Kelet-Magyarország, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-14 / 266. szám
1997. november 14., péntek HÁTTÉR Ez itt nem Vad kelet A főügyész szerint megalapozatlanok a megyénket ért vádak, híresztelések Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — Az állampolgárok szubjektív biztonságérzete rosszabb, mint a tényleges helyzet. Arról sem szabad azonban megfeledkezni, hogy mindenkinek feladata vagyontárgyainak védelme, mert azon sajnos nem lehet csodálkozni, ha a nyitott lakásból elviszik az értékeket, vagy ha az autóban felejtett indítókulccsal elkötik a gépkocsit. Annyi azonban bizonyos: itt nem kell rettegni, ha kimegyünk az utcára, hisz nem annyira rossz a közbiztonság, mint egyesek vélik. Kovács András megyei főügyész summázata ez, akivel arról beszélgettünk, hogy megyénk közbiztonsági helyzete alátámasztja-e a megyéről kialakult negatív jelzőket. — Én 1974-ben kerültem ide Békés megyéből, s már akkor is azzal „ijesztgettek”, hogy jövök a sötét Szabolcsba. Ez a minősítés tehát nem újkeletű. Megdöbbenéssel vettem tudomásul, miért e jelző, hiszen ha összehasonlítom szülőfalummal és környékével — ezt azóta is rendszeresen megteszem — ez a megye semmivel sem elmaradottabb, sőt. Ott kevesebb fejlődést tapasztalok, Szabolcs-Szatmár-Be- reg viszont rengeteget fejlődött. Battonyán érettségiztem, ahol 1966-ban még volt szálloda és étterem. Tavaly, a 30 éves érettségi találkozónkon nem találtunk olyan éttermet, ahol nagyobb csoport megebédelhetne, pedig Battonya város. Ebben a megyében viszont nem hiszem, hogy lenne olyan város, amelyikben ne találnánk. Úgy gondolom, messze nyúló társadalmi okai vannak a sötét Szabolcs elnevezésnek — talán mert egyesek számára jól hangzik. Pedig ha ismerősöm vagy rokonom látogat ide, valamennyien le vannak nyűgözve Nyíregyháza és a megye szépségét, fejlettségét látva. Szégyen nélkül □ Szégyellnünk kell-e magunkat a megye bűnügyi helyzete miatt? — Elismerve a bűnözés folyamatos növekedését, megyénkben az ismertté vált bűn- cselekmények száma nem kiugró, az elmúlt hat évben 15- 20 ezer között alakult. Ez évben szinte minden megyében emelkedett az ismertté vált bűncselekmények száma, de míg nálunk „cs^k” 10-15, addig Csongrádban 73, Somogybán 39, Fejérben 33 százalékkal. Tehát nem igaz, hogy nálunk olyan rossz a helyzet. □ Nem mellékes az sem, milyen a bűncselekmények struktúrája, azaz melyek a leggyakoribbak. — Nem újdonság, s országos jelenség, hogy a legnagyobb a vagyon elleni cselekmények száma, ennek aránya 70-75%. Ez sajnos társadalmi probléma, az okai mélyrehatóak, olykor „megélhetési bűnözés” jellegűek. A hiedelem ellenére nem nálunk lopják el a legtöbb gépkocsit, de az igaz, hogy itt akarják a határon kivinni, és rendszerint itt leple- ződik le. A sorban a közrend elleni bűncselekmények következnek (14-15%), majd a személy elleniek és a közlekedésiek (5-6%), a gazdasági bűncselekmények aránya 1-2 százalékot tesz ki. Sokszor felvetődik, hogy egyre durvább módon követik el a bűncselekményeket, s ez igaz is. Azt harsogja a televízió, a rádió és az írott sajtó: hol, mikor robbantottak, öltek meg valakit. Ebből azonban nem szabad általánosítani, hiszen ezek a jelenségek nem mindenütt figyelhetők meg, gondoljunk csak arra: a robbantások két fő helyszíne a főváros és Szeged. □ Leszámolásokról is hírt ad olykor a sajtó. Nálunk jel- lemzőek-e az ilyen indítékú gyilkosságok? — 1990 óta 24-35 között mozog az emberölések száma, ez országos viszonylatban nem kirívó. Az összeshez képest elenyésző azok száma, amelyeket előre megfontoltan, nyereségvágyból vagy hasonló okból követnek el, 90 százalékuk családi, vagy ivócimborák közötti vita következménye. Tehát nem olyan jellegű emberölésekről van szó, amitől félnie kellene az állampolgároknak. □ A gazdasági bűncselekmények gyakorta nagy visszhangot váltanak ki. — A rendszerváltást követően megváltozott gazdasági körülmények folytán talán természetes, hogy valamivel több ilyen bűncselekmény válik ismertté, jellegük is más lett. Az, hogy hol és mikor derül fény rájuk, a körülményektől is függ, hiszen ha valahol kevesebbet derítenek fel, az nem feltétlenül jelenti, hogy nem jellemző az adott térségben. Arra is következtethetünk: még nem jöttek rá, vagy nem bizonyítható a gyanú. Ha valahol többet nyomoznak ki, az pedig nem feltétlenül jelenti az adott térség átlag fölötti fertő- zöttségét, talán a bűnüldöző szervek jobb munkájára világít rá. Sok olyan gazdasági visszaélésről hallani, amelyek felháborítják az állampolgárokat a kimagasló vagyonszerzés, vagy a jogszabályok látszólagos kijátszása révén, de sokan ott is bűncselekményt vélnek felfedezni a háttérben, ahol pedig nincs. A maffiáról □ A szervezett bűnözés jelenléte is jellemezheti egy-egy térség közbiztonságát. Nálunk vannak-e erre utaló jelek? — Gyakran beszél a lakosság erről, illetve a maffia jelenlétéről, a jelenséget a jogalkotás is követi, hiszen minősítve büntetendő, ha valaki bűnszövetkezet tagjaként követ el jogsértést. En a praxisomban ebben a megyében nem találkoztam olyan üggyel, ami e fogalomkörbe tartozik, az eddig indult büntetőeljárások közül egyben sem lehetett maffta-jellegű szálakat bizonyítani. Azt sem szabad persze feledni, hogy a szervezett bűnözésnek megvannak a sajátos jellemzői, nyilván nem állnak ki a nyilvánosság elé, s nehéz bizonyítékokat találni. Lehet, hogy egy-két ügy mögött sejthető ez a jelenség, de ha nem bizonyítható, feltételezésekre nem alapozhatunk. □ A határok közelsége feltétlenül együttjár azzal, hogy rengeteg itt a nem hazánkbeli elkövető? — A rendszerváltást követően mind több külföldi jön Magyarországra, így megyénkbe is, de ez nem azt jelenti, hogy a bűnözők elárasztották térségünket. Elenyésző azok száma, akik bűncselekményt követnek el. A jogsértő külföldiek mindössze 4-5 százaléka követett el bűncselekményt megyénkben, ez igazán nem elrettentő arány. S ebben minden benne van a közlekedési ügyektől a lopásokig. Ami még jellemző: a külföldiek zöme honfitársa(i) ellen követ el bűncselekményt, gondoljunk például a vásártéri „fejpénzszedésre”, vagy a buszos támadásokra, bár utóbbira régen volt példa. Üldözni a bűnt — Összeségében elmondható, megalapozatlan a megyénket ért vádak, híresztelések sora, semmivel sem vagyunk rosz- szabb helyzetben a közbiztonságot tekintve, mint az országos átlag. — Ami gond, hogy meglehetősen magas az ismeretlen tettes által elkövetett bűncselekmények száma, ezeket talán nagyobbb arányban lehetne felderíteni. Javítandó a bűnmegelőzés is, viszont ez társadalmi probléma, e téren több szervezetnek is megvan, illetve meglenne feladata. Én a bűnüldözésről tudok inkább szólni, s meggyőződésem, ha gyors a felderítés és a felelősségre vonás, annak van, lehet visszatartó hatása. E téren akadnak még problémák és tennivalók, habár el kell mondani, megyénk nem a mezőny végén kullog. Ennek ellenére nem vagyok elégedett, még akkor sem, ha időszerűségben (a nyomozások határidejére gondolok) elfogadható szinten áll a rendőrség, jónak mondható az ügyészségé és a bíróságé is. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a vezetők közül bárki is maradéktalanul elégedett lehet, de tény, sokhelyütt nálunk rosszabbul állnak. Mindent meg kell tenni azért, hogy további javulást érjünk el, hogy a bűncselekmények elkövetői tisztában legyenek azzal: cselekményükre záros határidőn belül fény derül, s a felelősségre vonást sem kerülhetik el. □ Ön szerint nyugodtan jöhetnek Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyébe a beruházók? — Úgy gondolom, a közbiztonságot tekintve a tisztességes hazai és külföldi tőke nyugodtan jöhet, ha úgy látja, hogy a gazdasági és egyéb feltételek számára kedvezőek. Az itteni bűnözés szerkezete és mértéke nem befolyásolhatja negatív irányba őket, nem fenyegeti őket nagyobb veszély, mint bárhol hazánkban, vagy bárhol a világon. □ Elkerülhetetlen, hogy megkérdezzem véleményét a Nyírfa-ügyről... — Én nem tudom, hogy mi a Nyírfa-ügy. Nem láttam a Nyírfa-dossziét, nem ismerem a tartalmát, ezért teljesen helytelen, és vakvágánynak tartom, hogy egyesek lépten- nyomon erre hivatkoznak, s amikor büntető eljárások indulnak, azokat ezzel összefüggésbe akarják hozni. Ne a bűnüldöző hatóságokon kérjék számon a Nyírfa-ügyet. Akik a Nyírfa-ügyről beszélnek, azokat kellene megkérdezni, honnan tudják, amit tudni vélnek? Ha pedig nem ismerik a lényegét, akkor minek beszélnek róla? Mindenkinek el kell ismernie, hogy a bűnüldöző szervek törekszenek kötelességük maradéktalan teljesítésére. Ezért engem zavarnak azok a kijelentések, amelyek a bűnüldöző szervek munkájába vetett bizalmat próbálják megrendíteni. Azt sugallják, hogy azért romlik a megye megítélése, mert a bűnüldöző szervek végzik feladatukat, s esetleg nem azért, mert vannak, akik olyan cselekményt követnek el, melyet büntető eljárás keretében kell kivizsgálni. A törvényház, ahol igazságot és éveket osztanak Balázs Attila felvételei Kovács András: „Feltételezésekre nem alapozhatunk" Kelet-Magyarország 3 Gesztenye H ová lett a sült gesztenye? Valamikor a Rákóczi utca sarkán árulta egy bácsi — vagy néni(?), arra már nem emlékszem, de arra igen, hogy a hidegtől átfagyott kezünket nagyon finoman melegítette a papírtölcsérbe rakott, forró gesztenye. Gyorsan kellett ennünk, hogy az utója ki ne hűljön, mert akkor nehezebben jött le a héja, és bevágott a körmünk alá. Nem volt nagy felszerelése a gesztenyeárusnak. Csak egy állvány, azon a tálca, abban izzott a faszén, fölötte pedig a rostély, amin a gesztenyék sültek. Lehet, éppen ezért nem volt „szalonképes” a gesztenyeárus; de ahogy közeleg a tél, s vele az ünnepek, mindig hiányzik. Szerintem ennek az időszaknak a hangulatához legalább annyira hozzátartozik a sült gesztenye és az édes illatú sütőtök, mint ahogy a nyártól elválaszthatatlan a fagyi és a lángos. Sajnálom, hogy senkinek nem jut eszébe legalább kipróbálni, van-e üzlet a sült gesztenye árusításban. Pedig gesztenye van, kilószám kapható a piacon. Ma sem igényelne nagyobb beruházást az „üzletnyitás”, csak egy kerti flek- kensütő kellene hozzá, meg néhány zsák faszén. S persze kés, a gesztenyék bevagdosásához. Lehet, a mai kínálathoz képest meglehetősen „snassz” portéka a sült gesztenye. Mennyivel flancosabb a hamburger, a gyros, a hot dog és a popkom (mert ugye, már a pattogatott kukoricát sem ismerjük), meg az összes „csípj meg” (a hajdani krumpliszirom nyugati változata)! Nem szaporítom tovább a szót: lassan nyit a Kossuth téren a karácsonyi forgatag. Biztos lesz büfé. Mi lenne, ha ne adj’ isten egy kis gesztenyével, sült tökkel is színesítenék a kínálatot? Cservényük Katalin „Isteni színjáték" H a külföldi állampolgárnak születtem volna, számomra a legizgalmasabb, leglátványosabb televíziós filmsorozatot — vagy ahogy ma divatosan mondják, szappanoperát — a magyar politikai közélet jelentené. Minden olyan fordulat megtalálható ugyanis napjaink valóságában, amely egy jó filmből sem hiányozhat. Az akcióhősöket is megszégyenítő bátorsággal és ügyességgel vetettek például véget a karhatalom emberei a közelmúltban a METESZ engedély nélkül megrendezett fővárosi tüntetésének. Volt ott dulakodás, lökdösődés, sőt még bilincs is kattant. A komikusabb jeleneteket akkor örökíti meg a kamera, amikor valamelyik parlamenti párt tagjai kivonulnak az ülésteremből, így fejezve ki bizonyos témákban a nemtetszésüket. A napokban, pontosabban kedden, az SZDSZ-es képviselők vonultak ki, mert nem értettek egyet azzal a javaslattal, amelyet a kisgazdák az Országgyűlés alelnöke személyére tettek. Végül mégis „befutott” a megyénkből származó képviselő, így egy kívülálló számára a kivonulás nem volt más, mint „sok hűhó semmiért”. Abban azonban valóban igazat lehet adni a szabaddemokratáknak, hogy az Országgyűlés alelnöke az egész magyar parlamentet képviseli, s így semmilyen formában nem hangozhatnak el szájából szélsőséges nyilatkozatok. Még aznap este egy televíziós műsorban kifejthette véleményét a kivonult honatyák frakcióvezetője és a személyi javaslatot adó párt elnöke. Az egyenes adásban szereplők nem vizsgáztak jelesre politikai vitakultúrából, hiszen egymás szavába vágva, egymást meg sem hallgatva próbálta mindenki elmondani a saját véleményét, illetve meggyőzni a tévénézőt a maga igazáról. Ha külföldi állampolgár lennék, egy jót nevetve kikapcsolnám a készüléket, s hamar álomba merülnék. Csakhogy magyarnak születtem több millió honfitársammal együtt, s hiába zárjuk el a tévét, ha akarjuk, ha nem, az „isteni színjátéknak” mi is részesei vagyunk. M. Magyar László Vadkeiet, sötét Szabolcs, maffiafészek — ilyen, s hasonló jelzők keringtek, keringenek megyénkről. Ez korántsincs így — vélik politikusok, gazdasági szakemberek, átlagemberek egyaránt. Az oktalanul ránk aggatott jelzők arra késztetnek bennünket: oszlassuk el az alaptalan megnyilvánulásokat tükröző gondolatokat. A lények — ellentétben a híreszteléssel — a fejlődés jelelt igazolják, amiért még többet kell tenni. .Sorozatunkban vezető beosztásban Súlyprobléma Ferter János rajza