Kelet-Magyarország, 1998. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-02 / 1. szám
Társadalom és kultúra 1998. január 3. „1981 óta csökken a magyarországi lakosságszám, s ezért jórészt az Európában legmagasabb halálozási arányunk a felelős. Hazánkon kívül csak Oroszországban, Bulgáriában, Csehországban, Romániában és Olaszországban mutatkozik negatív népszaporulat (de a felsorolt országokban is többnyire kisebb a népesség- fogyás, mint nálunk). A magyar- országinál kisebb születésszámú országokban is lehetséges a népességszaporodás, ha a halálozás alacsonyabb szintű. Az ezer lakosra jutó halálozás az utóbbi 25 évben 22 százalékkal emelkedett, miközben a születések száma negyedével csökkent. ” (Mentálhigiénés Programiroda) AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG, A HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ ÉS A KELET-MAGYARORSZÁG MELLÉKLETE Aggasztó mélypontra zuhant a magyar népesség egészsége, csaknem minden betegségi mutató alapján a világ élvonalában szerepelünk. A Perem cikkének szerzője belgyógyász háziorvos, aki nemcsak a diagnózist állapítja meg, hanem a gyógyulásra vonatkozó receptjét is átnyújtja az olvasónak. a mozgalmat valakinek - az orvosoknak - irányítani kell. Jelenleg az orvosok és a társadalom között a gyógyításon kívül szinte semmilyen kapcsolat nincs, sőt bizonyos ellenséges hangulat van kialakulóban. Ezt a „párbeszéd” kibontaBeteg nemzet? Elégedetlen orvosok, önpusztító társadalom ki «7 Anri ANDRÁS _________ Ma már mindenki tudja, hogy az emberiség egészségi állapota és élettartama nem javul olyan mértékben, mint ahogyan várható volna a tudomány és technika fejlődése, valamint az egyre növekvő kiadások alapján. Engem mindenekelőtt és -felett saját hazám és benne élő honfitársaim sorsa érdekel, erről pedig szintén tudjuk, hogy esélyeink jóval elmaradnak a többi, ún. civilizált ország mögött, gyermekeink jövője pedig még a miénknél is kilátástalanabb. Mi az egészség? Ha erről beszélünk, ne csak a betegségre gondoljunk. Az ember nem egyszerűen biológiai gépezet, mégcsak nem is „szerszámkészítő állat”, ahogy néhány évtizede tanultuk. Ahhoz, hogy valóban jól érezze magát a bőrében, ebben a világban, a puszta létnél többre van szüksége. Ezt az igényt (amit az Egészségügyi Világszervezet és mások is többször megfogalmaztak már) nevezhetjük egészségnek, a célként kitűzhető, bár teljesen soha el nem érhető magasabb rendű életminőségnek, ami nem csupán a betegség hiánya, hanem a társadalmi és környezeti biztonság állapota, kiegészülve a valahová, valakihez és valamilyen közösséghez tartozás érzésével. Szükségünk van továbbá képességeinknek, tudásunknak, törekvéseinknek megfelelő értelmes feladatra, ami ésszerű határok között anyagi igényeink forrása is, ehhez pedig biztosítani kell a tanulás, a felkészülés lehetőségét. Mindezek egy része a szociológusokra, a gazdaságra és a politikai akaratra tartozik. Marad dolguk az orvosoknak is bőven, de a korábbitól eltérő formában és tartalommal. Az orvosok szerepe Elsőrendű kötelességük természetesen továbbra is a gyógyítás minden lehetséges eszközzel, az egyre újabb eszközök, lehetőségek szüntelen keresése. Bármilyen felemelő érzés is azonban a sikeres szívműtét, valamely szerv átültetése, mesterséges ízület beépítése, bizonyos értelemben új, vagy a réginél sokkal kellemesebb élet biztosítása egy-egy beteg számára - a többségen ez nem segít. Talán van, akit még meglep: a népesség egészségi állapotának alakulásában a szorosan vett orvosi tevékenység szerepe mindössze 10-20 százalék. A többi igen sok tényezőből adódik össze: öröklött adottságok, környezeti hatások, életmód. Ezek egy része egyéni és közösségi önvédelmi módszerekkel jótékonyan befolyásolható. / Az embereket tehát be kell vonni saját egészségük szolgálatába, de ezt kozása oldhatná. Az orvosoknak ki kell lépniük elszigeteltségükből. Az ő feladatuk az elvi irányítás - amit viszont a társadalomnak jobban el kellene fogadnia. El kell mondani az igazságot mindenkinek, tanítani a tanítót is, a tanulót is, harcolni a tévhitek ellen, de okosan, hitelesen. A szemlélet kérdése Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a sebész hagyja ott a műtőasztalt, a kutató a laboratóriumot - az orvosok közösségének kell megtalálni a megfelelő formát, különös tekintettel az új orvosnemzedék nevelésére, ami kétségbeejtően elhanyagolt terület. Orvosi gondolkodásunk általában oknyo- mozó-elemző logikát követ. Ha megtaláljuk a hibás alkatrészt vagy a felelős károsító tényezőt, célszerűen megalkotott kémiai fegyverekkel (gyógyszerekkel) avatkozunk be. Mindez olyan lélegzetelállító szintre fejlődött, ami már-már a korlátlan lehetőségek ígéretét sugallja. Csakhogy a hatékonyság ma már nem tud lépést tartani a tudomány egyre bonyolultabb és egyre drágább kínálatával; másrészt kémiai eszközökkel lehet valamit pótolni vagy akadályozni, sőt tönkretenni, ritkán serkenteni, de két dolgot nem lehet elérni: helyreállítani a károsodott szerkezetet- ami persze más módon sem lehetséges -, és nem lehet véglegesen helyreállítani az egyes alkotóelemek között megbomlott működési egyensúlyt. Másképp fogalmazva: a gyógyszerek hatása - egyéb hátrányokon kívül- sokszor csak részleges és átmeneti, viszont gyakorta a beavatkozás egyetlen lehetőségét jelenti. Mit tehetünk? Ahol szükséges, továbbra is használjuk őket, de az eddiginél sokkal nagyobb szerepet kellene kapnia a megelőzésnek és minden olyan lehetőségnek, ami segít elkerülni a fentiekből adódó zsákutcát. Ám vigyázat, könnyen másik zsákutcába kerülhetünk! Éppen az eddigiek felületes átgondolása, valamint az orvosi ellátás bizonyos fokú elszemélytelenedése, az emberi kapcsolatok megromlása vezetett oda, hogy a társadalom „öntevékenyen” kezdte keresni a megoldást, ami a babona térhódításához, ebből következő újabb veszélyekhez vezetett A veszély elkerülésének előfeltétele a tudományos gondolkodásmód megváltoztatása, nagyobb figyelmet szentelve a részekből felépülő EGÉSZ-nek, a belső szabályozórendszernek, az EMBER testi-lelki egységének, környezetéhez fűződő kapcsolatának. Ennek révén a szemlélet csak gazdagodhat, de nem adhat fel semmit, csupán eddigi merevségét, tehát a mérték, a befogadás feltétele továbbra is a tárgyilagosságra törekvő TUDÁS. Sajnálatos, hogy az orvosok közössége képtelen ezt a lépést testületileg megtenni, holott személyenként a legtöbben elismerik ennek szükségességét. Természetesen ehhez is nélkülözhetetlen a másik fél bizalma, figyelme. Vajon mit tesznek ennek érdekében a médiumok? Mindeközben azonban ne csapjuk be egymást és önmagunkat se. Az élet csodálatos sokszínűsége és gazdagsága megéri a küzdelmet, de sem a betegség, sem a pusztulás nem iktatható ki, nem győzhető le teljesen. A gyermekek jövője Ezeknek a gondolatoknak a felnőttek meggyőzésén kívül be kellene épülniük a gyermeknevelésbe is, méghozzá a családban és az iskolában egyaránt. Az ésszerűtlenül felduzzasztott tananyagot a diákok vagy meg sem tanulják, vagy a lehető legrövidebb időn belül elfelejtik. Értelmes átalakítással, mennyiségi csökkentéssel minden szinten eredményesebb lehetne az oktatás. Sokszor felfedezett és ugyanannyiszor elfeledett tétel, hogy nagyobb szerepet kellene kapnia a tanulók kíváncsiságának, alkotókedvének. A tudás már önmagában is előny a betegségekkel szemben, de ezen felül törekednünk kell az egészségre képes és alkalmas nemzedék felnevelésére, az ehhez szükséges emberi tulajdonságok kifejlesztésére. A lelki egészség- re-harmóniára való képesség egyik alapja az önismeret, a helyes önértékelés és az önbizalom, ami segít ésszerű célokat kitűzni, elkerülni a tévutakat és a csalódásokat. E képesség ma nagyon hiányzik, amiből sok elrontott élet fakad. Tűrő- és alkalmazkodóképesség lelki, biológiai és fizikai értelemben egyaránt. Ez azonban nem fokozható a végtelenségig, a túlzott igénybevétel pedig károsodással jár. Ha ezt a jövő társadalma nem veszi figyelembe, nem sokat várhat az egyéb erőfeszítésektől. Az egészséget valóban szolgáló, valódi testnevelés, a jó értelemben vett testkultúra széles körű megkedvel- tetése, anyagi és erkölcsi támogatása szintén elengedhetetlen az általános egészségi szint emelésének, a testilelki harmónia kialakításának szolgálatában. A sporteredmények hajszolása viszont értelmetlen is, káros is, drága is. A szűkebb és tágabb közösség kialakulásának egyik feltétele az anyanyelv szeretete és ápolása, de jelentős a szakkörök, csoportos foglalkozások szerepe is. Elemi törvény, hogy ezeknek se politikai, se vallási színezetük ne legyen, mert akkor többet rombolnak, mint használnak. A felnőtteknek is újra meg kell tanulniuk az eltérő politikai és világnézeti gondolkodás elfogadását, a véleménykülönbségek kulturált megvitatását. Neveljük tehát féltő szeretettel és sokkal több előrelátó bölcsességgel gyermekeinket, de ne csapjuk be őket! Mi vár rájuk?! Kapnak-e majd értelmes feladatot, lehetnek-e emberhez méltó céljaik, élhetnek-e megfelelő társadalmi és természeti környezetben? Akire tartozik Ilyen kérdésekkel szembesülve gyakran arra gondolunk, hogy jó, jó, de ez nem rám tartozik, ez a tanárok, orvosok, politikusok stb. feladata. Pedig mindannyian ebben a világban élünk, része vagyunk a társadalomnak, amely egyénekből áll. Nagy mértékben egymásra vagyunk utalva, ezért kölcsönösen fontosnak kell tartanunk egymás életét, egészségét, jövőjét. Mai elszigeteltségünkben a legjobb szándék is csak a helyben topogáshoz elegendő. Kívánatos volna, ha ezekről a kérdésekről széles körű társadalmi párbeszéd bontakozna ki. Az eredmény mindig kevesebb, mint amit szeretnénk, de ami elérhető, az rajtunk múlik.
