Kelet-Magyarország, 1996. február (53. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-10 / 35. szám

1996. FEBRUÁR 10., SZOMBAT Amit Bodrogi Gyula kifőzött A vadászok megbabonázva figyelték a szarvas szerelmi légyottját Dunay Csilla Vendégség — az emberek többsége pánik­ba esik, ha vendéglátásra készül. Nem így Bodrogi Gyula. Nála mindig van készen­létben egy kis harapnivaló. S ha mégsincs, gyorsan összerittyent néhány finom fala­tot. Legújabb specialitása híressé vált ba­rátai körében: □ Mi is az a körözöttes csirke? — fag­gatom a Vidám Színpad direktorát. — Óh, annak története van! — emléke­zik kedvelt színművészünk pár évvel ez­előtti születésnapjára. Meséli, hogy ugyan egy ideje már nem igazán szereti ünnepeltetni magát, barátai, kollégái azonban nem feledkeznek meg a nevezetes napról. így esett, hogy az omi­nózus áprilisi napon jó néhányan telefo­náltak neki, s miután meghallgatta a jókí­vánságokat, szinte észre sem vette, máris vendégségbe hívta őket. Mire észbe kapott, már tucatnyi vendéget verbuvált. Ekkor esett csak pánikba! Mert nem készült fel a vendéglátásra. Szerencsére, a frizsiderben volt csirkecomb, azokból kreált rántott fa­latokat. Juhtúróból pedig finom körözöt­tet. — Mire az ünneplő sereg megérkezett, már az asztalon volt a hatalmas tál rán- tottcsirke-falat és körözött. Mindenkinek egy fatál és a fatál mellett egy kés. Semmi más... Láttam rajtuk, nem tudják, mitévők legyenek, azért egy kis bemutatót tartot­tam. Elvettem egy szelet húst a tálról, jó vastagon megkentem körözöttel, és mint a vajas kenyeret enni kezdtem. Lassan, bi­zonytalanul és kicsit bizalmatlanul követ­ték a példámat — az első harapásig. Mert aztán elszabadult az étvágy és pillanatok alatt felfaltuk a nagy tál finomságot. Pat­tantak a söröskupakok, és kellemes beszél­getésbe fogtunk. ö S hogyhogy nem vadhús került a te- rülj-terülj asztalkámra? Hiszen ön nagy va­dász hírében áll. — Annak is megvan a maga ideje. Első­sorban ősszel és télen járok vadászni. S ha már szó esett a művész hobbijáról, Bodrogi újabb történetbe fog: — Budapest volt 1971-ben a Vadászati Világkiállítás házigazdája. Ott futottam össze nagy színészünkkel, és ha lehet, még nagyobb vadászunkkal, Benkő Gyulával. Ő vitt el először nagyvadászatra, Gödöllő­re. Sohasem fogom elfelejteni azt a napot. Úgy maradt meg bennem, mint égy tündér­mese. Megálltunk az erdő szélén, előttünk hatalmas lucernás, ami a telihold fényében olyan volt, mint egy vibráló ezüst tó. Az­tán jött egy hatalmas gyönyörű agancsú szarvas, tépett egy-egy falatot a lucerná­ból, fölemelte koronás fejét, s mint vala­mi karcsú állatisten, belibbent a tisztás kö­zepére. Gyönyörű volt. Ám ezen a vadászaton nem dördült el a puska. Helyette a vadászok megbabonáz­va figyelték a szarvas szerelmi légyottját. Mert időközben egy szarvastehén is kime­részkedett a tisztásra, s az elbűvölt bikát magával vitte az erdőbe. ...és a szakács MTI-Press-felvételek — Miután eltűntek az ezüst tó felett a sötétségben, úgy éreztem, most kellene mondani valami kemény, vadászos mon­datot — folytatja a történetet a színész-va­dász. — De ehelyett csak azt kérdeztem Ben,kő Gyulától. — Miért nem lőtted le? — Nagyon fiatal volt, és nagyon szép — hangzott a válasz. Amikor visszamentünk az öreg, rozoga vadászházba, ettünk egy kis kolbászt, szalonnát, zöldpaprikával, pa­radicsommal, no meg hagymával, ittunk rá egy-két pohár bort és lefeküdtünk. Mielőtt elnyomott az álom, az járt halkan, lábujj­Bodrogi, a direktor... hegyen az eszemben, hogy vadász leszek, igazi vadász... Úgy is lett. A színész direktorból vadász lett, no meg nagy szakács. Az elejtett vad­húsokból igazi Bodrogi specialitásokat kre­ál. □ Bizonyára az idei évadra is kifőzött valamit. — A színházi évadra gondol? Persze, már vannak terveink. De elég legyen most a szerzőkről beszélni. Bemutatjuk 0’ Neil, Görgei Gábor, Hámori Tibor, Vaszari Gá­bor darabját. És arról álmodozom, hogy az idén megvalósíthatom a vállalkozói szín­házat. Másik ábrándomról már csak hal­kan, félve merek beszélni, mert olyan me­résznek tűnik. Szeretnénk egy-egy órácskát kapni, mondjuk, hetenként a televízióban. Talán valamelyik közhasznú tévécsatorna belátja, hogy igazi szórakoztató műsorra mekkora igény van. Ezt tapasztalatból mondom, hiszen ha haknizunk, pardon, ez a szó már kiment a divatból, szóval, ha vi­déken vendégszerepelünk, szinte megha­tódunk a közönség megilletődöttségén. Bol­dogan beszélgettünk velünk, de pár perc­nyi ismeretség után már arról panaszkod­nak, hogy nincs pénzük színházra, pedig nagyon hiányzik nekik a szórakozás... Elek Emil illusztrációja legalábbis arrafelé nem, hiszen lelövik, mint egy kutyát. Megpróbálta maga előtt felidézni a környék térképét, merre indul­hatna el valamilyen lakott hely felé. Sem­mi okos nem jutott eszébe. De hiszen ép­pen ezért szerettek errefelé cserkelgetni, mert jó nagy darab elhagyatott vadon a tá­jék. Vajon a többiek hogy bírják, kesergett magában. Nem öltöztek melegebben, nem kényelmesebb a magaslesük. Lehet, hogy reggelre mindannyian megfagynak? Artikulálatlan sikoltás hasított végig a tájon. A mi Andrink nézte tágra kereke­dett szemekkel saját tíz ujját, majd a nad­rágját. Képtelen volt begombolni a slic­cét, annyira megmacskásodtak ízületei. Botladozó léptekkel indult el saját csapá­sukon visszafelé. Aztán megállt, de csak egy pillanatra. Nem eshetek pánikba, mor­molta magában. Beosztom az erőmet és visszamegyek. Nem gyorsan, megfontol­tan. A lesek előtt már előre kiabálok, ak­kor nem lőnek meg. Ment, törte a havat. Hosszú fekete árnyéka makacsul követte a fehér szőnyegen. A Hold pedig, mintha csak érdekelte volna a mi Andrink sorsa, szint^ megállt a részvétlen, közömbös csil­lagokkal tűzdelt égen. — Józsi, jövök, — rikkantott határo­zottan az első leshez közeledve, mielőtt ki­lépett volna a bokrok takarásából. Várt, de semmit nem hallott. Megtapogatta a fü­lét a sapka alatt, megemelte kissé az irhá­ból készült meleg fejfedőt. — Józsi, jövök — ismételte. Semmi. Las­san elindult. Úgy érezte magát, mintha ki­végzőosztag előtt állna. Óvatosan emelget­te fagyos lábait. Lassan a les alá érkezett. Csodálkozva látta, hogy senki sincs fenn. Aha, gondolta, Józsi is fázott. — Bandi, jövök — kiáltott a következő les előtt. Itt sem kapott választ a mi And­rink. Tehát ő sem, állapította meg. Nem érzett már se igazolást saját gyengeségére, se elégtételt, hogy más se bírta ki a hideg éjszakát. Botorkált tovább és csak arra vi­gyázott, hogy el ne essen. Puskáját a szí­jánál fogva húzta maga után. Valahogy ilyen lendülettel jöhettek hazafelé a Don- kanyarból annak idején odaveszett hadse­regünk megmaradottai. — Bandi, jövök — nyöszörögte időn­ként, pedig a Bandi lesét mér rég elhagy­ta. Az utolsó métereket úgy tette meg a há­zikó lámpafényes ablakáig, hogy többször állt meg, mint az egész idevezető úton. Homlokát az üvegnek támasztotta. Lehe­letétől lassan megolvadtak a jégvirágok és kirajzolódott a benti látvány. Kihallatszott az olajkályha dohogása, még a vidáman dajdajozó vadásztársak lármája sem tudta elnyomni. Gatyaszárban kártyáztak a fi­úk a gyalulatlan asztal körül. A boros- flaskák között kolbász, szalonna maradvá­nyai hevertek, a hagymából már csak a hé­ja maradt, az is a padlón. A mi Andrink tekintete a Józsiéval találkozott, aki arcá­ra fagyott mosollyal nézte az ablakban Andri meggyötört képét. — Józsi, te jössz — csapta hátba a szom­szédja. Aztán lassan mindannyiuk arca az ablak felé fordult. A jégvirág kéttenyérnyi foltban olvadt meg, és a mi Andrink ké­pét olyan kereknek, és fehérnek mutatta, mint amilyen a hold volt, odakinn a fagyos éjszakában. ^mi i.i.i.i i i 11 n 11 i . i. ■ i ■ i < i' ■ ' i' ■ ' ■ ■ > ■ ■ 13 MÚZjSA Andics Benő: Négysoros krónikák (részletek) 1. Úgy hírlik, tágul a kozmosz. De engem ez nem szomorít. Én egy nagy sárgolyón élek. Itt meg a cipő szorít. 2. Elorzott félmilliárddal hagyta el szeretett honát. Reklámot csinált a botnak: — üthetik bottal a nyomát. 4. Úgy lett a svindlerből tőkés, hogy kétszer menekült csődbe, s a sok-sok joghézagon át húzta a balgákat csőbe. 5. Pók Rt. keres egy társat. Akad egy nagyhal... tízmillió! Máris harsan a kürtjei: hallali, pali, halihó. 9. Drágul a központi fűtés. Ettől már előre fázunk, lemegyünk fél kiló húsért, s felmegy a vérnyomásunk. 10. Ötszáz az új paradicsom! A hajam égnek áll nyomban. — Nem lehet olcsóbban? — kérdem. — Majd fenn a Paradicsomban. 11. A reklám: „Féláron minden!” szívünket melengeti. A bolt a kétszeres árnak ma felét elengedi. 12. — Ki jár ma egyenes úton? — Különc, ki másnál különb! — Elbír a segély hat felest! majd cikcakkban hazadülöng. 13. A három grácia irigy a Zrínyi utcai nőkre. S gúnyos örömmel kacsint az őrszobára menőkre. 14. Méláz a gyászoló özvegy ötödik hű társa sorsán. Pedig már fél éve tudja: kié a hatodik sorszám. 15. Fogott egy férjet a dalos, falugyöngye: Hamar Maris. Mióta menyecske lévén, csak parancsol, s hamar mar is. 16. A kozmosz egyre csak tágul A cipőm még mindig szorít! S én írom a krónikámat... Apropó! mondj egy sztorit! (A nyolcvanhárom esztendős — nyír­egyházi — „pályakezdő” költő nem­rég megjelent Ocsúdj! című kötetéből közöljük a verses krónika részleteit.) Zimányi Alajos: Ricsikai erdőben

Next

/
Oldalképek
Tartalom