Kelet-Magyarország, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-08 / 261. szám

1997. november 8., szombat MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Jótékonysági est a VMK-ban Nyíregyháza (KM - K. J.) — A nyíregyházi Életmód Klub jótékonysági estet rendez november 8-án 18 órától a Váci Mihály Városi Művelődési Központ és Gyermekcentrum hangver­senytermében. A műsorban fellépnek a Móricz Zsigmond Színház művészei: Gosztola Adél, Perjési Hilda. Megyeri Zol­tán, Mészáros Árpád, Pet- neházi Attila és Venyige Sándor; szerepelni fognak a RE-flex Modemtánc Stúdió táncosai. Az előadást követően aukción vásárolhatják meg az érdeklődők jeles képző­művészeink — Madarassy György, H. Németh Kata­lin, Hoiyáth János, Nagy Lajos, Soltész Albert, Szék­helyi Edit, valamint a nagybányai Tőr ős Gábor — festményeit, grafikáit, szobrait, kisplasztikáit. A szervezők a műsoros est teljes bevételét, illetve az aukcióból származó összeget megyeszékhe­lyünk lakosságának egész­ségmegőrzési programja minél sikeresebb megvaló­sítására kívánják fordítani. A KDNP és a NATO Nyíregyháza (KM) — Menjenek el szavazni, s a nemzet hosszú távú bizton­sága érdekében mondjanak igent a NATO-ra — biz­tatta az újságírók segítsé­gével a megye lakosait Szi­lágyiné Császár Terézia azon a sajtótájékoztatón, amelyet pénteken a párt nyíregyházi székházában tartott. Ugyanitt volt szó ar­ról a pályázatról is, amelyet „Én ezt így csinálnám” címmel a párt a megyénk- beli fiatalok számára hirde­tett. A 30, 20, illetve 10 ezer forinttal díjazott nyer­tes műveknek a gazdaság, oktatás, a kultúra és a szoci­ális gondoskodás témakö­rében kell ötletet adniuk. Meglopta a taxist Nyíregyháza, Újfehértó, Mátészalka, Kántorjánosi (KM - Gy. L.) — Jármű önkényes elvétele vétségé­nek alapos gyanúja miatt indított eljárást a Nyíregy­házi Rendőrkapitányság egy 34 éves nyíregyházi férfi ellen, mert a részére javításra átadott Honda sze­mélygépkocsit a tulajdonos beleegyezése nélkül hasz­nálta. Lopás vétségének alapos gyanúja miatt indult eljárás egy 22 éves újfehértói férfi ellen, aki feltehetően no­vember 5-én hajnalban be­ment egy újfehértói la­kos nyitott dohánypajtájá­ba és onnan 150 kg szá­raz dohányt elvitt. A tulaj­donos kára mintegy 50 ezer forint. Egy 14 éves fiú ellen azért indított eljárást a Má­tészalkai Rendőrkapitány­ság, mert alaposan gyanú­sítható azzal, hogy miköz­ben taxival hazavitette ma­gát, ellopta a vezető táská­ját a benne lévő iratokkal és pénzzel együtt. A „szajré” 210 ezer forint. Betörők jártak november 6-án hajnalban Kántorjáno- siban egy ABC-ben, ahon­nan 140 ezer forint érték­ben dohányárut és édessé­get vittek el. HIRDETÉS A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségbiztosítási Pénztár felvételt hirdet jogtudományi végzettséggel, lehető­leg jogi szakvizsgával rendelkező szakember részére, azonnali belépés­sel. Bérezés a köztisztviselői törvény szerint. Jelentkezni lehet: MEP Nyíregyhá­za, Vörösmarty tér 7. sz. Humán­politikai vezetőnél. •260828/1KM1.8/8 Rekonstrukció a kórházban Fehérgyarmat (M. K.) — A Szatmár-Beregi Kórház közel három és fél milliárdos re­konstrukciójára tizenkét pá­lyázat érkezett. Az eredetileg meghirdetett feladatokból a bíráló bizottság döntése alap­ján kivették a fehérgyarmati „C” jelű épület belső építésze­ti munkáit, a konyha- és, mo­sodatechnológiát, trafót mind­két telephelyen, továbbá a par­kosítási munkákat. Részegy­ségekkel fogadták el az orvb- siműszer-beszerzést is. (Tudósítónk, Szilágyi Sza­bolcs jelenti Varsóból). Szin­te polgárháborús mércéivel mérhető az az emberáldozat, ami egy-egy hosszúra nyújtott hétvégén a lengyelországi közúti baleseti statisztikát jel­lemzi. A televízió híradóiban már­is drámai felhívások hang­zanak el és minden tartalékot bevetve készül megelőző­ellenőrző akcióira a rendőr­ség — ugyanis most a novem­ber 11-i nemzeti ünnep (a füg­getlenségi évforduló) révén négy munkaszüneti nap kö­Nyíregyháza (KM) — Körül­tekintés nélkül akart átszalad­ni az úttesten egy kilencéves kisfiú Nyíregyházán, a Pity­pang utcában. Figyelmetlen­ségében nekifutott az épp arra közlekedő, s fékező kocsinak, majd el vágódott az úttesten. Súlyos sérülésekkel szállítot­ták kórházba. Súlyos sérülést szenvedett A megyei közgyűlés pénz­ügyi bizottsága november elejei ülésének döntését, a pá­lyázat eredményét pénteken hirdették ki Fehérgyarmaton. Első helyen a Kelet-Speeck Kft. 4 mijliárd 831 millió 825 ezer forintos ajánlatát fogad­ták el — mint összességében a legelőnyösebb ajánlatot — 3 milliárd 94 millió forint összegben. Második helyen a Nyírép Kft. 5 milliárd 408 millió 894 ezer forintos ajánlatát fogad­vetkezik. A hazánk területé­nél háromszor nagyobb Len­gyelországban a hagyomá­nyok szerint a fél ország autó­ra ül és kirándul, rokonokat lá­togat. A rádió- és tv-műsorvezetők és a rendőrségi szóvivők nem csak az ilyenkor rendkívüli méreteket öltő balesetveszély­re figyelmeztetnek, de csütör­tök reggel óta önkéntes vér­adásra is szólítják a főváros la­kóit. Kiderült ugyanis, hogy Varsóban alaposan fogytán van az életmentő vértartalék, és ha a mostani négy napon egy gyalogos, akit az Orosi úton személygépkocsi ütött el tegnap este. Szerencsésnek mondhatja magát az az ember, aki tegnap este az úttesten feküdt Ujfe- hértón, s nem ütötték el. Ettől függetlenül mentőt hítvak hozzá, s az éjszakát a detoxi- kálóban töltötté. Rekordot döntöttek tegnap a ták el 3 milliárd 296 millió 482 ezer forint összegben. Az eredményhirdetést követően a győztes pályázó képviseleté­ben Pető András elmondta: a munkálatokat Vásárosna- ményban november 15-ig megkezdik, egyeztetve a Szat­már-Beregi Kórház illetékese­ivel, s törekedve arra, hogy ez se a gyógyító munkát, se a be­tegforgalmat ne akadályozza. A megmaradt munkákra ké­sőbb választják ki a feladatot végrehajtókat. megismétlődne a korábbi bal­eseti rekord (nagyok sok ha­lottal és súlyos sérültek száza­ival), akkor a véradó állomá­sokon, kórházakban rendelke­zésre álló vérkészlet kevésnek bizonyulhat. Pánikszerű a hangulat, még ha indokolt is a riadalom. A múlt héten, a mindenszentek ugyancsak intenzív hétvégi autósforgalmát is ilyen rend­őri és propaganda felhajtás előzte meg. Az eredmény: az idén fele annyian estek a bal­esetek áldozatául, mint egy évvel korábban. tűzoltóság megyei ügyeletén: 30 esetben riasztották őket többségében nádas- és avartü- zekhez. A nyíregyházi Debre­ceni utca egyik lakóházában viszont a pincében keletkezett tűz — feltehetőleg az akku­mulátortöltő okozta. A pincé­ben tárolt holmik elégtek, sze­mélyi sérülés szerencsére nem történt — az ijedtségen kívül. Kötelező biztosítás Nyíregyháza (KM) — Va­lószínűleg sokan megle­pődtek, akik Ukrajnába utaztak az elmúlt napok­ban. Az ukrán határőrség ugyanis addig nem léptette be az országba a külföldi állampolgárokat, amíg meg nem kötötték a gépkocsira, illetve az utazó személyre a biztosítást. Mint megtud­tuk: a gépkocsira úgymond személy- és gépkocsi-fele­lősségbiztosítást kell kötni, ami öt napra érvényes és összesen nyolc hrivnyába kerül. A másik biztosítás úgynevezett különleges egészségügyi segítségnyúj­tásra szól, amiért hat hriv- nyát kémek. (Elfogadnak forintot is piaci árfolya­mon, azaz 100 forint 90 ko­pejkát ér.) Az utas kényte­len mindezt tudomásul ven­ni, hiszen kormányrende­letre hivatkoznak. Viszont az elég furcsa, hogy min­derről csak a határon szerez tudomást a nem ukrán ál­lampolgár. Koncert Mátészalka (KM) — Zám- bó Jimmy-koncén lesz no­vember 12-én 19 órától Mátészalkán a városi mű­velődési központ színház- termében. Az énekes nem egyedül érkezik; zenekar, vokál és táncosok is közre­működnek a nagyszabású show-műsorban. Jegyek előjegyezhetők, a 44/310- 010-es telefonszámon. Véradásra szólított varsóiak Gázolás a Pitypang utcán Tizenöt esztendő a gyilkosnak Nyíregyháza, Tiszadob (KM — K. D.) — Egy éve már, hogy esélyt sem adtak a tisza- dobi SERKÖV sertéstenyész­tő telep éjjeliőrének azok a támadók, akik tavaly novem­ber 3-án előbb nyakon lőtték a fiatalembert, majd a remélt nagy zsákmány helyett üres kézzel távoztak. Áldozatukat, a 29 éves Kábák Sándort ak­kor életveszélyes, lebénult ál­lapotban kezelték a kórház­ban. életét azonban nem sike­rült megmenteni, belehalt sé­rülésébe. A bűncselekmény el­követésével alaposan gyanú­sítható személyeket bő kéthó- napi nyomozás után vették őri­zetbe a rendőrök, tegnap hir­detett ügyükben elsőfokon íté­letet a megyei bíróság dr. Péli- Toóth Sándor büntető tanácsa. A támadók: a 24 éves B. Jó­zsef, a 25 éves K. Hajnalka és a 22 éves B. Ede előre kitervelt módon, szabályos forgató- könyv szerint tervezték meg a támadást. B. József korábban rendőrként szolgált, majd biz­tonsági őrként dolgozott egy pénzintézetben. Szeretett nagy lábon élni. de tartozásai vol­tak, s mivel úgy gondolták, a tetthelyen jelentős zsákmány­ra tehetnek szert, megszervez­ték a támadást. Az éjjeliőrnek esélyt sem adva először az ab­lakon keresztül egy Parabel- lumból nyakon lőtte B. József. majd a helyiségben kulcsok után kutattak, de az irodába nem jutottak be, mert az egy­kor erre szolgáló helyiséget már raktárrá alakították át. Megijedtek,« nem mertek to­vább próbálkozni, így elmene­kültek. A tárgyalások során ellent­mondó vallomások is elhang­zottak, a gyilkosságot először magára vállaló B. József (akit többtucat vagyon elleni bűn- cselekmény elkövetésével is gyanúsítottak) később meny­asszonyát, Hajnalkát nevezte meg, mint aki a ravaszt meg­húzta. A tanúvallomások, szakértői vélemények és nyo­mozati anyagok mérlegelését követően a büntető tanács nye­reségvágyból elkövetett em­berölésben. valamint lőfegy­verrel és lőszerrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnös­nek B. Józsefet, akit 15 év fegyházbüntetéssel sújtott. B. Edét és K. Hajnalkát csoportos rablásban találta bűnösnek (hi­telt érdemlően nem igazoló­dott, hogy a pisztolyhasználat tervéről tudtak), előbbi 4, utóbbi 4 év hat hónap fegyház­büntetést kapott. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a vádlottak és védő­ik enyhítésért fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős, a végső szót a Legfelsőbb Bíróság mondja majd ki. HIRDETÉS ^a/ÍLai Dózsa Gv u- 23‘ ~! Galéria üzletház • Újra itt a megszokott év végi J ÖNGYÚJTÓ- ÉS i FÉNYKÉPEZŐGÉP-VÁSÁR | Adunk — veszünk — cserélünk — | beszámítunk. MINDEN öngyújtó 20%-kal j olcsóbban! ÚJ FÉNYKÉPEZŐGÉPEK DISZKONTÁRON 3 db AJÁNDÉKFÍLMMEL! 1 CSAK ITT. CSAK MOST'I j|^ '260203) 1HJ I------------------------------------1 i A Szabolcstej RT. a nyírbátori 6588 sz. i j tulajdoni lapon 0383/3 hrsz. ólait to- j i nya, gyümölcsös, 2323 nm területen fele i ! vő félkész állapotban lévő, panzió céljá- | i ra hasznosítható inaoHanát — amely a ■ { strand környékén található — értékesíti. J J Irányár: 3 200 000 Ff. i Érdeklődni lehet: Fási József üzemiqazqa- i J lónál a 06(44) 312-020, vagy 06(o0) j i 450-518 telefonon és Dr. Rubi Gabriella i ! ügyvédnél: 06(42) 451-211. , •261035/tH*-ll 08/8 j I _______________________I I-----------------------------------1 1 Almaátvétel pálinka | bérfőzésre. | Szeszfőzde, Nyíradony. | J 52/203-008,52/203-395. j i *260Ó68/1K*-11.06/15 j ŐSZI VÁSÁR r">r*'YJM-VAS Kft. márkakereskedés Kiemelkedő minőség, korszerű kivitel, alacsony üzemanyag-fogyasztás, kétke- rék- és négykerék-meghajtású kivitel «S—103 LE-íg, Hajdú, Borsod és Szabolcs megyék kizárólagos forgalmazója. 20% előleg, kedvező hitel, tartós bérlet 5 éves futamidő, 25%-os állami támogatás. Iroda TELEPHELY -SZERVIZ Nyíregyháza, Benczúr tér 17. Nyíregyháza, Nyíregyháza, Tel./fax: 42/315-962 Tiszavasvári út Kótaji út 9-11. Mobiltel.: 06-30/536-966 4M7 km között Mobiltel.: 06-30/587-482 A BÁBOLNAI SZÁNTÓVERSENY GYŐZTESE! BEDOLGOZÓKAT dióbél-válogatásra Nyíregyházán és környékén (kizárólag otthoni elfoglaltsággal) felveszünk. Kereseti lehetőség 30-45 E Ft/hó. Érd.: Nishi Frucht Kft. Nyíregyháza, Epreskert u. 2/4. Tel.: 42/410-044, 20/288-626, 20/691- 701, 20/726-339 •261000/1(^-11.8/8 WHIKISB Foszfor (18%-os), kálium (60%-os) foszfor-kálium (10—24%-os) kevert műtrágya érkezett. MEZŐGAZDASÁGI ÜZLETHÁZ Vásárosnamény, Nyíregyházi út 3. Tel.: 45/472-144. Széles eszköz- és anyagválasztékkal állunk gazdálkodó vásárlóink rendelkezésére! namw-nm ?P©ÍÍpP©pf a Tünde u. 11. sz. alatt Tel.: (30)-657-424 NYITVA: h-p: 8.30-1 7-ig SZ: 8.30-13 -ig GOWDTJZSSD /Äffi(go(!)imaii wÄBJjfflK \mmm Novemberi akciós termékek: Linette szennyestartó 760 Ft Lajta WC-kefe 120 Ft 10 db-os dörzsi szivacs 64 Ft Új típusú edényszárító 480 Ft Hugi WC-kefe 152 Ft Brumi macis pohár 105 Ft Amig a készlet tart! ALUMÍNIUM PROFILÁRUK! KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ ■ alumínium tábla-, bordás-, trapéz- és perforált lemezek, ■ L-, T- és U-profilok, ■ zártszelvények, 3 ■ laposrudak, § ■ üvegszorító profilok, ■ függönykarnis és ■ egyéb rajzos profilok nagy választékban és kedvező áron. Jj Pcrfag

Next

/
Oldalképek
Tartalom