Kelet-Magyarország, 1997. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-26 / 173. szám
AKTUÁLIS INTERJÚNK Fény és árnyék városa Nyíregyházi és megyei érdekek • Még egymilliárdot várnak fejlesztésre A nyár a nyaralás, a pihenés, a kikapcsolódás ideje. Legalábbis van, ahol az. Nem úgy a közigazgatásban, az önkormányzatoknál, s különösen nem Nyíregyháza esetében — tudhattuk meg Csabai Lászlóné polgármestertől. Akit (mindamellett, hogy beszámolt a látszat uborkaszezonban folyó lázas háttérmunkákról) arról is faggattunk, hogyan ítéli meg a megyeszékhely jelenlegi helyzetét. O Milyen munkálatok adják az önkormányzati „halk neszezést”? — Nálunk csak elvileg van uborkaszezon. A döntéselőkészítések nem látványosak, de nagyon jelentős hatással lesznek majd a város további fejlődése és vagyoni helyzete szempontjából. Most folyik például lényeges pályázatok elbírálása a Megyei Fejlesztési Tanácsban. Ezt meg kell említenem még akkor is, ha egy része nemcsak kifejezetten a várost érinti, de nekem nem elég csupán megyeszékhelyben gondolkodni, megyei érdekeket is figyelembe kell vennem. E téren nagy szerep jutott az ország- gyűlési képviselőknek, a megye és a város összefogásának, s nem elhanyagolható a miniszterek segítsége sem. A speciális állami alapok tíz százaléka Nógrádba és Szabolcsba kerül. Ez azt jelenti, hogy a területfejlesztési pályázatok még több mint egymilliárd forintot hoznak térségünkbe. !~J Hogyan jellemezhető a térségközpont Nyíregyháza pillanatnyi kondíciója? — Ez egy több szempontból is meglehetősen ellentmondásos helyzetű város. Gazdasági életében egyszerre van jelen a világszínvonal és a fejletlenség. A kereskedelemben egymás mellett él a csúcsminőség és az ország legnagyobb KGST-piaca. Nagyon vastag gazdag rétegünk van — nem igaz, hogy csak a lakosság öt százaléka tartozik ide, ennél sokkal nagyobb a rendszerváltás nyerteseinek aránya — és akkor ott van a panelben élő munkanélküliek, a rokkantnyugdíjasok tömege. Az önkormányzat egyensúlyozó a működési hiány miatt, pályázhatnánk az önhibájukon kívül hátrányos települések számára nyújtott központi támogatásra, de gátat jelent, hogy vannak céltámogatott fejlesztéseink. Ám a fejlesztésből nem engedünk. O Maga a város kétségkívül dinamikusan fejlődik, de mind több család él egyre Csabai Lászlóné: „Hol a határ, amikor nem sérül a város érdeke és megőrződik az ember számára a legfontosabb, a család?” Csutkái Csaba felvétele szerepre kényszerül. Biztosítja a működést és megadja a személyre szóló legszükségesebb támogatást, miközben nem állhat le a város fejlődése sem. A három éven végighúzódik az óriási dilemma: hol van a határ az akarat és a még vállalható (erkölcsi és anyagi értelemben vett) hitelképesség között. O Mi sem bizonyítja jobban a szélsőségesség állapotát, hogy miközben Nyíregyháza különösen a panaszkodós időhöz képest soha nem látott méretekben fejlődik városképileg, papíron egyszersmind folyamatosan borotvaélen táncol. Ez utóbbit, gondolom, már meg is szokták... — Hát igen, csak az én és a László Géza idegei látják kárát... 150 milliós kifizetetlen számlánk van. Hétről hétre megküz- dünk a mindig csak átmeneti stabilitásért. De hagyjuk az ezzel kapcsolatos személyes rossz élményeket! Valóban ellentmondás az is, hogy minden szempontból, de főleg rosszabbul. A szociális ágazat, ha szabad ilyet mondani, sikerágazatnak számított. Még mindig így van? — Rendkívül sok kritikát kapunk a szociális területről, mondván, nem elég a segély... Nagyvárosi és megyei szinten összehasonlítva messze liberálisabbak vagyunk. Négyszer-ötször annyit adunk lakásfenntartási támogatásra, mint a megye nagyobb települései és másfélszer annyit, mint az ország többi nagyvárosa. Fegyelmezés és szigorítás — ez a jövő alapelve. A támogatási összegre, sajnos, szükség van, de ügyelnünk kell az igazságosabb elosztásra. Október 1-től a gyermekvédelmi törvényből adódóan minden rászoruló gyerek komoly étkezési hozzájárulást kap. A városnak, várhatóan, 100 millió forint jut. Súlyos társadalmi és humánus probléma kezelhető így. Ennek az előkészítése is most folyik. lesz újra a szabadtéri színpad és a Sóstó. A nyaralási, vagyis a lakhelyről távozási szezon ellenére él a város. Igen, a településélmény mérhetetlen, de hogy egyre többen vannak, akikbe ez beköltözött, az egészen biztos. Ezt én legalább olyan jelentősnek tartom, mint hogy megépül például egy út. O Minden híreszteléssel ellentétben a közéleti embernek is van lelke. Egy nőnek inkább esik nehezére a képmutatás. Ön könnyen lelkesedő, folyton pozitívumokat kereső típus. Végsősoron van is mire büszkének lennie. De vannak pillanatok, amikor, ha az arcvonásain uralkodik is, a hangja nem tudja rejteni a kínokat, a gyötrődéseket. Ha aggódik, mi miatt teszi, ha „odabent” bajlódik, az miért van? — Igen, természetesen vannak bennem kételyek, de ezeket sohasem szenvedésként élem meg, hanem a feladat szerves részeként. Ha nem is tudom mindig számokkal bizonyítani, a zsigereimben érzem, hogy itt nálunk is elmozdult a holtpontról a gazdaság, megindult a fejlődés, van érdeklődés a keleti régió iránt. Tudunk-e versenyképesek lenni Debrecenhez, Miskolc- hoz, Békéscsabához képest? Képesek lesznek-e a megye különböző szervei, gazdálkodói akkor is összefogni, és egymást segítve dolgozni, ha egy kicsit jobb lesz a helyzetünk? Hogyan lehetne eredményesebbnek lenni a közbiztonság terén az emberek biztonságérzetük javításáért? Az önkormányzati szabályozáson, a nyilvánosság biztosításán és a számonkérésen kívül mit tudok még tenni, hogy se korrupció, se korrupciógyanús ügy ne legyen a városban? Hogyan lehet úgy visszaszorítani a KGST-piac működését, hogy ne tegyük lehetetlenné azt a sok alacsony jövedelmű embert, aki csak ott tud vásárolni? Ezek a kérdések nap mint nap izgatnak. — Az elmúlt években az önkormányzat O Bármilyen furcsán is hangzik, egy város életében legalább akkora, bár mérhetetlenebb szerep jut az érzelmeknek, mint a pénznek. Hogyan értékeli a nyíregyháziak városélményét? — Egy polgármesternek valóban legalább olyan fontosak azok a momentumok, amiknek szerencsére gyakorta szem- és fültanúja vagyok, hogy tudniillik amikor a helyiek vendégeiknek mutogatják a várost, azt érzem, hogy szeretik. Mint sajátját éli meg. Úgy veszem észre, kedvenc nem mindig figyelt oda a városban élő művészekre. Lehet-e és ha igen, hogyan, a mai szűkös körülmények között rájuk figyelni, segíteni munkájukat, megélhetésüket? Hogyan lehetne többet tenni a rendszer- váltás veszteseiért, hogy a segélyek helyett, ami érzelmileg tompít, esetenként megalázott helyzeteket teremt, legalább a megélhetéshez elegendő jövedelmi munkát tudjunk adni? Ehhez persze az ő jó hozzáállásuk is kell, mert az nem tartható, hogy a munkanélküliek egy része nem akar munkát vállalni. — S végül, de korántsem utolsósorban vannak kötelezettségeim a családommal, idős szüleimmel, férjem szüleivel, és férjemmel, valamint gyermekeimmel, kicsi unokámmal szemben. Ők elvárják, hogy fizikailag és lelkileg is többet legyek velük, hogy figyeljek rájuk, segítsek problémáik megoldásában. Nagy-nagy kérdés bennem: hol a határ, amikor nem sérül a város érdeke és megőrződik az ember számára a legfontosabb, a család. Hogy a nap mint nap szükségszerűen adódó számtalan kérdést sikerült-e jól megválaszolnom, azt csak néhány év múlva fogom megtudni... MAGÁNVÉLEMÉNY Uborkaszezon Z ajlik az élet. A látszólagos nyári közéleti holtszezon ellenére is óriási horderejű dolgok történtek a kül- és belpolitikában egyaránt. Elég, ha csak a svájci bankokban szunnyadó hatvanmillió frankos számlákra gondolunk, vagy a már csak jogilag élő KDNP-frakcióra, nyilvánosságra hozták a Nyírfa-dosszié tartalmát, volt a héten kolozsvári konzulátusavatás főtéri tapssal, az árvízről már nem is beszélve. Szerencsére, zajlik az élet. Szerencsére — írom —, mert így percnyi időnk sincs unatkozni. Nem azért, mintha valóban unatkozni szeretnénk, hiszen a hétköznapok könyörtelen gyorsasággal futnak el mellettünk. Hétvégén pedig menetrendszerűen beköszönt a hűvös idő, esik az eső, hogy megmutassa, még a természet az úr, ember le nem igázhatja. Habár, negyven esztendővel ezelőtt már megkezdődött a világűr meghódítása, s tessék, most kiderült, az űrállomáson tartózkodó orosz kozmonauták fegyelmi bizottság elé kerülnek, amint befejezik égi útjukat, kivizsgálandó, mi okozta az ütközést. Ha kiderül az emberi mulasztás, akkor a büntetésük akár fizetéscsökkentés is lehet. Mellesleg havi kétszáz(l) dollárnak megfelelő rubelért tették, teszik hónapról hónapra kockára az életüket. Uborkaszezon ide, szabadságok ideje oda, zajlik az élet. De ez így helyes. Képzeljük csak el, ha egy pillanatra is megállna az idő, micsoda kalamajkát okozna a világban. Persze ilyenről szó sincs, sokkal inkább a gyorsulásáról. Mert amikor az ember szabadságra megy, akkor aztán igazán pillanatok alatt elröppen az a két, vagy három hét. Ahogy egyik barátom szokta mondani: ne tudd meg, szabadság után milyen rossz visszamenni dolgozni. Én pedig csak azt válaszolom: inkább megtudom. Egyszóval: nem érezhető, nem érzem igazából az uborkaszezont. Különösen akkor nem, amikor július végén a paradicsom még kétszáz forint, s abból is kevés van a piacon, a paprika százötven, és valljuk be, az uborka sem az olcsó zöldségek közé tartozik. Hol van itt akkor az uborka- szezon? Persze azt mindenki tudja, a szezon nemcsak az előbb említettektől függ. Sokkal inkább attól, hogy mi mennyire készülünk fel a gondok, a problémák és bizony az örömök elviselésére. Mert akkor, amikor örülnünk kellene, s ugyanakkor nem tudunk felszabadultan kinyílni, bezárkózunk a saját kis bástyánkba, mit várjunk, mit várhatunk fordított helyzetben. Akkor, amikor barátainkban, saját harcostársainkban sem bízunk már, régen rossz. Nyírjuk egymást, püföljük a másikat, hogy vélt, vagy valós előnyökhöz jussunk. Az uborkaszezon — mégha mondvacsinált is — nagyon jó felkészülési idő a későbbiekre, a nehezére, amikor bizony együtt kell dönteni, az első lépéseket megtenni, hogy az azt követő évek simán, minden nagyobb döccenő nélkül ragadhassák magával a magyarságot, a határainkon belül és kívül élőket. Ha mindez megtörténik, már nem is kell uborkaszezonról beszélni. Szőke Judit '' , ftgjgp,- ' Az nem tartható, hogy a munkanélküliek egy része nem akar | nmnkát vállalni. •• ........................................................... Vannak bennem kételyek, de ezeket sohasem szenvedésként élem meg. ** Hétről hétre megküzdünk a mindig csak átmeneti stabilitásért. ** .......................
