Kelet-Magyarország, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-08 / 261. szám

1997. november 8., szombat 2 Keiet-Magyarorszag HAZAI HOL-IHI Magyar agyar A fféle pozitív beállítottságú ember lévén meglehe­tősen sok mindennek tudok örülni ami a környe­zetemben történik. Ráadásul szeretem az állato­kat. Ennyit az öndicséretből. Uram bocsá’, nem tudnék viszont örülni, ha — miként arra a Somogy megyei településen lakó idős asszonyra — egyik nap az udvarunkban rám is rámtámadna két borjú nagyságú, eredetileg talán medveölésre tenyésztett, irdat­lan eb. Még akkor sem enyhülnének meg a fenevadak által szétmarcangolt vonásaim — bár azt mondják a lélek kile- helésének pillanatában valami angyali nyugalom ül ki em­berek arcára —, ha az ámyékvilág felé lebegve még halla­nám, amint gazdijuk halálos nyugalommal magyarázza: két ilyen szelíd, máskor oly barátságos jószágot még nem hordott a hátán a föld. Csak egy tüzelő szuka után loholva ugrottak át nehány kerítést, s jutottak el a mi portánkra, hogy ott széttépjenek, mint foxi azt a bizonyos lábtörlőt. A bizonyos körökben terjedő egyre nagyobb méretű ku­tyák divatján és sokszor nem biztonságos elhelyezésén kí­vül, engem még a nagymacskák otthoni tartásának állítóla­gos térhódítása is nyugtalanít (lásd pestlőrinci házi-orosz­lán leány-kóstolása). Mert — most a gyengébb idegzetűek ne olvassák tovább! — mi van, ha mondjuk egy iskola kö­zelében jut eszébe valakinek efféle állatokat tartani, s egy őszi napon éppen a nagyszünetben huppan be puhán a ke­rítésen át egy óriási agyaras. Galambos Béla Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: Bean. Az igazi katasztrófafilm. Elő­adások kezdete: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Az elnök különgépe. Előadások kez­dete: 16,18.15 és 20.30 óra. Kiállítások A nyíregyházi Jósa András Múzeumban az Őseinket felhozád... című kiállítás november végéig látogat­ható. A nagyecsedi helytörté­neti gyűjteményben Dacsó Iván, Horváth Imre, Laka­tos Jenő és Oláh Margit kö­zös kiállítása november 20- ig szemlélhető meg. Gáborjáni Szabó Kálmán festő- és grafikusművész emlékkiállítása látható a Városi Galériában. Ugyan­itt Z. Erdei Anna és Zagyva László közös kiállítása láto­gatható. Színház A Móricz Zsigmond Szín­házban szombaton este 7- től Hamlet (Kiss Mányi- bérlet). Főszerkesztő: Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők: Balogh József, Esik Sándor, Sipos Bála Rovatvezetők: Kováts Dénes (belpolitika), Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra), Máthé Csaba (sport), Elek Emil (totó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 47-4401. E-mail: kelet@kelnw.iscomp.hu . Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45) 415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44) 310-651. Hfrügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Terjesztés és marketing vezető: Szabó Miklós A kiadó címe: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 25-4401. Hirdetés: (42) 310-150. k Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és ,..’rwiar auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzés Szövetség (MATESZ). Árusításban terjeszti a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001 -02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., és a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 655 forint, negyedévre 1865 forint, fél évre 3630 forint, egy évre 7060 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 31 forint, pénteken a TV Plusszal 34 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Terjesztési panaszaival hívja a 06-80/306-306- os telefonszámot, keresse Kertész Erzsébetet! A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES. ** Örömlányok az út széléről A jelek szerint igény van a prostituáltak szolgáltatásaira, a jog gyenge Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — Ta­gadhatatlan a tény: igény van a prostituáltak „szolgál­tatásaira” hazánkban. Bizo­nyítja ezt, hogy rendszeresen és sok helyen láthatók az utak mentén, a városok ut­cáin, egyes szórakozóhelye­ken. Ha igény nem volna rá­juk, s ez nem jelentene jó ke­reseti forrást, nyilván nem lenne ennyi leány és asszony az említett helyeken. — Jogilag már hosszú ideje meglehetősen szabályozatlan a nemi erkölccsel kapcsolatos bűncselekmények és a prosti- túciós tevékenység kérdésköre — fogalmazott Pásztor Mik­lós, Nyíregyháza rendőrkapi­tánya. — Az üzletszerű kéjel- gést, mint bűncselekményt 1993-ban törölték a Büntető Törvénykönyvből, most már csak szabálysértési alakzata van. Ez azt jelenti, hogy csu­pán közerkölcs megsértése vagy tiltott kéjelgés címén jár­hatnak el a prostituáltakkal szemben a rendőrök, ami pénzbírsággal büntethető. Megyénk székhelyén, illet­ve a kapitányság illetékességi területén a szolgáltatás több formája figyelhető meg. Egy­részt meg kell(ett) küzdeni a Romániából és Ukrajnából be­szervezett lányokkal (no és futtatóikkal), előbbiek a „kéj- szolgáltatásból” szerzett pénz­ből nemcsak maguk élnek sok­Begyűjtött prostik a rendőrségen. A felmutatott kö­zépső ujj a fotósunknak szól... Balázs Attila felvétele kai jobban, mint odahaza, de keresményükből gyakorta ők tartják el az otthon maradt csa­ládot is. A tizen- és huszoné­ves leányok ennek érdekében még azt is vállalják (eltűrik), hogy elveszik útlevelüket, gyakorlatilag bezárva tartják őket, s csak a keresetük töre­dékét kapják meg. A kapitány szerint Nyíregy­házán jó ideje kiemelt figyel­met fordítanak a külföldi lá­nyok futtatóira is, mert a pros­titúció a szervezett bűnözés egyik vállfája, a leánykereske­delemhez sok más bűncselek­mény kapcsolódhat, mint a ká­bítószer- és fegyverkereskede­lem, vagy a gépkocsilopások. Megyénk székhelyén jó né­hány olyan szórakozóhely mű­ködött, melyről bebizonyoso­dott, hogy ott a (táncos)leá- nyok prostitúciós tevékenysé­get folytatnak. A rendőrök rendszeres és erőszakos fellé­pésének következményekét több ilyen szórakozóhelyet si­került bezáratni, illetve vissza­szorítani, megszüntetni a pros­titúciót. (Pletykákat ugyan hallani arról, hogy egyfajta call-girl hálózat működtetése révén vi­rágzik az üzletág, de ennek le- buktatásához, felgöngyölítésé­hez vélhetően más eszközöket kell bevetni, amihez több idő szükséges.) Sokan tapasztalhatják az Ár­pád, Toldi, Arany János utcák környékén önmagukat felkíná­ló nők rendszeres jelenlétét, akik előállításuk után kifizetik a szabálysértési bírságot, majd hamarosan ismét elfoglalják helyüket — bizonyára még így is megéri nekik. Az állampol­gárok a rendőrökön kérik szá­mon a hatékony intézkedést, ami nemcsak sziszifuszi mun­Kisiparosok hétvégi ügyelete Nyíregyháza (KM) — A hét­végén az alábbi kisiparosok tartanak ügyeletet Nyíregyhá­zán: Üveges: Vigh István (Szőlő u. 5. tel: 491-385), au­tomata mosógépek, háztartási gépek, hűtő- és fagyasztógé­pek javítása: Ráb György (Oros, Diák u. 6„ tel.: 480- 067). Hűtőgépek, fagyasztók javí­tása: Szabó Sándor (Kert u. 30., tel: 461-313. 06-30 380- 460). Lakatos és záijavító: Batta György (Garibaldi u. 61., tel.: 445-360,06-30-535­097). Rádió- és tv-szerelő: Huray István (Tavasz u. 8., tel.: 405-630). Villanymotorok, vízszi­vattyúk javítása: Brezina Gyu­la (Debreceni u. 90., tel.: 462- 462 és 06-30-536-455.). Du­guláselhárítás: Rinyu Miklós (Naplemente u. 10., tel.: 341- 593). Víz-, gáz- és központifűtés- szerelők: Fábián András (Gá­dor Béla u. 1„ tel.: 445-779), Sánta Sándor (Krúdy u. 34/b, tel.: 445-533), File József (Rozsnyó u. 23., tel.: 341- 640). Gázkazán-, gázbojler- és olajégő-javítás: Máté Dezső (Ady u. 34/d, tel.: 461-431), Dajka László (Szalag u. 25., tel.: 06-20-434-784 és 455- 360). Villany- és háztartásigép­szerelők: Hudák András (Fa­zekas János tér 15., tel.: 458­Mindenféle meavenk településeiről mmm m m m mmmmm mm m mmt mmm mmt mmmm m m mm w mm m mm mm m m mm mm m m mm m Nyílt napot... ...tartanak a nyíregyházi Mű­vészeti Szakközépiskola kép­ző- és iparművészeti tagozatán november 12-én és 13-án (szerda és csütörtök) 8—16 órá­ig. Elsősorban azokat a fiata­lokat és szüleiket váiják, akik az intézményben szeretnék folytatni tanulmányaikat. (KM) Az egészségügyi... ...törvény lényegét ismerteti — különös tekintettel a beteg- jogok változására — a Dialóg Nyugdíjas Egyesület novem­ber 11-én 15 órakor kezdődő rendezvényén dr. Vojnik Má­ria, az orvosi kamara elnöke. A helyszín a TESZ-klubhelyi- ség, Nyíregyháza, Hősök tere 9., H./211.(KM) Dianetika... ...nyílt napot tartanak novem­ber 8-án, szombaton 13 órai kezdettel Nyíregyházán, a KPVDSZ Művelődési Házban (Szarvas u. 95.), ahol az érdek­lődők megismerhetik és kipró­bálhatják az elmével foglalko­zó tudományok (hívei szerint) legfejlettebbikét. (KM) A Sorskérdéseink... ...a kereszténység tükrében című sorozatban szombaton a gyógyszerekről, vasárnap a gyógynövényekről tart elő­adást Szigligeti Jenő kan­didátus, a történelemtudomá­nyok doktora. Mindkét napon 17 órára váiják az érdeklődő­ket a nagykállói művelődési központ kamaratermében. (KM) Közlekedésbiztonsági ...nyílt napot tartanak ma, szombaton 8-12 óráig a me­gyei Közlekedési Felügyelet Műszaki Vizsgáló Állomásán (Nyíregyháza, Lujza u. 7.). Díjmentes vizsgálatokat, teljes körű műszaki hibafeltárást vé­ka, de a jogi hiányosságok mi­att sem könnyű. Igaz, a kapi­tányságon az idén eddig össze­sen 2,5 millió (!) forint bírsá­got szabtak ki tiltott kéjelgés vagy más szabálysértés címén a „hölgyekre”, akik egy részét befizették, más részét inkább „leülték”. Ez azt jelenti, hogy a 20 ezer forint bírságot ki nem fizető 20 napra bevonult a börtönbe. A harmadik „terep” az or­szágutak mente, a 41 -es „szak­mai berkekben” országosan jó hírű, a nagy forgalom, a pár­perces légyottokra alkalmas erdős-bokros környezet vonz­za az ilyen nőket éppúgy, mint a kuncsaftokat. Pásztor Miklós személyes véleménye, hogy a gyakori rendőri ellenőrzések következményeként részben sikerül visszaszorítani jelenlé­tüket, de nem szabad feledni, sokszor fontosabb dolga van a rendőröknek, mint a prostitu­áltakat zaklatni... A nagyobb baj az — s más kárából nem tanulnak a szolgáltatást igény­be venni akarók —, hogy gya­korta sor sem kerül az aktusra, mert kizsebelik, kirabolják a futtatók, rokonok. Volt, aki egy szál alsónadrágban ma­radt, a légyott helyett minden értéke odaveszett... Megnyugtató megoldást a kellő jogi szabályozás hozhat­na. Kérdés persze, ki és mi­képp áll a prostitúciós negye­dek kijelöléséhez. Az elvi he­lyeslés sokakban megvan, de azzal az óhajjal: ne az ő lakó­körzetében legyen. 052), Varjas László (Korányi u. 81., tel.: 443483). Villanytűzhelyek, mikro­hullámú sütők, automata mo­sógépek; bojlerek, javítása: Bártfai Zsolt (Oros, Csap u. 50. 480-174, 06-30-389-180), Butenkov János (Zimonyi u. 14.). Automata mosógép, háztartási gép, hűtőgép javí­tás: Gubik Mihály (Május 1. tér 7. tel.: 448-143, 06-30- 655-876). Kerékpár-és zárja­vítás: Gyetkó János (Oros, Kezdő u. 38. 481-806, 402­356). Fogsoijavítás: Hagymási Károly (Korányi u. 178. tel.: 443-554). Mérlegjavítás: Haj­dú István (Ipari u. 2., tel.: 491- 554). geznek és szaktanácsokat ad­nak az autósoknak a téli közle­kedéshez. (KM) A telefonos BBB ...lelkisegély szolgálat ezen a hétvégén is ingyen hívható 18-23 óráig a (42)313-097-es és a 313-804-es számon. (KM) A vásárosnaményi... ...művelődési központ színhá­zi évadját november 8-án, szombaton 19 órakor nyitja a nyírbátori TALÁN TEÁT­RUM a Tékozló fiú című ze­nés darabbal. (KM) Házaspárok... ...bálja lesz szombat este a nagykállói művelődési köz­pontban. A vendégeket este hétre várják. (KM) Rendhagyó... ...kiállítás nyílt a tiszalöki vá­rosi könyvtárban helyi amatőr művészek munkáiból. (KM) Piaci árak Nyíregyháza (KM) — Tá­jékoztatásul közöljük a szombaton várható piaci árakat. Eszerint: a tojás 14—18 forint, a krumpli 30-50, a káposzta 40 forint, a kelkáposzta 50-80, a vö­röskáposzta 70-100, a sa­vanyú káposzta 80-100, a cékla 60, a karfiol 120-200, a kínai kel 250 forint. A fejes saláta 100. A paprika 150-300-700 fo­rint. A sárgarépa kilója 100-150, a petrezselyem­gyökér 250-280, a zelleré 150-200, egy fej karalábé pedig 30—40 forint. A vö­röshagyma 80-100, a lila­hagyma 100-150, a sonka­hagyma 150 forint. A fok­hagyma 350400, a dug- hagyma 250 forint. A mák kilója 600-700 forint, a dióbélé 600—800. A méz 500-700 forint, az uborka 150-250 forint, a fekete re­tek 40-60. A szárazbab 280400 forint. A gomba (csiperke) 320-350 forint. Ügyeleti időben Nyíregy­házán a Szent István u. 14. szám alatt látják el a bete­geket Az ügyeletes patika ezen a hétien a Korona gyógyszertár (Szabadság tér 1.). Az ügyeletes állatorvos a hétvégén Nyíregyházán dr. ifj. Gubicz Pál. Nagycser­kesz, Nyírtura és Nyírtelek községben dr. Molnár Mi­hály, Kemecse vonzáskör­zetében dr. Szepesi And­.....+

Next

/
Oldalképek
Tartalom