Kelet-Magyarország, 1996. december (53. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-24 / 300. szám

1996. DECEMBER 24„ KEDD Napkelet • A KM ünnepi melléklete Professzor a perifériáról Aki szócikk lett a cambridge-i lexikonban Dr. Frisnyák Sándor főiskolai tanár kedvenc földrajz tanszéki rekvizitumai között Elek Emil felvétele — Egy fantasztikusan jó fej — mondja ró­la egyik, két esztendeje végzett diákja. — Tanszékét, nemzetközi érdeklődést is kiváltva, minden tekintetben hazánk egyik legmodernebb intézetévé fejlesztette — in­dokolta kitüntetését a Magyar Földrajzi Társaság 101. közgyűlésén Enyedi György akadémikus. — Előrehaladását, a szakmai elismerést kifejező tudományos-közéleti megbízásait, kitüntetéseit a tanári-tudományos mun­kásságának olyan hozadékainak tekinti, amelyek elsősorban köteleznek, nagyobb követelmények teljesítésére sarkallnak — írta róla egyik közvetlen munkatársa, Boros László, az Észak- és Kelet-Magyarorszá­gi Földrajzi Év­könyvben, hatvana­dik születésnapja alkalmából. Az az irigylésre- méltó ember, akiről e rövid jellemzések szólnak, Frisnyák Sándor pedagógus­geográfus, a Besse­nyei György Tanárképző Főiskola földrajz tanszékének megszervezője, 1968 óta tan­székvezetője, aki öt ciklusban megyénk legnagyobb oktatási intézményében a fő­igazgató-helyettesi szerepkört is ellátta. Nem mindennapi életút a professzoré. Mintha az egész országot közelről akarná megismerni, úgy vándorolt eleinte. A szü­lőváros Szikszóról Miskolcra, ahol a ke­reskedelmi iskolában tanult, aztán Egerbe, ahol a főiskolán földrajz-történelem sza­kos általános iskolai tanári diplomát szer­zett, majd Budapestre, ahol kitűnő ered­ménnyel folytatta egyetemi geográfiai ta­nulmányait. Aztán az iskolák következtek: Mályiban általános, Miskolcon közép-, Szegeden főiskolán tanított évekig. Aztán Nyíregyházán gyökeret eresztett, a 28 év legalábbis erre utal... — Szabad emberként kívánok élni, ezért választottam olyan kutatási témát, amit szeretek és amely (ez is nagyon fontos ne­kem) egyben politikamentes — válaszolta, amikor a tudományos pálya kezdetéről kérdeztem. — Magyarország történeti földrajzával foglalkozom, ami érdekes, jó téma volt, és amikor én kezdtem, akkor éppen nem vizsgálta senki sem Magyaror­szágon. Kezdetben a Nyírség, a Felső-Ti- szavidék történeti geográfiáját tanulmá­nyoztam, később a vizsgálataimat kiter­jesztettem a tágabb környezetre, majd egész Magyarországra. Aztán el kellett dönteni, hogy milyen térbeli keretben gon­dolkodjak. Nyil­vánvalóan, ha múlt­beli dolgokról van szó, akkor a törté­nelmi Magyaror­szág 325 ezer négy­zetkilométeres terü­letében kell vizsgá­lódni, vagyis a Kár­pát-medencében (ami a kezdetekben nem mindenkinek tetszett, de végül semmi problémám nem származott belőle). Bármennyire is szeretett volna távol ma­radni a politikától Frisnyák Sándor, csak részben tehette, hiszen a megye hátrányos helyzete a történeti földrajzban nem kerül­hető meg. Erről így beszél: — A megye elmaradottságának okai kezdettől fogva érdekeltek. Ha a történeti földrajz oldaláról közelítem, azt mondha­tom: nem csupán az utóbbi négy-öt évti­zed tükrében mutatkozik meg az elmara­dás, így volt ez szinte mindig, mert egy sa­játos történelmi fejlődés következménye. Ahhoz viszont, hogy megértsük, el kellene mondani, milyen volt a feudális kori ártéri gazdálkodás, amely a megyének egy igen jelentős részét érintette, vagy a nagyállat­tartói életforma. Beszélni kellene a nyírsé­gi homokról, mint termőterületről. Ez a vidék a történelmi Magyarországnak is perifériája volt, több felé lápvidékekkel. Ráadásul Trianon 75 százalékos piacvesz­tést jelentett. Történelmi távlatokban is nagyon nehéz az ilyen gondokból kilábal­ni, hiszen gondoljunk csak a mostani időkre: a KGST felbomlása piacaink leg­alább 40 százalékos csökkenését okozta, s a Kárpátok Eurorégió sem biztat nagy le­hetőségekkel, mert itt — nézzünk körül — lényegében Kelet-(Közép?)Európa sze­génységi zónájának közepén van szeren­csénk élni. Igény van, fizetőképes kereslet alig. Nagyon nagy, mondhatni: alapvető szemléletváltozásra és tengernyi pénzre lenne szükség ahhoz, hogy itt a hátrányok érzékelhetően mérséklődjenek. Megkérdeztem a professzort, mi kell a lendülethez, amely 62 évesen is jellemzi, holott sikeres szakkönyvek, másfélszáz tu­dományos és ismeretterjesztő dolgozat szerzőjeként, akadémiai bizottságok tagja­ként, a megyei Tudományért Díj első ki- tüntettjeként, a Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjének birtokosaként, Cambrid- ge-ben kiadott lexikon címszavaként akár tiszteletreméltó bölcs öregúrként elégedet­ten pihenhetne élete végéig. — Nem szabad leereszteni, újabb célo­kat kell kitűzni, és átadni mindent, amit az ember tud, hiszen most van miből. Ki­tűnő tanáraim voltak, remek munkatársa­im vannak, büszke lehetek az én hivatáso­mat is folytató gyermekeimre... De — ta­lán — még az is kell, hogy bosszankodni tudjon az ember. Én például most azon mérgelődöm, hogy a tanszék anyagiak hí­ján jövőre már nem tudja előfizetni a ran­gos nemzetközi szakmai folyóiratot, a Na­tional Geographic-ot, meg azon, hogy az először 1990-ben megjelent Magyarország történeti földrajza című könyvem új ki­adásának ára az eredeti negyvenszeresére nőtt. Azaz már-már megfizethetetlen. FRiSNÍAK Sawfor b. tó May 1934. Szikszó Col Prof Hcf of Dept in. 3 Apr 1959. Eva Barczahazy, 1 a. t d. Education: Dr. Univ Eoluos L Budapest: PhD. Hungarian Acad of Sei. Career: Hd. Geographie Div, Publications: Historical Geography of Hungary, books: 30 books and 143 sdentifical papers. Honours: Order of Hungarian Pari Memberships: Hungarian Geogr. Soc: Acady of Sei Community. Hobbies: Travelling. Taking Photographs of Nature. Address: 4401 Nyiregyhaza, Sóstói g 3i.b.: Földrajz Tanszék, Hungary. 34. A primadonna vendégjátéka Primadonna, prima primadonna...dúdol- gattam Presser „Pici” örökbecsű nótáját, miközben reá vártam. Jött. Magas, kar­csú, szőke, bájosan mosolygós, elegáns. Nagy Ibolya, színművész, aki m.v. (mint vendég) játssza a nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházban a Bál a Savoy-ban Ma- delaine-jét, azaz a primadonna szerepet. Némi kölcsönös „bemérés” után, pályájá­nak alakulásáról faggatom, mivelhogy alig tudok (tudunk) róla valamit. — Debrecenben végeztem a Zeneművé­szeti Főiskolát, magánének szakon; szóló­énekesi pályára készültem. Áriákra, dalok­ra, az éneklésre. Férjem révén — aki „szintén zenész”, harsonás — kerültem a miskolci színházhoz. 1985 óta ott vagyok állandó státusban. Ami a színpadot illeti: Miskolcon kezdtem, majd a Fővárosi Operettszínház ösztöndíjasaként folytat­tam. Játszottam zenés darabokban Debre­cenben, Kecskeméten, Veszprémben, és sokat Miskolcon. Nem tagadom, Buda­pest, a főváros is megérintett... □ Csak megérintette? Hiszen jelenleg ott él a családjával. — Munka szempontjából sokkal embe­ribb a légkör, kedvezőbbek a feltételek vi­déken. Szombathelyi vagyok, ismerem a középvárosi miliőt. Nyíregyházán valami hasonlót érzek mindig, amikor itt vagyok. A vízfejű metropoliszok, mint Budapest, elnyelik az embert. Mondja, pl. maga tud­ja, ki Kalocsay Zsuzsa? □ Nem, sajnos nem... — Hát nem más, mint az Operettszín­ház vezető primadonnája; s látja, alig is­merik. Nincs benne abban a „pici doboz­ban”, melyben a sztároltak kaptak helyet. Az egész, ami a színházi világot körülveszi ma, kissé a Déryné idejére emlékeztet. — Vidéken jobb. Egy kis- vagy középvá­ros a tenyerén hordozza a színészeit, isme­ri, szereti őket. Örülnek az emberek, ha az utcán megszólíthatják, elfogadják minden nyűgével-bajával együtt, akit a teátrum­ban megtapsoltak. Azt, amiért egyáltalán tesszük a dolgunkat, ennek az örömét — én így érzem — csak vidéken lehet megél­ni. □ A Bál a Savoyban az előadás-szé­ria kezdetén tart Nyíregyházán. Akik eddig önt látták, hallották szuperla- tívuszokban beszéltek a hagjáról. Németh Marika utódaként aposztrofálták. — Németh Marika! Igen. Nem tagadom, egyik példaképem. A hangom? Nos, szoprán. A prima­donna szoprán kell, hogy legyen, szőke, magas, elegáns. □ Ennyi lenne a hátterében csupán nyíregyházi vendégjátéknak? — Verebes Pista sokat járt át Mis­kolcra. Mivel prózai szerepeket is vállal­tam, együtt játszottunk a Háromlevelű ló­herében. Három évvel ezelőtt mondta: maga klasszikus primadonna. Ha egyszer — tette hozzá — operettet játszunk Nyíregyházán, maga ott lesz Most nyáron csengett a telefon; meghívott, jöttem. A társulatot nem ismertem, azt sem tud­tam: milyen kondíciókkal rendelkezik a színház egy nagyoperett — méghozzá revüoperett, mert Ábra­hám Pál műve az - előadásához. Tudom, nagy fába vágták a nyíregyháziak a fej­széjüket. De egyszer el kell kezdeni. Ez a mostani bemutató „alaptapogatózás”, de Verebesék jól ér- Nagy Ibolya, a primadonna zik: efelé kell moz­dulni. Mert az emberek, a nézők vágynak a harmóniára, a zenére, a kikapcsolódásra. n A diákbérlet sorozatban is helyet ka­pott a Bál a Savoyban. Hogyan fogadja a techno-rap generáció ezt a kissé „poros”, sokak szerint hazug műfajt? — Hogy mi a hazug, és miben ki hazu­dik manapság, arról in- íbb ne! A gyere­kek? Nos, ez a generáció soha­sem találkozott az operettel. Ezért, amikor felgördül a függöny, fi­gyelnek, néz­nek, nem tud­nak kezdeni az egésszel sem­mit. A máso­dik felvonás tájékán már el­fogadják, hogy ilyen. A végén: alig akarnak le­engedni a szín­padról. Egyéb­ként, mint mondottam, :z revü­operett. n Látvá- nyo­Csutkai Csaba felvétele sabb, parádésabb, mint a klasszikus. Áb­rahám Pál mint szerző sokkal modernebb, mint mondjuk Huszka, Kálmán, Lehár. Jó választás volt ezt a darabot, ezt az operett­musical-szerűséget „bedobni”. Az pedig, hogy az operett poros? A mai világ nem ezt sugallja. Stílust, viselkedést kell tanul­nia mindenkinek a mindent elutasítás he­lyett. A Bál a Savoyban e szempontból mintadarab. Meg kell látni, hallani, befo­gadni, ismerni a világát, és hasznosítani a tapasztaltakat. Ha tetszik, ha nem, újra fel kell ölteni a „civilizált arculatunkat”. Partykon, fogadásokon kell szinte minden nap megjelenni. Tudni kell pl. hogyan vi­selhető a szmoking, hogy lehet ízlésesen leülni nagyestélyiben, szuperminiben... □ Kezd olyan lenni ez a beszélgetés, mintha valami illemtanórát tartanánk egy­másnak. A szerepekről, a sikereiről szól­jon, a színpad világáról! — Arról beszélünk, nem? Minden nagy szerepet megkaptam, amire e pályán vágy­hat az ember. A Csárdáskirálynőben Sylvia, a Marica grófnőben Marica, a Lu­xemburg grófjában Angel. Torontóban a Viktoréban arattam hatalmas sikert. □ Sokat utazik? Mozgékony alkat? Sze­reti a változatosságot? — Igen, sokat mozgok a világban. Nyír­egyházának is nagyon örültem. A priam- donna szerepnek, jóllehet tudom: hálátla­nabb, mint a szubretté. Említettem már: szép legyen, legyen jó hangja, s legyen va­lami varázs benne; ez eléggé bemért rend­szer, ebben kell mozogni. A szubrett sza­badabb... □ Az eddigiek alapján, hogy látja: siker lesz a Bál a Savoyban Nyíregyházán? — Nagyon az elején vagyunk. Öt-hat előadás ment le. Nehéz, s nem is szabad jósolgatni. Az kétségtelen, a revühöz ko­moly tánckar kellene. Az itteniek óriási erőfeszítések árán tudtak eleget tenni az előbbi elvárásnak. Csak csodálni lehet őket érte. A közönség...? A felnőtt előadá­sokon még eddig telt ház előtt játszottunk, a diákelőadásokon voltak foghíjak...De ebből alig lehet következtetni valamire. Egy biztos: a zenés darabok hozhatják vissza a közönséget; ez meggyőződésem. , □

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom