Kelet-Magyarország, 1997. április (54. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-19 / 91. szám
Mérgesnek tűnt Tonhauser László rendőr ezredes hangja a telefonban, amikor a nagy sajtóvisszhangot kapott német fémszálas pénzpapírral kapcsolatban kérdeztem. A jelek szerint elege van a kérdés- és feltételezéssorból, mert mint mondta, ők teszik a dolgukat, ahogy szokták, s nem a műbalhékkal akarnak foglalkozni. Szavai azt sugallták: jobb lenne, ha a politikusok és zsurnaliszták inkább a lényegesebb kérdéseket feszegetnék, mert ez az ügy legfeljebb arra jó, hogy más, fontosabb problémákról elterelje a figyelmet. Ha jól belegondolunk, van igazság szavaiban. Nemcsak azért, mert ha azok, akik kezébe a 10 tonnányi szállítmány került (amiből 3,8 tonnát már megtaláltak), rendelkeznének kellő nyomdával, már futószalagon gyártanák és hoznák forgalomba az ötezreseket, de azért is, mert arról a háMAGÁNVÉLEMÉNY (Mü) balhék AKTUÁLIS INTERJÚNK Perbeszéd az emberi jogokért A lelkiismeretes ügyvédi munka a legjobb ajánlólevél az ügyfelek előtt romszázról, amiről feltételelezik, hogy ebből a papírból készült, ellentmondóak a szakértői vélemények. Felesleges tehát azt most találgatni, vajon hány milliárd forint értékű bankó készülhetne a pénzpapírból. Igaz, a pakliban az is benne lehet: mégiscsak sikerül üzletet csinálni a maradékból, de az ezredes szerint erre igen kicsi az esély. Ő talán hivatalból (is) optimista, úgy véli, a még meg nem lévő tonnákra is rátalálnak. Példaként egy 1991-es ügyet említett — bár több is akad —, amikor több millió forint értékű hamis pénz és kárpótlási jegy előállítóit sirerült leleplezni, akik azóta már többéves börtönbüntetésüket töltik. Ha a figyelemelterelésre gondolunk, ez sem elvetendő feltételezés. Nem ritkán tapasztaltuk ugyanis az elmúlt időszakban: ha valami „gáz” volt a politikában vagy a gazdaságban, rögtön lett valamilyen más ügy — s itt nem csak a Tocsik-témára gondolhatunk. Olykor-olykor időzített (jelképes) bombák robbannak közéletünkben, — nem csak valódiak a szórakozóhelyek előtt — többnyire kellő tudatossággal elhelyezettek, valószínűleg szándékoltan azzal a céllal, hogy inkább ezen rágódjon a közvélemény, mint a nadrágszíjszorítással, esetleg belső pártharcokkal foglalkozzon. Valódi és álszenzációk kelnek szárnyra nap mint nap, elterelve a figyelmet valós gondjainkról. Pedig ha inkább a lényeggel törődnének politikusaink (is), nem a torzsalkodásban merülne ki energiájuk, akkor közelebb lenne az áhított, jobb Magyar- ország. Kováts Dénes Ilosvai Gábor: „Az angolszász országokban az alkotmány tételei, az alapvető jogok olyanok, mint a biblia, minden gyerek ismeri” Harasztosi Pál felvétele dolga eldönteni, bűnös-e, vagy ártatlan. Én akkor végzem jól a munkámat, ha mindent megteszek, ami a tisztességes keretek között megtehető. Sokat beszélgettem erről Pannonhalmán volt paptanáraimmal. Ők is megnyugtattak, ez feladat, s nem lehet elmenekülni ez elől, mert keresztény ember vagyok. Hová tudnék menni, hogy ne kerüljek szembe az egyház tanításával? □ Március elseje óta már nem jelölt, hanem ügyvéd. Mi kell ahhoz, hogy ismert ügyvéd legyen valakiből? — Olyan ügyek, amelyek azzá teszik. Említhetném több ügyvéd nevét, akiket egy-egy nagy érdeklődést kiváltó eset tett igazán közismertté, pedig azelőtt is nagyon jó büntető ügyvédek voltak. Sok jó szakember van ebben a városban, akik nem kapnak olyan publicitást, amilyet érdemelnének. Az ügyfél nem úgy indul el ügyvédet keresni, hogy leolvassa a nevét a tábláról. Mindenkit küldenek valakik valahová. Ha elterjed valakiről, hogy érdemes hozzá elmenni, mert lelkiismeretesen látta el feladatát, az többet ér minden pénznél. Én Pokoraczki Andrásnál voltam jelölt, tőle nagyon sokat tanultam. Nagyon sok feladatot adott, igazából ő fordított a büntető jog felé. □ Meglehetősen telített ma az ügyvédi pálya. Az öregek hogyan fogadják a fiatalokat? — Nem éreztem még olyat, hogy meg akarták szerezni azt az ügyfelet, aki engem választott. Sőt az sem jellemző, hogy ha egy perben mondjuk az elsőrendű vádlottat idősebb, a másodrendűt a fiatal ügyvéd védi, s érdek- ellentét van a kettő között, akkor az idősebb kolléga olyan védekezést terjeszt elő, amivel rontja a másik esélyeit. □ Van-e olyan távlati terve, hogy a külföldi utak nem csak rövid időre szóljanak, vagy nyíregyháziként eljusson mondjuk Strassbourgba? — A pesti lobbyzás miatt nehezen megy, meg aztán hogy valaki oda jusson, az nem csak egy ember munkája. Ahhoz, hogy kellőképpen felkészüljön a védelem ilyen ügyekben, csapatmunka kell. D Az nem jutott eszébe, hogy emiatt Budapesten keressen ügyvédi munkát? — Nem. Én szeretek itt lakni. Szeretem Budapestet is, de jobban szeretem Nyíregyházát. Laktam a Dunántúlon, laktam a Dél-Alföldön, mégis hazajöttem. Itt megismernek az utcán, átlátható ez a város. Budapestből sem látnék többet egy kerületnél. Az igazi az lenne, ha innen is el tudnám érni ezeket az eseteket. Elpanaszoltam a volt angol szaknyelvtanáromnak ezt a helyzetet, akivel egyébként az egyetemi évek alatt igen jó volt a kapcsolatom, s így sikerült bekerülnöm abba a csoportba, ahol esélyem van rá, hogy kapok valamilyen lehetőséget. Rengeteg ügy lenne itt is, a gond, hogy az emberek többsége nem ismeri alapvető jogait sem. Az angolszász országokban az alkotmány tételei, az alapvető jogok olyanok, mint a biblia, minden gyerek ismeri. Talán mi is megszokjuk, hogy demokráciában élünk az egyetemi tanácsban, a kari tanácsban, megtanultam egészen jól angolul, s elkezdtem írogatni mindenféle dolgozatot. Egyszer csak jött egy meghívó Hollandiából, hogy menjek ki előadást tartani Utrecht- be egy diákszemináriumra. De ha Szegeden volt egy találkozó, ott is előadtam, s akkor jöttem rá igazán, hogy leginkább az emberi jogok, meg az alapvető jogok érdekelnek. Akkor még gyermekcipőben járt ez Magyarországon. Izgalmas, új terület volt, a szakdolgozatomat is ebből írtam, s azóta sem távolodtam el tőle. □ Az emberi jogokért egy bíró nem többet tehet, mint egy ügyvéd? — Nem, mert Magyarországon az alapjogi bíráskodást csak az Alkotmánybíróság gyakorolja. Itt egy átlagbíró nem érvel nemzetközi egyezményekkel, jogelvekkel. Láttam egy másfajta technikát Angliában, aztán kaptam egy Európa-tanácsi ösztöndíjat a birminghami egyetemre, majd ottani ügyvédi irodákban szereztem gyakorlatot. Persze ez az egész jogrendszer eltérő struktúrájából következik. A mi (ink- vizitórius) rendszerünk egészen más, mint az ottani (davokatórius), ahol a bírónak az ügyek tárgyalása során az a feladata, hogy vezesse a tárgyalást, s tájékoztatást adjon az esküdtszéknek, mert a bűnösség kérdésében ők döntenek. □ Ha az ott tanultakat itthon nem hasznosíthatja, a nyelv gyakorlásán kívül volt értelme a külföldi útnak? — A birminghami tartózkodásról kaptam bizonyítványt is. Mivel része vagyunk az Európa-tanácsnak, aláírtuk azt az egyezA KM hétvégi melléklete ’97. IV. 19. Balogh József Valamikor régen hagyomány volt, hogy az ügyvédbojtárok versenyre keltek: ki tud szebb, hatásosabb perbeszédet tartani. Aztán elmaradt a vetélkedés, ám most újjá élesztették, s az ügyvédjelöltek ismét pulpitus elé álltak. A megyei versenyt — egy mátészalkai jelölttel együtt — dr. Ilosvai Gábor nyerte, s övé lett a győzelem az országos perbeszédversenyen is. □ Mikor jutott eszébe először, hogy jogász legyen? — Először még általános iskolás koromban, de arra nem emlékszem, miért. Aztán a szülők is erősítgették, hogy az ötletből elhatározás legyen. Volt jogász is a családban, a nagyapám is annak készült, de a háború derékba törte a pályafutását, a testvére viszont Nyíregyházán volt ügyész, majd jogtanácsos. Aztán Pannonhalmára, a bencés gimnáziumba kerültem, ahol a természettudományok jobban érdekeltek. Matematika-fizika fak- tos voltam, nagyon érdekelt a biológia, aztán jogra felvételiztem. Annyira jó volt ott a magyar és történelemoktatás, hogy nem volt szükség külön fakultációra. D Simán jutott túl az első akadályon? — Akkor még nehéz dolgom volt, mert az egyházi iskolákból ilyen helyekre nem nagyon vettek fel. Azért is alakult ki ott a természettudományok magas szintű oktatása, mert mérnökire, orvosira szívesen felvették az egyházi iskolákból érkező diákokat, de jogra, bölcsészkarokra nemigen. Én is másodszorra jutottam be. A jogtörténet szemináriumon akkoriban szokásos volt a bemutatkozás. Itt mondta el a szemináriumvezető, hogy egy évvel ezelőtt még nem vehettek volna fel. Ez már a rendszer- váltás előestéjén, 1989-ben volt. □ Ott érlelődött meg a gondolat, hogy ügyvéd szeretne lenni? — Nem, de azt már tudtam, hogy nekem ezt kell csinálni. Sokat mocorogtam • • ^—ss Rengeteg ügy lenne, a gond, hogy az emberek nem ismerik alapvető jogaikat sem. yy ss Leginkább az emberi és alapvető jogok érdekelnek, ez egy izgalmas terület, yy ményt, ami lehetővé teszi, hogy ha a magyar állampolgár kimerítette Magyarországon az összes fellebbviteli fórumot, s azt tapasztalja, hogy jogsérelem éri az állam részéről, akkor a strassbourgi bírósághoz fordulhat. Ezt pontosan elő kell készíteni. Erre képeztek ki, erről kaptunk bizonyítványt megfelelő vizsga után. Tehát mi is odaállhatunk a strassbourgi bírák elé, mert megismertük, hogy folyik ott a procedúra, és melyek azok a kellékek, amelyek szükségesek. □ Egy nyíregyházi ügyvédnek van erre módja? — Lenne, de még mindig olyan provinciális helyzetben vagyunk, hogy ezeket a feladatokat is Budapesten látják el. Egyszerűen képtelen vagyok felvenni velük a kapcsolatot. A budapesti szervezeteknek elküldözgetem a leveleimet, telefonálgatok, faxolgatok, mindig kapok valamit, de soha nem azt, hogy itt a feladat, menjek. ....................................................................... ss Az ügyfél nem úgy indul el ügyvédet keresni, hogy leolvassa a nevét a tábláról. yy □ Váltsunk témát. Hogy jön össze, hogy a volt bencés diák, aki gyakorolja hitét, megpróbál a bíróságról kihozni egy gyilkost, egy rablót, ne adj Isten egy templomfosztogatót? — Arról van szó, hogy ez is munka, amit el kell látni. Természetesen csak addig a határig, amíg nem okoz lelkiismereti gondot. Aki öl, az gyilkos. Az ügyvéd dolga az, hogy ezt az embert védje, megismertesse a bírósággal azokat a körülményeket, amelyek a javára írhatók, aztán a bíróság
