Kelet-Magyarország, 1996. június (53. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-22 / 145. szám

. ' mu I 14 ______________________1 TÁRHAT Volodimir Mikita festményei Kisbárány N yíregyházán, a Városi Ga­lériában mutatkozott be a közelmúltban Volodimir Mikita. Az ungvári ruszin festőművész a munkácsi járásban, Be- regrákoson született 1931-ben. Rend­szeres résztvevője a megyei, a köztár­sasági, majd az országos képzőművé­szeti kiállításoknak. 1975-ben elnyeri az Ukrajna érdemes művésze, majd 1991-ben az Ukrajna kiváló művésze címet. Több alkalommal mutatkozott be külföldön is, Magyarországon, Szlovákiában és Romániában, Fran­ciaországban, Japánban és Kanadá­ban. Nemzetközi biennálékon is sike­resen vett részt. Volodimir Mikita munkái megta­lálhatók a világ 26 képtárában. Al­kotásairól 110 esetben jelent meg publikáció művészeti szakfolyóiratok­ban. Az unoka boldogságáért Visszatérés Elek Emil felvételei Napkelet • A KM hét végi melléklete Látlelet: veleszületett Magyarországon tíz fejlődési rendellenesség fordul elő leggyakrabban Ezerkilencszázhatvanegy november 20-án jelentették be, hogy az akkori NSZK-ban született sok ezer fókakezű gyermek fejlő­dési rendellenességének oka a terhesség 35- 50. napja között szedett gyógyszer: a Con­tergan. Mint Czeizel Endre tanulmányában olvashatjuk: ezt követően számították ki, miszerint ha a németeknél már akkor fej­lődési rendellenességi nyilvántartás mű­ködött volna, öt hónappal korábban ész­re lehetett volna venni a fókakezűség jár­ványát, s a kórok azonosításával mintegy 3000 rendellenes gyermekkel kevesebb szü­letett volna. A veleszületett rendellenességek Magyar- országon a tíz legfőbb halálok közé tartoz­nak, sőt a csecsemőhalálozásoknak — húsz-huszonöt százalékos részesedésével — második legfontosabb okát adja. 1993-ban veleszületett rendellenességben tizenhétszer több csecsemő halt meg, mint az összes fer­tőző és élősdiek okozta betegségben együtt­véve. 1993-ban 2,38 százalékos, s a még nem lezárt (mert egyéves korig tart a bejelen­tési kötelezettség) 1994-ben 1,98 százalé­kos veleszületett rendellenességi gyakori­ság volt Magyarországon. A statisztikák alapján a születési hónapok szerint nincs kiugró eltérés. 99 Mint Siffel Csaba, a Veleszületett Rend­ellenességek Országos Nyilvántartása (VRONY) vezetője mondja: a bejelentési hiányosságokat is mérlegelve jelenleg a sú­lyos rendellenességek várt gyakorisága 3 százalék, s további 3 százaléknál fordul­hatnak elő kisebb rendellenességek. Magyarországon 10 gyakori fejlődési rendellenesség van, s ezek az összes prob­léma 66 százalékát jelentik. A közepes gya- koriságúak száma úgy harmincra tehető, a ritkák közé tartoznak — a Down-kór ki­vételével — a gén- és kromoszómahibák okozta fejlődési rendellenességek. Az 1993-as végleges adatok között a 2779 jelentett esetből a legtöbbet: 516 szív­ós nagyér-rendellenességet, 332 csípőficam­hajlamot, 273 lágyéksérvet és 241 hugy- cső-rendellenességet regisztráltak. Szeren­csére, csak ezrelékbn mérhetők olyan rend­ellenességek, mint például a kétneműség (1993-ban 3 eset), a koponyahiány (6), szemhiány vagy kisszeműség (3), velszüle- tett daganatok (7), kisfejűség (8), vagy víz­fejűség (13 eset). A statisztikák alapján a születési hóna­pok szerint nincs kiugró eltérés, a nemek vonatkozásában viszont igen: a jelentett esetek 59,4 százaléka fiú volt. A területi ^ A nyilvántartás óriási lehetőség az időbeli és térbeli halmozódások gyors felismerésére, yy csoportosítás (az anya lakóhelye szerint) sajnos nemigen alkalmas holtbiztos kö­vetkeztetésekre, mert az orvosi munka, il­letve a bejelentések színvonalában igen nagy eltérés mutatkozik. A fentiek is jelzik: a veleszületett rend­ellenességek vizsgálata tehát rendkívüli fon­tosságú feladat. Hazánk e témakörben a világ élenjáró országai közé tartozik. Kö­szönhetően annak, hogy 1970-ben az Or­szágos Közegészségügyi Intézetben a Cze­izel Endre vezetése mellett dolgozó Humán- genetikai Laboratóriumban beindították a Veleszületett Rendellenességek Orszá­gos Nyilvántartását. A cél a születéstől egyéves korig felismert és bejelentett rend­ellenes újszülöttek-csecsemők nyilvántar­tásba vétele volt. Az intézmény közegészségügyi haszno­sítása révén vált Európában, sőt a világon is példaértékűvé. Hiszen a nyilvántartás óriási lehetőséget nyújt az időbeli és térbe­li halmozódások gyors felismerésére, az okok feltárására, s ezáltal a megelőző mun­ka hatékonyságának javítására. E rendszerhez hozzátartozik a kóroki monitorozás is. A gyermekek szüleitől rá­kérdeznek a problémák lehetséges okaira. Milyen gyógyszert szedtek, milyen környe­zeti hatások, illetve foglalkozási ártalmak érhették őket? Az összegyűlt adatokat ér­tékelik szezonálisan és területileg is. BODNÁR ISTVÁN: Már ennek a rendszernek volt hazánk­ban is köszönhető, hogy 1975-ben viszony­lag gyorsan érzékelni lehetett a végtaghiá­nyos fejlődési rendellenességek megszapo­rodását. Az eset-kontroli vizsgálatok né­hány az abortuszt 1974-ben megszigorító rendelkezést követően tömegesen elterjedt fogamzásgátló tabletta (Infecundin és Bi- securin) kockázatnövelő hatását tárták fel. Ennek eredményeként az Egészségügyi Mi­nisztérium 1978-ban betiltotta a ösztro- gének abortiv és terhességi próbaként va­ló alkalmazását, valamint ajánlotta a há­rom hónapos szünetet a tabletta szedésének abbahagyása és a tervezett fogamzás kö­zött. Ennek hatására 1978 után ez a fajta fejlődési rendellenesség-halmozódás meg­szűnt. (Természetesen a vizsgálatok kiter­jedtek minden azóta forgalomba kerülő fo­gamzásgátlóra, s bebizonyosodott, hogy azoknak nincs ilyen jellegű káros hatása.) Bizonyára sokan emlékeznek még a ve­leszületett rendellenességek területi halmo­zódásának rinyaszentkirályi esetére. A 456 lélekszámú kis Somogy megyei faluban 1989-90-ben 15 gyermek született, s kö­zülük 11-en rendellenességgel. Négyen Down-kórosak voltak, hatan pedig iker­ként jöttek a világra (ez utóbbi persze ön­magában nem volna probléma). A statisz­tikai adatok kimutatták: a halmozódás csak Rinyaszentkirályra, és csak 13 hónap­ra korlátozódott. Az oknyomozás során ki­derült, hogy a községet övező halastavak­ban 1988-ban új technológiát vezettek be a halakon élősködő parazitákkal szemben. ^ Paks környezete semmilyen eltérést nem mutat a magyar átlagtól. yy E célra használtak például Fiibolt is. Az in­tenzív kémiai kezelések során a halak egy része órákig kábultan lebegett a vízfelszí­nen. Bár a „halfogás” tiltott volt, őrizni nem tudták a nagy kiterjedésű tavakat, s ráadásul a lakosságot nem is tájékoztatták a kémiai kezelések megváltoztatásáról. Az áléit halakból könnyűszerrel lehetett zsák­mányolni, s a kispénzű emberek megragad­ták a alkalmat. Utólag bebizonyosodott: Szentivánéj a csönd szigetén Mintha valami furcsa időtlenségbe kerül­tünk volna végig az északi rokonainknál tett látogatás során. Porvooban, ebben a gyönyörű városkában, a hajdani halászte­lepen, ahol a folyó melletti tüneményes, ódon házak tanúskodnak a hajdanvolt ha­lászok szorgalmas életéről, úgy éreztük, még csak néhány évszázadnyit fordult visz- sza az idő kereke. Aztán a közeli szigeten — ahol az ősember kultikus helyét mutat­ták meg nekünk — évezredeket haladtunk vissza. Tuijáék szigetét is mintha elkerül­te volna az idő. Mindehhez járultak a kö­zös gyökerek, a több évezredes rokonság, majd a szentivánéji álom. Szerencsés időre szólt a Finnországból érkező meghívás, figyelmes vendéglátóink­nak köszönhetően a Juhannus éj fényes ün­nepe, június 24-e is beleesett. Meghívóink mindenre gondoltak, igyekeztek megismer­tetni velünk Finnországot. Az első meglepetés már rögtön a máso­dik nap, a Porvooból induló hajókirándu­láson ért bennünket. Ritkán adatik meg magyarok számára, hogy jachton igazi ten­geren hajózhassank. így hát örömünk is mérhetetlen volt, az út nem várt ajándék­nak ígérkezett. Rácsodálkoztunk a kikötő hajóvárosára, s irigykedtünk is bőven, lám a finnek életmódjához ez is hozzátartozik. Hajónk szorgalmasan kerülgette a szem­beúszó szigeteket, amelyek valóban olya­nok voltak, mint az útikönyvekben, grá­nit és fenyő díszítette mindegyiket. A víz hihetetlenül tiszta és hideg volt. Haladtunk, haladtunk valamerre kelet felé. Mi ugyan tartottunk attól, hogy szovjet felségterület­re keveredünk (1989-et írtunk), s tulajdon­képpen ekkor érzékeltük igazán, milyen ha­talmas birodalom tüntetett ki „kegyeivel”, lám, még itt is közös szomszédunk van. Vendéglátóink megnyugtattak, akkor sem lenne semmi baj, ha elcsípne bennünket az éber szovjet parti őrség. Néhány héttel az­előtt történt ugyanis, hogy az egyik finn kocahajós valahogy orosz területre tévedt. Egy-kettőre el is csípték annak rendje mód­ja szerint, s le is sittelték néhány hétre az öregfiút. A diplomácia tette ugyan a dol­gát, dehát a nagy medve nehezen emeli mancsát. Hajósunk hiába magyarázkodott szegény feje, a felségterület az felségterü­let, egyébként is minden külföldi potenci­ális spionjelölt. Mindamellett az oroszok barátságosnak bizonyultak, igyekeztek el­viselhetővé tenni az alkalmi fogságot, itat­ták is rendesen vodkával az atyafit. Be is nyakait az az naponta rendesen, s később, odahaza mint élete kellemes kalandjára emlékezett. Mi viszont a vodkát annyira nem szerettük, hát még a készítőit. Aggályaink szerencsére hamar eloszlot­tak, mert megérkeztünk a szigetre. Kör­bejártuk a gyönyörű szigetet, ahol a szik­lák tetejéről zöld fenyők nyújtózkodtak a kék tenger felé. Elvezettek bennünket a kul­tikus helyre, ahol a sziklák segítségével az ősember tájékozódott az idők tengerében. A titokzatos kőépítmény számunkra az ak­kor amúgy is tágas, végtelennek tűnő idő partjait tágította, hiszen lám már akkor is megfordult itt az ember, amikor a finnek­kel való rokonságunk még testközelibb le­hetett. Volt hát min tűnődni, gondolkod­ni! Az esthajnal csillag vezetett hazafelé. Jyváskylátől közel három óra alatt teszi meg az autóbuszunk azt a mintegy 150 kilométernyi utat, amely a forgalmas or- szágutaktól távol, kis településeken át ve­zet a Páijánne-tó partján, Sysmabe. A kom­fortos autóbusz barátságos sofőrje hozza- viszi a postát, elbeszélget az utasokkal, és fölöttébb kényelmesen vezet, hogy a me­netidőt megtartsa. így aztán alaposan meg­csodálhatjuk Finnország egyik legszebb tó­rendszerét, a fenyőerdők között mindun­talan felbukkanó kéklő öblöket. Tom és Tuija szabadságuk jó részét min­dig egy kis szigeten lévő csöndes és békés nyaralójukban töltik. Ez a nyaraló, azaz a mökki, a finn szokásoknak megfelelően pu­ritán és egyszerű, egy régi csűr gerendái­ból állították, de szigetelése a téli hidegtől is jól véd. A villanyáramot mind a mai napig tudatosan nem vezették be, nehogy a modern technika megtörje a sziget vará­zsát. Igaz, a fehér nyári éjeken villanyra nem is igen van szükség, hiszen késő éjsza­ka szabad szemmel is lehet olvasni, ha ép­pen ahhoz van kedve az embernek, és nem a csodálatos naplementében vagy a szín­pompás késői alkonyban gyönyörködik. A

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom