Kelet-Magyarország, 1996. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-19 / 245. szám
1996. OKTÓBER 19., SZOMBAT «tjt£ffSSjaSB?8$SSS»^ Napkelet • A KM hétvégi melléklete _______11 Forradalom és képzőművészet A tárlatot a nyitás, a művészeti pluralitás jegyében rendezték aki a harmincas években a művészeti recesszió miatt elsősorban síoktatásból élt a francia Alpokban, 1943- ban tért vissza Párizsba, ahol a Gestapo letartóztatta. Menekülését éppen a hivatalos német szobrász, Arno Breker közbenjárásának köszönhette. A következő években rejtőzködve élt Párizs perifériáján egy elmeklinikán. Az intézet körüli erdőben a német megszállók francia hazafiakat kínoztak, végeztek ki, akiknek üvöltését a művész gyakran hallotta. Ebből az élményből született Túszok című sorozata, amely nemcsak az egymásra, dobált, deformálódott testek iszonyú látványával, az eltorzult arcok gyötrő képével fejezte ki döbbenetes erővel a háborús évek hangulatát, de a figurális és az absztrakt festésmód eszközeinek sajátos ötvözésével is. Aligha véletlen, hogy tíz év múlva éppen Fautrier volt az, aki az 1956-os magyarországi forradalom hatására új nagyszabású sorozatba kezdett. A partizánok című sorozat természetesen önmagában is izgalmas, utóélete sem kevésbé az: miután a művész a sorozatot a Galerie Rive Droite-ban bemutatta, az eladásból befolyt összeget a magyar menekültek javára ajánlotta föl. Ugyancsak erőteljesen hatottak a magyar forradalom eseményei az 1926-ban született francia festőre, Jean Miottera és a világhírű drámaíróra, a katalán származású Arrabalra, akik egyik első közös akciójukkal éppen a forradalom leverése ellen tiltakoztak. Közös budapesti szerpelé- sük annak a németországi székhelyű Chapel Art Centernek köszönhető, amely néhány hónappal ezelőtt a Szabadság emlékezete című összeállítást hozta el az óbudai Lajos utcai Galériába, s amely ezekben a hetekben a magyar származású Botond tárlatát megrendezte a budapesti Goethe Intézetben. Másféle módon — elsősorban stilisztikai alapon — kapcsolódnak Jean Fautrier műveihez a magyar származású Jean Miotte: Önarckép, 1949 A z 1956-os forradalom leverése után évtizedekig hallgatni illett azokról a művekről, amelyeket a forradalom ihletett vagy bármilyen módon rokonszenveztek a szabadság- harccal. Napjainkban azonban egyrészt emlékművek sora születik, másrészt az évfordulós megemlékezések között is fontos képzőművészeti bemutatókra kerül sor. Ilyen a budapesti Műcsarnok 1956 és a képzőművészet című összeállítása, amelynek keretében négy, egymással lazán összefüggő kiállítás nyílt meg október 15-én. A huszadik századi képzőművészet egyik igen izgalmas alakja volt a francia Jean Fautrier (1894-1964), akinek művészete különös módon kapcsolódik a magyar történelemhez is. Művei néhány évvel ezelőtt azon a nagy londoni kiállításon szerepeltek, amely a második világháború utáni párizsi évek egzisztencialista művészetét mutatta be a Taté Galleryben, két sorozatát október közepétől a budapesti Műcsarnokban mutatják be. A művész, informel művész, Zoltán Kemény korai művei, amelyek a forradalom évfordulóján a budapesti Szépművészeti Múzeum jóvoltából kerülnek a Műcsarnok látogatói elé. A forradalom negyvenedik évfordulójának egyik legizgalmasabb képzőművészeti eseménye minden bizonnyal a Műcsarnok lazán összefüggő négy bemutatójának egyike, az 1957-es Tavaszi Tárlatot rekonstruáló kiállítás. 1957 tavasza ugyanis a festők, szobrászok számára még a szabadságot jelentette, ellentétben például az írókkal, akik közül sokan már ekkor börtönbe kerültek. A tárlatot a nyitás, a művészeti pluralitás jegyében rendezték, mégpedig oly módon, hogy a résztvevők négy különböző — eltérő stílusokat, művészetszemléleteket képviselő — zsűri előtt mutathatták be műveiket, amelyek kiállítása így stílusszempontoktól nem, kizárólag a mű minőségétől függött. A zsűriket nagynevű művészek vezették — Burghardt Rezső, Ber- náth Aurél, Domanovszky Endre, Bálint Endre, Korniss Dezső —, s mint Bernáth fogalmazott, abban a szellemben dolgoztak, amely szerint „Az Istent sokféle nyelven lehet dicsérni.” Nem így gondolta ezt természetesen a „párt kinyújtott jobbkeze”, Oelmacher Anna, aki Forradalmi tett vagy kispolgári revizionizmus? címmel indított támadást a tárlat sí ezzel a sokszínű, plurális képző- művészeti élet éllen az Elet és Irodalomban, A párt és az állam hivatott kertészeinek kell kézbe venniük az ollót — írta —, hogy a művészet kertje el ne vaduljon. Hiába nyilvánult meg óriási érdeklődés a tárlat iránt, hiába, próbáltak néhányan érvelni a jó művek mellett, a pártközpontban már minden eldöntetett: Magyarországon a képzőművészetben is megindult a visszarendeződés. P. Szabó Ernő Az 1957-es Tavaszi Tárlat egyik legmegrázóbb hatású műve Csernus Tibor Újpesti rakpart című műve volt MTI-reprodukciók A KM VENDÉGE Csak egy urat szolgált Bodnár István Csinnadrattától volt hangos az ország, amikor augusztus 11-én Megyer Lajos megszületett. Igaz, a nagy ünneplés nem neki szólt, hanem Ferencz Józsefnek a születésnapját ünnepelték. 1911 -et írtak akkor, s mindebből kiderül, hogy Megyer Lajos evangélikus lelkész az idén 85 éves. Több jubileumot is ünnepel: hatvan évvel ezelőtt kezdte el a szolgálatot Nyíregyházán, és a házasságát is hatvan évvel ezelőtt kötötte. Némi kacskaringóval vezetett az útja az egyházi szolgálathoz. Nagyon szegény családból származott, édesapja pedig egyáltalán nem volt vallásos, baloldali eszméket vallott. (Olyannyira, hogy még Rákosi Mátyással is ült egy börtönben.) Ráadásul a mama református, a nagypapa — aki jelentős szerepet játszott unokája életében — katolikus volt. Az is véletlen, hogy nem orvos lett Lajos bácsiból, hiszen az orvosi egyetemre vették fel először. Mégis a soproni teológiát végezte el. Ugyanis itt nyílt lehetősége arra, hogy anyagi támogatást kapjon, illetve ő is munkát vállalhasson tanulás közben. Némi kis kitérővel került Nyíregyházára 1936-ban a Dél-Szabolcsi Misszióhoz. Szórványtelepülések tartoztak hozzá, Érpataktól Nyírbátorig. Rótta is szorgalmasan az utat kerékpáron, taligán, majd később kismotoron, hogy az Űr üzenetét minden településre elvigye, és jó erkölcsre nevelje az evangélikus hívőket. Istentiszteletek, bibliaórák, gyülekezeti összejövetelek. A nyáj szaporodott és erősödött, létrejött a Dél Szabolcsi Egyház. Időköz ben néhány templom is felépült; Nyírszőlős, Kálmánhá- za és Borbánya dicsekedhetett új egyházi építménnyel. Megyer Lajos útja Megyer Lajos is feljebb vezetett, néhány évre esperessé választották. A baj csak az volt, hogy ő csak egy urat volt f hajlandó szolgálni, és az ötvenes- : hatvanas évek politikájának nyo- 1 masztó elvárásait nem teljesítette. Mint mondja, az akkori gyakorlat szerint a rátermettebb, eredményeket felmutató papok, lelkészek munkáját a hatalom igyekezett minden áron meggátolni. Ha például valamelyik újság egy lelkészt célba vett, akkor „illett” azt más- i hová, kisebb gyülekezetbe, kis településre helyezni. A cél világos volt... Mivel Lajos bácsi ezeknek az elvárásoknak nem felelt meg, ismét az egy- Harasztosi Pál felvétele ház közkatonája lett, és 1984-ig, nyugdíjaztatásáig látta el feladatát. Ám most, nyolcvanöt évesen is számítanak rá. Mindennap bejár a lelkészi hivatalba, ahol az irattárban akad munkája. Van feladat bőven, hiszen rendkívül értékes régi iratokkal rendelkezik a napokban a 210. jubileumát ünneplő közösség. Akár 1754-es anyakönyvi kivonatok között is lehet itt böngészni, nem beszélve a régi könyvekről és bibliákról. Ide-került jó néhány értékes könyv is az evangélikus gimnáziumból, amikor államosították. Néha helyettesítésre is felkérik, ilyenkor szertartásokat végez a szép, nagy templomban. Lajos bácsi egészségi állapota és szellemi képessége irigylésre méltó. Népes családja köszönti az évfordulóin, névnapjain. Négy gyermeke, tíz unokája, 8 dédunokája figyel a szavára. Hiszen nem akármilyen éveket élt meg. Figyelemmel kísérhette a huszadik század nagy eseményeit, megélt két világháborút, és nagy örömére szolgál, hogy megélhette azt is, amikor ismét vallásszabadság lett; valóban szabadon vallhatja, gyakorolhatja bárki a hitét, és erősödik az egyháza. A □
