Kelet-Magyarország, 1996. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-16 / 242. szám
1996. október 16., szerda HATTER LJ Sima ügy a simái fejlesztés Egy európai színvonalú határátkelő az egész térség életében változást hoz Nyéki Zsolt Csengersima (KM) — A határátkelőhely fejlesztésének kész program ját is letette az asztalra a Vám- és Pénzügy- őrség országos parancsnoka, Arnold Mihály, aki az elmúlt hónapban Csengersimán ismertette a pályázati szakaszon túlnövő, s így a megvalósulás küszöbére kerülő terveket. Két éve megkezdett munka után jutott el a rajthoz a szatmári szakemberek kezdeményezése, de újabb két év kell az egyelőre még el sem kezdett beruházás befejezéséig. S bár a második szakasz kétség kívül látványosabb eredményeket ígér, a félidei értékelések is komoly erőfeszítésekről árulkodnak. Együttes fellépés A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága Beruházási, Fejlesztési és Elhelyezési Hivatalának összefoglalójából kitűnik: az ukrán és a román határszakasz rövid távú fejlesztési programja 3 milliárd forintos forrással számol, melyben a központi költségvetés mellett jelentős szerepet játszanak az Európai Unió PHARE pénzalapjai is. — Már az első lépéseknél támaszkodtunk erre a lehetőségre, hiszen a két éve indított Kísérleti Program Alap segítségével készítettük el a tanulmányterveket — nyilatkozik Juhász Zsolt, a csengeri polgármesteri hivatal fiatal munkatársa a pályázó, vagyis a Szatmár-Beregi Települések és Közösségek Szövetsége nevében. A Szövetség 1993-as alakulásánál még magyar, ukrán és román települések, vállalkozók és magánszemélyek is aláírták az alapító okiratot, de a külföldiek aktivitása, részvétele nem igazán támogatta a térségi együttműködést, ezért 1994. augusztusában már csak magyar település (szám szerint 17 megyei ön- kormányzat) vett részt a szervezet átalakításában. Együttes fellépésük azonnal sikert araA fejlesztésre ítéltetett csengersimai határátkelőhely tott, hiszen a Megyei Fejlesztési Ügynökséghez beadott közös pályázat céljait, várható eredményét PHARE-forrással díjazta a szakértői bizottság. Kiépített közművek — A megye keleti térségének régi gondját igyekeztünk megoldani, mivel a csengersimai határátkelőhely jóval kisebb személyi forgalom levezetésére képes, mint amennyire igény lenne, teherforgalom áteresztésére pedig egyelőre nincs is lehetőség — sorolja a szakember, mi az, amin gyorsan változtatni kell. Nem a dübörgő kamionokat hiányolja itt senki, az azonban tény: a Trianon óta elszigetelt térség életét megpezsdítené, ha több ember jutna el ide, s ha az áruforgalom is beindulna. A megoldást már megálmodták a szakemberek, s ezt tanulmány- tervbe öntötték. Ezekből egy korszerű határátkelő képe bontakozik ki: 12 sávban fogadnák a személygépkocsival érkezőket, 6 sávba sorolhatnának be az autóbuszok, s teljesen elkülönítve kezelnék a teherforgalmat. A jelenlegi összes négy sávval szemben mindenképpen óriási változás lesz az új átkelő, amelynél a sor ma még nem ritkán Szatmárnémeti városáig ér. Az első pályázatnak köszönhetően jelen pillanatban rendelkezésre áll a teljes beruházás tanulmányterve és engedélyezési procedúrákkal sem kell már az időt tölteni, ha ’97-ben megindulnak a markolók. S hogy valóban közös érdekek mentén bontakozott ki a program, azt a kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések is jelzik. A Csengersimáig vezető utak és a közművek kiépítéséből, a közúti kapcsolódás lehetőségének megteremtéséből a határtól távolabb eső települések is profitálnak majd, s bizonyított tény: a közlekedési viszonyok javulása látványos és ugrásszerű fejlődést eredményez egy adott térség életében. Brüsszeli bólintás — Nem csak ezért kellett lépnünk, a román fél ugyanis bejelentette a petei oldal korszerűsítését, egy összehangolt beruházás pedig nagyobb esélyA szerző felvétele lyel számíthat a sikerre. Egyébként a románok számára is jelentős forrást nyújt a PHARE-program — támasztja alá a cselekvés kényszerét a csengeri polgármester, Apáti György, általában ő vezette a fejlesztési program ügyében kilincselő helyi küldöttséget. Szavaiból kiderült: nem kis energiát emésztett fel a bürokráciával felvett küzdelem, s kezdetben éppen a Vám- és Pénzügyőrség közép szintjén hátráltatták leginkább a helyi törekvéseket, ez a magatartás csak az országos parancsnok fellépésére változott meg. Ma pedig a VPOP teremtette elő a 800 millió forintos fedezetet a jövőre induló beruházáshoz, bár ehhez még egy brüsszeli jóváhagyást meg kell szerezni. A határátkelő rekonstrukciós munkálatainak beindításával párhuzamosan a helyi szakemberek figyelme a kapcsolódó programok felé irányul, a csengeri Agrárinnovációs Centrum létrehozásához szükséges 120 millió forintra a Területfejlesztési PHARE Irodában máris bólintottak. M indig irtózott az ünnepléstől. Különösen, ha ő volt az ünnepelt. Most, a nyugdíjba vonulás napján is, legszívesebben szép csöndben bezárta volna maga mögött az ajtót. Nem hiányoztak az ilyenkor szokásosv dicsérő, szirupos szavak. O is tanúja volt már nem egy esetben a kollégák búcsúztatásának. Előfordult, hogy hamisan csengtek az elismerő szavak. Az ünnepelt valósággal a mennybe ment, holott a beavatottak tudták, nem is olyan rég, még kifelé állt a rúdja. Máskor pedig annyira szomorkásra sikeredett a főnöki beszéd, mintha egy temetésen hangzott volna el. Ettől is irtózott. Nem akarta, hogy még élve eltemessék... De a barátnők addig-addig mondogatták neki, szó nélkül mégsem illik elmenni, valami szerény búcsúztatóra mégis szükség lenne, hogy beleegyezett. Talán az is közrejátszott, azon a napon kapta kézhez a nyugdíjról szóló papírjait, amely szerint keZsíroskenyér-parti meny 22 ezer forintot fog kapni havonta. — Ebből még zsíros kenyérre se telik! — jegyezték meg némi részvéttel a kollégák, de nyomban meg is bánták. Gondolatban tulajdonképpen már a saját nyugdíjukat számolgatták, ha megérik... Borika, a nyugdíjra érdemes ügyintéző nem vette a szívére az együttérző megjegyzéseket. Sőt, talán épp ez adta az ötletet, hogy a körülményekhez méltó ünneplésben részesítse a hivatal munkatársait. Szokás volt egy tenyérnyi papírra kitenni a folyosón lévő táblára a névnapi és egyéb meghívásokat. Egy nap ő is kitette a szerény meghívót, melyen ez állt: Búcsúparti szerdán 4-kor a 112-es szobában, Borika... A hivatal egyik nagy potyázó ja, aki soha nem hiányzott egyetlen evésre, ivásra hívogató eseményről sem, másodpercek alatt szétkürtölte a hírt. Hátha valaki mégsem olvasta a hirdetményt. Legutóbb a főkönyvelő-helyettes nyugdíjba vonulásakor valóságos terülj asztalkám fogadta a kollégákat. Ha most nem is lehet ilyen lakomára számítani, jól jönnek a finom falatok. Természetesen a többség nem az ivás-evés reményében tartotta számon a szerda délutánt. A közelebbi munkatársak összeadták a pénzt és aprócska ajándékokkal kedveskedtek a búcsúzó kolléganőnek. Négy óra előtt öt perccel becsukta maga mögött az ajtót az utolsó ügyfél is. Kezdődhetett a parti. Merthogy ma már nálunk is így hívják az ilyen bulikat... Színültig megtelt a kis tanácskozóterem, a 112-es szoba, ahonnan már csak a főnök hiányzott. De amint egy régi szólás-mondás tartja, egy főnök nem késik el, legfeljebb elidőzik, jó fél óra múlva megérkezett a hivatalvezető is. Dicséretére válják, egy hatalmas virágcsokorral a kezében. Ugyancsak elámult a vidám társaság láttán. A kollégák teleszájjal majszolták az asztalokon lévő falatokat. A főnök először azt hitte rosszul lát. Meg is kérdezte csöndben: — A későn jövőknek már csak zsíros kenyér jut? Ez a büntetés? — Nem főnök! Ez egy zsíros kenyeres parti. Tessék parancsolni... A főnök zavartan átadta a virágcsokrot, adott egy baráti puszit az ünnepelt arcára. Illendőségből belekóstolt a hagymával ízesített zsíros kenyérbe és halkan megjegyezte: — Ne vedd ünneprontásnak, Borika! Elfelejtettem szólni, ötre vendégek érkeznek az önkormányzattól. Itt lesz a megbeszélés. Addig érjen véget a zsíroskenyér-parti. Ne haragudj... Nem haragudott. Csak megkeseredett a szájában a maradék zsíros kenyér. Tartozás Balogh József Y y °Sy is van e- Azt E-J mondja az alkot- jL A. mány 12. paragrafusának második bekezdése: az állam tiszteletben tartja az önkormányzatok tulajdonát, a legfőbb ügyész meg azt: majd megvizsgálják,, elegendő indok van-e az APV Rt.-nél nyomozást végezni. Aztán meg azt se tudja az ember hirtelen végiggondolni: mi lett volna nekünk jobb. Ha Tocsik Márta több pénzt kapott volna a nyolc- százmilliónál, jobban felháborodott volna az ország lakossága, pedig minél kevesebb pénzt kap, annál nagyobb az önkormányzatok részesedése is. Ismételhető és variálható a számtenger akármerre, kifürkészhető a résztvevők névsora akármelyik szekértáborhoz tartozzanak is, a lényeg abban fogalmazható meg, hogy az a híres privatizáció korántsem olyan sikeres, mint 'amilyennek tavaly felmagasztalták. A szombati rádiós híradásokban reggel még hallhattuk, hogy a teljes privatizációs bevételnek mindössze a 10 százaléka jelent az államnak bevételt, a többit, tehát a bevétel 90 százalékát, felemésztették a vele kapcsolatos kiadások. Délben már nem volt hallható a hír, s a vasárnapi újságok közül is mindössze egyben szerepelt ez az adat. Talán még az is oka lehet, hogy nem igaz. Jó lenne. Beleborzong az ember, ha arra gondol: tízmillió ember több évtizedes munkájának eredménye jutott magánkézbe úgy, hogy az országnak semmi haszna nincs belőle. Mert ha legalább annak az adósságnak egy részét letörlesztették volna belőle, amit a közvagyon megteremtésére költöttek, hát talán még rendben is lenne. De így se vagyon, se pénz. Illetve pénz az van. Csak nem tudjuk kiknél. Mert folyik a nyomozás, az ügyészség mégiscsak elrendelte, de azt már tudjuk, hogy a legjobb magyar szerződés- kötő számláján csak maradék volt, s abban sem sokat reménykedhetünk, hogy azokén lesz, akiknek átutalták. A mienkén persze lesz. De azt úgy hívják, hogy tartozás. Gyors ügyintézés Ferter János rajza Szabadságfok Nagy István Attila Y~* égi igazság, hogy az ember akkor győző- JL V dik meg igazán valaminek a fontosságáról, amikor személyesen is megérinti a dolog. Azóta, hogy tágasabbra nyíltak körülöttünk a határok, s a kalandozó magyarok nyomában olykor Bécsen is túlmentünk, mindnyáján tudjuk: nem csak szavakban lehet gondoskodni az emberről. Amikor megállt az autópályába szürkült magyar autóbusz, s az utasok leszálltak, hogy elintézzék ügyes-bajos dolgaikat, meglepődtek. Tisztaság mindenütt, fotocellával vezérelt vízcsap, széles bejárati ajtó, amelyen befér a rokkantkocsi is. Akkoriban (s bizony gyakran ma is) a magyar tervezőszemlélet még úgy gondolkodott, aki beteg, maradjon otthon. Ugyanezt a szemléletet mutatták a nagyvárosok, a kisvárosok közterei, közintézményei is. Az úttest az autóké, magas járdaszegély választja el a gyalogosan közlekedőktől. A járdának egyszer csak vége szakad, s utána csak az folytathatja az útját, aki egészséges, aki le tudja küzdeni a szintkülönbséget. Gyakran szokták Európát emlegetni, amelyik felállítja a maga normáit. S ha valaki közeledni akar, kénytelen azokat betartani. Holott a legtöbb előírás nem kívülről érkezik hozzánk, hanem — költőien szólva — emberlényegünkből fakad. Ily módon, amikor ezeket a normákat betartjuk, egy kicsit közelebb jutunk önmagunkhoz is. Nyíregyháza belvárosában az elmúlt hetekben a gyalogátkelőkben szorgos munka folyik. Lehet, hogy eltörpül értékben a többi mellett, de van olyan jelentős, mint egy-egy áruház tető alá izzadása. Átalakítják a járdaszegélyeket, hogy a mozgássérültek számára könnyebb legyen a közlekedés. Ezzel nő mindnyájunk szabadságfoka. Azoké, akiket korlátok közé szorított az élet, s azoké is, akik megtették, amit eddig elmulasztottak. _ X □ H l1 f iT’-JT*YfX«TjT MM
