Kelet-Magyarország, 1998. augusztus (55. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-25 / 198. szám
1998. augusztus 25., kedd 3. oldal Ordasokkal táncoló Nyéki Zsolt Nyári szabadság idején, amikor táguló mozgástérben az ország távoli pontjaira is könnyebben eljuthatunk, készüljünk fel szülőföldünk keleti kitettségére utaló kérdésekre. Maradjunk higgadtak, ha olyan (együttérzéstől csöpögő) megjegyzéseket kapunk, mint amilyen például a „ó ti szegények ott, az ukrán maffia szorításában", vagy éppen a „nehéz lehet az élet annyi igénytelen ember között". Persze ilyen (maradjunk annyiban: általánosító és naiv) észrevétel többnyire attól ered, aki húsz éve nem járt szű- kebb hazánkban, friss híradásokra sem veszteget túl sok figyelmet, s leginkább (és előszeretettel) a „hallottad azt szomszéd" intrikákra alapozza véleményét. Kérdés, mikor cselekszünk helyesebben: ha egy indulatos válasz nyomán kibontakozó vitában a súlyához képest jobban reflektorfénybe állítjuk a jelenséget, vagy a buta megjegyzéseket elengedve a fülünk mellett tesszük tovább a dolgunkat. Mindenesetre jelzésértékű, hogy amikor az idei érettségi tételeket felsoroló minisztériumi munkatárs nyers egyszerűséggel „legyengébb képességűzte" a televízióban a vidéki középiskolák tanulóit, nem innen, hanem Dél-Dunántúl- ról érkeztek az első felháborodott hangok. A maffiáról illetve az ukrán, orosz és egyéb üzletemberek hatalmáról, keménységéről sok ember kifejtette már véleményét, köztük egyszerű és dörzsöltebb vállalkozók, a megye ismert közéleti személyiségei. Egyöntetű álláspont, hogy ezt a kását sem eszik olyan forrón: az esetek többségében csak akkor lesz gond, ha a partnerek nem tartják be azokat a játékszabályokat, amelyekkel indulásnál tisztában voltak, s elfogadták. Kivétel persze a törvénytelen vizeken evezők esete, de hát ezeknek vállalni kell a döntés minden következményét: a nagy pénz mellett a fulladás veszélyét is. A hasonlat kedvéért a népszerű film címét kölcsönözve: aki farkasokkal táncol, számítson rá, hogy partnere könnyen megmarhatja. S ez tértől, időtől független aranyszabály. Hárommilliárd a belvízkárosultaknak Iskolatej, kenyérárcsökkentés, sertéshúsakció — ahogyan Torgyán József látja Györke László Tarpa (KM) — Az ünnepi hétvégét Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter megyénkben töltötte. Ez alkalmat ragadtuk meg, hogy interjút kérjünk tőle. legdinamikusabban fejlődő megyeközpontja polgármesterének nem lenne szabad ezen polemizálni, hanem segítenie attól függetlenül, hogy ez kinek a kezdeményezése. □ Holt tart a búzafelvásárlás és mi várható a közeljövőben? — A hét intézkedéscsomagból álló program végül is eredméaz akcióba kapcsolódni, akkor ez egy stratégiai csatanyerés. □ Jelentős mennyiségű sertéshúsfölösleg halmozódott fel. Hogyan lehet a problémát kezelni? — Mi most olyan sertéshúsakcióba kezdünk, amelynek eredményeként hasított sertéseket vesznek majd át részben egészNagy károkat okozott a belvíz, az ügyet kezelni kell □ Az iskolatej-akciónak voltak, vannak disszonáns felhangjai is megyénkben. Úgymond, megint az érintett önkormányzatok feje fölött döntöttek. — Nem kormánydöntésről van szó, hanem a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter egyéni kezdeményezéséről, ami — ezt nem titkoltam soha — bizonyos vonatkozásban túllépte az én hatáskörömet. De úgy gondoltam: ha a gyerekek éheznek, akkor ne a hatáskörökön vitatkozzunk, hanem próbáljuk éhségüket csillapítani, a napi két és fél deci tejet, kakaót, később esetleg egy-két kiflit biztosítani számukra. Úgy gondolom, hogy Nyíregyháza, az ország egyik nyes volt, a spekulánsok talpa alól olyannyira kihúzta a szőnyeget, hogy a búza ára a tőzsdén elindult fölfelé, és az intézkedések hatására egyes malmok csökkenteni tudták már eddig is a liszt árát. Augusztus 18-án jelentettem be, hogy a Budai Hengermalom 20 százalékkal tudta csökkenteni a liszt árát, így 400 pékséggel állapodott meg arról, hogy csökkentsék a kenyér árát átlagosan 10 százalékkal. Számos megye malmai jelezték: be kívánnak kapcsolódni az akcióba, melynek jelentősége abban csúcsosodik ki, hogy 42 éve nem volt olyan állami vezető, aki ár- csökkentést jelentett volna be. Ha az egész ország be tud ebbe Martyn Péter felvétele ségügyi, részben más intézmények, tárgyalásban vagyunk már a Honvédelmi Minisztériummal és szeretnénk a Belügyminisztériumra is kiterjeszteni az akciót. A közbülső kereskedők megkerülésével magasabb áron tudnák a termelők értékesíteni áruikat, ugyanakkor a vevő olcsóbban jutna jó minőségű húshoz. Megállapodás jött létre a húságazat legkülönbözőbb szereplői között a hús árát, az állami támogatás mértékét illetően, ez most átmenetileg kezeli a kérdést. A probléma alapvetően nagyon összetett, és csak hosszú távú stratégiai programmal lehet rajta változtatni: az agrárollót vissza kell nyomni, az állattenyésztést a növénytermesztéssel szinkronba kell hozni, hiszen ha nincs elég állatállomány, nem lehet a növénytermesztésben a szükségletet növelni. Az egész importkérdést újra át kell tekinteni, mert tudomásom szerint, a korábbi kormány tett a jelenlegi alá egy húsbombát, hiszen az első negyedévi behozatal az egész éVi keretet kimerítette, ilyen körülmények között elképesztő mennyiségű hús halmozódott fel. Hozzá kell tennem, hogy egyes vélemények szerint határainknál sincs minden rendben: a szállítólevelekkel való manipuláció és egyéb visszaélések következtében óriási mennyiségű illegális áru áramlik be az országba. Tehát sokrétű intézkedést kell hozni, hogy ez a kérdés is kezelhető legyen. O A belvízkárok rendezésére megvan-e már a fedezet? — A pénz nincs meg, de a fedezet meglesz, azt különböző forrásokból kívánjuk előteremteni. A megállapodás arról szól, hogy 3,1 milliárd forintot kell különböző módon összeszedni ahhoz, hogy a kérdés rendezhető legyen. Hangsúlyozom: az előző kormány elmulasztotta ennek a költségkereteit a költségvetésben biztosítani. A tartalék elfogyott, pénz nincs, ugyanakkor kár van, s a legszegényebb térségek lakosait érinti ez az ügy, ezért nem tűr halasztást, a károkat most már ki kell fizetni. Remélem rövidesen bejelenthetem, hogy elindult a belvízkárosultak kifizetése. Ez nemcsak Szabolcs- Szatmár-Bereg, hanem a szomszédos megyék számára is létkérdés. Itt is stratégiai megoldásokra törekszünk: szeretnénk a belvizes területek helyett mező- gazdasági művelésre alkalmas csereföldet adni, a belvizes földeket pedig felvásárolni és azokra olyan árvízi erdőket, környezet- védelmi erdőket telepíteni, halastavakat létesíteni, amelyek stratégiailag kezelik ezt az ügyet. Mondd, cicababa, miért vagy ilyen hallgatag? Ferter János karikatúrája Lószemle Futószáron is jólesett a mozgás a debreceni Farmer Expo-n kiállított lovak tüzesebbjeinek. Az öt napon át tartó vásár lovas sátorában felállított boxokban ácsorgó, szénát ropogtató négylábúak között szemlélődő szabolcsiak örömmel fedezhették fel, hogy hagyományaihoz méltóan, mai jelentőségéhez mérten szerepelt megyénk lótenyésztése is: kisbéri félvér lovaival ott volt a kiállításon a tiszaberce- li Kolozsi László, a kálmánházi Tren- csényi József, a tyukodi Bíró András, a vásárosnaményi Juhász István, s angol telivér szürke kancáját mutatta be a mátészalkai Szováti Tibor Galambos Béla felvétele Munkanélküliek Nyíregyháza (KSH—D. J.) — A KSH lakossági munkaerő-felmérése szerint 1998. II. negyedévében az ország 15-74 éves népességének 51 százaléka (3983 ezer fő) volt jelen a munkaerőpiacon. Összehasonlítható adatokból számolva a foglalkoztatottak száma az előző negyedévihez és az egy évvel korábbi időszakhoz képest is enyhén nőtt, a munkanélkülieké csökkent, miközben a gazdaságilag nem aktív népességé gyakorlatilag változatlan maradt. A munkanélküliségi ráta 8,0 százalékra mérséklődött, ami az első negyedévinél 0,7 százalékponttal, az 1997. II. negyedévinél pedig 1,4 százalék- ponttal alacsonyabb. Régióként azonban a munkanélküliség igen eltérően alakult. A munkanélküliségi ráta változatlanul Észak- Magyarországon és Észak-Alföldön a legmagasabb (11-12 százalék közötti), míg Közép- Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon a legalacsonyabb (6-6 százalék). Sikerélmény V« már az életemben nem egy. Ahogy kudarcok miatt is hetekig rágtam magam, olyan sikerek is akadtak, amelyek besugározták a napjaimat. Szóval: volt már sikerélményem bőven, de ilyen ragyogóan tiszta ritkán. Ritkán, mert legalább leheletnyit mindig beárnyékolta valami. Vagy az a biztos tudat, hogy valamely tetszést arató teljesítményem, tettem nem is olyan hibátlan, nem is olyan jelentős, mint mások vélik. Vagy annak fölismerése, hogy hát igen, ez a dolog sikerült, de néhány másik balul ütött ki, és ki tudja, ide vagy oda billen most a mérleg nyelve. Az ilyen tiszta, zavartalan, felhőtlen örvendezés a sikeren, mint ez a mai — az ilyen sikerélmény ritka. Szikrázó, villogó, csodálatos őszeleji vasárnap. A folyóparton habzsolja az utolsó napsugarakat az egész család. Mi, az idősebb korosztály tagjai (már az utánunk következő nemzedék is ide tartozik) mozdulatlanul fekszünk a pokrócon, abszorbeáljuk, tudatosan raktározzuk el testünkben télre a napsugarakat. Nekünk ez tökéletesen elég. De az unokám nem találja a helyét, izeg-mozog, beleturkál egy hangyabolyba, tépdesi, rágcsálja a fűszálakat - unatkozik. Megsajnálom. — Gyere, megyünk kacsázni. Persze: azonnal talpon van, és egy perc múlva már ott ülünk a folyóból valami természetes napozóként kiemelkedő kőóriáson, keresgéljük a meder alján a lapos, kerek kavicskákat. És valahol a karomban bizseregni kezd egy izom, valahol felujjong bennem egy ideg: az évtizedekkel ezelőtti harsány, ka- csázó-rohangászó nyarak újjáéledő élménye. És olyan mohón veszem kezembe az első kavicsot, ahogy erős dohányosok nyúlnak a rég nélkülözött cigaretta után. Az unokám is biztat: — Kezdd te, nagyapa! Első dobás. Nem is rossz. Ötöt-hatot bukfencezik a kő, megtesz vagy húsz métert, de csúnyán fejezi be az útját: „befullad". A következőnek még kurtább a pályája. A harmadik olyasféle, mint az első volt. És most kerül kezembe az a bizonyos pompás súlypontú, egészen lapos, kerek, kicsiny és mégis súlyos kavics; emlékező izmaim-idegeim izgalma is talán most hág a tetőfokára. Repül a kő. Repül, a víztükröt szántogatva, már talán az ötvenedik méteren is túl van. A végén még nagyot szökken, és egy szép loccsanással merül el a vízben. Az unokám feszülten koncentrált, figyelte, mennyit ugrik. — Tizennyolc! — kiáltja a végén olyan elismeréssel, amilyenre az embernek sokszor évekig kell várnia. — Tizenkettő. Huszonegy. Tizenkilenc — számolgatja tovább lelkesen. És én egyre jobban ne- kihevülve törekszem mindig jobb és jobb teljesítményre. A bensőmben hallgat a mindent kétkedve mérlegelő szkeptikus bíró. Tökéletesen elégedett vagyok.
