Kelet-Magyarország, 1996. november (53. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-02 / 256. szám

IO PROGRAMOK Fővárosi ősz Hamletból Claudius lett. Cserhalmi György — akrobatikus debreceni Hamletjére bizonyára még sokan em­lékeznek — most Claudiust alakítja az Új Színház november 8-i Shakes- peare-bemutatóján. Emellett még a „mozgásokért is felel”. A főszerep László Zsolté. A Pesti Színházban 9- én mutatják be Terence Menally Mesterkurzus című darabját Marton László rendezésében. Az előadásban először kap játéklehetőséget a Víg­színház új nagy igazolása: Hegyi Bar­bara. A további főszerepeket Kútvöl­gyi Erzsébet, Pápai Erika és Homon- nay Zsolt játssza. □ □a Koncertmenü. Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével lép fel november 3-án a Magyar Állami Hangversenyzenekar, s Berlioz: Harold Itáliában című mű­vét, valamint Mahler 1. szimfóniáját adja elő. Brácsán közreműködik Riv- ka Golani. Ugyancsak a Zeneakadé­mia nagytermében kerül sor novem­ber 8-án a Szent István király Szim­fonikus Zenekar koncertjére. S szin­tén ugyanott lesz a november 10-i hangverseny, amikor A Műegyetemi Zenekar estjét rendezik megalakulá­sának 100 éves évfordulója alkalmá­ból. Közreműködik: Sass Sylvia. □ □□ Lord Yehudi Menuhin, a világhírű hegedűművész és karmester (képün­kön) vezényelte Genfben a Budapesti Fesztiválzenekart, azon a rendezvé­nyen, amikor október 29-én Bartók Béla nevét vette fel a genfi Grütli- ház és a város legrangosabb koncert­terme, a Victoria Hall közötti eddig névtelen terület ooo Mindhalálig tánc. Novemberben a Táncfórum rendezvényei sorában 11- én a Thália Színházban előbb a Hon­véd Táncszínház adja elő a János vi­tézt, majd a Fáklya Horvát Tánc- együttes Hegykoszorúk éneke című koreográfiája látható. 25-én a Petőfi Csarnokban a Szegedi Kortárs Balett a Sárember című produkcióval je­lentkezik. □ □□ Álmok és látomások hat évszázad grafikusművészetében címmel nyílt kiállítás a Szépművészeti Múzeum­ban. 150 rézmetszet, fametszet, réz­karc, litográfia és néhány miniatúrá, illetve rajz közül képünkön Jan-Lu- cas van Doetechum id. Pieter Brue­gel után készült Szent Antal megkí­sérlése című rézmetszete látható Kuruc dalok labancoknak Napkelet • A KM hétvégi mellékleti 1996. november 2., szombat A nép, amely saját kultúráját nem akarja megismerni, az álomvilágban él „ Pendítsd csak kobzod, citerád, gitárod, lantodat, Valahol tört szemeket látsz, meggyötört arcokat ” Kobzos Kiss Tamás költő Fiamnak hangszereihez című verséből Kobzos Kiss Tamás Nagy Gábor (ISB) felvételei Dombrovszky Ádám — Van egy álmom. Arról, hogy legalábbis Európában fölfedezik a hiteles zene fon­tosságát. Főként a peremvidékeken van er­re esély, ahol még élnek a nyomok. Sok anyagot összegyűjtöttek a németek és a franciák is. Bécsben is kiadják az ötvenes­hatvanas évek gyűjtéseit. Nagyon sok min­den volna, amin el lehetne indulni. Abban nem hiszek, hogy abból lesz valami, ha nem átélt, nem hitelesen megszólaltatott zenéket összekeverünk. Kobzos Kiss Tamás énekmondó szavai ezek, aki néhány nappal ezelőtt Bari Ká­roly költő és néprajzos társaságában átve­hette a Bezerédj Alapítvány díját. — Nem halmoztak el az életemben ki­tüntetésekkel — mondja a most 46 eszten­dős Kiss Tamás. — Á Népművészet Ifjú Mestere voltam 1975-ben. Azóta ez az el­ső díjam. Külön örülök, hogy ezt egy olyan ember felajánlása nyomán kapom, aki kora miatt hazajönni már nem tudott, de úgy döntött, hogy minden megtakarí­tott pénzét a magyar kultúrára áldozza. CJ Bari Károly lett a másik díja­zott. — Ennek kü­lön örülök, mert ő édesapámmal is kapcsolatban volt, s Debrecenből is emlékezhetünk egymásra. S hát Debrecen ugye a világ közepe. A díjátadás után ki is tárgyaltuk, hogy mindketten milyen körülmények kö­zött távoztunk, s hogy milyen város is ez a Debrecen. □ Tényleg, mi­lyen város? — Közhelyeket tudok mondani. Debrecen ma is a maradandóság vá­rosa. Persze re­ménységet mindig hordoz. Az nagy dolog számomra, högy most március Í5-én a nagytemplomban lehettem a Jánosi együt­tessel. Ez hatalmas élmény volt. Sokat je­lent számomra az egyetem. El sem tudnám képzelni, hogy egyetemi életet lehetne bár­hol máshol is élni, mint Debrecenben. Olyan tágasság volt ott, annyiféle ember annyiféle dolgot akart, s meg is valósított, hogy ez tényleg maradandó. S így vissza­gondolva sokat jelentett nekem a család. Apám még verset is írt hozzám. S nekem is jelent meg olyan kazettám, amelyen az ő verseit zenésítettem meg. Budapestre kerülve a népzene iránti ér­deklődése egyre erősebbé vált, táncházi ze­nekarokban zenélt, énekelt, és megkez­dődtek erdélyi gyűjtései. — Csak így lehetett a népzenét megta­nulni, hogy elmentünk az eredeti helyszí­nekre és a mestereket hallgattuk. Például Székre, ahová ma az iskolával is vissza­visszajárunk. A zenében olyan ez, mintha valaki az idegen nyelv tanulása érdekében anyanyelvi környezetbe utazik. Hiszen fo­netikus jelekből nem lehet angolul tanulni. Hiszen kottából nem lehet népzenét tanul­ni. Mert akkor éppen a dolog lényege vész el. □ Képzetlenül, romlatlanul fogékonyab­ban lehet az ember. De Ön most már öt éve az Óbudai Zenei Iskola igazgatója. — A korábbi hiányosságokat azután igyekeztünk bepótolni. Nyíregyházán a fő­iskolán elvégeztem Joób Árpád tanszékén az ének-zene-népzene szakot. 1986 óta dolgozom itt az iskolában. Csak népzenét tanítunk. 1974-ben egy tanszakként jött létre. Ugyanúgy működik, mint bármelyik zeneiskola, csak itt kizárólag népzenét ta­nítunk. Ehhez hasonló talán Európában sincs. Népi hangszereket tanítunk: hege­dűt, brácsát, bőgőt, furulyát, dudát, cite- rát, cimbalmot, kobozt, népi éneket, népi játékot, tekerőt... Kollégám például Csoó- ri Sanyi, Ötvös Csaba, Jánosi András, Bu­da Ilona vagy a Téka együttes tagjai. Kivá­ló emberek, akik nekem mind barátaim és harcostársaim. □ Miért harcolnak?. — Elég sok pofont kaptunk már, ha item is nyíltan. Nagyon nehezen vették be már annak idején a táncházmozgalmat is. Nehezen hódított tért az autentikus zene, vagy pontosabban a hiteles előadásmód. A népzene a kortárszene teljes megújítására lenne hivatott. Talán a Szabadossal való együtt dolgozásom is ebbe az irányba mu­tat. De mindig az az érzésem, hogy vala­mivel szemben haladunk. Pedig illene már minden szinten megérteni, hogy az a nép, amelyik saját kultúráját nem akarja megis­merni, az egy álomvilágban él. S legfeljebb egy célja lehet, hogy a másikat kiszorítsa. En például járok Bécsbe kuruc dalokat énekelni. □ A labancoknak? — Nekik. Azért Európa nem az, amit velünk el akarnak hitetni. Borzasztó szűk perspektívát állítanak fel. Hogy szégyell­jük magunkat, mert ez egy bőgatyás, mu- csai világ... Engem jól megfizetnek, s a bé­csi rádió is közvetíti, s egész Ausztria hall­gatja azokat a dalokat, amik az ellenük való harcban születtek. — Mint ahogy én énekelem a török da­lokat. Nohát ez a multikulturális együtt­élésnek a titka. így lehet feloldani a gör­csöket. A kultúrával egy egész más világot lehetne létrehozni. Filmes világnagyságaink — itthon Az elmúlt héten Budapest volt a filmvilág fővárosa. Azzal, hogy a film születésének 100. évfordulójára magyar származású művészeket itthon összeverbuválták, tulaj­donképpen egy kisebbfajta világfesztiválra került sor a közelmúltban felújított Corvin moziban. Hosszú idő után először jött haza a vi­lághírű operatőr, Kovács László. Az utol­só mozielőadás, a Papírhold, az Öt könnyű darab, a New York, New York, a Szellemirtók, s mindenek előtt a Szelíd motorosok kiváló operatőre életművéért a Magyar Köztársaság Tiszti keresztjét ve­hette át a Parlamentben. De hasonlóképpen „járt” Tony Curtis, aki mátészalkai szülők gyermekéből lett hollywoodi filmcsillag. Andrew G. Vájná producer már gyakrabban fordul meg ős­hazájában: legutóbb épp az Evita-film bu­dapesti forgatásán járt itthon. Mint meg­tudtuk tőle, a film világpremierje decem­ber 14-én lesz Los Angeles-ben. Ugyanak­kor ő is hallott egy argentin „ellenfilm” készüléséről, de információi szerint az in­kább a musical megfilmesítése lesz. Jean Badal, vagy mondjuk inkább így: Badal János is megkapta a Magyar Köz- társasági Érdemrend Tiszti keresztjét. A Rákóczi hadnagya és a Bakaruhában kivá­ló operatőre abban bízik, hogy Magyaror­szágon olyan lesz a fejlődés, hogy előbb- utóbb lesz arra lehetőség, hogy minden fa­luban, minden településen legyen mozi. És itthon volt Krencsey Mariann. A mai fia­talok már legfeljebb a Liliomfi újabb és újabb felújításából ismerhetik az ötvenes­hatvanas évek magyar filmsztárját. 1966 óta él New Yorkban. Filmmel, színházzal nem foglalkozik, sőt mint mondta: ha kapna is filmajánlatot, már nem vállalna benne semmilyen szerepet sem. Tony Curtis, Krencsey Mariann, Jean Badal, Andrew G. Vájná

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom