Kelet-Magyarország, 1997. december (54. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-23 / 299. szám
1997. december 23., kedd KARÁCSONYI ELŐZETES wmmimmMmmmú-’jL„v.-J Az a pillanat Minden évnek van egy olyan pillanata, amelyre örök életünkben emlékezni fogunk. Lehet ez egy érintés, egy bátorító pillantás, egy csók vagy kézfogás. Lehet egy illat, egy szál virág, vagy valami más... «WWOweowW«wm^mx<»!wmx-»»»»\y.xww»WK-»»x-»»x Cservenyák Katalin A tuzséri Barabás Gyula (gyümölcstermesztő, hivatásos gépkocsivezető, de egyik szakmájában sem tud elhelyezkedni) gondolkodás nélkül mondja a választ: — Tegnap levelet kaptam a lányomtól! Próbálok erősködni: csak volt ettől nagyobb élménye az idén, de hajthatatlan. Neki a héten ez volt a legnagyobb boldogsága, és mindig az, amikor levelet kap a lányától. Mert ők ketten vannak. Lassan megértem. Tíz éve özvegyen él. Egyetlen kincse a gyermeke. Késői gyerek, apja harmincéves volt, amikor született. Nőiruha-készítőnek tanul Fehérgyarmaton, s a keresztanyjánál lakik. Havonta egyszer találkoznak. A nyári szünetben két hetet tölthettek együtt, s most írta a lánya: húszadikán mehet érte, hogy együtt ünnepeljék a karácsonyt. — Rosszcsontnak hívom, sosem szólítottam a keresztnevén — mondja az apa mosolyogva. — Kicsi korában gyakran megkérdezte, miért nevezem így. Azt feleltem: mert te a legrosszabb csontomból vagy. Ezen mindig jót nevettünk. Egyébként ő a világon a legszebb és a legjobb gyerek. Igaza lehet. Különben miért írná alá Timi úgy a levelet még most, tizenhat évesen is, csak az apukája kedvéért, hogy: Rosszcsont...-rpLajsz Ferenc autószerelő: — Nincs az évnek legszebb pillanata, az év minden napja szép akkor, ha együtt lehetek azokkal, akiket szeretek. Ez a családom: édesanyám, feleségem, két kislányom, illetve azok a jóérzésű emberek, akik körülvesznek, akikkel együtt dolgozom. Persze, lehet fokozni a mindennapok szépségét azzal, ha beérik egy gyümölcs, amikor az ember dédelgetett álma, vágya megvalósul. S ha még az időzítés is jó... Épp a születésnapomra készült el az a beruházás, amelyet a családunk alapította cég (nevét a feleségem találta ki, a keresztneveinkből — Bea, Dóri, Feri, Ili — rakta össze, így született meg a Bedofil Bt.) teljesen önerőből, hitel nélkül valósított meg. Nem kis feladat volt, sokszor maratoninak tűnt az építkezés, minden pénz ide folyt be, de elkészült a szerviz. Voltak verejtékes pillanatok és álmatlan éjszakák (a feleségem még hetekkel az átadás után is cementeszsákokkal álmodott), de ezt a részét könnyen feledi az ember, ha valamin már túljutott. Kihívás volt az építkezés, mert nem az én szakterületem. De elkészült. Ehhez azonban kellett a biztos családi háttér. Szerencsésnek érezhetem magam, mert azt csinálhatom, amit szeretek, a munkám a hobbim. Imádok járművekkel foglalkozni, kocsit javítani, és nagyon szeretem összeolajozni a kezem. 3$S$$|í Gajdos László, a Vadaspark igazgatója: — Tízéves korom óta arról álmodoztam, hogy egyszer itt, a vadasparkban zebrák fognak sétálni, és sok embernek szereznek örömet. Az idei május elsejét soha nem felejtem el. Tizenötezer ember jött el a parkba, s mindenkinek boldog mosoly volt az arcán. Akkor már itt voltak a zebrák, s aznap nyitott a vidámpark. — Rengetegen érkeztek, be kellett ülnöm nekem is a pénztárba, mert nem győztük a jegyeket adni. Ez volt az a megismételhetetlen pillanat, ami — úgy gondolom — egyszer van egy ember életében. Borzongatóan jó érzés volt, amikor többen átálltak abba a sorba, ahol én árultam a jegyet, csak azért, hogy elmondhassák, mennyire örülnek. Életemben annyi baráti mosolyt nem kaptam — ismerős és ismeretlen — emberektől, mint azon a május elsején. Itt tizenötezer ember és gyermek együtt örült és ünnepelt. Ennyi embernek egyszerre örömöt szerezni — annál nagyobb boldogságot nem tudok elképzelni. Dankó József parkolóellenőr: — Az idei év legszebb pillanata az volt, amikor a kislányom megnyerte a szakismereti tanulmányi verseny országos döntőjét. A Zay Anna Szakközépiskolában érettségizett, de az országos első helyezésének köszönhetően felvételi nélkül bejutott az egyetemre. Most a SOTE elsőéves hallgatója, a gyógyszerész karon. ■jfwfvjh- ' ípípíp Mándyné László Zsuzsa pszichopedagógus, a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet szakértő csoportjának vezetője: — Igaz, mi örökbefogadással foglalkozunk, most mégis egy olyan történetet mesélek el, amelybe véletlenül csöppentem bele, s úgy érzem, ez volt pályám legszebb pillanata. Azzal kezdődött, hogy bejött a nagymamajelölt, és elmondta: túl korán sikerült a fiataloknak (a fiának és a barátnőjének) összehozniuk egy babát. Semmijük nincs, így nem tudják vállalni. Döntöttek: örökbe adják. Megígértem, segítünk. Nem sokkal később bejött a fiatalember, aki megerősítette a szándékukat. Kértem, adja meg a kislány lakáscímét, hadd beszéljek vele is. Még aznap este meglátogattam a kislányt, s legnagyobb meglepetésemre együtt találtam a fiatalokat. Kéz a kézben ültek egymás mellett. A kislánynak potyogtak a könnyei, s egyre csak azt hajtogatták mindketten, hogy nem tudják vállalni a babát. Úgy éreztem, nem tehetek többet, senkit nem beszélhetek rá a gyermeke vállalására. Szokatlan volt a helyzet is, hiszen a gyakorlatunkban az az általános, amikor a papa nem akar tudomást szerezni születendő gyermekéről, emiatt dönt úgy az anyuka, hogy örökbe adja a babát. Napokig nem ment ki a fejemből az eset, aztán úgy döntöttem: megvárom, míg szólnak, ha megszületik a gyerek. Néhány nap múlva csörgött is a telefon. Az újszülött osztályról hívtak: megérkezett a baba. Kimentem a kórházba, a mama akkor már a nőgyógyászaton feküdt és zokogott. Egyre csak azt hajtogatta, nem tarthatják meg a gyereket. Megkérdeztem: és a család mit szól hozzá. — Nem tudom — volt a válasz, s kiderült, a félárva kislány nem is beszél az apukájával. Udvarlója viszont rendszeresen látogatja, de a babát egyikük sem akarja látni. Ügy éreztem, még egy dolgot meg kell tennem: beszélek az édesapával. Elmentem hozzá. Furcsán nézett rám, nem értette mit akart* tőle. Ellenkezett, amikor kértem: menjen be a lányához a kórházba. Elmondtam azt is: a fiatalok szeretik egymást, és én úgy érzem, szeretnék megtartani a gyermeküket. Ezek után tudtam meg: a papa épp azért haragudott meg a lányára, s azért nem szól hozzá, mert örökbe akarja adni az unokáját... Másnap, amikor érdeklődtem az osztályon, járt-e a lányánál az apja, megtudtam: járt. Azonnal kimentem a kórházba. A kismama elémsza- ladt és a nyakamba ugrott: — Zsuzsa néni! Gyönyörű kisbabám van! — Láttad? — Szoptatom... Kettesben — karácsonyfával Míg mifelénk hó esett, a francia Riviérán vidám fürdő- zők szórakoznak a Mikulás produkcióján. Azért ott sincs túlságosan meleg, az edzettek jól érzik magukat a 15 fokos vízben is A karácsonyi kaktusz A karácsony közeledtével — a kis ízekre tagolt, bóko- ló szárvégeken — megjelennek a lilás-piros virágbimbók. Csak akkor virágzik, ha a nyár folyamán a szabadban neveljük, bőségesen öntözzük és nem hagyjuk a földlabdáját kiszáradni. Ezután szeptember közepétől hűvösebb, már zárt helyen, visszafogott öntözéssel viszonylagos nyugalomban tartjuk. Ez az időszak elősegíti a virágbimbók kifejlődését. Ettől kezdve kell újra, rendszeresen öntözni, tápolda- tozni. Ilyenkor azonban már ne változtassuk a növény helyét, mert lehullatja az addig kifejlesztett virágbimbóit. Ha a teljes virágzás időszakában egy kevésbé fűtött helyet tudunk biztosítani számára, hetekig is gyönyörködhetünk szép színű, a karácsony hangulatához illő, nyugalmat árasztó különleges alakú virágaiban. Némethné Csubák Éva, kertész üzemmérnök tanár Látogatók csodálják Tokióban az éppen felállított 15 méter magas karácsonyfát, amelyet 5000 színes égővel világítanak meg AP-felvételek Nyilas Misitől az anyaszerepig Budapest (MTI) — Kedves, egyszerű, nyílt és beszédes tekintetű. Szinetár Dóra. Fiatal édesanya, de csöppet sem kezdő színésznő. Rendező és színésznő gyermekeként olyan természetesen nőtt bele a színész szakmába, amilyen magától értetődően vált anyává, amikor úgy érezte, eljött az ideje. Húszéves, tehetséges, energikus, színpadra termett. Háttere a biztos és kiegyensúlyozott család, előtte az egész világ. □ Hogy kezdődött a pályafutása? — Amikor először színpadra kerültem, Psota Irén volt a partnerem. Tudom, nagyképűen hangzik partnerségről beszélni, de hát, mégis csak neki mondtam azt az egyetlenegy mondatot, ami így hangzott: „Tessék, néni!” Hat-hétéves lehettem, és ez persze csak egy beugrás volt. Egy kisfiút helyettesítettem a Várszínház Két árva című előadásán. Úgy jutottam a „szerephez”, hogy édesanyámat, Hámori Ildikót rábeszélte kolléganője, engedjen „érvényesülni”. Igazi, komoly szerepet jóval később kaptam. A Vígszínházban, a Rockszínházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon játszhattam a Nyomorultakban a kis Cosette-t, majd Gavroche-t. Édesapám, Szinetár Miklós rendezte a darabot, ezért sokan gondolták, tőle kaptam a lehetőséget. Nem így volt! Nálunk járt a fordító és a zenei rendező. Tanakodtak, kire osszák a szerepet. Tudtam a dalt, odapenderültem eléjük, elénekeltem, és papám minden kétsége ellenére én lehettem a gyerek Cosette. Játszottam a Légy jó mindhaláligban, A muzsika hangjában, az Anna Kareni- nában, az Üvöltő szelekben és a Miss Saigonban. Aztán egy évre Szolnokra szerződtem, ahol a West Side Storyban és a Vízkeresztben kaptam szerepet. □ Kedvenc szerepe? — Nyilas Misi, mert engem hatalmas igazságérzettel áldott — vagy vert? — a sors. □ Szerepálmok? — Legnagyobb vágyam a My fair Lady. Korom miatt a legendás előadásait nem láttam, csak a filmet, de nagyon megfogott. □ Most hol játszik? — Az Operett Színházban a Valahol Európában című musicalban visszakerültem régi szerepembe. Ezenkívül most volt a premierje a Madách Színházban az Oliver című musicalnek, amiben Für Anikóval és Haumann Petrával osztozunk Nancy szerepén. Úgy néz ki, hogy tavasszal az Operett Színház bemutatja az Annie című musicalt. Ha minden igaz. Hernádi Judit és Balázs Péter lesz a partnerem. □ A szülés megviselte? — Az volt a legnagyobb élményem! Rögtön mentem volna vissza a szülőszobába! Papás szülés volt. Fájdalmaim természetesen nekem is voltak, de ha a fájdalomnak van értelme, akkor nincs kínlódás. Mint a balett. Aki balettezett, tudja; a tanulás folyamatos fizikai fájdalom, de az eredménye az esztétikus látvány. □ A férje, Lőcsei Jenő szakmájából vette a hasonlatot. O mire készül? — Sajnos sérülése miatt most nem táncol, viszont koreográfiákat készít. Például a Denevérhez, amit az Erkel Színház mutat be hamarosan. □ Hogy töltik a karácsonyt? — Szűk családban. A papám sajnos, nem lesz velünk, mert minden évben ilyenkor utazik el az Operett társulatával Münchenbe. Az anyósom hozza a bejglit, a mamám a nagyapám receptje szerint készült borlevest és a sült halat. Én szoktam a mézeskalácsot sütni, de az idén elmarad premier miatt.
