Kelet-Magyarország, 1998. április (55. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-18 / 91. szám

... ■ ^ Napkelet •életünkőszén 1998. ÁPRILIS 18., SZOMBAT mssmsmsmmmmmsmmmmmmmsmmmimsm Idősek támasza Szervezetünk, a Szabolcs-Szat- már-Bereg Me­gyei Nyugdíja­sok Képviselete 1993. óta, a pártoktól füg­getlenül, a Nyugdíjasok Országos Képvi­seletének tagja­ként működik. Az országban ta­lálható többi negyvennégy tagszervezettel együtt igyekszünk ellátni az idősek, nyugdí­jasok, közöttük az özvegyek, rok­kantak, mezőgazdasági járadékosok érdekképviseletét is. Hosszú szünet után örömmel érte­sültünk arról, hogy mint régen, ismét lehetőségünk nyílik az általunk fon­tosnak vélt eredményekről, kudar­cokról, elképzeléseinkről a Kelet-Ma- gyarország hasábjain hírt adni. Megpróbálunk minél többet tenni. Dolgunk bőven akad, hiszen a sza­bolcsi idősek alacsony nyugdíja, a nehéz körülmények között vergődő önkormányzatok helyzete jócskán ad tennivalót. Nagy szerencse, hogy mó­dunk van észrevételeinket és javasla­tainkat a legmagasabb fórumokig el­juttatni, hogy az öregek szociális, egészségügyi témáit, megélhetési gondjait a legilletékesebbeknek mondhatjuk el. Mostanában mind gyakrabban hangoztatjuk a kegyeleti törvény szükségességét, mert mára nem csak átláthatatlanná, de etikát­lanná és rendkívül drágává is vált a temetkezés. Szeretnénk elérni, hogy a készülő törvény legyen szigorú és egyértelmű, s szorgalmazzuk, hogy a tb-törvény módosításával a járulékfi­zetők, szükség esetén temetési hozzá­járulást is igénybe vehessenek. Indo­kolatlannak és méltánytalannak tart­juk, hogy csökkentették a mozgás­korlátozottak közlekedési támogatá­sát, hiszen e korosztályban rendkívül sok a rászoruló. Orosz Tibomé, ügyvezető Kamatozó kapcsolatok A Sóstói Szivárvány Idősek Otthona a szakmai munka színvonalának nö­velése érdekében minden lehetőséget megragad. Kétéves kapcsolata van például a Magyar Szociálpolitikai Társasággal, meíy szervezeten keresz­tül az otthon dolgozói lépést tudnak tartani a felnőttvédelmi szociális gon­doskodás tudományos eredményei­vel, és korszerű ismeretek birtokába jutottak és jutnak. Megismerhetik a hazai és külföldi eredményeket, a mindennapi gyakorlatban hasznosít­hatják ezeket az ismereteket. Az otthon szakdolgozói tudomá­nyos igényű továbbképzéseken vesz­nek részt, fejlesztik tudásukat. A Hospice részleg kialakításának első fázisában napi kapcsolatot alakítot­tak ki a Magyar Otthonápolási és Hospice Egyesülettel. Ezen egyesület közreműködésével sikerült a Hospice team tagjainak szakmai továbbképzé­se, az általuk elfogadott módszerek nyíregyházi alkalmazás is. A Nyíregyházi Főiskolai Egyesület Segítők népfőiskolája évek óta folya­matosan szervezi a bentlakásos intéz­ményekben dolgozó szakemberek ön- és továbbképzését. Ezen egyesületen keresztül az otthon dolgozói több szakmai konferencián vehettek részt, valamint eddig 32 egészségügyi szak­dolgozó személyiségfejlesztő trénin­gen ismerhette meg önmagát, majd tudatosan alakíthatja ápolói-gondo­zói viselkedését is. Martyti Péter felvétele Öregen, de egészségesen Dankó Mihály Az oldalt összeállította: Kovács Éva Megyeszékhelyünkön a városmajori Örökzöld Nyugdíjas Klub tagjai folyama­tosan és tudatosan harcolnak az időskor nyavalyái ellen. Különböző praktikák jár­nak szájról szájra, hogyan lehet gyógyíta­ni, elkerülni az elkerülhetetlent, az örege­dést — tájékoztatta lapunkat Geréné Siket Emma klubvezető. — Lassan rájöttünk: van, amit valóban el lehet kerülni, van, amit lassítani lehet, és van, amit tudomásul kell venni, meg kell tanulni vele együttélni. A felismerés­nek ebben a folyamatában múlhatatlan ér­demei vannak a közösségi házban szinte velünk együtt élő kiváló orvosoknak és se­gítőiknek. Természetesen nemcsak rólunk van szó, hanem társklubjainkba, a Szív klubba, az Évszakváltás, az Érbetegek, a Túlsúlyosak klubjába és nem utolsó sor­ban a szenvedélybetegek közösségébe já­rók bajairól, gondjairól is. — Hiszen ugyanabban a cipőben já­runk! Szenvedünk a reumától, a csontrit­kulástól, a különböző szív- és érrendszeri betegségektől. Bizony, előfordul, hogy gyakrabban settenkedünk késő este, éjsza­ka a hűtőszekrényhez nassolni. — Először előadások, beszélgetések for­májában kerestük a kiutat. Később azokra a betegségekre, melyekhez szükséges, gyógytornát szerveztünk, ezekre jelenleg is igen nagy a kereslet; reggel 7-től este 8-ig zajlanak a foglalkozások, meglehetősen nagy létszámmal, több csoportban. Az elmúlt évben a holtszezonnak hitt nyári időszakban szerveztünk először a többi klubbal, egyesülettel közösen Tisza- lökön életmódtréninget, mely bentlakásos, ahonnan „nem lehet megszökni”. Kétszer háromnapos volt, jó hangulatban tornáz­tunk, beszélgettünk a szép környezetben megszokott orvosainkkal, sétáltunk na­Özvegynek lenni..., talán nincs is ennél szomorúbb kifejezés. A társ elvesztésével bánat és szomorúság költözik az ottho­nokba. A nyugdíjasklubba lassan gyülekeznek a tagok. Ma nincs szervezett program, csak beszélgetnek, kártyázgatnak, együtt lesznek. Sok a hiányzó is. Vége a hosszú, téli estéknek, van munka bőven a ház kö­rül. A szótlanság hamar oldódik. Csak ak­kor lepi el szomorúság fátyla az arcokat, amikor elmondom miért jöttem. Az özve­gyi életről..., bizony sokat tudnának me­sélni. — Ha nem lenne ez a klub, talán meg is bolondulnék, mert nincs szörnyűbb az egyedüllétnél — néz el a fejem fölött Erzsi­ké. — Hol is kezdjem. Nagy szerelem volt a miénk. — süti le még mindig kicsit szé­gyenlősen a szemét. — Hiába tiltották a szülők, mindig megtaláltuk a módját, hogy együtt legyünk. Miatta kaptam éle­tem egyetlen pofonját is. Aztán ő lett a legjobb vő. Szüleim belátták, ném baj ha szegény, csak becsületes legyen. Ő az volt, talán túlságosan is az. Azért vittük ilyen kevésre. Persze nem panaszkodom, mindig előteremtette, ami kellett. Lett szép há­zunk, a fiunkat és a lányunkat tisztesség­gel szárnyra bocsátottuk. Most élhettük volna a magunk életét, de a sors másként akarta. Több mint negyven évig ettük egy­más mellett a kenyeret. Mindig én voltam betegesebb, s mégis ő ment el. De hogyan? A jóistennek különös gondja volt rá, nem szenvedett. Kint kapáltunk a kertben, ami­kor szólt, hogy bemegy ledőlni egy kicsit, mert nem érzi jól magát. Már korábban is panaszkodott a szívére, de nem tartottuk komolynak a bajt. Istenem... — akad el a szava, s könnyeit törölgeti. — A kezem között tartottam hátrabillenő fejét. Ordí­tottam segítségért, még elvitte a mentő, de már útközben beállt a halál. Infarktus! Az a drága nyugodt ember, megállt a szíve. Csend telepszik közénk, a klubtagok Képünk illusztráció zsongása mint távoli tengermoraj lassan erősödik. Sokan ismerik ezt az érzést. Bár nincs rá pontos statisztika, ma Magyaror­szágon több az özvegyasszony, mint a fér­fi. Valahogy úgy tűnik a nők jobban bír­ják a gyűrődést, a gondokat. De az is biz­tos, hogy a magára maradt idős férfi aránylag hamar feladja. — A gyerekek kirepültek, mindegyik éli a maga életét. Eleinte hazajöttek. Hívtak, költözzek hozzájuk. A halálomat akarjá­tok? — kérdeztem tőlük. — Itt vagyok otthon, minden porszemet ismerek, hoz­zám nőtt minden. Csak ne emlékeztetne az udvar, a kert Jánosomra. Sokszor azon kapom magam, hogy hangosan beszélek. Szólítom, de hiába. Szinte dühöngök, mert nincs itt mellettem, nincs aki tanácsot ad­jon. Főzöm a sok finomságot, de nincs ki egy jóízűt egyen belőle. — Az este és az éjszaka a legszörnyűbb — kapcsolódik a beszélgetésbe a klub két férfi tagja közül Pál. — Hiába ég a kály­hában a tűz a legmagasabb lángon, én fá­zom, talán nem is a testem, a lelkem resz­ket. A feleségem négy éve halt meg hosszas betegség után. A végső búcsúzás­kor mindenről kiokosított, mit hol talá­lok, kinek mit kell fizetni. Nem törődtem én korábban ezekkel. Odaadtam neki a pénzt, és ő beosztotta. Most derül ki, mi­Martyn Péter felvétele lyen gyámoltalan az ember. Nem lehet ezt megszokni — tűnődik el. — Pedig nekem volt időm felkészülni a rosszra. A kutya és a televízió a társam, velük beszélgetek. Igyekszem magam elfoglalni, minden hé­ten átsúrolom az egész házat. Mondják is a gyerekek, apuka magánál minden úgy ragyog. Ragyog...!? Hát ki csinálna felfor­dulást? Sokat imádkozok, hetente, kijárok a temetőbe, ott van mellette az én sírhe­lyem is. Azt veszem észre magamon, hogy félek egyedül. Annyi rosszat hallani. Per­sze hiába a védekezés, ha valaki ártó szán­dékkal közeledik. Nem gondoltak még rá, hogy másik tár­sat keresnek? Teszem fel az eretneknek tű­nő kérdést. Úgy néznek rám, mintha a Marsról jöttem volna. De a tiltakozás első rohama után azért mégis elgondolkodnak a dolgon. — Mihez kezdjen az ember hatvanon fe­lül? A faluban más a szokás, könnyen megszólják az asszonyt, ha más férfi is eszébe jut. Nincs mód a találkozásra sem — teszi hozzá Erzsiké. -— De nem is talál­nák olyan társat, mint János volt. Mindig csak méricskélnék, vele hasonlítanám össze. Azt nem mondom, hogy nem csör­gött néha a tányér. Bár most zsörtölődne velem! — sóhajt fel csendesen. — Mintha a szívemet tépték volna ki. gyokat a Tisza-parton. Jutott idő napozás­ra, játékra és esti, hosszú pletykapartira is. Az étkezésről dietetikusunk tanácsai és szigorú ellenőrzése mellett a helyi halász- csárda gondoskodott. Meg kell jegyeznem, hogy nem olyan diétáról van szó, amikor az embert madárnak nézik és magokat csi- pegettetnek vele, hanem normális, meg­szokott emberhez illő táplálékot vettünk magunkhoz, természetesen megfelelően fű­szerezve és elkészítve. Szó ami szó, jól éreztük magunkat, erről gondoskodtak a fent említett dpktorok, gyógytornászok és mi magunk. Úgy gon­doltuk: az idén is megszervezzük az élet­mód tábort, de most már öt naposra és négy turnusban. Kezdeményezésünk tet­szik másoknak is, hiszen anyagilag támo­gat bennünket a Soros Alapítvány és Nyír­egyháza önkormányzata. Erre bizony szükség is van, mert közösségünkbe igen­csak kisnyugdíjasok járnak. A tiszalöki Aranypatak üdülő adott helyet a nyugdíjasok nyári életmódtréningjének Amatőr felvétel Kitépett

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom