Kelet-Magyarország, 1996. február (53. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-10 / 35. szám
1996. FEBRUÁR 10., SZOMBAT Amit Bodrogi Gyula kifőzött A vadászok megbabonázva figyelték a szarvas szerelmi légyottját Dunay Csilla Vendégség — az emberek többsége pánikba esik, ha vendéglátásra készül. Nem így Bodrogi Gyula. Nála mindig van készenlétben egy kis harapnivaló. S ha mégsincs, gyorsan összerittyent néhány finom falatot. Legújabb specialitása híressé vált barátai körében: □ Mi is az a körözöttes csirke? — faggatom a Vidám Színpad direktorát. — Óh, annak története van! — emlékezik kedvelt színművészünk pár évvel ezelőtti születésnapjára. Meséli, hogy ugyan egy ideje már nem igazán szereti ünnepeltetni magát, barátai, kollégái azonban nem feledkeznek meg a nevezetes napról. így esett, hogy az ominózus áprilisi napon jó néhányan telefonáltak neki, s miután meghallgatta a jókívánságokat, szinte észre sem vette, máris vendégségbe hívta őket. Mire észbe kapott, már tucatnyi vendéget verbuvált. Ekkor esett csak pánikba! Mert nem készült fel a vendéglátásra. Szerencsére, a frizsiderben volt csirkecomb, azokból kreált rántott falatokat. Juhtúróból pedig finom körözöttet. — Mire az ünneplő sereg megérkezett, már az asztalon volt a hatalmas tál rán- tottcsirke-falat és körözött. Mindenkinek egy fatál és a fatál mellett egy kés. Semmi más... Láttam rajtuk, nem tudják, mitévők legyenek, azért egy kis bemutatót tartottam. Elvettem egy szelet húst a tálról, jó vastagon megkentem körözöttel, és mint a vajas kenyeret enni kezdtem. Lassan, bizonytalanul és kicsit bizalmatlanul követték a példámat — az első harapásig. Mert aztán elszabadult az étvágy és pillanatok alatt felfaltuk a nagy tál finomságot. Pattantak a söröskupakok, és kellemes beszélgetésbe fogtunk. ö S hogyhogy nem vadhús került a te- rülj-terülj asztalkámra? Hiszen ön nagy vadász hírében áll. — Annak is megvan a maga ideje. Elsősorban ősszel és télen járok vadászni. S ha már szó esett a művész hobbijáról, Bodrogi újabb történetbe fog: — Budapest volt 1971-ben a Vadászati Világkiállítás házigazdája. Ott futottam össze nagy színészünkkel, és ha lehet, még nagyobb vadászunkkal, Benkő Gyulával. Ő vitt el először nagyvadászatra, Gödöllőre. Sohasem fogom elfelejteni azt a napot. Úgy maradt meg bennem, mint égy tündérmese. Megálltunk az erdő szélén, előttünk hatalmas lucernás, ami a telihold fényében olyan volt, mint egy vibráló ezüst tó. Aztán jött egy hatalmas gyönyörű agancsú szarvas, tépett egy-egy falatot a lucernából, fölemelte koronás fejét, s mint valami karcsú állatisten, belibbent a tisztás közepére. Gyönyörű volt. Ám ezen a vadászaton nem dördült el a puska. Helyette a vadászok megbabonázva figyelték a szarvas szerelmi légyottját. Mert időközben egy szarvastehén is kimerészkedett a tisztásra, s az elbűvölt bikát magával vitte az erdőbe. ...és a szakács MTI-Press-felvételek — Miután eltűntek az ezüst tó felett a sötétségben, úgy éreztem, most kellene mondani valami kemény, vadászos mondatot — folytatja a történetet a színész-vadász. — De ehelyett csak azt kérdeztem Ben,kő Gyulától. — Miért nem lőtted le? — Nagyon fiatal volt, és nagyon szép — hangzott a válasz. Amikor visszamentünk az öreg, rozoga vadászházba, ettünk egy kis kolbászt, szalonnát, zöldpaprikával, paradicsommal, no meg hagymával, ittunk rá egy-két pohár bort és lefeküdtünk. Mielőtt elnyomott az álom, az járt halkan, lábujjBodrogi, a direktor... hegyen az eszemben, hogy vadász leszek, igazi vadász... Úgy is lett. A színész direktorból vadász lett, no meg nagy szakács. Az elejtett vadhúsokból igazi Bodrogi specialitásokat kreál. □ Bizonyára az idei évadra is kifőzött valamit. — A színházi évadra gondol? Persze, már vannak terveink. De elég legyen most a szerzőkről beszélni. Bemutatjuk 0’ Neil, Görgei Gábor, Hámori Tibor, Vaszari Gábor darabját. És arról álmodozom, hogy az idén megvalósíthatom a vállalkozói színházat. Másik ábrándomról már csak halkan, félve merek beszélni, mert olyan merésznek tűnik. Szeretnénk egy-egy órácskát kapni, mondjuk, hetenként a televízióban. Talán valamelyik közhasznú tévécsatorna belátja, hogy igazi szórakoztató műsorra mekkora igény van. Ezt tapasztalatból mondom, hiszen ha haknizunk, pardon, ez a szó már kiment a divatból, szóval, ha vidéken vendégszerepelünk, szinte meghatódunk a közönség megilletődöttségén. Boldogan beszélgettünk velünk, de pár percnyi ismeretség után már arról panaszkodnak, hogy nincs pénzük színházra, pedig nagyon hiányzik nekik a szórakozás... Elek Emil illusztrációja legalábbis arrafelé nem, hiszen lelövik, mint egy kutyát. Megpróbálta maga előtt felidézni a környék térképét, merre indulhatna el valamilyen lakott hely felé. Semmi okos nem jutott eszébe. De hiszen éppen ezért szerettek errefelé cserkelgetni, mert jó nagy darab elhagyatott vadon a tájék. Vajon a többiek hogy bírják, kesergett magában. Nem öltöztek melegebben, nem kényelmesebb a magaslesük. Lehet, hogy reggelre mindannyian megfagynak? Artikulálatlan sikoltás hasított végig a tájon. A mi Andrink nézte tágra kerekedett szemekkel saját tíz ujját, majd a nadrágját. Képtelen volt begombolni a sliccét, annyira megmacskásodtak ízületei. Botladozó léptekkel indult el saját csapásukon visszafelé. Aztán megállt, de csak egy pillanatra. Nem eshetek pánikba, mormolta magában. Beosztom az erőmet és visszamegyek. Nem gyorsan, megfontoltan. A lesek előtt már előre kiabálok, akkor nem lőnek meg. Ment, törte a havat. Hosszú fekete árnyéka makacsul követte a fehér szőnyegen. A Hold pedig, mintha csak érdekelte volna a mi Andrink sorsa, szint^ megállt a részvétlen, közömbös csillagokkal tűzdelt égen. — Józsi, jövök, — rikkantott határozottan az első leshez közeledve, mielőtt kilépett volna a bokrok takarásából. Várt, de semmit nem hallott. Megtapogatta a fülét a sapka alatt, megemelte kissé az irhából készült meleg fejfedőt. — Józsi, jövök — ismételte. Semmi. Lassan elindult. Úgy érezte magát, mintha kivégzőosztag előtt állna. Óvatosan emelgette fagyos lábait. Lassan a les alá érkezett. Csodálkozva látta, hogy senki sincs fenn. Aha, gondolta, Józsi is fázott. — Bandi, jövök — kiáltott a következő les előtt. Itt sem kapott választ a mi Andrink. Tehát ő sem, állapította meg. Nem érzett már se igazolást saját gyengeségére, se elégtételt, hogy más se bírta ki a hideg éjszakát. Botorkált tovább és csak arra vigyázott, hogy el ne essen. Puskáját a szíjánál fogva húzta maga után. Valahogy ilyen lendülettel jöhettek hazafelé a Don- kanyarból annak idején odaveszett hadseregünk megmaradottai. — Bandi, jövök — nyöszörögte időnként, pedig a Bandi lesét mér rég elhagyta. Az utolsó métereket úgy tette meg a házikó lámpafényes ablakáig, hogy többször állt meg, mint az egész idevezető úton. Homlokát az üvegnek támasztotta. Leheletétől lassan megolvadtak a jégvirágok és kirajzolódott a benti látvány. Kihallatszott az olajkályha dohogása, még a vidáman dajdajozó vadásztársak lármája sem tudta elnyomni. Gatyaszárban kártyáztak a fiúk a gyalulatlan asztal körül. A boros- flaskák között kolbász, szalonna maradványai hevertek, a hagymából már csak a héja maradt, az is a padlón. A mi Andrink tekintete a Józsiéval találkozott, aki arcára fagyott mosollyal nézte az ablakban Andri meggyötört képét. — Józsi, te jössz — csapta hátba a szomszédja. Aztán lassan mindannyiuk arca az ablak felé fordult. A jégvirág kéttenyérnyi foltban olvadt meg, és a mi Andrink képét olyan kereknek, és fehérnek mutatta, mint amilyen a hold volt, odakinn a fagyos éjszakában. ^mi i.i.i.i i i 11 n 11 i . i. ■ i ■ i < i' ■ ' i' ■ ' ■ ■ > ■ ■ 13 MÚZjSA Andics Benő: Négysoros krónikák (részletek) 1. Úgy hírlik, tágul a kozmosz. De engem ez nem szomorít. Én egy nagy sárgolyón élek. Itt meg a cipő szorít. 2. Elorzott félmilliárddal hagyta el szeretett honát. Reklámot csinált a botnak: — üthetik bottal a nyomát. 4. Úgy lett a svindlerből tőkés, hogy kétszer menekült csődbe, s a sok-sok joghézagon át húzta a balgákat csőbe. 5. Pók Rt. keres egy társat. Akad egy nagyhal... tízmillió! Máris harsan a kürtjei: hallali, pali, halihó. 9. Drágul a központi fűtés. Ettől már előre fázunk, lemegyünk fél kiló húsért, s felmegy a vérnyomásunk. 10. Ötszáz az új paradicsom! A hajam égnek áll nyomban. — Nem lehet olcsóbban? — kérdem. — Majd fenn a Paradicsomban. 11. A reklám: „Féláron minden!” szívünket melengeti. A bolt a kétszeres árnak ma felét elengedi. 12. — Ki jár ma egyenes úton? — Különc, ki másnál különb! — Elbír a segély hat felest! majd cikcakkban hazadülöng. 13. A három grácia irigy a Zrínyi utcai nőkre. S gúnyos örömmel kacsint az őrszobára menőkre. 14. Méláz a gyászoló özvegy ötödik hű társa sorsán. Pedig már fél éve tudja: kié a hatodik sorszám. 15. Fogott egy férjet a dalos, falugyöngye: Hamar Maris. Mióta menyecske lévén, csak parancsol, s hamar mar is. 16. A kozmosz egyre csak tágul A cipőm még mindig szorít! S én írom a krónikámat... Apropó! mondj egy sztorit! (A nyolcvanhárom esztendős — nyíregyházi — „pályakezdő” költő nemrég megjelent Ocsúdj! című kötetéből közöljük a verses krónika részleteit.) Zimányi Alajos: Ricsikai erdőben
