Kelet-Magyarország, 1996. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-14 / 138. szám
HAZAI HOL-IMI 1996. június 14., péntek Két kicsi kecske Györke László L egalább egy fél éve megfogadtam, hogy nem írok a közlekedési morálról, hisz falra hányt borsó az egész. Az újságíró (és a lakosság döntő többsége) háborog, miközben az ámokfutók száma szaporodik. A minap azonban egy olyan súlyos baleset végeredményét láttam, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Az eset Nyíregyházán történt, a Kiss Ernő és a Jósa András utca sarkán. Az egyik szemtanú szerint —aki azonban csak az irtózatos csattanásra figyelt fel és mintegy 30-A0 méterre lehetett az esettől (tehát teljes biztonsággal ő sem nyilatkozhatott) — mindkét jármű vezetője fittyet hányt a KRESZ-re. Az egyik nem adta meg az elsőbbséget, a másik pedig — állítólag — az egyirányú utcában szemben közlekedett. Tegyük fel, hogy az eset a fent leírtak szerint történt. A helyszíni tapasztalatok erősen erre engednek következtetni. De vajon ki követte el a nagyobb szabálysértést? A már említett szemtanú szerint az, aki nem adta meg az elsőbbséget, balról nem is várhatott járművet, tehát valószínűleg csak jobbra nézett. Es bekövetkezett a tragédia. A két autóban esett kár nagysága arra enged következtetni, hogy a szemben közlekedő nem is akármilyen sebességgel haladt, hiszen akkor egy koccanással megússzák. S talán az a gyalogos sem sérül meg súlyosan, akit a járdán talált el a megpördülő szembejövő. A borzasztó a dologban, hogy a két kicsi kecskére emlékeztető magatartás áldozata egy teljesen vétlen gyalogos, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. Mozi KRÚDY MOZI: Tuti balhé (A szakma legjobb bankrablója.) Előadások kezdete: 17, 19 és 21 óra. BÉKE MOZI: Vámpírok Brooklynban. (Az évszázad szívása.) Előadások kezdete: 17, 19 és 21 óra. MONTÁZS MOZI: Az utolsó tánc. (Főszerepben: Sharon Stone, Rob Morrow, Randy Quaid.) Előadások kezdete: 18, 20 és 22 óra. Kiállítások A magyar görög katolikus egyház művészeti értékei címmel nyílt kiállítás a nyíregyházi Jósa András Múzeumban. Az Országos Műemlék- védelmi Hivatal nyíregyháRendezvények zi kirendeltségén megnyílt Az elmúlt időszak műemléki helyreállítása Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében című kiállítás, melynek anyaga július 30-áig tekinthető meg hétfői, szerdai és pénteki napokon. A Nyíregyházi Városi Galériában a Sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikái Alkotótelep gyűjteményéből válogatott munkákat tekinthetnek meg a látogatók. A vajai Vay Ádám Múzeumban a szerencsi Zempléni Múzeum képeslapgyűjteménye június 15-éig látogatható. A vásárosnaményi művelődési ház galériájában Zi- mányi Alajos grafikáiból nyílt kiállítás. Sxaboles-Szatmár-BsKB magye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők Esik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sípos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális). Máthé Csaba (gazdaság). Kállai János (kultúra, mb.). Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401 Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u, 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651, Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB). 1054 Budapest V.. Báthory u. 7. III. emelet 8, Telefon: 269-5706 Szerkesztőségvezető Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI). Associated Press (AP) Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Keeh és Esik Sándor, Ügyvezető igazgató: dr, Kárpáti Imre, Igazgatóhelyettes: Marinkat Kálmánná. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124, Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150 Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft.. Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Terjesztés: Dragossy Richard ügyvezető igazgató Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza. Pf. 25 Telefon: (42) 311-277/35 mellék Felelős: Sipos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001 -02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u, 9.. a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben Kisvárda, Szent László u. 5.. Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 536 forint, negyedévre 1608 forint, fél évre 3216 forint, egy évre 6432 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 25,20 forint, pénteken a TV Plusszal 28,20 forint (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM; 25059 HU ISSN 0133-2058. Egy csepp vérben egy élet A veleszületett rendellenességek időben felismerhetők — mondják a szakemberek Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Szabó Ics-Szat már-Beregben é\ ente átlagosan 8 400 gyermek születik, döntő többségük épen. egészségesen. Kétszáz körüli azoknak a száma, akiknek különféle mértékű fejlődési rendellenessége, veleszületett problémája van. Igaz, e témában súlyos hiba a mégoly kedvező statisztikának örülni, a csekély mértékre „mindösszét” mondani, mert a szülőknek az egy is száz százalék. Legyenek bármily kismértéknek a bajok, rendkívül súlyosan érintik a szülőket, a születendő gyermeket, Szerencsére az orvostudomány fejlődésének köszönhetően ma már egyre inkább mérsékelhetöek, illetve gyógyíthatnak azok a betegségek, amelyek a magzatot veszélyeztetik. Korai felismerés — A terhesség meghatározott idejében elvégzett vizsgálatok során szűrjük ki azokat az eseteket, amelyeknél bármiféle problémával számolni lehet — mondja dr. Fábián Antal, a megyei kórház genetikai szakrendelésének egyik vezetője. — Kiválasztjuk azokat a magzatokat, amelyek fokozott kockázatoknak vannak kitéve, amelyeknél olyan morfológiai jeleket találunk, amelyek elindítói lehetnek az újabb vizsgálatoknak. A laboratóriumi, morfológiai vizsgálatok mellett változatlanul alkalmazzuk a családfaelemzést is, melyekből az öröklődés menetére tudunk következtetni, a meglévő adatokból a lehetséges kockázatokkal számolni. Ezen a szakrendelésen foglalkozunk azokkal a magzati állapotokkal is, amelyeknek korrekcióOr, Fábián Lajos Harasztosi jára a születés után kerülhet majd sor. Itt elsősorban azokra az esetekre kell gondolni, amelyek a születéssel nem összeegyeztethetetlenek ugyan, de változatlanul nem maradhatnak. Olyan betegségek, amelyeket magzati korban észlelve számontartunk és figyelemmel kísérünk, s a szükséges időben műtéttel korrigálunk. Ha nem tennénk meg az ideális időpontban, a folyamat visszafordíthatatlanná válna. — A szülők egyre inkább elvárják tőlünk, hogy a magzatról, leendő gyermekükről már a terhesség időszakában mind többet megtudjanak. Ebbe sajnos bizonyos rendellenességek kockázata és lehetősége is beletartozik. Örvendetes tény, hogy a korai felismerés rendkívül sokat segíthet. Olyan elváltozásokat tudunk tökéletesen gyógyítani, melyekre pár évvel ezelőtt még gondolni sem lehetett. A nyúlajak, farkastorok, a magzati vesebajok esetében Orosz László kollégámmal igen jó eredményeket tudtunk elérni. Rendkívül fontosnak tartjuk a szülőkkel kialakított őszinte kontaktust, kapcsolatot. Világosan és egyértelműen megmondjuk ha problémát találtunk, közöljük, milyen megoldásokat javasolunk, milyen kilátásokat prognosztizálunk. Tapasztalatunk, hogy a szülők akarják tudni a valós helyzetet, hisz Pál felvétele ezáital idejük is, módjuk is van a probléma fogadására és átgondolására. Harmadik éve A genetikai szakrendelés harmadik éve működik, s bárki felkeresheti. Az első genetikai vizsgálat tizenkét hetes korban ajánlott, a másodikat a tizennyolcadik hétben javasolják a szakemberek. A kiszűrt rendellenességeket aztán a szakma szabályainak megfelelően vizsgálják tovább. A har- minckettedik-harmoncnyol- cadik hétben nyilvántartásba veszik azokat a kismamákat, akiknél a szülés körül bármi probléma keletkezhet, vagy akiknél a magzat fejlődési rendellenessége egyértelműen világosan megállapítható. A tények ismeretében a döntés a házaspárok kezébe kerül. — A műszerezettség természetesen lehetne jobb. Főleg akkor, ha tudjuk, a világban milyen színvonalú beavatkozásokra van lehetőség. Az átlagos magyar egészségügy, a Bérletek minden mennyiségben Nyíregyháza (KM) — Elkészült a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház új műsorterve — kaptuk a tájékozatást az intézménytől. Az 1996/97- es évadban öt nagyszínpadi, négy kamaraszínpadi és két gyermekdarab-bemutatót terveznek. Sorjában haladva, a jövő évad első nagyszínpadi, szeptember végi premierjén Móricz Zsigmond Tündérkert című műve kerül bemutatásra. Bizonyára sokan tekintik meg a következő produkciót is, Ab- rahám Pál Bál a Savoyban című darabját, amelyet még szintén ebben az évben mutatnak be. Nagy siker a világ színpadain Camoletti Leszállás Párizsban című műve, amelyet a színház szintén műsorára tűz. Shakespeare A per- szóna megzabolázása és Stüber Andrea Fehérháza című darabja szerepel még a nagyszínpad műsortervében. A négy kamaraszínpad produkciója között első premier Csehov Sirálya. Hellmann A kis rókák, Remenyik Zsigmond Vén Európa Hotel és Tennesse Williams A vágy villamosa című drámája kerül még színre a Krúdy Kamarában. Két új gyermekdarabnak örvendhetnek majd a legkisebbek. Heltai Jenő Szépek szépe című műve októberben, Jékely Zoltán Gulliver című bábjátéka pedig jövő tavasszal kerül bemutatásra. A színház az új évadban is bérletekkel kívánja vonzóbbá tenni a színházbajárást, ezért kedvezményes árral lehet hozzájutni. Tizenegyféle bérletet lehet váltani. Legdrágább a bemutatókra szóló bérlet amely akárcsak a másik fel nőttbérlet öt előadásra szól Igen jutányos áron lehet hoz zájutni a nyugdíjas, a gyér mek- és az ifjúsági bérletek hez. Többféle kombinált bérlet is forgalomba kerül. A bérleteket egyébként június 18-tól már meg lehet vásárolni. Alapfokú... ...számítógépkezelői tanfolyamot szervez Nyíregyházán a Városmajori Közösségi Ház. Az első foglalkozás július 19- én, 17 órakor lesz az Egészségügyi Főiskola számítógép- termében. További információk a Városmajor u. 5. alatt, illetve a 434-002-es telefonon. Véradást... ...ma Szakolyban, az egészségházban szervez a Magyar Vöröskereszt 8 és 14 óra között. Ezenkívül Nyíregyházán 9 és 14. Kisvárdán 8 és 14, Fehérgyarmaton 8 és 14 óra között várják az önkéntes véradókat. (KM A Családsegítő... ...Központ várja a lakossági igényeket és felajánlásokat a következő szolgáltatásokra: gyermekfelügyelet, házimunka, beteggondozás, kisebb otthoni javítások, olcsó albérlet. A szolgáltatásokra az igényeket és felajánlásokat a központ címére, Sarkantyú u. 30-36., tel.: 405-710 várják. (KM) Kérik... ...jelentkezzen annak a németjuhásznak a gazdája az oltási igazolás bemutatása végett, akinek kutyája szerdán a sóstó stégnél megharapott egy kislányt. A cím: Nyíregyháza. Hunyadi u. 53.1/10. (KM) honi kórházak állapota jellemző nálunk is. A méregdrága, nyugaton már hétköznapinak számító technikákat mi a szemünkkel és gyakorlatunkkal igyekszünk pótolni. Mindezek mellé nem árt tudni, hogy például Bostonban, a világ legjobbnak tartott genetikai laboratóriumában és Nyíregyházán egyazon szakmai protokoll szerint dolgoznak. — Az, hogy az ország keleti csücskében születik valaki, szerencsére már nem jelenti azt, hogy behozhatatlan távolságra kerül a világtól. — folytatja Fábián doktor. Kapcsolatainknak köszönhetően a debreceni női klinika, illetve a budapesti I -es klinikán keresztül ma már a szabolcsi kismama egyetlen csepp vérét is vizsgálhatják a legjobb nyugati laboratóriumok. Éppen tavaly volt arra példa, hogy egy születendő magzatban hibás gént gyanítottunk, s a diagnózis felállításához a tengerentúlról kaptunk segítséget. Arra a kérdésre, hogy szaporodott-e mostanra a veleszületett rendellenességek száma, határozott nem a válasz. Csernobil nem — Tendenciák szerencsére nincsenek. Nem mondhatjuk azt, hogy a fejlődési rendellenességek bármilyen téren szaporodnának. Csernobil hatásáról például még ma is sokat hallani, de nyugodt szívvel mondhatom, a mi megyénkben ezzel összefüggésbe hozható elváltozásra még nem volt példa. A nyíregyházi kórház nőgyógyászatán szeretnék minél családiassabbá tenni a szak- rendelést. Elérni, hogy hozzájuk ne félve jöjjenek a mamák. Alapelvük, hogy a betegnek mindig igaza van, és minden jár neki, ami orvosilag indokolt. Éljen akár Botpaládon, vagy éppen Bostonban... A Sipkay... .Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakközépiskola idegenforgalmi szakos osztályai és tanárai szervezésében július 7- 21-e között országos idegen- forgalmi szaktábort szervez. Bővebb információt a (42) 312-606-os telefonszámon szerezhetnek az érdeklődők. Sziklamászó... ...tanfolyam indul június 24-e és 29-e között a Bükk-hegy- ségben a hámori és a kisdédesi sziklánál. Bővebb információt kaphatnak a Zöldsport boltban (Nyíregyháza, Turul üzletházban, tel.: 06-20-382-547). Az Értük, Velük Egyesület által Budapesten rendezett országos kerékpárosversenyen — melyet enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos gyerekek számára szerveztek — Kása Eszter és Raduly József első helyezést, míg Nagy László harmadik, Patály Mónika pedig negyedik helyezést ért el. Mind a négyen a Bárczi Gusztáv Általános Iskola és Diákotthon tanulói. Felkészítő testnevelő tanáraik: Szendrei Istvánná és Vécsei Attila. Ugyancsak a fenti tanintézet növendékeinek sikerét hozta a megyei komplex közösségi vetélkedő, ahol a második helyezett a Mátészalkai 7. Sz. Általános Iskola lett. A megyeszékhelyen a Szent István u. 16. szám alatt látják el a betegeket este 7-től reggel 7-ig. Ezen a heten a Szent ’Erzsébet gyógyszertár — Szent István u. 61, — tart ügyeletét Nyíregyházán. Tüskés sarok I Mindenféle •• • . ■•••: