Kelet-Magyarország, 1996. február (53. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-10 / 35. szám
TÁRLAT Zimányi Alajos grafikái Ex libris A z 1944-ben Beregszászon született alkotó 1959-ben települt át családjával Magyarországra. Általános és középiskolai tanulmányait Hajdú-Bi- har tanodáiban végezte-, majd az érettségi után képesítés nélküli tanítóként oktatott. Járt a nyíregyházi tanárképző levelező tagozatára, végül a debreceni Református Teológián szerzett lel- készi diplomát. Papi hivatását 1988- tól ’92-ig gyakorolta Aranyosapátiban, ahol jelenleg—feleségével együtt—a ricsikai Simeon és Anna Szeretetotthont vezeti. A képzőművészettel kora ifjúságában kapcsolatba került, jóllehet ez irányú „kibonatkozásában” még amatőrként is sok akadályt kellett az évek során leküzdenie. Első önálló tárlatával Kecskeméten mutatkozott be; sikerrel szerepelt a ceglédi nemzetközi Kisgrafikai Biennálén. Egyedi grafikákat készít, sajátos — maga kimunkálta —technikával. Monotípiák, metszetek, papírnyomatok kerülnek ki a keze alól. Mostanában alkotói kedve megújult; legfrissebb és korábbi opu- szait ez év májusában szándékozik közszemlére tenni a vásárosnaményi művelődési ház galériájában. Áldozat KM-reprodukciók Napkelet • A KM hét végi melléklete Séta a filmkockák között Az első magyar mozgókép, A táncz • Koncepciós per Buday György ellen Az első filmet Magyarországon a Lumiére testvérek forgatták az ezredéves kiállításon, 1896 júniusában a díszfelvonulást örökítették meg. A mozi hamar népszerű lett Magyarországon. Előbb kávéházak vállalkoztak a mozgókép előadásokra, de 1910-ben már Budapesten 92 mozi működött, az országban pedig 270 kizárólag filmvetítésre alakult mozgó volt. Egy természettudományos társaság, az 1899-ben a Magyar Tudományos Akadémia által támogatott Uránia Magyar Tudományos Egyesület jóvoltából született az első magyar film, A táncz. Az egyesület ugyanis ismeretterjesztő tevékenységének szolgálatára létrehozta az Uránia Magyar Tudományos Színházat, az egykori Orczy- féle mulató épületében. Itt készült az első ismert magyar mozgókép, A táncz, 1901- ban Zitkovszky Béla rendezésében. A 27 felvételt tartalmazó film Pékár Gyula táncról szóló előadásához készült. Ez a film elveszett, csak werkfotók maradtak beló'le, amelyek most sok más filmjelenettel, filmmel együtt ott láthatók a Budavári Palota „A” épületében a Száz éves a film című kiállításon. A február 28-ig látogatható kiállítás igazán színesen, mozgalmasan ad áttekintést a film, a filmezés technikai, és művészi fejlődéséről. Egy egész vitrint megtöltenek a filmfelvevő és vetítő matuzsálemek. Század eleji és későbbi monstrumok és újabb finomabb készülékek. Többségük német, francia, angol gyártmány, de magyar is akad közöttük. És itt vannak a hangosfilm-felvevők és -vetítők. És ott van néhány laterna magica, amelyet kipróbálhat a látogató. Egyébként is jellemző ezen a kiállításon, hogy mindent ki lehet próbálni. Beülni a hajdani Urániába, Apollóba, régi mozgóképeket nézni, vagy a múzeum előadótermében népszerű mai magyar filmekkel ismerkedni. Tablók mutatják be a száz év jeles magyar filmrendezőit, filmíróit, operatőreit (nevük felsorolása oldalakat megtölthetne). És megismerkedhet a közönség a film láthatatlan szereplőivel — a sminkessel, a hangosítóval, a vágóval, a világosítóval —, a technikai személyzettel. Miközben kinagyított filmkockák között sétálunk s elmerenghetünk, e különös művészet és technika múltjáról, jelenéről... Buday, a fametsző A kolozsvári születésű Buday György élete Szeged, Róma, London színhelyeken zajlott. Erdélyi balladák, Tamási Áron-, Illyés Gyula-illusztrációk, magyar parasztmesék, irodalmi művek, kultúrtörténeti sorozatok szerkesztése fűződik nevéhez. Fametszetei világhírt szereztek neki. A párizsi világkiállításon 1937- ben nagydíjat nyert székely népballadákhoz és Mauriac Jézus élete című könyvéhez készített fametszeteiért. Kétszer fosztják meg magyar állampolgárságától. 1941-ben antifasiszta megnyilvánulásaiért, és 1949-ben, amikor koncepciós pert indítanak ellene. — Ezt követően Londonban él. És elismert, megbecsült tagja lesz az angol kulturális életnek. Székely feszület a Székely népballadák sorozatból (1935) A háború alatt a BBC — MTI-Press-reprodukciók egy idő után Petőfi rádió néShakespeare: Athéni Timon, címlap (1939) ven működő magyar adásának szerkesztője, bemondója. Később részt vesz az angol-magyar társadalmi egyesületek csúcsszervének számító Angliai Magyar Tanács megszervezésében. Az 1956-os forradalom bukásának hírére mély depresszióba esett, s csak a munka tudta ebből az állapotból kimenteni. Fáradhatatlanul dolgozik, fametszetportrékat készít klasszikus angol írókról, illusztrációkat Ovidius-, Joyce-kötetekhez. Magyarországi felkérésre fába metszi Radnóti Miklós és huszonöt magyar költő és több író arcmását. Ahogy enyhül a politikai légkör, kiadják köteteit itthon is. 1982- ben, 75. születésnapján állandó tárlata nyílik Szegeden. S nyolcvanadik születésnapján magyar állami kitüntetésben részesül. Alig hogy Szeged díszpolgárává választják, 1990 nyarán meghal. Akkor már a legnagyobbak között tartottuk számon. O olyan művésznek tartotta magát, aki egy új kor, egy jobb emberi világ majdani megvalósulásának hírét tolmácsolja, s aki műveivel nemcsak a jelenkor, hanem a jövő embereihez is szól. Minderről a Kassák Múzeum március elejéig nyitva tartó kiállításon sokkal többet megtudhat a látogató. ÉSIK SÁNDOR: Hetedhét holdvilág A koromfekete égen fehéren izzó hold korongja vakítóbb világosságot vont a környező dombokra, mintha maga a nap sütötte volna a szelíd zempléni lankákat. Rázsy Andri szeme még a szőlősorok között is végigfuthatott, egészen a másik emelkedő tetején álló faházig. Nézett is nagyokat a mi Andrink. Ült a vadkörtefa szúrós ágai közötti villában, és próbált mozdulatlan maradni. Lehetett vagy húsz fok hideg, csend volt, fülhasogató csend. A mi Andrinknak ez volt az első éjszakai vaddisznólese. A társaság már egy éve befogadta, augusztusban, és ő a kacsaszezonban bemutatta, mit tud. Volt olyan lövése, hogy a gácsér pontosan a lába előtt ért földet. Túl volt tehát az avatáson is, amely errefelé abból állt, hogy az esti tábortűz mellett minden vadász csapott egyet a fenekére az erre a célra levágott leveles éger ággal. A sajgó, harmatos bőr fájdalmát előbb ketchuppal, később jóféle francia mustárral enyhítették. Andri eltűrte a dolgot, hiszen tudta, ezen mindenki átesett, és a következő szezonban már az avatok között nevet majd a zöldfülűeken. A vadkörte kissé törte az alsó felét, ennek ellenére nagyon jól érezte magát. Harapta a friss levegőt, nézte párálló leheletét. Elmerengett és várt. A felvezető vadász szavait morzsolgatta fogai között. A szemközti dombon álló háztól idáig nem kevesebb, mint hat lesen maradoztak el a társai. A vadászmester mindenkinek, így neki is a lelkére kötötte: — Hajnalig nincs visszaút, mert aki elindul, azt az előző vadkannak vélheti, és máris megvan a baleset. A mi Andrink halványan ellenvetett. — Ebben a holdvilágban ez kizárt dolog. A vadászmester ingerülten állította meg a menetet. Levette Andri válláról a fegyverét, a csövén át mind a ketten megnézték a Holdat. — Van lőszer ebben a puskában? — kérdezte tanítóbácsisan. — Nincs — felelte a mi Andrink. — És mégis: van a világon töltetlen puska? — kérdezett ismét a vadászmester. — Nincs — ismételte a vadászat legelső íratlan szabályát a megszeppent tanítvány. Több kérdés nem lévén szótlanul ropogtatta tovább a havat a lesek felé a kis puskás csapat. A holdfény vakítón szikrázott a fegyverek csövén. A mi Andrink a domboldalon lefutó horhos felől várta a reménybéli kant. A vadászházban szebbnél szebb agyarak hirdették az itteniek szerencséjét és ügyességét. Van ezektől még szebb is, mondogatták társai, amikor indulás előtt végignézték a kollekciót. Úgy felcsavarták az olajkályhát, mintha nein is vadászni készültek volna. Semmi sem mozdult, még szellő sem járt. Olyan csend volt, hogy a mi Andrink maga is megijedt keményre fagyott bőrdzsekijének ropogásától, amikor megnézte az óráját. A számlapon még a Made in Swiss felirat is látszott a karima alatt. Éjfélre járt. Andrit az első meglepetés nem egy kapitális kan képében érte ezen az éjszakán, hanem abban, hogy nem találta a lábát. Ez úgy történt, hogy derekának megropogta- tása után le akart könyökölni a térdére. Le is könyökölt, de csak a karja érezte a felső lábszárát. Lábai érzéketlenre zsibbadtak. Még jobban elszörnyűlködött, amikor harisnyája alá nyúlva jéghidegnek érezte a bőrét, rajta pedig tövisként szúrtak a szőrszálak. Andrinkon erőt vett a halálfélelem. Odavolt már a kirobbanó jókedv. Kétségbeesetten ereszkedett le a fáról a karjai segítségével, mint egy béna akrobata. Aztán lenn addig paskolta, mozgatta elgémberedett tagjait, hogy lassacskán visszatért beléjük az élet. A fa felé fordult, hogy könnyítsen feszülő hólyagján. Majdnem rosszul lett, amikor ráébredt, nem csak a lába zsibbadt érzéketlenre. A mi Andrink tehetetlenül meredt a holdra, melynek ellenségesen vigyorgó képe lassan vándorolt a másik dombon lévő házikó felé. Andri tudta, hogy neki reggelig semmi reménye nincs, nem mehet sehová,
