában szereplő 5-6 százalékos GDP-növekedés helyett kevesebbel (3-4 százalék) kell beérni. Természetes, hogy az ellenzék rögvest a polgári kormány orra alá dörzsöli (hiszen ez a dolga), hogy lám, a választási kampány alatt felelőtlenül ígérgetett, rózsaszínben igyekezett feltüntetni a jövőt. Ehhez képest máris fel kell ébredni az álmodozásból, le kell szállni a földre. Kár volna tagadni, hogy sokan vélekedtek eképpen, köztük olyanok is, akik végül mégis a polgári erők kockájánál ikszeltek a szavazólapon. A leváltott koalíció és annak kormánya ugyanis — minden hibájával, ügyetlenségével együtt — egy érezhetően erősödő gazdaságot, a külföld által is meg- süvegelt, stabilizációs folyamatot hagyott hátra (no meg egyáltalán nem üres kasszát). Erre lehetett bátran merészebb növekedést is alapozni. Csakhogy. Mint a legtöbb esetben, ezt a kormányt sem kerülik ki a váratlan, kellemetlen fejlemények. Okkal hivatkoznak a stabilitást most a növekedés elé helyezők az orosz válságra és annak következményeire. Jó fél évvel ezelőtt a legrosszabb álmában sem gondolta volna egyik prognoszta sem, hogy ilyen viharos gyorsasággal omlik össze az orosz gazdaság, amelyhez ha nem is nagy, de jelentős mértékben kötődik a magyar termelés, értékesítés. Emlékezzünk rá, ha visszafogottabban is, de a szocialisták sem termeléscsökkenéssel riogatták a választókat; itt a szűkebb pátriában sem lehetett hallani arról, hogy milyen nehéz helyzetbe kerülhet megyénk élelmiszeripara. Ehelyett egy visszafogottan optimista elképzelésjellemezte az ő programjukat is. Nem ez az egyetlen olyan lépés a mostani kormány intézkedései között, amely kisebb, vagy nagyobb mértékben ellentmond a kampánybéli ígéreteknek. Mégis, a józan mérlegelés azt mondatja velünk: jobb előbb, mint később megakadályozni a még nagyobb bajt; kevésbé száguldozva kivédeni a határon túlról érkező negatív hatást. Bizonyára ez a célváltozás (növekedés helyett inkább stabilitás) negatívan érint majd bizonyos területeket (foglalkoztatottság, kevesebb adó a kincstárnak, az önkormányzatoknak, ezáltal visszafogottabb költekezés, ami érinthet egyaránt fejlesztést és szociális szférát stb.). Legyen bármiféle koalíció hatalmon, az ország lakosságának az az érdeke, hogy ne növekedjék a költségvetési deficit, hogy ne szabaduljon el az infláció, s ha az oroszországi válság valóban begyűrűzik határainkon, erősödjék fel a gazdaság stabilizálásának ügye Csalódást okozna és önmagát áltatná a kormány, ha nem vonná le ebből (is) a tanulságot: csínján kell bánni az ígéretekkel. Igaz ez akkor is, ha valójában arról van szó: nem áll le a növekedés, csak erősíteni kell közben az alapokat. Értékeink Szépen rendbehozott műemlékeink közé tartozik a nagydobosi Perényi-kastély. Az épület 1808-ban épült, ekkor létesült a nagy park is. Földszintes, eklektikus díszítéssel átformált klasszicista kastély. A rizalitok fölött vázákkal díszített attikafalak láthatók. Korábban állami leánynevelő otthon volt, most gyermeknevelő intézmény működik benne. Az épületből származik a nyírbátori múzeumban lévő Perényi-címer töredék Elek Emil felvétele Kállai János Az igazi sztori — úgy tűnik — Aranyosapátiban is az utcán, pontosabban: az országút mentén hever. A Ricsikai erdő felé haladtunkban csak rövid szusszanásra álltunk meg, s fotóskollégám, szíves „kalauzunk” — Zimányi Alajos református lelkész, grafikus, magán-szeretetotthon tulajdonosa — unszolására mégiscsak rászánta magát, hogy csináljon néhány felvételt a parkos udvar hátuljában ácsorgó, igencsak megszépült Újhelyikastélyról. Került volna lapunk „paparaz- zója” a kerítésen belülre is, ám Betty, a hatalmas, fehér kuvasz útját állta. De aztán jött a gazda, széptermetű, lobbanóan fehér A megújuló kastély hajú, jó tartású öregember, akit, mint megtudtuk, errefelé grófnak titulálnak. A nyolcvanesztendős Újhelyi Pali bácsival nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot (nagyhirtelen le is tegeződtünk, a pertuivás ceremóniáját mellőzve), minek köszönhetően, én. aki be sem akartam tenni mindig sietős lábamat a portára, néhány perc múlva már a kastély urának fogadó-dolgozó szobájában — szájtátva — hallgattam a tör- ténetfölyamot. Egy épület és egy nemesi származású ember kálváriáját. — Hányatott sorsa volt ennek a kastélynak — fogott bele Pál úr a mesélésbe. 1725-ben épült, s a családunk tulajdona volt 1952-ig, amikoris ő sem kerülhette el az államosítás baklövéseit. Nagyon mostoha napokat éltünk. Volt ebben a házban minden: szükséglakások, téeszcséiroda, óvoda, mozi, házasságkötő terem. Ebek harmincadján volt az egész; rombolt mindenki saját ízlése szerint. Nem csoda, hogy teljesen lepusztult a gyönyrű, neobarokk stílusú objektum. A rendszerváltás után aztán mégiscsak visszakerült hozzám, nemesi famíliánk egyenesági leszármazottjához. A család valamikor 1250 tájáról datálódik. — A Huszt-Pázmány nemzetséghez tartozunk, legtávolabbi ősöm a XIII. században, a Rába menti csatában esett el. De megfordult elődünk Mária Terézia udvarában is, a királynő testőreként tette szolgálatát. Jómagam — bár a családfánk a birtokomban van — nem tudnám megmondani, milyen unokafokozat vagyok, de nem ez a fontos, hanem az: a származásomat már nem kell titkolnom. — Az életem persze egy csep- pel sem volt kevésbé hányatott, mint a kastélyomé. Tíz évet nyomtam le a Szovjetunióban, hadifogságban. Ez idő alatt a legkeményebb kijevi, ufai és más helységekben táborokat megjártam. Túléletem. 1953-ban, még a Rákosi-érában jöttem haza. A tarfejű vezér egyik mondása máig visszacseng: Aki a múlt szekerét tolta, az csak segédmunkás lehet ebben az országban. — Nem tudtam semmihez sem kezdeni. Vergődtem. Kisvárdán végül kaptam valami állásfélét — egy íróasztallal. Ez semmit sem jelentett. 1953-ban havat lapátoltam. A jogi egyetemi tanulmányaim megszakadtak: az abszolutóriumig jutottam el. Aztán egy benzinkútnál dolgoztam. Ott kezdett „emelkedni” a pályám. Egy négy elemis káder fedezett fel, az ő révén kerültem be a raktárba, utóbb gazdasági vezető lettem. A családfa Voltam iskolagondnok Nyíregyházán, a Kölcsey gimnáziumban. Onnan mentem nyugdíjba, s most élem nyugdíjas éveimet. — Sok gondom van a kastéllyal. Igaz, kaptam másfél millió forintot érő kárpótlási jegyet, azt a ház rendbetételére fordítottam. Persze, nemcsak a helyerál- lítás jelent munkát; kezelni és irányítani kell a folyamatokat. Létesítettem egy rehabilitációs műhelyt. Most alakítjuk a manufakturális részeket. Munkát adok tizenöt embernek. Lábtörlőket gyártanak. Le is vizsgáztatjuk a dolgozókat e kézműves tudományból. Az egzámen anyaga ugyan mi lehetne más, mint egy lábtörlő elkészítése. — Erről jut eszembe egy aranyos történet. Az egyik vizsgán az ittas jelölt — csodák csodája — remekbe készült lábtörlőt mutatott be a bizottságnak. Utóbb az élesszemű bírálók kiderítették: a rafinált „diákok” aznap sorra ugyanazt a darabot prezentálták. Kézről kézre járt a „vizsgatörlő”. — Természetesen a kastélyomhoz földjeim is társulnak; nem kevés. Intenzív gazdálkodásra fogjuk őket. A feleségemmel együtt tevékenykedünk, de a munkánkat a fiam folytatja majd. — A kastélyról egyre többen tudnak mint históriai nevezetességről; csakhát — mint látjátok — félkész állapotban van minden. Eddig saját erőből — magam pénzeltem magamat — tudtunk rendbehozni hat szobát. Még négy-öt hibádzik. Nagyon sok a javítanivaló. Háromszáz éves épületnél ez nem csoda. 1883-ban volt egy nagyobb reno- váció, Ördögh Dániel végeztette. Azután 1911-ben egy újabb rekonstrukció. Később, leginkább 45 után — mint már említettem — mindenki prédája lett őseim fészke. — Az a szlogen járta: Gyerekek, ha kell valami, ott a kastély, vigyétek, amit láttok! Csak egy „kontrába” rakott ajtót nem loptak el, másnak, ami mozdítható volt, lába kelt. — Ja, még mielőtt elbúcsúznánk, az életsztorim kádenciája- ként mutatok valamit. (Ládikát, belőle feljegyzéskötegeket, fura rajzocskákat húz elő. Karikatúraszerű skiccek. A különös figurákon gyűlöletes jelképek: horog- és nyilaskereszt, ötágú, vörös csillag...) — Sokat elmélkedek mostanában. Az ötödik dimenzió titkait kutatom. Négyet még csak felfog az átlagember, az ötödikben már nem tud „mozogni”. Erre teszek kísérletet. Ennek a teóriáját akarom kidolgozni. Ott szeretnék kotnyeleskedni, ahol minden dolgok lényege megfejthető. Talán még az én kastélyom és a saját sorsalakulásom vargabetűire is magyarázatot kaphatok. Harasztosi Pál felvételei 17. oldal 1998. szeptember 19., szombat A „gróf" és a kastélya Az átlagember az ötödik dimenzióban nem tud mozogni Búcsú a nyártól Martyn Péter felvétele ...... ' ' " - •' »Will ■' ■> 'W II'j' « ■
