Kelet-Magyarország, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-08 / 261. szám
1997. november 8., szombat SPORT Kelet-Magyarorszag 9 Végre esélyesek a bátoriak NB II.: fáj a feje Eszenyi Dénes edzőnek, mert Brankovics sérült, nem játszhat Nyírbátor, Deme- cser (KM - M. L.) — A múlt heti, idegenbeli bravúr után vendéglátóként próbálkozik a pontszerzéssel a nyírbátoriak harmadik vonalbeli focicsapata. Szombaton ismét hazai pályán játszanak a demecseriek, vasárnap a szebb napokat látott barcikaiakat fogadják. Szombat, 13.: Nyírbátor- Szegedi EAC, v.: Márta (Nyilas, Kalicz). A bátoriak idegenbeli siker után várják az újabb megmérettetést. Lukács harmadik sárgája miatt nem játszhat, Csapos beteg, Ricsei pedig sérült. — Szívós munkával feljebb tornáztuk magunkat a tabellán, szeretnénk is megkapaszkodni. Végre egy olyan meccs jön, ahol nem szeretnénk meglepetést okozni, hiszen most mi vagyunk az esélyesebbek. Remélhetőleg a játékosok kezelni tudják mindezt. Az ellenfelet nem láttam, de információnk azért van a szegediekről. Bízom benne, hogy újabb győzelemmel gyarapítjuk pontjaink számát — vélekedett Baracsi János edző. Vasárnap, 13: Demecser- Kazincbarcika, v.: Sápi (Mezei, Vékony). A borsodiak nem bírtak othtonukban a dunakesziek ellen, a Demecser viszont hazai pályán vesztett állásból fordított, és gyűjtötte be a három pontot. Most ismét otthon játszanak Drobniék, ám fáj a feje Eszenyi Dénes edzőnek. — A nagy gondot az okozza, hogy Brankovics megsérült, nem játszhat. Ráadásul Balogh Tibi három sárga miatt el van tiltva, és kérdéses még Szilágyi szereplése. Ezért aztán még nem döntöttem el igazán, hogy milyen játék lehet eredményes vasárnap. Mert azt nem szabad ele- feledni, hogy egy rutinos csapatról van szó, akiknek nem lehet csak úgy odaugrani. Abban viszont bízom, hogy az akarattal nem lesz gond, és végül győlemmrel zátjuk a találkozót — fogalmazott pénteken az edző. További mérkőzések, szombat: Kiskunfélegyháza- Borsodi Volán, Hatvan-Dunakeszi. Vasárnap: Kalocsa- Palotás, Tiszafüred-Eger, Rá- kospalota-Soroksár, Hajdúná- nás-Kiskőrös. NB III, szombat (13): Mátészalka-Nagykálló, v.: Petus (Vitányi, Jakab). Miskolci VSC-Rakamaz, Encs- Baktalórántháza. Vasárnap (13): Vásárosnamény-Ózd, v. Soós (Puskás, Dűli), Mád- Kisvárda, Edelény-Püspök- ladány, Hajdúböszörmény- Szikszó, Karcag-Balmazújvá- ros. Kezdődhet az újabb kör A TK-lsobau vasárnap a Hódmezővásárhely gárdáját fogadja Vogts kerete Bonn (Reuter, MTI) — A német labdarúgóválogatott szövetségi kapitánya, Berti Vogts a Bundesliga első osztályában jelenleg negyedik helyezett Hansa Rostock két játékosát, Oliver Neuville-t és Marco Rehmert is meghívta a november 15-i, Dél-afrikai Köztársaság elleni barátságos mérkőzésre készülő keretébe. A rostockiak csatára, illetve középpályása egyformán újoncként készülhet a düsseldorfi mérkőzésre. A német labdarúgó-válogatott kerete: kapusok: Oliver Kahn (Bayern München), Stefan Klos (Borussia Dortmund), Andreas Köpke (Marseille), védők: Markus Babbel (Bayern München), Thomas Helmer (Bayern München), Thomas Linke (Schalke 04), Marco Rehmer (Hansa Rostock), Stefan Reuter (Borussia Dortmund), Olaf Thon (Schalke 04), Christian Wöms (Bayer Leverkusen), középpályások: Mario Basler (Bayern München), Thomas Hässler (Karlsruhe), Dietmar Hamann (Bayern München), Jörg Heinrich (Borussia Dortmund), Jens Jeremies (TSV 1860 München), Andreas Möller (Borussia Dortmund), Michael Tamat (Bayern München), Dariusz Wosz (VfL Bochum), Christian Ziege (AC Milan), ^csatárok: Oliver Bierhoff (Udi- nese), Frédi Bobic (VfB Stuttgart), Ulf Kirsten (Bayer Leverkusen), Jürgen Klinsmann (Sampdoria), Olaf Marschall (Kaiserslautem), Oliver Neuville (Hansa Rostock). HIRDETÉS Nyíregyháza (KM) — Az első kör lezárult a férfi kosárlabda NB I/B-ben, a Tanárképző-Isobau gárdája a hét mérkőzésből négy győzelmet szerzett és háromszor kapott ki. A gárda háromszor idehaza mérkőzött, ebből két győzelmet aratott, a MAFC ellen, főleg a vendégek jugoszláv idegenlégiósa miatt, nem volt esély a nyerésre. A másik két itthoni csatából az egyik sima volt, a TFSE nem késztette igazán nagy erőbedobásra a nyíregyháziakat, viszont a másik, a MEAFC ellen majdnem elúszott. Ezen a meccsen ugyanis csak hajszállal, mindössze két ponttal nyert a gárda. A miskolciak pedig szinte az egész meccsen vezettek, Nyíregyháza (KM) — Erőltetett menetet hagyott maga mögött a Szakszig Női Röplabda Klub, amely a bajnoki találkozók mellett két kupameccset is játszott. A nyíregyháziak elmaradt bajnoki meccsen pénteken fogadták a BSE gárdáját, amelytől 3-0 arányú vereséget szenvedtek. Szakszig Női Röplabda KIub-BSE-CSM 0-3 (-4, -8,-8). Nyíregyháza, 200 néző, v.: Hóbor, ifj. Juhász. Szakszig NRK: Kurunczi, Erdős- né, Lőrinczné, Korpái, Gaál, Adorján. Csere: Kozák. Edző: Szekér László és Kolo- zsi János. Villámrajtot vett a nyíregyházi csapat, hiszen az eleinte fáradtan mozgó fővárosiak ellen az első játszma elején 4-0- ra vezetett. Ezután cserélt a vendégek trénere, Forman József, aki egyben a női röplabda-válogatott edzője is. A frissítések nagyot lendítettek a BSE játékán, a négypontos hátrányt gyorsan ledolgozták, majd meg sem álltak 15—4-ig. A második játszma 22 percig tartott, ekkor látták a legnagyobb küzdelmet a nézők. A hazaiak tartották ugyan a lépést a vendégekkel, de a befejezésnél a BSE szerezte a pontokat, a Szakszig csak forgásokhoz jutott. A harmadik játszmában ismét csak 8 pontot szerzett a Szakszig, a jobb játékerőt képviselő BSE ezt a játszmát is megnyerte, néha közel húsz ponttal, onnan fordított a Téká. A másik két győzelmet a csapat idegenben aratta, ami külön elismerés. Salgótarjánban nagyszerű játékkal sikerült legyőzni a hazaiakat, az újonc Tiszaújváros otthonában pedig könnyedén nyert a nyíregyházi együttes. A két idegenbeli vereséget pedig Hódmezővásárhelyen és Baján gyűjtötte be a csapat. Az első fordulóban Hódmezővásárhelyen csak 8 ponttal kapott ki a Téká, ráadásul akkor még idegenlégiós, Zogo- vics nélkül léptek pályára a nyírségiek. Ezt a meccset eredetileg Nyíregyházán kellett volna játszani, de Kamarás György edző kérésére éppen azért cserélték fel a pályaválasztás jogát, mert a tékások reménykedtek abban, hogy röMegérdemelten nyerte mindhárom játszmát és a mérkőzést a BSE, a Szakszig játévid időn belül idegenlégióst tudnak szerződtetni. Bár több játékos is próbajátékon szerepelt a bujtosi csarnokban, végül Zogovics tenyerébe csaptak. A jelek szerint pedig nem bánták meg a döntést. Vasárnap délután a Téká a Hódmezővásárhelyt fogadja a csarnokban. A vendégeknél három meghatározó játékos van: Borbáth, Deák és Kiss, akik átlagban 20-20 pontokat szórnak meccsenként. Mivel a két csapat régóta ismeri egymás harcmodorát, sok meglepetést egyik a másiknak nem okozhat. Annyi bizonyos, amennyiben a vasárnapi és a jövő heti, Baja elleni meccseken bekasszírozza a két-két bajnoki pontot a Téká, akkor a négybe kerül és játszhat a felső ágba jutásért. kosai becsülettel küzdöttek, de erejükből nem tellett játszmagyőzelemre. Erdősné egyik ejtése pontot jelentett Martyn Péter felvétele Küzdöttek, de vesztettek A Szakszig NRK 3-0-ás vereséget szenvedett a BSE-CSM-től A bochumi Baluszynski lövését blokkolja Claessens, a Bruegge védője. Az UEFA Kupa meccsen a Bochum 4-1 -re nyert AP-felvétel Mondjon le a vezetés! Budapest (MTI) — Csütörtök este összejövetelen találkoztak a Kispest-Honvéd labdarúgóklub Baráti Körének, az önkormányzat, a szponzorok képviselői, valamint a szurkolók és a csapat egykori válogatott játékosai. A találkozón nyílt levelet fogalmaztak meg, amelynek címzettje a KHFC elnöksége. A nyílt levél aláírói között van: Kozma Mihály, Bányai Nándor, Nagy Antal, Gara- ba Imre, Sallai Sándor, Esterházy Márton, Piroska János, Kisberk Imre és Mi- holek István, a szponzori csoport képviselője. Szombat MTV 2. Férfi kézilabda: Dunaferr-Kiel (német), 17 óra. Vasárnap MTV 2. Jégkorong: Alba Volán-Riceland-Du- naferr, 11. Telesport, ritmikus sportgimnasztika, 21.05. Duna TV. Női kézilabda: DVSC-Symphonia-Szpar- tak Kijev, 14,15. Nyíregyházi Városi Televízió. Lelátó, 18. Szamos TV. 18.-21.: Nyírbátor-SZEAC, Mátészalka-Nagykálló, Csen- ger-Nyírkarász, Kocsord- Opályi labdarúgó- és a Csenger-Hodász férfi kézilabda-mérkőzés összefoglalója. A modellt utánozzák Oldódhatna a sport finanszírozása Debrecen (Mip — Pénteken a debreceni megyeháza Árpád Termében került sor a Magyar Olimpiai Akadémia 29. vándorgyűlésére. A megjelentek között ott volt Jan Mátéi, a Román Olimpiai Akadémia elnöke is. Aján Tamás, a MOB főtitkára a magyar és a nemzetközi olimpiai mozgalom időszerű kérdéseiről szólt. Önkritikusan megállapította: a vetélytársak azt az egykor sok sikert hozott modellt kezdik kiépíteni, és alkalmazni, ami a magyar sportéletben sajnálatosan háttérbe szorul. A jövőbeni sikeres olimpiai szerepléshez rendre, fegyelemre és összefogásra volna szükség, és arra, hogy a sportegyesületek és a sportszövetségek súlyos gondjaira megoldást találjanak, oldódjék meg végre a sport megfelelő finanszírozása. Dr. Fésűs László sport- történész a múltba kalauzolta vissza a megjelenteket. Elmondta: a város első sportegyesülete a Debreceni Torna Egyesület, a híres DTE 1867-ben alakult meg, akkoriban 109 tagot számlálván. A DTE később a város és a megye sportjának meghatározó szervezetévé fejlődött. Dr. Gáli Ákos, a megyei közgyűlés alelnöke a megye és az olimpiai mozgalom kapcsolatát elemezte. Megemlékezett a megyében született és felnőtt olimpiai bajnokokról. Nagy taps köszöntötte az ülésen is megjelent Sándor- né Nagy Margitot és Szemerei Andorné Tőrös Olgát, akik 1936-ban Berlinben a tomászválogtott tagjai voltak. A megye színeit eddig 56 sportoló képviselte az olimpiákon. Nagy sikert aratott Csősz Imre olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hangulatos, humoros beszámolója. Tar László élvezetes zenei összeállítással emlékezett vissza az elmúlt három évtized olimpiai játékaira. A vándorgyűlés végeztével megkoszorúzták Hódos Imre olimpiai bajnok, továbbá Németi Gyula és Tóth Lajos olimpikonok sírhelyét. Ugyanezen a napon került sor a Debreceni Torna Egyesület jubileumi közgyűlésére. a képernyőn Az időtálló elegancia Az év végéig több, mint tízféle gránit padlólapot és csempét kínálunk karácsonyhoz méltó kedvezménnyel (52) 451-852 Debrecen Balmazújvárosi út 10. (a Metro áruházzal csaknem szemben)