Kelet-Magyarország, 1996. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-14 / 138. szám
1996. június 14., péntek HÁTTÉR Három a kamion — a terminálban Van, aki betartja, akad, aki betart «A rendőrök egyelőre toleránsak Záhonv (KM) — Újabb lépést tettünk Európa felé, nemrégiben hazánkban is bevezették a kamionstopként közismert, az „ólomsú- Ivú”, 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű gépjárművek hétvégi forgalomkorlátozását. Az elhatározás persze akkor ér valamit, ha azt betartatják. A fuvarozó cégek nyilván nem tapsoltak örömükben, sőt némelyek azóta már demonstráltak is, kifogásolva a kötelezően igénybe veendő pihenőhelyek szolgáltatásainak alacsony színvonalát, a gépjárművek nem megfelelő, illetve egyáltalán nem megoldott őrzését. Haladásunk lendülete Záhony felé közeledve jócskán alábbhagy. kamionok százai várnak kilépésre, s a járművektől el- keskenyített „négyes”-en bizony észnél kell lenni, különösen az úrvezetőknek. Őrök — munka nélkül Az út szélén veszteglő monstrumok kevésbé veszélyesek, mint a szembejövő teherautók, amelyeknek haladása már csak azért is meglepő, mert normálisan — hét vége lévén — valamelyik parkolóban kellene pihenniük. Lassan elérjük a város határában még nem teljesen elkészült, ám már használható — a záhonyi térségben az egyetlen hivatalosan is igénybe vehető — Euro Kapu névre keresztelt kamion- terminál bejáratát. A kapuban marcona, terepszínű nadrágba bújt biztonsági őr toppan elénk. Beljebb csak azután enged. hogy engedélyt kérünk és kapunk a főnöktől a bebo- csáttatásra. Egy gyors körbepillantás elég, hogy lássuk, a tucatnyi őrnek és kutyáiknak nem okoz megoldhatatlan problémát a kamionok őrzése, hiszen legalább négy ember jut egy járműre. Mindössze három szlovén rendszámú szerelvény parkol katonás rendben a placc egyik szegletében. Az Euro Kapu kamionterminál kutyás őre — A kollégák eddig (dél körül jár az idő) tizenhat, a határtól elillanó kamiont számoltak össze — mondja a terminál vezetője, s szavait erősítendő éppen egy „elviharzó” jármű felé biccent fejével. Ötven forint — Jelenleg mintegy 150 gépkocsit tudnánk biztonságos körülmények között őrizni, de rövidesen 250 jármű fogadására leszünk képesek, Van büfénk, ahol étellel, itallal szolgálunk, de szociális blokkunk is korszerű. Hamarosan fedett raktáraink is elkészülnek, sőt a közeljövőben a tehervám is felköltözik a határról — magyarázza a terepszemle közben útikalauzunk. Kiderül, a járművek vezetői tisztában vannak a hétvégi (nem) közlekedésük szabályaival, annál is inkább, mert erre vonatkozóan már a határnál négynyelvű tájékoztatót nyomnak a kezükbe. A pilóták azonban sokall- hatják a kényszerű parkolásért fizetendő óránkénti ötvenest, mert vagy egyszerűen továbbhajtanak, vállalva a lebukás veszélyét, vagy más — ingyenes, ám természetesen nem őrzött parkolóban — állítják le járműveiket, s hajtják nyugovóra fejüket. Több ilyen hely is akad a városban. Az egyik, a volt lengyel piacként közismert ligetes terület, a másik a vasútállomás előtti hatalmas tér. — Ha én a helyükben lennék, én is inkább a hűvös hajdani piac területét választanám parkolásra. Ott normális WC-k és üzletek is vannak, sőt tisztálkodni is tud, ha akar — mondja az a motoros rendőr, akit arra kérünk, kísérjen el bennünket a vasútállomáshoz. Az egyenruhás megjelenése némi riadalmat kelt az ukrán kamionosok körében, különösen azok után, hogy fotós kollégám „beélesíti” gépét. Csak akkor nyugszanak meg, amikor kiderül: csupán egy fénykép elkészítése erejéig zavarjuk az éppen ebédjüket főző sofőröket. Más is lehet kíváncsi A politikusoknál szokásos motoros „felvezetésünk” másnak is feltűnhetett, mert kisvártatva egy BIT-es rendszámú Golf gördül mellénk. Csak később tudjuk meg, hogy a vezetője az ORFK alezredese. Beszélgetünk, s közben megtudjuk. ő is hasonló témában Balázs Attila felvétele utazik, mint mi, sőt még a problémát vizsgáló „szemüvegünk" is hasonló. Mindenesetre a motoros törzsőrmestert „lekapcsolja” rólunk, mert ő is kíváncsi természet, ám határvárosi helyismerete kevés. (Hja kérem, megesik olykor, hogy a beosztott tájékozottabb a főnökénél!) Mellesleg ezen a hétvégén a belügyi államtitkár is Záhonyban vendégeskedett. A maga részéről indokoltnak, s mindenképpen hasznosnak ítélte a kamionstop bevezetését. A tapasztalatokról persze még korai bármit is mondani, maga a politikus is kitért a kérdés elől. Mindenesetre — legalábbis egyelőre — a közlekedési főfelügyelet és a rendőrség igen toleránsnak mutatkozik a kamionosokkal. Ám vélhetően á szabályok betartatására hivatottak türelme is véget ér egyszer, s a pilóták kénytelenek majd eltűnődni azon, mit fizessenek meg inkább: a parkolási díjat, avagy a szabályok megsértéséért kirótt bírságot? Záhonyból jövet látjuk, az addigi három mellé egy újabb monstrum is beállt a terminálban a sorba. 0 már döntött: iszik..., és nem vezet. t" 11111 11 '"yjv1-!.!'1 ........>V"l............. .........u..................... 1 m # JXXTTUTTm l #1 fTTTTr» y i 7 alán a gyermekkori emlékek tették, az andalító szénaillat, a tücsökzenés beszélgetések nosztalgiája. tény. hogy Ákos nem tudta megszokni a várost. Fojtogatta a panel, s már a második emeleten elfogta a tériszony, a hetediken pedig már ki sem mert nézni az ablakon. Hosszú évek szívós munkájával gyűjtögette a pénzt egy kertes házra, de talán sohasem került volna elérhető közelségbe az álma, ha nem pottyan váratlanul az ölébe egy kis szülői segítség. Elégedetten latolgatta a család, vajon meddig ér az a bizonyos takaró, ameddig nyújtózni lehet. Mint az már ilyenkor lenni szokott, szorgalmasan böngészték a hirdetéseket, s lassan egy fél noteszt teleírtak a csábító ajánlatokkal. — Csak a kertváros jöhet szóba — szelektált szigorúan a családfő. — Ennyi év után én- is megérdemlek egy kis csöndet és nyugalmat. Minden esetre, biztos, ami biztos, már be is vásárolt egy kerti napernyőt, s vágyakozó sóhajtással maga elé képzelCsöndes kertváros te az idilli jelenetet, amint alatta olvasgat a fák és bokrok lágy ölén. Alig várta a hét végét, hogy végigjárhassa az ígéretesnek tetsző ingatlanokat. Már reggel kocsiba vágta magát. A külváros valóban idillinek tetszett, de az utcát sehogyan sem sikerült megtalálnia. Talán valami fanatikus gyűjtő szedte össze a táblákat, vagy még a rendszerváltás utáni átkeresztelésnek estek áldozatul, tény, hogy sehogyan sem tudott eligazodni. Meg akarta kérdezni az egyik asszonyságot, aki a kiskertben gyomlálgatott. Még hozzá sem kezdett azonban a mondókájához, amikor a hölgy éktelen ordítozásban tört ki. — Nem fizetem ki a villanyszámlát! Nem veszek semmit! Nem kötök biztosítást sem! És különben is, hagyjanak engem békén! Ákos tanácstalanul bóklászott tovább. Egyre inkább ritkultak a házak, s szépen gondozott kerteknek adták át helyüket. Az egyik szöges- dróttal körülkerített teleknél megállt, hátha fölfedez valahol egy utcatáblát. Ehelyett egy békésen kapálgató öreg- urat pillantott meg a szőlőtőkék között. — Merre van itta Poszáta utca. bátyám? — kiáltott be neki. Az öreg riadtan méregette. — Legalább azt mondja meg, hogy ezt az utcát hogy hívják!—próbálkozott egyre kétségbeesettebben Ákos, mire a másik hanyatt-homlok menekülni kezdett. Mivel az ügy teljesen reménytelennek látszott, elhatározta, hogy a másik címet keresi fel. Esteledni kezdett, s közvilágítás hiányában a környék egyáltalán nem tűnt bizalomgerjesztőnek. Egyszer csak eltűnt alóla az aszfalt, mellőle a házak. Csak a távolban világított valami pisla fény. A fák dús lombjai közül egy erődszerű épületcsoport bukkant elő. Itt aztán véget ért az út. Már épp fordult a kocsival, amikor az épületek közül két hadonászó férfi rohant ki, egyikük kezében karó, másikuknál puska. Neki sem kellett több, azonnal rálépett a gázra. Ebben a pillanatban lövés dördült, a golyó valahol a kocsi tetején csattant. Ijedtében elrántotta a kormányt, s a kocsi megfeneklett az árokban. — Maga mit keres itt?! — rivallt rá az egyik üldöző, miközben rászegezte a puskája'-, Ákos nem teljesen összefü- gően ugyan, de lassan eldadogta jövetele célját, mire a réti terroristák, mert biztosra vette, hogy azokkal van dolga, egészen megenyhültek. — Szerencséje, hogy nem találtam el — mondta az idősebb. — Tudja, tőlem itt már mindent elloptak. A rendőrök meg azt mondták, védjem meg magam. Hát én meg is védem. Van nekem aknavetőm is, de a franc cipeli mindig magával. kos ma is a panelházban lakik. Almaiban gyakranfölbukkan egy kertvárosi ház, melyben csönd és nyugalom honol. Tragédiák Kováts Dénes A közelmúlt halálos és súlyos sérülésekkel végződött balesetei ismét számos tényre, s jogos érvekre világítanak rá, az emberi felelőtlenség ugyanis a jelek szerint határtalan, mások tragédiájából sem tanulnak egyesek. Távol áll tőlem az, hogy csupán az ifjúságot ostorozzam, de több balesetben is tizenéves gépkocsivezető volt az okozó. Ha a statisztikát nézzük, akkor persze egyértelmű, hogy széles skálán mozog a vétkesek életkora, s nem is mindig ettől függ, hogy jól, meggondoltan vezet-e valaki. Hiszen látunk megbízhatóan és körültekintően autózófiatalokat éppúgy, mint esztelen idősebbeket. De az elmúlt napok tragikus eredménnyel járó baleseteiben „élen jártak” a tinédzserek, akik talán a rutin hiánya, a túlzott felsza- badultság miatt nem tudtak uralkodni magukon, s végül járművükön. Önmaguk, vagy mások halálát, súlyos sérüléseket okozva. A szülőtől kölcsönkapott autóban ülve — némi felelősségük azért nekik is van!... — fel-feltör a kivagyiság, nemcsak a diszkó után, de máskor is. A bravúr oskodás, a gyorshajtás közben elég egy csöppnyi figyelmetlenség, s már bekövetkezik a baj, a visszafordíthatatlan. a meg nem másítható. De legyen szó fiatalokról vagy idősebbekről, a balesetek a képzés hiányosságára is rámmutatnak. Szakemberek mondják, hogy a rossz szabályozás, és a szolgáltatást igénybe vevőkért folyó harc is oka annak, hogy rutintalanul kerülnek ki friss jogosítványtulajdonosok a képzőszervektől. Húsz, de még harminc óra alatt sem lehet ugyanis, megtanulni autót vezetni, s ha nem is várható el, hogy a tanulóidő alatt sokezer kilométert tegyenek meg, azért a jelenlegitől alaposabb képzésre lenne szükség. Együttes tehát a felelősség: szülő, oktató és a járművet vezető egyaránt fel kell mérje, milyen következményekkel jár(hat) a közlekedés. Mert utólag már késő a sopánkodás... Te, Apjuk! A tél is drága volt, de ha ez így megy tovább, a nyár is az lesz... Ferter János rajza Wn m in 11 "Ti Nicsak, ki beszél Kovács Éva A parlamenti közvetítések legkedveltebb része a napirend előtti felszólalások ideje. Ez az a néhány óra, amikor a képviselők rettentő népszerűséget szerezhetnek maguknak: keményen odamondanak a mindenkori kormánynak, felsorolják, szemére vetik létező, vagy csak létezni látszó bűneit, s hol burkoltan, hol meg egészen nyíltan dicsérik pártjaik, frakciójuk erényeit, tetteit. Talán nem túlzás azt mondani, vannak politikusok, akik népszerűségük jelentős részét az efféle közszereplésnek köszönhetik. Nos, ennek látszik most végeszakadni. Az Ország- gyűlés legutóbbi ülésén ugyanis a napirend előtti felszólalások további sorsa, a házszabály ez irányú tervezett módosítása volt a téma. Talán mondani sem kell: kormánypárt és ellenzék között a téma kapcsán igencsakfellángolta vita. Az ellenzék ragaszkodott meglévő jogaihoz, a demokrácia temetéséről, szándékos elhallgattatásról beszélt, s amellett érvelt, hogy módosításra semmi szükség, beszéljen ezután is mindenki annyit, és azt, amennyit és amit csak akar. A kormány- pártiak az érdemi törvényhozási munka védelmének fontosságát húzták alá, mondván, a rengeteg halaszthatatlan tennivaló ellenére az ország szempontjából másodlagos, a népszerűséget hajhászó napirend előttiek feleslegesek. Igaz, nem zárkóztak el az elől, hogy rendkívüli ügyben a miniszterelnök és az államfő szólhassanak, s arra a frakciók reagáljanak. (Azt talán már mondani sem kell, a patkó két oldalán ülve mennyire másképpen látszott, mi az mi szükséges, s mi felesleges...) Kell-e vagy sem a napirend előtt felszólalások műfaja? Megegyeznek, kompromisszumot kötnek, vagy még inkább összevesznek a felek? Amíg a válaszra várunk, a felszólalót hallgatva legfeljebb magunktól kérdezzük: Nicsak! Ki, és vajon miért beszél...? Wmm » j| •WflWWWWOMWflöőWWÖWWflWWWOCWOWM'MWWWMWCOCWMCWtoOWS Kovács Bertalan
