Kelet-Magyarország, 1998. május (55. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-23 / 120. szám
Társadalom és kultúra 1998. május 23. Volt egyszer, hol nem volt, volt egy ország meg egy korszak, amelyben MDP volt az úr. Ez az MDP mindent megtett annak érdekében, hogy a munkásosztály és a vele szövetséges parasztság érdekeit megfelelően képviselje: átvilágította a lelkeket, behatolt a lakások zugaiba, az ún. osztályidegeneket kitelepítette, a gya- . núsakat bebörtönözte, az ellenállókat kivégezte. Emiatt szeretet, béke, bizalom honolt az országban, ráadásul MDP tudta, mi a dialektika, s nemcsak büntetett, hanem bőségesen jutalmazott is, amint alábbi írásunkból kiderül. Aki nem hiszi, járjon utána. AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG, A HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ ÉS A KELET-MAGYARORSZÁG MELLÉKLETE Művészeti díjak a szocializmus fénykorában „A 20. század művészete a film” - mondta egy interjújában Fábri Zoltán rendező, s nem alaptalanul. A film szerepét és hatását legújabb kori történelmünkben nehéz lenne túlbecsülni. A film vizuális élményt nyújt, tehát a közönség szempontjából a legköny- nyebben befogadható művészeti ág. S éppen tömeghatását tekintve játszott fontos szerepet, mint a totalitárius politikai rendszerek aktív propaganda- eszköze. Q ROl VÁRI -TAKÁCS GÁBOR A filmek alkotóit a magyarországi „fordulat éve” után a hatalom nagy becsben tartotta. Kitűnő művészek jutottak szerepekhez, kamerához, rendezéshez; de a játékfilmek forgatókönyvei csak erős ideológiai szűrők után válhattak véglegessé. A létrejött műalkotások fokmérője pedig az állami elismerések hierarchikus skálája volt. A Magyar Népköztársaságban - a többi volt szocialista országhoz hasonlóan - a művészeti kitüntetések fontos értékmérő szerepet töltöttek be. A művészeti díjak és kitüntető címek rendszere önmagában is koherens egészet alkotott, jóllehet a művészek számára az egyéb állami elismerések is adományozhatóak voltak. A Kossuth-dif és társai A Kossuth-díjat az Országgyűlés 1948. március 3-án alapította az 1948. évi XVIII. törvénycikkel „1848. március tizenötödikének a százados évforduló alkalmából való megörökítése céljából a magyar alkotó munka jutalmazására”. A jogszabály szerint a Kossuth-díjjal tudósokat, művészeket, továbbá az újjáépítésben részt vett szellemi s fizikai dolgozókat, sőt katonákat is ki lehetett tüntetni. A jelöléssel és a döntés-előkészítéssel kapcsolatos teendőket 1948. február 17-étől egy vallás- és közoktatásügyi minisztériumi jelölőbizottság végezte. Ez 1951. január 20-ától a Népművelési Minisztériumban, majd 1953, január 18-ától a Minisztertanács Hivatalában működött. (1953-ig tehát az érintett miniszterek hivatalból vezették a bizottságot.) A testületet 1955. február 2-án átszervezték a Minisztertanács mellett működő Kossuth- díj Bizottsággá, 1964. szeptember 29-én pedig Állami Díj és Kossuth-díj Bizottsággá. A mértéktartó pártpolitikusok (Révai József, Aczél György) nem csupán közvetve szólhattak bele a döntésekbe; a jelölőbizottságban közvetlen hatáskörrel is rendelkeztek. A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze és a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze címek alapításáról és adományozási rendjéről az 1950. évi 27. tvr. rendelkezett. Kimondta: „a magyar színpadi kultúra fejlesztése terén szerzett kimagasló érdemek elismeréséül színházi, film- és operai előadóművészek részére kitüntető cím adományozható”. A címnek I. fokozata a Kiváló Művész, II. fokozata az Érdemes Művész. A címet a népművelési miniszternek a Minisztertanács elnöke útján tett előterjesztésére a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke adományozta, évente egy alkalommal: augusztus 20-án. Az alkotó- és előadóművészetek képviselőinek elismerésére a kormány szakáganként külön-külön díjakat alapított.A Jászai Mari-díj alapításáról az 1006/1953. (III. 1.) MT. határozat rendelkezett. Eszerint a díj „a szocialista-realista színjátszás fejlődését szolgáló színészek, filmszínészek, színpadi és filmrendezők kitüntetésére” szolgál. A Balázs Béla-díjról szóló 1038/1958. (X. 11.) Korm. sz. határozat szerint a díj „a szocialista filmművészet fejlesztése terén elért eredmények jutalmazására” szolgál. A Magyar Dolgozók Pártja által vezérelt művé- szetpolitika két legjelentősebb irányítójának (Révai József és Darvas József) hivatali időszakai alatt 82, filmekben is szereplő színművész összesen 130 művészeti kitüntetést vehetett át. Odaítéltek 44 Kossuth-díjat, 15 Kiváló Művész címet, 34 Érdemes Művész címet és 37 Jászai Mari-díjat. Alkatók és művek 1948-1950 Formális értelemben a Kossuth-díj volt a legmagasabb elismerés. Az átadott kitüntetések számaránya azonban nem ezt mutatta. Az igazi értékmérő szerepét a Kiváló Művész cím vette át. Kialakult egy ún. színészi „TOP-15”, a Kiváló Művészek csoportja: Bihari József, Gázon Gyula, Ladányi Ferenc, Latabár Kálmán, Major Tamás, Makláry Zoltán, Rátkai Márton, Somlay Artúr, Uray Tivadar, illetve Bajor Gizi, Dayka Margit, Gobbi Hilda, Mészáros Ági, Tolnay Klári és Tőkés Anna. Ok voltak azok, akik a kultúrpolitika szerint a szakmában mértékadónak számítottak, s ezt a politikai vezetés új és új elismerésekkel tudatosította. Olyannyira, hogy a kiosztott 130 kitüntetés közel egyharmadát (47-et) ők tizenöten mondhatták magukénak. A Kiváló Művész cím magasabb értékét bizonyítja az is, hogy ennek birtokosai - egy kivétellel - valamennyien már Kossuth-díjasként részesültek e kitüntetésben. Ráadásul közülük hatan (Bihari József, Major Tamás, Pécsi Sándor, Somlay Artúr, illetve Mészáros Ági és Tolnay Klári) a Kossuth- díjat előzőleg kétszer is megkapták. Ha az elismerések időbeli eloszlását vesszük szemügyre, látható, hogy Bajor Gizi, Major Tamás és Somlay Artúr 1948-ban az elsők között lettek Kossuth-díjasok, és 1950-ben szintén az elsők között Kiváló Művészek is. Ez utóbbi különösen fontos, hiszen a sorrendet rendszerint betartották, ezzel fejezve ki a „művészi fejlődést”. Akik tehát az Érdemes Művész cím átugrásával rögtön Kiváló Művészek lettek, azokat példaképként tisztelhették a kortársak. Somlay Artúr 1951-ben (öngyilkossága évében), Major Tamás 1955-ben újabb Kossuth- díjat kapott. A többi 12 színész előbb Érdemes Művészként szerepelt, és csak később Kiválóként, de az átlagos „várakozási idő” alig volt több, mint 3 év! Kiemelendő közülük is Bihari József, aki egyedülálló módon 3 éven belül kapott még négy kitüntetést (1951: Kossuth-díj, 1952: Érdemes Művész, 1953: újabb Kossuth-díj és Kiváló Művész). Dayka Margit, Rátkai Márton és Uray Tivadar szintén 3 éven belül lettek Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló Művészek. Mészáros Ági és Tolnay Klári 1950-54 között kapták a négy-négy díjat (két Kossuth-díj, Érdemes és Kiváló Művész). Ladányi Ferencet és Latabár Kálmánt 4, Gázon Gyulát, Makláry Zoltánt és Tőkés Annát 5, Gobbi Hildát 7 esztendő alatt jutalmaztak három-három kitüntetéssel. Figyelembe véve azt, hogy a kiosztott 44 Kos- suth-díjon 37 színművész osztozott, továbbá azt, hogy a Kossuth-díjak odaítélése két évvel korábban kezdődött, mint az Érdemes Művész címeké (tehát az éves átlag hozzávetőlegesen azonos), megállapíthatjuk, hogy - a formális hierarchiától függetlenül - a Kossuth-díjak és az Érdemes Művész címek értéke, szakmai értelemben, azonosnak tekinthető. A kiosztott 34 Érdemes Művész címből 12-ről volt szó a „TOP-15” kapcsán. Marad 22. Ezek között 10 Kossuth-díjas van, a többi 12 színész 1957 előtt nem lépett tovább. (Ez utóbbi művészek egyébként mind 1954-56 között lettek Érdemes Művészek.) A kiosztott 44 Kossuth-díjból 20-ról szintén volt már szó a „TOP-15”-nél. Marad 24. Ebből 11-et tíz olyan színész kapott, akik a korszakban Érdemes Művész címben is részesültek. A maradék 13-at 12 olyan színész birtokolta, akik 1956-ig nem érték el az Érdemes Művész címet. Összegezve mármost az eddigieket: van 12 „csak” Kossuth-díjas, és „csak” Érdemes Művész színművészünk. Tökéletes egyensúly! Ezzel a „TOP-15” ellenpárjaként megvan az a 24 fős csoport, akik az elismertséget tekintve, legalábbis 1957 előtt, csak a - felülről számított, képzeletbeli - „harmadik” lépcsőig jutottak el. Ez a huszonnégy színművész, a „csak” Kossuth-díjjal rendelkező Ascher Oszkár, Balázs Samu, Barsi Béla, Gábor Miklós, Görbe János, Molnár Tibor, Pécsi Sándor (kétszeres), Solti Bertalan, Szabó Samu, Ungvári László, illetve Olty Magda és Simon Zsuzsa, továbbá a „csak” Érdemes Művész címmel rendelkező Gellért Lajos, Greguss Zoltán, Horváth Ferenc, Nagy Adorján, Pethes Ferenc, Pethes Sándor, Rajnay Gábor, Somló István, Tapolczay Gyula, Tímár József, illetve Berky Lili és Kováts Terus. Mindezek után kézenfekvő, hogy a „második” fokozat, a középmezőny, nem más, mint az a tíz színművész, akik Kossuth-díjas és Érdemes Művészek: Ajtay Andor, Apáthi Imre, Bartos Gyula, Básti Lajos, Bessenyei Ferenc (kétszeres), Feleki Kamill, Tompa Sándor, illetve Bulla Elma, Somogyi Erzsi és Szörényi Éva. Nem esett még szó a Jászai Mari-díjról. 1953-56 között 37 díjat osztottak ki 36 színművésznek (Bánki Zsuzsa kétszer kapta meg), de nemcsak a nagy arányú éves átlagszám miatt tér el ez az elismerés a többitől. A kitüntetettek között ugyanis csupán három olyan művész van, akik még e korszakban elnyerték az Érdemes Művész címet vagy a Kossuth- díjat (Apáthi Imre, Molnár Tibor és Olty Magda). A Jászai-díj tehát ténylegesen „negyedik” fokozatnak tekinthető, ám élesen elkülönült a felső háromtól. E díj ugyanis nem egyszerűen „életkori díj”. A Jászai-díj bevezetésével Révai József kultúrpolitikája lényegében „kezdőkre” és „haladókra” osztotta a színészmezőnyt, de átjárhatóságot nem, vagy csak nagyon kis mértékben biztosított. A kétszeres Kossuth-díjasok esetében a kultúrpolitika döntéshozói igyekeztek széles skálán mozogni. Minden bizonnyal tudatos ideológiai alapokon nyugodott a döntés, hogy Ajtay Andort, Básti Lajost, Bulla Elmát, Dayka Margitot, Uray Tivadart kortárs - főleg szovjet - darabok szerepeiért tüntették ki. A háború előtti sztároknak ez lehetett „továbblépési engedély”. Az 1948-56 közötti időszakban kilenc játékfilm- rendező összesen 16 Kossuth-díjat kapott, a következő megoszlásban: Bán Frigyes (3), Fábri Zoltán (2), Kalmár László, Keleti Márton (3), Máriássy Félix, Nádasdy Kálmán (2), Radványi Géza, Ranódy László, Várkonyi Zoltán (2). Ugyanakkor Kiváló Művész egyedül Nádasdy Kálmán lett (az Érdemes Művész cím kihagyásával!), míg Érdemes Művész címet Bán Frigyes, Fábri Zoltán, Keleti Márton, Várkonyi Zoltán és a még nem Kossuth-díjas Gertler Viktor kapott. Szinetár Miklós Jászai Mari-díjas lett. Az egyes rendezők szemszögéből vizsgálva a kérdést, a „csúcstartó” Keleti Márton, ő 1951-54 között kapta a három Kossuth-díjat és az Érdemes Művész címet. Bán Frigyes 1950-től 1954-ig gyűjtötte be mindezeket. Nádasdy Kálmán ugyancsak ezen periódusban lett kétszeres Kossuth-díjas Kiváló Művész, Fábri Zoltán és Várkonyi Zoltán 1953-56 között kétszeres Kossuth-díjas Érdemes Művész. Kövelkextotétek 1. Az értékelt filmek jellegük szerint alapvetően kettős célzatúak: ideológiai nevelőfilmek (akár irodalmi adaptáció formájában is!), vagy történelmi- patetikus alkotások, mintegy a kívánatos nemzettudat ápolására. ■ 2. Mindössze két film van közöttük, amely igazán maradandó és kiemelkedő értékűnek bizonyult évtizedek távlatából is, s így például bekerült a filmkritikusok „budapesti tizenkettő”-je közé (Valahol Európában, Budapesti tavasz). A főbb Kossuth- illetve Jászai-díjat elnyert filmek listáját tekintve megerősítve érezhetjük azt a rendezők elemzésénél már levont következtetést, hogy a Révai-Darvas-féle kultúrpolitika elsősorban két témát preferált a kitüntetéseknél: a történelmi témájú, a nemzeti múltat patetikusan bemutató filmeket (Erkel, Föltámadott a tenger, Rákóczi hadnagya, Déryné stb.), illetve a szocializmus ideológiai erősítését szolgáló alkotásokat (Különös házasság [anti- klerikalizmus!], Felszabadult föld, Kiskrajcár, Életjel stb.). A rendezői Kossuth-díjasoknál említettekkel ellentétben azonban e filmek közül a magyar filmkritikusok egyetlenegyet sem választottak be a „budapesti tizenkettő”-be! Mindez szemléletesen jellemzi az 1948-^6 közötti időszakot.
