Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-06 / 5. szám
10 Napkelet • A KM hét végi melléklete 1996. JANUÁR 6., SZOMBAT a célja el- érésétő boldoggá válik, akkor azt nem tudja elérni. És amint sikertelensége láttán a cél elérése iránti minden áron való igyekezetét feladja, abban a pilla natban életre kel benne valami. Ha ezt a szabályozást nem foga d j a el az nak teremtette volna. Szabad akaratunk birtokában válha- fp? tunk csak társává, tehát nem tesz rajtunk erőszakot, módunk van nélküle élni, és módunk van vele harmóniában és egységben is. 3 Hallotta az életfilozófiádat, a ráérzéseidet száz fiatal itt a táborban. De minket ennél „Az ember személyes rendszerváltása azzal kezdődik, amikor felismeri az Isten létét..” Az alábbi interjút Nagy Imre szlovákiai újságíró készítette. A beszélgetőtárs Balczó András, az olimpiai bajnok, az ötszörös egyéni világbajnok, minden idők legnagyobb öttusázója. A beszélgetés azonban nem a sportolóról, hanem az emberről szól, az ember helyéről a világban — ahogy ezt Balczó András látja, ahogy ő éli meg. lJ András, Küldetés volt a címe annak a filmnek, amit később betiltottak. Mi történt veled azóta? — A Küldetés, amit Kosa Ferenc ’76-ban készített velem, részben megváltoztatta az életemet. A film kapcsán sok emberhez jutottam el, sok közösségbe mentem filman- kétra, ahol emberek kérdeztek, véleményt mondtak. Nagyon sokszor azt gondolták, hogy rólam mondanak véleményt, közben magukról beszéltek. Sok helyre eljutottam az országban az elmúlt évek során, és mondhatom, ez vált a hivatásommá: Magyarországon és néha, nagy ritkán Magyar- országon kívül is elmegyek közösségekhez, beszélgetést próbálok kezdeményezni, valamiféle gondolatcserét, együttgondolkodást — gondolkodást arról, hogy mi végre vagyunk a világon. O Pedig te nem is Tamási Áron Ábeljétől tanultad ezt a kérdést: vajon miért vagyunk a világon? O azt mondja, azért, hogy valahol otthon legyünk benne. Úgy érzed, megtaláltad az otthonodat? — Amennyire ez ebben a világban megtalálható, természetesen. Magyarországot tartom az otthonomnak. Sokan vannak, akik figyelték a versenyzői tevékenységemet, sokan drukkoltak nekem. Akik ellenem drukkoltak, azok nagyon kevesen voltak, de voltak. Nem is bosszúságomra, mert ha valakinek csak barátai vannak, akkor az veszélyes, ott már nem stimmel valami. O Kikívánkozik belőlem, hogy elmondjam: nekem azóta is olyan érzésem van, mintha te akkor, azzal, amit a Küldetésben elmondtál, úgymond lyukat ütöttél volna annak a rendszernek az ideológiájába. Olyan dolgokat mondtál el, amit akkor nem nagyon mert bárki is elmondani Magyarországon. — Az első forgatási nap egy kórházban volt — a filmben később hátrébb került —, ahol Kosa Ferenc azt kérdezte tőlem: és mitől várod az életed elrendezését? Megijedtem, mert tudtam, hogy részemről a becsületes válasz az: attól, hogy majd az Isten elrendezi. De tudtam, hogy ha én ezt kimondom, akkor a további sportvezetői vagy edzői pályafutásomnak vége. Tudtam, hogy akkor sem állt jól a saját szénám, mivel a sporton belül kicsit közellenségnek számítottam. Valószínűnek tartom, hogy az eredmények miatt, a versenyben elért eredmények miatt. Nehéz volt, de mégis kimondtam, és utána megszabadultam vagy felszabadultam. Minden más egyebet kimondani ezután már könnyebb volt. De bennem úgy fogalmazódott meg, mintha az Isten azt mondta volna, hogy Bandi, ha te nem szégyellsz engem az emberek előtt, akkor a filmnek a sorsát majd én rendezem, és a tiedet is. Jó lelkiismerettel mondhatom, hogy mind ez idáig ez így történt. Amikor Kosa Ferenc elment arra az értekezletre, ahol a kulturális kormányzat emberei átvették a filmet, előtte azt kértem tőle: ha lehet, ne engedje, hogy ezt a mondatot kivágják. Az egész filmből szinte egyetlen mondatot sem vágtak ki. Ennek így kellett történnie, és jó, hogy így történt. Meggyőződésem, hogy a világban minden el van rendezve, s vannak pillanatok, amikor ezt az elrendezettséget, ezt a teljességet az ember észreveszi. O Mikor érezted, hogy most megpillantottad a lényeget? — Többször előfordult. Számomra azok voltak a katartikus pillanatok, amikor valamit nagyon szerettem volna elérni... O Igyekeztél Krisztus-centrikus életet élni. Legalábbis, amióta én ismerlek, a megnyilvánulásaidból, interjúkból, aztán az említett filmből ez derült ki. — Tizennyolc éves koromig vallásos nevelésben részesültem: Nyíregyházán, ahol éltünk, édesapám evangélikus lelkész volt. De amikor Pestre kerültem 1956-ban, éveken keresztül úgy gondoltam, hogy Isten nem létezik. Azt kitalálták maguknak az emberek, pótléknak, elsősorban az idősek, mert úgy gondoltam, hogy ha valaki normálisan gondolkodik, áll a lábán, az ilyen felesleges kapaszkodók után nem nyúlkál. 1962. július 1-jén, ez vasárnapra esett, sétáltam a Duna-parton, vártam valakit, és a vízen jött motorcsónakkal egy ember, egy ismerős. Lelassított a közelemben, és felszólt a partra: Bandi, telefonáltak az újpesti öbölbe, hogy meghalt az édesapád. Akkor én lelkileg megtántorodtam, döbbenet támadt bennem. De a döbbenetnek a lényege nem az volt: jé, az apám meghalt, pedig csak 55 éves volt, és szinte teljesen egészséges; hanem az, hogy én eddig azt hittem, hogy Isten nem létezik, és hogyan lehetett éveken keresztül ekkora félreértésben élni. Vagyis valami a lényem mélyének tudomására jutott anélkül, hogy utána jártam volna könyvtárba, vagy papokhoz, filozófusokhoz. Bennem ez volt az első nagy fordulat, ami az Istenhez, illetve Jézushoz való viszonyomat illeti. A versenyzői pályafutásom vége felé éreztem, hogy az edzésre, a szorgalmas munkára az energiáim csökkeni kezdenek. Ijedten kezdtem kutatni energiák után, ami a szorgalmat táplálja. A Bibliát is szaporábban forgattam, s abban találtam egy mondatot, amelyik így szól: aki megtartja az ő életét — Jézus mondja ezt — elveszíti azt, és aki elveszíti az ő életét énérettem, megtalálja azt. Ezt a mondatot én sokszor hallottam, de akkor értettem, vagy fogtam fel, szóval bejutott a mélyebb rétegbe, mintsem hogy az agyamnak a szűrőin megakadjon. OHogyan lehet „aprópénzre váltani” ezt az érzést, hogy azok a fiatalok vagy idősek, bárkik, akik hallanak, megértsék, amit te érzel? — Ez a kérdés nagyon sokat foglalkoztatott. Ha az ember valamit nagyon el akar érni, nagyon görcsösen, és azt hiszi, hogy A müncheni olimpia előtt bér, hanem a mindenáronvalóságot működteti, hogy bármi áron megszerzem, hogy a cél szentesíti az eszközt — akkor az nem élet. Kell, hogy valami hatalom, vagy erő legyen a mi általunk kitűzött cél felett. És legegyszerűbb, ha az ember az Istent fogadja el ennek a mindenhatónak, aki a mikénteket szabja meg elsősorban. O Eszembe jut: hogyan létezhet a véletleneknek ekkora sorozata, amekkora szükséges volt ahhoz, hogy mi most itt ketten beszélgetünk? — Meggyőződésem, hogy a világban véletlenek nincsenek. Előfordul, hogy váratlan események történnek velünk, de véletlenek nem. Nincsen véletlen. A világ zajlik, minden kuszaságával együtt a legszigorúbb rendszerben, és tulajdonképpen arra vagyunk a világban, hogy ezt a rendet keressük, kutassuk, megismerjük, valamennyit előre jussunk benne. O Ezt az igazságot nem tudod megkerülni. Le is tetted a garast mellette, aztán amikor a Küldetést leforgatták, mindjárt felkapták az ideológusok is a fejüket. — Az ideológusok — valószínűnek tartom — próbáltak ellene valamit tenni, de azok az ideológusok, akik tagadják az Isten létét, azok annyi erővel sem rendelkeznek Istennel szemben, mint egy szúnyog az Arlberg Expresszel szemben. Áz ő erőfeszítésük nem tudja az Isten világról készített tervét megakadályozni. O Úgy gondolod, hogy esetleg a szabad akaratunk túlzott érvényesítése is szerepet játszik benne, hogy nem tartunk kellő kapcsolatot Istennel? — A szabad akaratot az Isten adta az embernek, mert különben nem társának, hanem szolgájának, vagy valamilyen másjóval többen hallhatnak. Mi volna a legfontosabb, mit mondhatnánk el nekik most? — Azt, hogy az emberek ne adják fel a reményt, hisz van megoldás. Van egy nagyon szép ének is, pontosan ezzel a mondattal kezdődik, hogy keresni kell, és keressétek az Isten országát, és az igazságát, és minden megadatik nektek. Jézus mondja: aki keres, az talál, és aki zörget, annak megnyittatik. Az az érzésem, hogy Magyar- országon akkor fog megindulni valamilyen jó irányú változás, hogyha lesznek elegen, akik az Istenhez kiáltanak azért, hogy az ország sorsa változzon meg. ONem tudok szabadulni attól az emléktől, élménytől, ahogy abban a filmben állást foglaltál a Jóisten mellett. Úgy éreztem akkor, hogy annak az ideológiai berendezkedésnek a bőrén legalább egy vagy két lyukat ütöttél. — Lehetséges, de a filmmel Kosa Feri adta a kezembe a kést, amivel lukat ütöttem, illetve lukat ütöttünk. Mert az mindenképpen olyan vállalkozás volt, amiben külön-külön nehezen tudtunk volna ilyesmit csinálni. Egymás vállára álltunk ebben a filmben, és tudom, hogy ha ketten egy akaraton vannak, azoknak minden sikerül. O Kérdezhetlek még a családi helyzetedről? — Már elég régóta építkezem Budakeszin, így sokat vagyok együtt a családdal, ami nagyon nagy dolog, mert tíz gyermekünk van, és egy anyának egymagában nevelni, fegyelmezni tíz gyermeket nagyon nehéz. Mivel jelen vagyok, sokat vagyok jelen a családban, ezért így könnyebbnek érzem a feladatot, a gyerekeket befolyásolni, nevelni. O Előfordul, hogy nagyobb hangerővel értekezel a gyermekeiddel, mint ahogy mi itt beszélgetünk? — Természetesen előfordul. Véletlenül, vagy nem figyelek pontosan, és a másik gyerek popójára ütök, mint amelyiknek kellene. Azt vettem észre, ha igazságtalanul járok el velük szemben, akkor nekem bocsánatot kell kérnem a gyerektől, ha négyéves is. Óriási élmény a gyereknek, ha azt mondja neki, akitől az igazságtalanságot elszenvedte, hogy bocsáss meg, Gazsi- kám vagy Nórikám. Az ember nem szeret bocsánatot kérni, nem szereti belátni a tévedését. De a megújulás, az újjászületés feltételei közé tartozik, ha azt mondom magamról, hogy tévedtem, és gyengébb vagyok, rosszabb vagyok, mint gondoltam. (Az interjú annak a beszélgetésnek a rövidített változata, amely teljes terjedelmében december 10-én hangzott el a Miskolci Rádióban.) Balczóék: András ölében Márton, majd kor szerint Laura, Anna, Barnabás, Bertalan, Nóra, Bálint, az édesanya, Császár Mónika kezében Sarolta. Az 1986-ban készült képen még nics rajta a később született Gáspár és Noémi A családi gyűjteményből / Balczó útja A budapesti világbajnokság felejthetetlen pillanataiból
