Kelet-Magyarország, 1996. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-02 / 256. szám
1996. NOVEMBER 2., SZOMBAT Napkelet • A KM hétvégi melléklete Á 40 éves szabolcsi tárlat Szép, de arcnélküli kiállítást tekinthet meg ebben az évben a látogató Koroknay Gyula Semmi sem utal rá a kiállításon, már 40 év repült el az első megyei képzőművészeti tárlat óta. De ki is tartaná ezt az intézményben számon?! A Városi Galéria október 16-án megnyílt kiállításán a látogató lemérheti, mi lett a semmiből, s hová lettek az eredeti elképzelések. Kétségtelen, a látogató meg lehet elégedve a kiállító művészek nagy számával, — holott közülük hatan-heten nem szerepelnek, már-már azt hihetné, művészváros vagyunk — s meg lehet elégedve a kiállított műtárgyak mennyiségével és minőségével. Külön örömünkre szolgálhat, hogy új tehetségekkel ismerkedhetünk meg. Kerekes Elek nyíregyházi, a fővárosban él, alkotásait először láthatjuk. Alig vázolt aktjait mintegy Mája fátyolába borítva teszi álomszerűén festőivé. Tőkey Péter viszont tulajdonképpen nem ismeretlen. Azelőtt is voltak amatőr kiállításai, elismerésre méltó kitartása és természetesen fejlődése gyümölcseként, mint új alaptag most kelt feltűnést kubisztikus, sajátosan kiérlelt, gazdag tér-, forma- és színvilágával. Új kiállítóként üdvözölhetjük végül, de nem utolsó sorban a svájci ,Schorno Heinrichet, ki több éve él már megyénkben a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Bíró Lajos osztálytársa volt, Rápolton lótenyésztéssel és művészettel foglalkozik, s bemutatott képeinek tanúsága szerint frissen, bravúros technikával és meggyőző erővel. Az egyes alkotásokra térve két megjegyzést kell előre bocsátanom. Több olyan műtárgy szerepel, mely a művész régebbi alkotása. A másik: a nonfiguratív dolgok esetében, hála a médiának, szinte lehetetlen követni a különböző ötleteket, így a néző sose tudhatja, hogy milyen epi- gonnal vagy epigon epi- gonjával áll szemközt. A változatos anyagból néhány megérdemli a kiemelést, de szeretném aláhúzni, hogy minden vélemény többé-kevésbé szubjektív. Nagy Lajos Imre kedvelt témájával, drapéri- ás női akttal jelentkezett. Ez alkalommal formailag gazdagabb és csapongóbb a fantáziája, s szellemes a kék négyzetének az alkalmazása. Krupiczer Antalnak a „Regéce” összefo- gottabb, kevesebbet mond, de érthetően, világosan. Gál Ludmillának a Csodaszarvasát gobelinben szívesebben láttuk volna, de az Szombathelyen állította ki. O tudja, miért. (Mi is tudjuk!) A Mátészalkán élő Bíró Lajos őszintén, meggyőződéssel archaizál. A királyi párt látva megérthetjük és helyeselhetjük a középső birodalmi Egyiptom és a kora reneszánsz iránti vonzalmát. A Budapestre költözött Tilles Béla kis polisztirol plasztikája mérete ellenére is monumentális hatású és megfogja a tekintetet. Petkes József tája, portréja a mi művészetünk. A Nyírbátorban élő Küzmös Enikő elbűvölő mikrovilága már-már tárgyiatlan festészet. Férje, Krivánik József viszont neoavantgarde. Háromszögeket, határozott vonalakat fest a szürke térben, melyek talán első látásra idegenek, de hihetetlen finom árnyalatokban bővelkednek. Bizonyos vonatkozásban rokon a Szentendrén élő nyíregyházi Ak- nay János munkáival. Mészáros Gábor „Portré I” samott feje ritka szép, átérzett plasztika, a szó igazi értelmében. Székhelyi Edit a tőle megszokott, kulturált líraiságát nyújtja. Madarassy György csak egy képpel szerepel, de az méltón képviseli álomvilágba hajló valóságérzetét és nem hétköznapi festői tudását. Orr Lajos „Szétszántotta az ördög” plasztikai kompozíciója talán a kiállítás leginkább figyelemre méltó darabja. Tulajdonképpen egy suvadás ábrázolása fatörzsből alkotott szántófölddel, vesszőből font kerítéssel s az egész kiszínezve. A leleményesség párosult ez alkalommal a kivitelezés hatásosságával. Ihanus három hun áldozati üstre emlékeztető alkotást állított ki. Hasonlítanak egymásra, de különböznek egymástól a lá*- bak számában, a felületi megmunkálásban, s a patina használatában is. Kissé zavarba ejtő alkotások, de hatásuk alól nehéz az embernek kivonnia magát. A kiállítás anyaga változatos, gazdag és szép, azonban valahogy valami légüres térben, időtől csakúgy, mint helytől függetlenül jött létre. Ebben az évben tele vagyunk évfordulókkal: 1100 éve a honfoglalás, 40 éve a forradalmunk. (Az I. Szabolcsi Tárlatot nem is említem.) A 27 kiállító művészből gondolt valaki rá? Gál Ludmilla szkíta Csodaszarvasának a hátterében látunk egy helyi honfoglaláskori motívumot. A „Ta- rih-i Üngürüsz (A magyarok titkos(?!) története) c. linóról csak annyit, hogy a könyv 1982-ben jelent meg. Ami a helyi vonatkozásokat illeti, Pál Gyula eltávozott, úgy látszik magával vitte a szabolcsi tájat, embereket. Még Soltész Albert is az elmúlt 40 év helyi művészetének legszenvedélyesebb kiáltója egy konstruktív, hegyi tájjal jelentkezett. A művészek többsége a szakközéppel, illetve áttelepedve került erre a mi földünkre, mely most kenyeret ad nekik. A kiállítás azt mutatja, idegenek is maradtak, ebbe pedig nehéz az ittenieknek belenyugodniuk. A kínai Jézuska ferde szemű, a néger Krisztus fekete. Végezetül a díjazásról általában. Olyan ez, mintha a művészet kilóval, vagy centivel mérhető lenne, vagy mintha egy kiállítás lóverseny lenne. A műtárgyak azért vannak kiállítva, hogy megvegyék, nem azért, hogy valami okból egy-egy művésznek bizonyos összeget juttasson valaki. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy az irreális kiállítási ár józanabbul legyen megállapítva. a km vendége A gyermekgeriiicek istápolója Kovács Bertalan Még ma is sokan csupán legyintenek, ha azt hallják: baj van a tartásunkkal. Évekkel ezelőtt — talán elsőként éppen a katonai sorozások alkalmával — kerültek reflektorfénybe a mozgásszegény életmódból fakadó tartáshibák, valamint az ugyancsak komoly problémát jelentő túlsúlyos emberek. A rossznyelvek szerint, ba akkoriban egy nyugati zsoldos hadsereg elitalakulatának katonája bepillanthatott volna a leendő magyar honvédek orvosi vizsgálatára, bizonnyal nevetőgörcsöt kapott volna a „felhozatal” minősége láttán. Ráadásul a huszonéves korosztálynak — vélekednek a szakemberek — már a megfelelő (testtartást, az egyenes gerincet roppant nehéz visszaadni, ezt a korrekciót már gyermekkorban el kell kezdeni. Erre vállalkozott egy kisvárdai testnevelő. Oláh Gábor, aki nem csupán a városban, hanem a környéken is ritkának számító szakképesítést szerzett elvégezvén a test- nevelési egyetem gyógytestnevelő szakát. — A testmozgás, az egészséges életmód soha nem volt idegen számomra, hiszen édesapám is testnevelő tanár volt. A sport szeretetét is ő plántálta fiaiba, így szinte természetes volt, hogy bátyámmal együtt testnevelő tanárok legyünk — eleveníti fel a múltat Gábor. — Eredetileg a biológia-testnevelés szakos diplomát szereztem meg, tizenhárom éve tanítok a kisvárdai 4-es számú, testnevelés tagozatos általános iskolában. A testnevelés órákon magam is szomorúan tapasztaltam, hogy milyen sok gyermek küzd túlsúllyal, s még több diáknak gyatra, hanyag a testtartása. Ezek oka egyértelműen a mozgásszegény életmód — véli a tanár úr. Gábor, látva a problémát, két éve szerzett gyógytestnevelő diplomát, sőt vele egy időben felesége is — aki tanítónő — elvégezte a gyógytestnevelő speciális kollégiumot. A házaspár idén tett — mint utólag kiderült sikeres — kísérletet arra, hogy a hibás test- tartású gyermekek számára szervezett formában rehabilitációs foglalkozáso- Oláh Gábor kát tartsanak. A szakember azonban mégsem teljesen elégedett. — Igaz, hogy speciális csoportunkba húsz, különböző korosztályból verbuválódott gyermeket írattak be a szülők, ám ez még így is csupán a jéghegy csúcsa. Sajnos — úgy vélem — elsősorban a megfelelően nem tisztázott, szervezetlen iskolaorvosi státus okolható azért, hogy a rossz testtartás tényét ritkán erősítik meg orvosilag is, ezért a szülők a problémát nem súlyának megfelelően kezelik. A legtöbben úgy vélik, a gyermekük idővel majd „kinövi” a hibákat. Ez persze korántsem igaz. A gyógytestne- velés lényege éppen abban van, hogy a rendszeresen végzett speciális gyakorlatoknak köszönhető- A szerző felvétele en a gerinc vázrendszerének tartására „izomfűző” fejlődjön ki a gyermekeknél — magyarázza a tanár úr. Gábor szemléletes hasonlattal érzékelteti az emberi gerinc fontosságát: — Úgy kell elképzelni — mondja — hogy az ember lábai ostornyélként viselkednek, míg a gerinc az ostor szíja. Ebből fakadóan a rendszeres és speciális lábgimnasztika is fontos szerepet játszik az általunk alkalmazott gyógymódban. Nehogy azt gondolja azonban bárki is — int óvatosságra az egyenes gerinc „mestere” — hogy a sportoló gyermekeket nem fenyegeti veszély. Gyakorló testnevelőként gyakran járok tornaversenyekre, ahol zsűritagként lehetőségem van szemügyre venni a nebulókat. (Igaz, afféle kóros szakmai ártalom is, hogy legtöbbször a gyógytestnevelő szemüvegén át nézem a versenyzőket!) Visszatérve a szemlélődésemre, szomorúan tapasztalom, hogy a tornászok között is milyen sok — a később bizony több tartáshibát is okozó — lúdtalpas gyermek — kesereg a tanár úr. Persze a szárazföldi módszerek mellett az egészségeseknek is melegen ajánlott úszás is jótékony hatású. Ennek okán — s egyelőre kisvárdai fedett medence híján — a csoport minden pénteken a záhonyi uszodában köt ki. Ez ugyan kicsit költségessé teszi a foglalkozásokat, de később minden bizonynyal megtérül szülőnek, gyermeknek a „testi” befektetés, ha nem is anyagi értelemben. Sőt, talán még úgy is? □ JfJ Sirpa Ihanus alkotásai Elek Emil felvételei
