Kelet-Magyarország, 1996. október (53. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-16 / 242. szám

HAZAI HOL-MI 1996. október 16., szerda Elütött idő Kállai János Y y át’ testvérkéim a í—J rock-musicalben, A. A. megéncst megkap­tuk! Potyára múlatták ve­lünk a tévelygő időt, amiről köztudott III. Richárd óta, valahogy el kell ütni. Nos, megtettük. Vasárnap, a Bujtosi Szabadidő Csar­nokban folytattuk a „táj- mizmanizást” vagy kétez­ren. A messzi Prágából — Szlovákián át! — érkezett amerikai színtársulat ugyanis képtelen volt ren­dezni sorait délután négytől este hétig, s így már-már logikus: úgy fél nyolc ma­gasságában egy türelemre intő női hang volt hivatott csillapítani a borzolódó ke­délyeket. — Kérem önöket — esde- kelt —, ha jó minőségű, vi­lágszínvonalú Hair bemu­tatót akarnak kapni, akkor ücsörögjenek még fél órácskát. Addig beszerel a technika; lesz mjuzik, nóta, densz, kacagás, és haj (ha­ir) de jó buli! Nem fogják elhinni: a publikum nem üvöltött, nem ágált, nem füttyögött, ült, mint süket kutya a veremben. Nos, visszautalva agyalá- som kezdetére, bennem közben mocorgott néhány ötlet. Például: mivel a ze­nés darabot a közönség mintegy hatvan-het\’en szá­zaléka már fűmről sem igen ismeri, nem ártott volna a sztorit — időnk volt bőven — ismertetni. Esetleg mon­dani egy-két szót a Broad- way-ről Szabolcsba ruc­cant színházról. Erre annál inkább nagy szükség lett volna, mert, mint utóbb kiderült: a da­rab igazi — hosszú prózai jelenetekkel fűszerezett — színmű, méghozzá laza amerikaiangol szlengben előadva. Olyan bronxi, har­lemi, long islandi dialektus­ban, amit nem tanítanak az egyetemen. Finoman fogal­mazok, ha azt mondom: ko­moly megértési nehézsége­ink voltak. De az sem vilá­gos: miért nem lehetett ele­ve nyolcra hirdetni az elő­adást. Mozi KRÚDY MOZI: Twister. Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Az ördög háromszöge. Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. MONTÁZS MOZI: Tel­jes napfogyatkozás. Elő­adás kezdete 18 és 20 óra. Twister. Előadás kezdete 22 óra. Kiállítások A Jósa András Múzeumban Csutkái Csaba fotókiállítá­sát, valamint Mitsui Sen ja­pán szobrászművész tárla­tát tekinthetik meg. Mészá­ros Géza László fotókiállí­tása várja az érdeklődőket a VMK-ban november 6-ig. Rendezvények A KPVDSZ Művelődési Házban Horváth János fes­tőművész „Ég-Víz-Föld- Ember” című tárlata látha­tó. A megyei Őszi Tárlat november 3-ig (hétfő kivé­telével naponta 10-18 órá­ig) tekinthető meg a nyír­egyházi Városi Galériában. Színház A nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházban október 16-án 19 órától a Vasvári­bérlet keretében a Tündér­kertet mutatják be, a Krúdy kamaraszínpadon szintén 19 órától a Sirály (bérlet­szünet) című darabot játsz- szák. Jegyek a bérletes elő­adásokra is válthatók a színház jegyirodájában. Szabolcs-Szatmár-Bareg megye független napilapja ' Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők: Ésik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kovát* Dénes (aktuális), Galambos Béla (gazdaság). Kállai János (kultúra), Máthé Csaba (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Terjesztés: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 536 forint, negyedévre 1608 forint, fél évre 3216 forint, egy évre 6432 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 25,50 forint, pénteken a TV Plusszal 28,50 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Menekülés a biztos halálba Az öngyilkosságra való hajlam talán a magyarok génjeiben is megtalálható Tóth Kornélia Nyíregyháza (KM) — Génje­inkben kódolt információ: a konfliktusok megoldása he­lyett a menekülést választ­juk. A problémák akkora súllyal telepednek az emberi iélekre, hogy nem látván ki­utat, önkezével vet véget éle­tének. A magyarok egyéb­ként is pesszimisták — mondják ránk más nemzet­beliek — s ez a tendencia jól megmutatkozott az első ge­nerációs amerikai magya­roknál: köztük éppen olyan gyakori volt az önpusztítás, mint idehaza. Csak később, a körülmények hatására asszimilálódtak e téren annyira, hogy már nem eb­ben látták az egyetlen megol­dást. A mentálhigiénés szakembe­rek épp erre alapozva a kör­nyezet hatását, a kívülállók fe­lelősségét próbálják kidobom- borítani. Ezekben a napokban jó néhány előadást tartanak, kiállítást nyitnak és szeretné­nek eljutni a bajba jutott em­ber leikéhez, hogy intézmé­nyes és akár személyes segít­séget kínáljanak. Olvasni a jelekből Dr. Pénzes Marianna, az Álla­mi Népegészségügyi és Tiszti- orvosi Szolgálat egészségvé­delmi osztályának főorvosa szerint a megterhelés és a tűrő­képesség közti aránytalanság metakommunikációs jelzése az öngyilkosság vagy annak kísérlete. Épp ez az, hogy nem mindenki tud olvasni a sza­vakkal le nem írt, hangokkal ki nem mondott jelekből. Még a családorvosok is dillemáz- nak, vajon a hétköznapi, vege­tatív panaszokkal hozzá fordu­ló beteg depressziója milyen mértékű. Jajong az egyik, tűr a másik, másképp értékelhetőek ugyanazok az adatok. Érdekes egybeesés az is, hogy ahol a családban koráb­ban már fordult elő öngyilkos­ság, ott sok esetben az ifjabb generáció tagjai sem ismernek más konfliktusmegoldást. Mint a főorvosnő utal rá: a mát tekintve azonban a nők vezetnek. A férfiak azonban — ha eldöntötték a kérdést — a legbiztosabb megoldási for­mát választják. Toronymaga­san vezet a gyógyszer (az összes kísérlet 51,7 százalé­ka), az önakasztás (25,6), a vegyszer (11,2). A szúrt sérü­lés, a lőfegyver, valamint a métlésre annál, aki korábban már követett el kísérletet a sa­ját élete ellen. Lelki segély Nem lehet figyelmen kívül hagyni az alkohol- és a drog- fogyasztást, a dohányzást, mert a legális kábítószerek, kombinálva a jogszabályba üt­A 19-49 EVES KOROSZTÁLY A VESZELYEZTETETT háziorvosból, házi betegápo­lóból, esetleg szociális gondo­zóból álló alapellátási team tagjai egy háromnapos inten­zív képzésen vettek részt Pes­ten, amelynek során az öngyil­kosságra való hajlamot, a szándékot próbálják felderíte­ni, s azt, hogy értelmes céllal miként lehetne elterelni a lel­kileg mélypontra zuhant em­ber gondolkodását. Gyógyszer és kötél Tavaly a mi megyénkben 209 befejezett öngyilkosságot re­gisztráltak, közülük 44 nő és 164 a férfi. A kísérletek szá­vegyszer es gyógyszer, gyógy­szer és önakasztás, vegyszer és önakasztás kombinációja ti­zedszázalékban mérhető. A magasból leugrás a legritkább a meghívott halálnemek kö­zött. Túl egyszerű lenne gene­tikai sajátosságokkal magya­rázni az öngyilkosság magas arányát. A szakemberek arra is rávilágítanak, hogy zömében a községben élő, nyugdíjas és munkanélküli csoportokhoz tartozókat fenyegeti veszély. A kevésbé iskolázott réteg tagjai potenciálisan hamarabb választják az öngyilkosságot. Igencsak számíthatunk az is­közőkkel, felerősíti a veszélyt. Az időjárási frontok, a kará­csony, a szilveszter, a magá­nyosan ünnepelt családi évfor­dulók mind megannyi veszélyt tartogatnak a lelkileg nem sta­bil emberek számára. Néhány nap múlva már nemcsak hét­végén, hanem hétköznap is hívható a Vöröskereszt lelki segély szolgálata, amely iránt igen nagy az érdeklődés. A lát­hatatlan, de hallható segítő nem egyszer-kétszer hozza vissza a lelkileg az élet és ha­lál mezsgyéjére érkezett, az önpusztítást választani akaró embert. Krúdy Gyula a Dunántúlon Nyíregyháza (KM - K. J.) — Szűkebb pátriánk klasszikus írója, Krúdy Gyula munkássá­ga és emléke előtt tisztelegnek a jeles prózaszerző nevét vise­lő dunántúli középfokú oktatá­si intézmények október 17. és 22. között. A Krúdy-napok házigazdája a siófoki Krúdy Gyula Kereskedelmi és Ven­déglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet, ahol október 18-án zajlanak az irodalmi nap programjai: lesz kiállítás, filmvetítés, rendha­gyó irodalomóra, irodalmi ve­télkedő, s lezajlik a Krúdy Gyula prózamondó verseny. Ez utóbbira kapott meghí­vást Tógyer Edina, a nyíregy­házi Krúdy gimnázium negye­dikes diákja, felkészítő tanára dr. Durucz lstvánné. A ver­senyt követő konferencián előadást tart a nyíregyházi ta­nárképző nyugalmazott taná­ra, dr. Katona Béla is. Régiségek Nyíregyháza (KM) — Ré­giségbörzét rendeznek e hét végén, október 19-20- án a Sóstó-erdei Szabadidő Parkban. Épp egy éve, hogy megrendezték az első börzét, ami azóta rendsze­ressé vált minden hónap harmadik hétvégéjén. MlinrfmöAifőnli tolAniilőcoirAl fviiriuG?fii cic vncyycnii iciLpuiirjcirui m jMk dÉt m m m mm mm Qratuiaium« A Pataki... ...Diákok Baráti Egyesülete ta­lálkozót tart október 19-én 14 órakor Nyíregyházán, a Jósa- városi Művelődési Házban (Május 1. tér 10. szám). (KM) A káros... ...földsugárzásról, s annak az egészségre gyakorolt hatásáról tart előadást Pikovszki István radiesztéta október 17-én Bu- jon és 18-án Tiszabercelen. Mindkét előadásra 18 órakor a helyi általános iskolában kerül sor. (KM) A levelezés... ...matematikaversenyt ebben a tanévben is meghirdeti a me­gye alsótagozatos diákjainak a nyíregyházi Móra Ferenc Ál­talános Iskola (Fazekas János tér 8.). Jelentkezni írásban le­het az iskola címén október 30-áig. Jelenidö... ...címmel fotópályázatra és ki­állításra hívja a nyíregyházi Alvégesi Művelődési Ház. s a fotóbarátok klubja a megyé­ben élő amatőr fotósokat szí­nes vagy fekete-fehér képeik­kel. A pályázat témája korunk fő kérdései: környezetünk, az élet árny- és fényoldalai. Be­küldési határidő: november 17. Cím: Nyíregyháza, Alvé­gesi Művelődési Ház, Honvéd utca 41. (KM) Onczay Csaba... ...Kossuth-díjas csellóművész ad hangversenyt október 17- én 18 órától Nyíregyházán a zeneiskola hangversenytermé­ben. A koncerten közreműkö­dik zongorán Kovalszki Má­ria. A műsorban Bach-, Ko- csár-, Kodály-, Martinu- és Debussy-művek hangzanak el. Nyílt túrát... ...szervez október 20-án, va­sárnap a Bükk hegységbe a Nyíregyházi Pedagógus Ter­mészetbarát Egyesület. Utazás autóbusszal. Az érdeklődők a 443-274-es telefonszámon je­lentkezhetnek, illetve kérhet­nek bővebb felvilágosítást. (KM) A jogszabályok... ...szerepe a mindennapokban. Filmvetítéssel (Tizenkét dü­hös ember) egybekötött vita lesz e témakörben a nyíregy­házi szellemi műhely október 17-i találkozóján a CSSSZ-nél (Sarkantyú utca 30-36. sz.) (KM) • Az idősek... ...világnapja alkalmából októ­ber 17-én. csütörtökön 10 óra­kor megyei ünnepség lesz Nyíregyházán, a Bujtosi Sza­badidő Csarnokban. Dr. Zilahi József és Csabai Lászlóné kö­szöntője után zenés-táncos műsorral kedveskednek az ün­nepeiteknek és az egybegyűl­teknek. (KM) Egész napos.... ...egészségmegőrző program lesz október 19-én, szombaton a Városmajori Közösségi Ház­ban. A 10 órakor kezdődő ese­ményen szó lesz többek között az alkoholizmus megyei hely­zetéről, a krízisben lévők meg­segítéséről és a drogfüggőség­ről. (KM) Aranylako­dalmat ültek Anarcson. Magola Já­nos és felesé­ge meglehetősen zűrzava­ros korban, 1946. október 5-én lépett frigyre. Az öt­ven éve házasságban élő szülőket, nagyszülőket két gyermeke és öt unokája köszöntötte, s kívántak ne­kik jó egészséget és még sokáig tartó boldogságot. Hozzájuk csatlakozunk ez­úton mi is. A megyeszékhelyen a Szent István u. 16. sz. alatt látják el a betegeket este 7- től reggel 7-ig. Ezen a hé­ten a Korona gyógyszertár tart ügyeletét (Nyíregyhá­za, Szabadság tér 2.) Tüskés sarok

Next

/
Oldalképek
Tartalom