Kelet-Magyarország, 1996. február (53. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-24 / 47. szám
AKTUÁLIS INTERJÚNK MAGÁNVÉLEMÉNY A KM hét végi melléklete '96. II. 24. Piacképes mezőgazdaság Az agrárszabályozás az egész világpiacon a támogatások versenye Nyéki Zsolt Bár a gazdakörök megyei szövetségének vendégeként még csak mutatóba hozott egy példányt az idei agrártámogatásról és pályázati rendszeréről, az irányelveket és a sarokszámokat már bemutathatta dr. Benedek Fülöp, a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára. Nem volt könnyű helyzetben, hiszen az agrárvezetés koncepcióváltását, tárgyalási készségét több bírálat is érte az elmúlt hónapokban. □ Az már korábban nyilvánoságra került, hogy a honi mező- gazdaság idén 81 milliárd forintból gazdálkodhat. Hogyan ítéli meg személy szerint On ezt az összeget: elegendő a feladatok ellátására, vagy folytatódik az ágazat lassú sorvadása? — Beosztásomnál fogva én azért vagyok felelős, hogy a 81 milliárd forintot arra használjuk fel, amit az érvényes jogszabályok elő- írnak, s azt tartom szem előtt, hogy ezt a pénzt a meghatározott célokra fordítsuk. Gondot okoz azonban, hogy az előző évről áthúzódott néhány olyan tétel — export illetve export árualapbővítő beruházások támogatása, a mező- gazdasági és erdészeti alapból nyújtott támogatás —, amelyek kifizetése már az idei keretet terheli. Kemény tárgyalásokon keressük a megoldást, próbálunk szerezni olyan forrásokat, amelyekből ezek a többletkiadások fedezhetők. De hogy az eredeti kérdést ne kerüljem meg, a magyar mezőgazdaságot testközelből ismerő agrárközgazdászként úgy gondolom, hogy mintegy 15-20 milliárd forinttal magasabb támogatást jól tudott volna hasznosítani a hazai mezőgazdaság, még a jelenlegi szerkezet, a most jellemző tulajdon és eszközviszonyok mellett is. Felhasználási területként elsősorban fejlesztések ösztönzésére, s nem jövedelemkiegészítő vagy egyszeri támogatási formákra gondolok. Csak így alapozható meg egy korszerű, piacképes árutermelésre berendezkedő mezőgazdaság. □ Az idei támogatási rendszer Achilles- sarka az exporttámogatások csökkentése, ^ Udvariatlan gesztus, amikor olyan nyilatkozatok jelennek meg, amelyek nem segítik a párbeszédet, yy ez ellen tiltakozott a Parlament környékén naposcsibét osztogató vállalkozó, s e témában várnak válaszra az almasűrítmény exportőrei is. A fővárosi akció helyszínén a Baromfi Terméktanács ügyvezető igazgatója egyenesen arrogánsnak bélyegezte az agrárvezetés magatartását. — Véleményem szerint arrogancia nem a minisztérium, hanem elsősorban a felvásárlók és a feldolgozók részéről tapasztalható. Én igen udvariatlan gesztusnak tekintem azt, hogy miközben tárgyalok a gazdasági szféra előbb említett képviselőivel, akkor olyan nyilatkozatok jelennek meg — esetleg fizetett politikai hirdetésként is —, amelyek nem segítik a párbeszédet. A problémák kezelését a kompromisszumkészség, az érdekek kölcsönös megjelenítésének lehetőségében látom. A felvásárló, feldolgozó és exportáló cégek csak úgy ülhetnek tárgyalóasztalhoz, ha előtte közös álláspontra jutottak abban: mi az az ár, amit egy baromfinál, egy sertésnél vagy akár az almánál ki lehet alakítani valahol önköltség körül, illetve afölött egy kevés haszonnal. Ez az a bizonyos irányár, amelyet az agrárrendtartási törvény is tartalmaz. Ha ez megállapítást nyer legalább mondjuk egy január-márciusi időDr. Benedek Fülöp Harasztosi Pál felvétele szakra, akkor lehet megvizsgálni azt, hogy mit kell tenni a piaci feszültségek levezetésére. De a termékpálya valamennyi résztvevője által elfogadott irányárral még nem találkoztam, enélkül pedig nem lehet semmiféle előterjesztést benyújtani a miniszterhez. A szakmai hiányosságokon túl igaz az is, hogy a drasztikus változtatásokat nemcsak technikailag nehéz követni, a fejekben is gyorsabban kell kapcsolni. Az államháztartási törvény tervezetének megjelenésével világossá vált, hogy a január 1- től új fejezet kezdődik a pénzügyi rendszerben. Más kérdés, hogy ennek anyagi vonzatúra és következményeire a gazdálkodói kör többsége nem igazán készülhetett fel. De én bízom abban, hogy a tanulóév nem húzódik el. □ Bár a főbb gazdaságpolitikai irányvonalak négyévente gyökeres fordulatokat vehetnek, a hosszú távon is kiszámíthatóbb szabályzókat, a stabilabb gazdálkodói koráig, versenyképes. A gazdasági szabályozó- rendszer stabilizálásához előbb meg kell oldani a nagy leckét: a belföldi és a külföldi piacigények követését az európai uniós csatlakozási törekvések feltételrendszerének teljesítésével. A csatlakozás pedig éppen a mezőgazdasággal szemben támasztja a legkeményebb feltételeket, hiszen Magyarországon jó természeti környezetben, felkészült szakembergárdával a komparatív előnyök birtokában még most is olcsóbban tudjuk előállítani a mezőgazdasági termékeket, mint az Európai Unió országai. így miközben megpróbáljuk a magyar termelők érdekeit képviselni a piacon, tartani kell magunkat azokhoz a kötelezettségekhez, amelyek a közvetlen támogatások megszorítását jelentik. Ezért nem fordíthatunk közvetlenül kivitelre annyi pénzt, amennyi szükséges lenne, s ezért élvez előnyt a beruházás, az infrastruktúra-korszerűsítés, a feldolgozás, vagyis minden olyan fejlesztés, amely közvet- lenül nem jelenik meg az export- támogatásban. Súlyponti célok közé tartozik az elmaradt fejlesztések pótlása, új agrárvállalkozások anyagi, műszaki bázisának megteremtése, de nagyobb figyelmet kell fordítani a leszakadó, kedvezőtlen termőhelyi adottságú térségekre is. □ Jelenlegi beosztása előtt a Mezőgazdasági Szövetség titkárságán dolgozott, érdekvédelmi feladatkörben, most pedig végrehajtói oldalon áll. Kívánt ez valamilyen szemléletváltást vagy éppen ellenkezőleg: most profitál az eddig szerzett tapasztalataiból? — Az agráriumban, legyen az érdekképviselet, köztestületi kamara, állami hivatal vagy éppen valamilyen szolgáltatást végző egyéb szervezet, egy a cél: az érdekeket összefogva mindenki számára megtalálni azt a területet, ahol meg tud élni és ahol konkrét feladata és felelőssége van. Innen megközelítve a munkámat a másik oldalról valóban sok olyan ««..........I" ...............................................1...* A földművelésügyi hivatalok a minisztérium közvetlen szakmai irányítása mellett dolgoznak, yy A csatlakozás a mezőgazdasággal szemben támasztja a legkeményebb feltételeket. yy nyezetet joggal kérik számon a piaci szereplők a tárcák mindenkori vezetőitől. — Az agrárszabályozás a világpiacon a támogatások versenye, az adott állam pénztárcájának vastagságától függően a mezőgazdasági termelőkhöz juttatandó árak versenye. Sajnálatos tény, de mi nem tudunk versenyezni mondjuk a holland hússertéssel az orosz piacon, de ezen túlmenően a dollárkitermelésünk sem mininformációval rendelkezem, amit most hasznosítani tudok. Azt azonban tudni kell, hogy olyan állami hivatalnok vagyok, aki törvények adta keretek között mozoghat. Összességében a magyar mezőgazdaságot, mint ágazatot kell, hogy képviseljem. □ Az államigazgatási reform ismét érinti a megyei földművelésügyi hivatalokat, ahol már a falugazdász hálózat elvesztésénél is felszisszentek. Most, hogy a minisztérium szakmai felügyelete alá kerülnek, nem vált-e ez ki újabb ellenérzést? — A minisztérium vezetésének és a parlament mezőgazdasági bizottságának egybehangzó véleménye, hogy a hivatalokra hosszú távon számítanak, munkájukra szükség van, s a jelenleg rájuk osztott feladat is indokolja létüket. A rájuk váró szerep indokolja, hogy a Földművelésügyi Minisztérium közvetlen szakmai és gazdasági felügyelete és irányítása mellett végezzék a továbbiakban munkájukat. A későbbiek során egyébként még nem kizárt a vita lehetősége a minisztérium és a parlamenti bizottság között e kérdésben. Fehérvári példa Újabban, ha a magyar gazdasági csodáról — már ha létezik ilyen — szó esik, leggyakrabban Székesfehérvár példáját citálják elő a szakavatottak. Nemrégiben megyénk települései közül a majdani — Záhony nevével egybeforrott — vállalkozói övezethez tartozó falvak és városok polgármestereinek tartottak „fejtágítót” az ország házában. Mi sem természetesebb, a fórumon megkerülhetetlen téma volt az immár kormányhatározattal is szentesített zóna ügye. Némiképp zavaró volt ugyan, hogy több előadó is — igaz más-más aspektusból — minduntalan a székes- fehérvári példát emlegette, mint követendő és követhető utat. (Az már más kérdés, hogy a napi problémáktól harcedzett beregi és felső-szabolcsi polgármesterek szelíd, megbocsátó mosolya kísérte a példálózást.) Mert ugya.n azt senki sem vitatja, hogy a székesfehérvári övezetet a világ leggyorsabban fejlődő régióinak toplistáján az első tíz között jegyzik, ám az is napnál világosabb, hogy az itt és ott meglévő alap-infrastruktúra kör zött van némi különbség. Az ipari háttér, a tovább- és átképezhető munkaerő, a főváros közelsége mind olyan adottság, amely nehezen érhető utol, különösen annak tudatában, hogy a záhonyi térség csupán a vasút érrendszerén kapcsolódik az ország szívéhez. Ezt a fonalat továbbgombolyítva pedig ismét eljutunk a már vízcsapból is minduntalan folyó — de megnyugtató módon mai napig nem rendeződött — autópálya-polémiáig. Mert bizony már a tihanyi apátság alapítólevelében is a Fehérvárra menő hadi utakról, s nem a Záhony felé vezető csapásokról esik szó. Meglehet, hogy az ugyancsak sokat emlegetett hármashatár közelsége okán előnyös fekvése van megyénknek, s benne a záhonyi régiónak. Am a beruházni kívánó tőkést nemcsak az olcsó munkaerővel és a szűzföldi konkurenciahiánnyal lehet majdan ide csalogatni. Önmagukban az ilyenolyan kedvezmények sem bírnak elég vonzerővel, ha nem párosulnak gyors ügyintézéssel, s a ma még számunkra — de nem számukra(l) — extraszolgáltatásoknak tűnő idegennyelvismerettel, naprakészséggel. A sztrádaügy mellett a másik lerágott csont a telefonmizéria. Az is igaz persze, hogy az ország keleti régiójának lemaradását önerőből képtelenek megoldani a helyiek, különösen mostanában. Egyszóval, szép dolog, ha követendő példák nyomán, kitaposott ösvények mentén haladhatunk a felzárkózás rögös, döcögős útján. De mennyivel szebb lenne, ha legalább egy kis központi „kátyúzással” simábbá tennék a Záhonyt Európával összekötő útvonalat! Kovács Bertalan j
