Kelet-Magyarország, 1998. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-17 / 64. szám
1998. március 17., kedd SPORT KeteMiagyaroiszág ff Berényiék már számolgatnak Köstner: nem írtam alá a Debrecennek! • Alkaloida és Ózd párharc ö Nyíregyháza (KM IS^ - M. Cs.) — Négy ordulóval az NB I- --------- es férfi kézilabdabajnokság zárása előtt a két megyei csapat közül a Kárpát-Hús NYKC-nak köny- nyebb a sorsolása, az ICN Alkaloidáé a nehezebb. Ahhoz viszont, hogy a nyíregyháziak a 6. helyről feljebb lépjenek a táblázaton, 8 pontot kellene szerezniük. A vasváriak reménykednek a bentmaradásban, de az nem elég számukra, hogy a két hazai mérkőzésüket megnyerik. Vasárnap igazi presztízscsatát hozott a Kárpát-Hús NYKC-ICN Alkaloida találkozó, amelyről a két csapat vezetői a következőképpen vélekednek: — A mérkőzés elején azt gondoltam, kezdünk kilábalni a hullámvölgyből, hiszen nagyszerű játékkal 7-1-re, majd a 20. percben 9-4-re vezettünk — kezdte Köstner Vilmos, a nyíregyháziak edzője. — A következő tíz perc egy rémálom volt, hiszen hiába vezettünk 12 támadást, s jutótMilliós lóverseny Dubai (MTI) — A világ legmagasabb pénzdíjaiért futják a dubai lóversenyt, k ahol négymillió dollár vár a legjobban szereplőkre. A legfőbb esélyes két amerikai ló, s mind a Kentucky Derby-győztes Silver Charm, mind pedig a Santa Anita handicap-via- dalt nyert Malek megérkezett a március 28-i verseny színhelyére. Ez az első feset, hogy a Kentucky Derby első helyén végzett négylábú az Egyesült Államokon kivül versenyez. tunk 9 alkalommal ziccerhelyzethez, ezeket nem tudtuk kihasználni. A vendégek 4+2-es védekezése miatt már nem volt gördülékeny a játékunk. Csakúgy mint a Győr, a Fotex, vagy idehaza a Szeged ellen, elég volt néhány perces kihagyás ahhoz, hogy az ellenfél sorra szerezze találatait. A második félidőben a sokkal jobb helyzetkihasználásra hívtam fel a játékosok figyelmét, de akkor ők már sokkal görcsösebben játszottak. Szerencsére a fiatalok, Szakács és Kaplo- nyi jó helyettesítette a gyengén játszó Szergyukot és Bécsit. Déváid jól játszott, Medve a végén nagyon harcos volt, Lencsés pedig egy-két periódustól eltekintve nagyszerűen védett. A gárda Százhalombattára és Komlóra utazik, idehaza fogadja a MÓL Szolnokot és a Pécs csapatát. Ebből a négy meccsből valamennyi nyerhető, bár az utóbbi hetek játéka nem ad okot ilyen optimizmusra. — Valóban több hónapja tárgyalok a Debrecennel, de még semmilyen szerződést nem írtam velük alá — válaBudapest (MTI) — Hétfőn a Magyar Olimpiai Bizottság a Magyar Sajtó Napja alkalmából hatodik alkalommal rendezte meg immár hagyományos ünnepségét a fővárosban. Amelyen Schmitt Pál, a MOB elnöke tartott rövid megemlékezést. Schmitt Pál és Aján Tamás MOB-főtitkár Harcsár István államtitkárnak, az OTSH elnökének, valamint Dorogi Sándornak, az MTI Rt. elnökének jelenlétében nyújtotta át a MOB Média-díjakat. MOB Média-díjat kapott: szólta a tréner arra a pletykára, mely szerint a következő idényre már aláírt szerződése van a DVSC-vel. — Csak a bajnokság lezárása után döntök arról, maradok-e Nyíregyházán. Az biztos, elég fájón érintett az, hogy a Szeged-meccsen kikezdett a közönség. — Kis szerencsével akár meglepetést okozhattunk volna — értékelte a meccset Gazdag József, a vasváriak szakosztályvezetője. — Küzdöttünk, hajtottunk, de ez kevés volt, a szélsőink sajnos keveset mutattak ezen a meccsen. A hátralévő négy meccsünkön / Énekes Zoltán, a Nemzeti Sport főszerkesztője, Fluck Miklós, a Vasárnapi Hírek sportszerkesztője, Gulyás László, a Magyar Televízió szerkesztő-riportere, Molnár Dániel, a Magyar Rádió riportere és Vándor Kálmán sportszerkesztő. Oklevél díjazásban részesült: Bruckner Gábor, a Nép- szabadság munkatársa, Csur- ka Gergely, a Kurír munkatársa, Dlusztus Imre, a Délma- gyarország és a Délvilág ügyvezető igazgató-főszerkesztője, Istenes Vilmos, a Nemzeti Sport tudósítója és Molnár Ottó grafikus. öt pontot kellene szereznünk a biztos bentmaradáshoz, de erre minimális az esélyünk. Az Ózdot és a Százhalombattát idehaza fogadjuk, viszont Veszprémben és Győrben vendégként lépünk pályára. Az egyik riválisunk a Szolnok várhatóan a két hazai meccséből (Cegléd és Ózd) egyet megnyer, s biztosan bentmarad. Nekünk az Ózdot legalább 6 góllal kell legyőzni, s hozni kell a Százhalombatta elleni meccset. De ez is kevés, ugyanis az Ózdnak a két hazai mérkőzése közül az egyiket el kell veszíteni ahhoz, hogy mi maradjunk bent. Piremon Nyíregyháza (KM) — A legjobb négy ülőröplabdacsapatnak rendeztek fordulót hét végén a nyíregyházi 20-as iskolában, ahol papírforma-győzelmek születtek. A sokszoros magyar bajnok és kupagyőztes Nyíregyházi Piremon mindkét mérkőzését megnyerte. Az eddigiek alapján úgy tűnik, idén sem tudják elvenni a nyíregyháziaktól az aranyérmet. A második helyre egy másik nyíregyházi gárda, a Start-Sportula pályázik. Eredmények: Start-Sportula-Tatabánya 3-0, Pire- mon-Vác 3-0, Vác-Tatabá- nya 3-0, Piremon-Start-Spor- tula 3-0. MOB Média-díjak Kitüntetett sportos toliforgatók Kettős siker a kosarasoknál A mix röplabdában debreceni győzelem a Fiedler Barna Nemzetközi Tornán Nyíregyháza (KM) — A kosarasoknál emgés, a mix röp- labdásoknál debreceni sikerrel zárult a Fiedler Barna Nemzetközi Torna. A hét végén a mezőgazdasági főiskola csarnokában a hazaiaktól mind a kosaras hölgyek, mind a kosaras férfiak magabiztosan szerezték meg a tornagyőzelmet. A mix röplabdában a Debrecen gárdája a döntőben a házigazdákat győzte le. Eredmények, férfiak, A csoport: Kassa-MGFSC I. 67-78, Kassa-DASE 74-63, Kassa-Békéscsaba 69-67, MGFSC I.-DASE 82-55, DASE-Békéscsaba 56-54, MGFSC I.-Békéscsaba 94—73 (54-36). Mg.: Pál 17/6, Kőkerti 4, Szmolinka 17, Garai I. 17/9, Garai L. 17/9. Csere: Mészáros, Papp T. 5, Takács 6, Lengyel 4, Papp Cs. 7/3. Edző: Pénzes József. Ez egyben NB Il-es bajnoki volt, amelyen a hazaiak visszavágtak a békési vereségért. B csoport: Kereskedelmi-MGFSC n. 64-65, Keres- kedelmi-Nagykálló 46-58, MGFSC-NagykáUó 49-62. Az 5. helyért: DASE-Keres- kedelmi 78-39, a 3. helyért: Kassa-MGFSC II. 78-62, az 1. helyért: MGFSC I.-Nagy- kálló 72-53. Nők: Kassa-DASE 42-37, Kassa-MGFSC 50- 64, MGFSC-DASE 51- 33. Végeredmény: 1. MGFSC, 2. Kassa, 3. DASE. Különdíjak: Nők: legjobb középjátékos: Fignár Ilona (MGFSC), legjobb dobó: Cep- kova Ivetta (Kassa), legjobb mezőnyjátékos: Farkasinszki Gyuláné, férfiak: legjobb középjátékos: Szmolinka Szabolcs, legjobb dobó: Szilágyi László (DASE), legjobb mezőnyjátékos: Garai István. A mix röplabda eredményei, A csoport: Rzeszów I.-Kassa 1-2, Rzeszów I.-Debrecen 1-2, Debrecen-Kassa 2-0, B csoport: Rzeszów II.-Gödöl- lő 1-2, Gödöllő-MGFSC 0-2, Rzeszów II.-MGFSC 0-2. Az 5. helyért: Rzeszów I.-Rze- szów II. 2-0, a 3. helyért: Gö- döllő-Kassa 0-2, az 1. helyért: MGFSC-Debrecen 0-2. Különdíjak. Legjobb női játékos: Erika Oroszovna (Kassa), legjobb férfi játékos: Vitéz Gábor (Debrecen), legjobb ütőjátékos: Tunia Kristóf (Rzeszów). NB II, női: MGFSC-Sze- ged 86-50 (40-26). Az első félidő utolsó percében lendületbe jött az emgé, amely magabiztos győzelmet aratott. MGFSC: Fignár 19, Fazekas K. 5/3, Veisz 24/3, Tesch- mayer 12, Farkasinszkiné 16/6. Csere: Fazekas A. 10, Hronyán 2, Kétegyházi. Edző: Veress Gyula. Papp (MGFSC I.) szerez csapatának kosarat a Kassa ellen Martyn Péter felvétele A csíkos mezes Joma FC egy hetest kapott a Corner FC-től Martyn Péter felvétele Győztes Corner Nyíregyháza (KM) — A Corner FC nyerte a nyíregyházi téli teremlabdarűgó-tomát. A csoportmérkőzések során a Comer, az Elektronét, az Isobau-Borbánya és a Joma FC jutott fináléba, amelyet szombaton játszottak. A döntőben az utolsó meccsre maradt a döntés, amikor a Comer az Elektronettel találkozott. Döntetlen esetén az Elektronét lett volna a győztes, de a meccset 3-1- re a Comer nyerte. Eredmények: IsobauBorbánya-Elektronet 0-2 (0-0), Joma FC-Comer FC 2-7 (1-4), Elektronet-Jo- ma FC 4-2 (3-2), Comer FC-Isobau-Borbánya 3-3 (2-0), Joma FC-Isobau- Borbánya 2-3 (0-1), Corner FC-Elektronet 3-1 (1-0). Végeredmény: 1. Comer FC, 2. Elektronét, 3. Isobau-Borbánya, 4. Joma FC. A győztes csapat: Ádámszki, Bakosi, Csáki, Hliva, Muri, Paulik, Szilágyi, Várföldi, Végéra, Huczman, Stefán, Zajácz. Szabadtéren április 16-tól folytatódik a bajnokság. Gólvadászlista Nyíregyháza (KM) — Immár nem olyan játékos vezeti a másodosztály listáját, aki már más bajnokságban játszik. A megyei I. osztályban is megkezdődött a hét végén a góllövészet. NB I/B. 12 gólos: Tököli (Dunaferr). 11 gólos: Miklós (Sze- ged-Dorozsma), Pap (Ti- szaújváros). 10 gólos: Lengyel (Dunaferr), Wukovics (III. kér. TVE), Janics (Nyíregyházi FC). 9 gólos: Körmendi, Földes (Matáv Sopron), Fedor (Szolnok). 8 gólos: Szabó A. (III. kér.), Csehi Z. (Kaba). • 7 gólos: Dukon (Érd), Novák (III. kér. TVE), Azoitei (Pécs). 6 gólos: Varga L. (Érd), Horváth Z. (Kaposvár), Szabó B., Barna G. (Sze- ged-Dorozsma). 5 gólos: Kecskés (III. kér. TVE), Bagoly (Kaba), Czonev (Kaposvár), Gálffy (Komló), Szabó Z. (Matáv Sopron), Cmomarkovics, Horváth Gy. (Nagykanizsa), Kirchmayer, Szatke (Nyíregyházi FC), Szabó II. (Salgótarján), Tikosi (Soproni FAC), Molnár (Sze- ged-Dorozsma), Major S. (Szolnok), Kovács L. (Ti- szaújváros: 2, Kecskemét: 3). ' NB II. 10 gólos: Koszta (B. Volán). 9 gólos: Szekula (Palotás). 8 gólos: Körösi (Kazincbarcika), Gyurováth (Soroksár). 7 gólos: Kovács J. (Kalocsa). 6 gólos: Szilágyi (Deme- cser), Vass (Hajdúnánás), Lukács (Kazincbarcika), Csillag (Tiszafüred). 5 gólos: Csemák, Csehi I. (Kiskőrös), Balogh G. (RE- AC), Tímár (Soroksár). NB III. 9 gólos: Szabó I. (Hajdúböszörmény), Varga J. (Karcag). 8 gólos: Gdovin (Bakta- lórántháza), Kovács (Ede- lény), Marginean (Kisvár- da), Pothurszki (Miskolci VSC), Siklósi (Püspökladány). 7 gólos: Lelt (Mád), Konyha (Ózd), Krasznai (Vásárosnamény). 6 gólos: Sándor (Ede- lény), Makrai (Ózd), Nagy Zs. (Püspökladány: 1, Hajdúböszörmény: 5), Szekrényes (Mád: 0, Rakamaz: 6), Varga (Rakamaz), Gulyás (Szikszó), Tanyi (Vásárosnamény). 5 gólos: Nagykaposi (Balmazújváros), Szatmári (Karcag), Nagy Cs., Gulyás (Püspökladány), Marcsek (Rakamaz). Megyei I. osztály. 21 gólos: Majchrovics (Nagyhalász). 12 gólos: Kelemen (Gá- vavencsellő). 11 gólos: Rézműves L. (Kállósemjén: 0, Kisléta: 11), Spisák (Nagyhalász). 10 gólos: Tóth Z. (Nyírmeggyes: 0, Kisléta: 10), Ádámszki (Nagyhalász), Kozák (Nyírkárász), Krcsmarik (Nyírlugos). 9 gólos: Paulik (Ibrány), Szelihov (Nyírmeggyes), Pokol L. (Tuzsér). 7 gólos: Iszák (Jánkmaj- tis), Kocsis Z. (Kisléta), Illák (Fehérgyarmat: 0, Nyírmeggyes: 7). 6 gólos: Szilágyi S. (Csenger), Hadadi (Csengén 0, Fehérgyarmat: 6), Muri, Papp T. (Ibrány), Della (Jánkmajtis), Kegye (Nagyhalász), Szender (Túrricse), Barna (Újfehér- tó). 5 gólos: Székely (Nyírkárász: 0, Csenger: 5), Haj- zer, Ignácz (Gávavencsel- lő), Fecsku, Ónodi (Ibrány), Láposi (Nyírcsa- holy), Lengyel Z. (Túrricse), Pulinka (Újfehértó), Fekete (Újfehértó: 0, Kállósemjén: 5). A bajnokság állása 1. Veszprém 21 19 - 2 576-42338 2. Dunaferr 22 18 1 3 593-43037 3. Elektromos 22 15 2 5 474-44932 4. Szeged 21 14 3 4 578-48131 5. Győr 22 15 1 6 578-54231 6. Kárpát-Hús NYKC 22 13 2 7 535-50528 7. Komló 22 10 2 10 572-52522 8. Százhalombatta 22 10 - 12 543-57320 9. Pécs 22 7 4 11 527-57618 10. Cegléd 22 6 1 15 468-58313 11. Szolnok 22 5 2 15 509-57912 12. Ózd 22 5 1 16 465-59311 13. Tiszavasvári 22 3 3 16 473-576 9 14. Debrecen 22 1 2 19 485-656 4