Kelet-Magyarország, 1997. június (54. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-09 / 132. szám
1997. június 9„ hétfő Enni, inni Cservenyák Katalin A lábát lejárta egy olvasónk, mégsem volt eredménye: sehol nem tudtak neki olyan nyíregyházi prospektust adni, amelyet a hozzá vendégségbe érkező csoport tagjainak átnyújthatott volna. Apró, néhány lapos városismertetőre gondolt, amely a látnivalókra hívja fel az idelátogató figyelmét. Szomorúan tapasztalta: a: egyre nagyobb idegenforgalommal büszkélkedő megyeszékhelyen ilyen kiadvány nincs. Vannak ugyan szép, nagy és drága könyvek a városról, de ezek sem mindenki számára hozzáférhetők, illetve nem is azt a célt szolgálják, ami egy átlagos turistát érdekelné. Előbb kételkedve hallgattam szavait, majd magam is meggyőződtem olvasónk igazságáról. Azóta persze nem fér a fejembe, hogy a fenébe nem jut eszébe senkinek, hogy egy vacak. zsebben is elférő prospektust kiadjon. Különösen akkor dühít ez, amikor hazatérve zsákszámra dőlnek a nyakamba a postaládámból az ingyenes újságok, kiadványok, prospektusok. Két kezem kevés arra, hogy összeszámoljam, hány cég szakosodott ezek készítésére. Fel nem foghatom, miért nem jutott még egyiknek sem eszébe, hogy nem mindig minket, nyíregyháziakat kellene reklámokkal bombáznia, hisz mi már az összes cég és vállalat nevét, címét kívülről fújjuk. Tisztelettel javaslom: tessék már megpróbálkozni egy kis színes prospektusocska kiadásával, amelyen néhány színes kép pár sor szöveggel, netán egy várostérkép is elférne. Jöhet bele néhány reklám, s akkor már az idegen is tudja, hol érdemes enni, inni, jót mulatni! Mozi KRÚDY MOZI: Jackie Chan — Balhé Bronxban. Előadás kezdete: 16 óra. Államérdek. Előadások kezdete: 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Két túsz között. Előadások kezdete: 16, 18 és 20-óra. MONTÁZS MOZI: Romeo és Júlia. Előadások kezdete: 18 és 20 óra. Államérdek. Előadás kezdete: 22 óra. Kiállítások Moira McFadden grafikáinak tárlata a nyíregyházi Zrínyi gimnázium galériájában látható. A Nyíregyházi Városi Galériában Czinder Antal szobrászművész kiállítása június 10-ig tekinthető meg. A mátészalkai Szatmári Múzeumban Gonda Zoltán festményeiből nyílt kiállítás. -------------------------A kisvárdai Várszínház és Művészetek Házában megnyílt Buhály József festőművész tárlata. Látogatható: június végéig, naponta 10-től 17 óráig. Baracsiné Molnár Ibolyának nyílt tárlata a nyíregyházi Eötvös József gyakorló iskolában. A kiállítás június 11-ig látható. Szabolcs-Szatmar-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők: Ésik Sándor, Sipos Béla Rovatvezetők: Kováts Dénes (aktuális). Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra), Máthé Csaba (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5.4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Terjesztés: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., és a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj 1996. december 1-től egy hónapra 655 forint, negyedévre 1965 forint, fél évre 3930 forint, egy évre 7860 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 31 forint, pénteken a TV Plusszal 34 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 06-801306-306 A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! m Énekszóval Európa országaiban Próba közben a Nyíregyházi Vegyeskar Martyn Péter felvétele Bodnár István Nyíregyháza (KM) — Komoly feladat vár e héten a nyíregyházi Művészeti Szak- középiskola Zenei Tagozatának diákjaira, mivei minikoncertet kel) adniuk tanáraik előtt. A jövő művészei hangszertudásból, szolfézsből és zeneelméletből vizsgáznak. A megmérettetés után vakáció kezdődik, ám a diákok egy csoportja néhány hét múlva Angliába indul, Hull város egyik hasonló iskolájának meghívására. Az intézménnyel régebbi a kapcsolat, már egy alkalommal jártak nyíregyházi tanulók Angliában, és angolok is voltak máj- megyénkben. A látogatás célja egymás kultúrájának megismerése, tapasztalatcsere. A magyar diákok olyan próbákon is részt vesznek, amelyet a Nemzeti Ifjúsági Kórus karnagya irányít. A nyíregyházi ifjú zenészek koncerten is bemutatkoznak; mód nyílik arra, hogy több angol várost meglátogassanak. Az útra július 11. és 19. között kerül sor. Az iskola két alapítványtól kapott a költséges útra támogatást: a Gyermek és Ifjúsági Alapprogramtól és Mobilitás Ifjúsági Szolgálattól. A további tervek között szerepel egy olasz utazás; a művészeti iskola egy Firenze melletti városka hasonló intézményével szeretné felvenni a kapcsolatot. A közelmúltban járt Mára- marosszigeten a Nyíregyházi Vegyeskar, ahol két templomi koncertet is adott. A kórus most újabb külföldi útra készül; közel ötven tagja spanyol nemzetközi kórusversenyen vesz részt. A rangos zenei esemény színhelye Katalóniában lesz, egy Barcelona melletti városkában. A nyíregyházi énekesek két kategóriában indulnak. A vegyeskar mellett egy női kar is pódiumra áll. Ami a programot illeti, a versenyben kötelező és szabadon választott műveket adnak elő. A kötelező részben egy kataló- niai zeneszerző művét kell énekelniük. A szabadon választott részben pedig egy-egy Szokolay-szerzeményt is megszólaltatnak, valamint Schubert- és Brahms-művek hangzanak el. Mint Fehér Ottó karnagy elmondta: már javában folynak a próbák, szeretnének jól szerepelni. A női kart egyébként zongorista is kíséri. Nadzon Gusztáv személyében. Régóta jó kapcsolatokat ápol a vásárosnaményi Liszt Ferenc Vegyeskar egy finn kórussal. Ennek köszönhetően a tavalyi látogatás után most a naményiak kaptak meghívást finn rokonainktól. Az úticél Vammala, Vásárosnamény testvérvárosa. Az ottani énekkar több koncertet szervez a beregi énekesek számára. A hosszú — buszos — utazásra július 22-én kerül sor; a vendégeskedés egy hétig tart. Kedvezmény helybenlakőknak Nyíregyháza (KM - BJ) — A kárpótlási törvény úgy rendelkezett, hogy az áílami tulajdonú termőföldek nyolcvan százalékát azok között a kárpótlásra jogosultak között kell árverésre bocsátani, akiknek állandó lakóhelye 1991. június I -jén az érintett településen volt, és akik jelenleg is ott laknak, továbbá a kárpótlás alapjául szolgáló termőföldjük a település közigazgatási határán belül volt. Ezt a törvényhelyet módosította az 1997. évi 33-as törvény, mely szerint a húsz hektár alatti területeket azok között az állampolgárok között kell elárverezni, akik 1991. óta az adott településen laknak. Tehát a húsz hektár alatti földalapot nem kell úgy megbontani, hogy nyolcvan százalékát a helybeliek szerezhetik meg, húsz százalékára bárki árverezhet, hanem az egész területre a helybenlakók licitálhatnak. Ez a rendelkezés a megyében negyvenhat települést érint. Az árverezéseket a kárpótlási hivatal már kitűzte, ami azt jelenti, hogy a törvényi kívánalom előtt — ez 1997. szeptember 30. — befejeződik a licitálás azokon a településeken, ahol az árverezhető állami föld nem haladja meg a húsz hektárt, s mindenütt másutt is, ahol az árverezés egyéb feltételei fennállnak. Sajnos a megyében még mindig van tizenegy olyan település, ahol vagy nem kötötték meg a csereszerződést, vagy nem bírálta el a privatizációs miniszter a kérelmet vagy az ügy bíróság előtt van. Ami a személyi kárpótlást illeti, mint szombaton szóltunk róla, lehetővé vált azok kárpótlása is, akiket deportáltak, vagy kényszermunkára vittek a Szovjetunióba. A törvény végrehajtásáról szóló rendeletet valószínű a következő kormányülésen fogadják el. E rendelet melléklete lesz az az adatlap, amelyet az állampolgároknak a kárrendezési hivatalhoz kell benyújtani. Ettől függetlenül a hivatal minden nap 8-12 óráig tart fogadást a Kereszt utcai székházban. Itt árulják majd az egységcsomagokat 50 forintért. Ha az önkormányzatok kérik, településük lakóinak egy tételben is megvásárolhatják a nyomtatványcsomagot. A kérelem június 7-től október 7-ig nyújtható be. Jó, ha a kárpótlásra jogosultak igényük bizonyítására okiratokat szereznek be. Néhány szervezet — a Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete, a Nácizmus Üldözöttéinek Bizottsága, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége, a Magyar Zsidók Hitközségeinek Szövetsége, egyéb hitközségek — igazolásai segítenek a kedvező elbírálásban. Mindenféle megyénk településeiről fia. MTV Rt... ...Debreceni Körzeti Stúdiójának 1997. június 12-én 18.10-19.00 között öt megye — Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Hajdú-Bihar, Sza- bolcs-Szatmár-Bereg és Szolnok — rendőrfőkapitányai a vendégei. Ők válaszolnak az élő műsorban a nézők írásban vagy telefonon feltett kérdéseire. A stúdió már várja a kérdéseket; levélben, a következő postacímen ; MTV Rt. Debreceni Körzeti Stúdió Debrecen. Pf. 39. 4015., vagy telefonon az 52/412-035-ös számon üzenetrögzítős készüléken. (KM) Tiszavasváriban... ...a polgármesteri hivatalban lesz ma lehetőség önkéntes véradásra 8-tól 15 óráig; Eper- jeskén, a rendező pályaudvaron szintén mára szervezett véradó akciót a Vöröskereszt (reggel fél héttől 10 óráig). (KM) A búcsúzó... ...nyolcadikosok tiszteletére ballagóbált rendeznek a Balsai Művelődési Házban június 14- én 19 órától. (KM) XL Klub... ...foglalkozás lesz június 9-én 16 órától a nyíregyházi Városmajori Közösségi Házban. Téma: A túlsúlyosság rizikófaktorai. Az előadás után sportfoglalkozáson vehetnek részt az érdeklődők. (KM) Nyírbátorban... ...és Vásárosnamény ban (mindkét város polgármesteri hivatalában) június 12-én 10- től 14 óráig kihelyezett ügyfélszolgálatot tart a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár és a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság. (KM) Muzsikáló... ...orvosok adnak koncertet június 9-én 19 órától a nyíregyházi Zeneiskola hangverseny- termében. A belépés díjtalan. (KM) Bemutatkozó... ...kiállítás nyílik június 10-én 16 órakor megyeszékhelyünkön, a Kölyökvárban. A tárlaton a Művészeti Szakközépiskola Képző- és Iparművészeti Tagozatának idén végző növendékei teszik közszemlére műveiket. (KM) Szűcs Róbert... ...fotóriporter felvételeiből nyílik kiállítás június 9-én 19 órakor a nyíregyházi Kodak Mini-galériában. A tárlat címe: Nyeregben őseink útján. (KM) Olcsó vásárt... ...rendez a Vöröskereszt Nyíregyházán (a Bethlen G. u. 61/a szám alatt) június 10-én és 11- én 9-től 17 óráig, valamint június 12-én 9 és 12 óra között. (KM) Ingyenes... ...vérnyomásmérésre van lehetőség minden csütörtökön 14 órától a nyíregyházi Jósaváro- si Művelődési Házban (Ung- vár sétány 33.). (KM) Nyári... ...kabarékoktél címmel tartanak zenés színházi bemutatót június 12-én este fél kilenctől a nyíregyházi Városi Művelődési Központ hangversenytermében. (KM) A fehérgyarmati... ...vendégeskedés után hazatért Skydra város vezetői görögországi üdülésre hívtak meg 30 fehérgyarmati fiatalt. Idén nyáron ugyanennyi skydrai tizenévest várnak a szatmári városba júliusban, illetve augusztusban. A tervek szerint a 12-14 éves fiatalok elhelyezésénél a gyerekek szüleire is számítanak. (KM) Rendelnek Záhonyban Záhony (KM) — Korábbi formában visszaállt Záhonyban valamennyi szakorvosi rendelés a MÁV Rendelőintézetben, így nem kényszerülnek a záhonyi vasutasok és 1 1 környékbeli település lakói Kisvárdára utazni ilyen ellátásért. A lakosság, a helyi önkormányzatok és a vasutasok összefogásával kezdeményezett tárgyalások sikerrel zárultak az egészségügyi kormányzattal. Eredményeként a Népjóléti Minisztérium engedélyezett heti 80 szakorvosi és 80 nem szakorvosi munkaórát, amelynek költségeit az országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozza. Az érintett önkormányzatok és a MÁV Rt. vállalta az előírásoknak megfelelő működési költségeket. A közelmúltban rendezték meg Tar- pán a XXIII. Megyei Népzenei Fesztivált. A közel félszáz produkciót felvonultató seregszemlén nagyon sok tehetséges együttes és szólista lépett fel. Különösen nagy sikert aratott produkciójával a Tar- pai Népdalkor. Rengeteg tapsot kapott a nyíregyházi Honvéd Népdalkor, valamint a tarpai Beregi Cite- razenekar. A nyíregyházi Makó Péter hangszeres szólista tárogató- és furulyajátékával bűvölte el a közönséget. Ezen a héten ügyeleti időben Nyíregyházán a Szent István út 14. alatt látják el a betegeket. A Kazay gyógyszertár (Szent István _ HAZAI HOL MI... r'í íTfTI