Kelet-Magyarország, 1995. december (52. évfolyam, 283-306. szám)
1995-12-09 / 290. szám
1995■ DECEMBER 9„ SZOMBAT 13 Kocsordon volt a végjátszma Újabb adalékok a Horthy-féle kiugrási kísérlet egyik epizódjáról Nyéki Károly Szombathelyi Ferenc vezérkarifőnök a keleti fronton Archív felvétel A kerek évforduló elmúlt, immár egy év is eltelt, említés azbnban alig akadt az alábbi szomorú eseményről. 1944. október 15-én Magyarország történetében sorsdöntő fordulat következett. A szerencsétlen Horthy-féle proklamáció kudarca után a háborúnak egy esztelenebb szakasza következett, Szálasi Ferenc és bűnbandájának kora. A szakirodalomból és az itt-ott megjelenő memoárokból ismert e néhány nap históriája. Az alábbiakban egy kevéssé ismert momentumra hívnám fel a figyelmet. Ismeretes, hogy Horthy kormányzó akadályoztatása esetén Dalnoki Veress Lajos vezérezredest, az erdélyi 2. hadsereg parancsnokát jelölte ki homo regiussá. Október 15-e előtt Horthynak azt ajánlották, hogy ne maradjon a Várban, hanem helyezze magát az 1. vagy 2. hadsereg védelme alá. Nem hallgatott az ésszerű tanácsra, a Várban maradt. Álláspontja szerint, ha mégis foglyul ejtenék, biztosítja a jogfolytonosságot Dálnoki személyében, azaz Veress Lajos vigye tovább az ország ügyeit. („Arra az esetre, ha egy idegen hatalom engem vagy kormányomat jogai szabad gyakorlásában meggátolná, Ont nevezem ki magyar miniszterelnökké és megbízom a kormány megalakításával.”) Ismerjük az október 15-i nap drámai eseményeit. Árulás árulást követett. Dálnoki Veress Lajos tisztában volt a helyzettel, a moszkvai fegyverszüneti tárgyalások állásáról is tájékoztatva volt. Október 15-én a késő délutáni órákban jelentkezett, Vat- tay altábornagyot kérte a távírógéphez. Vattay helyett Pogány Imre vezérkari ezredes tájékoztatta a proklamáció hitelességéről. Erről a kapcsolatfelvételről Horthy is tudomást szerzett. (Horthy: „Most már tájékoztatva van mindkét hadseregparancsnok, tudják feladatukat, és ha helyesen cselekszenek, a háborúból való kiválásuk sikerülhet, még ha a palotát el is foglalják.”) A lényeg a visszavonulás volt. Ez a legfontosabb! A 2. hadsereg parancsnoksága Tasnádtól néhány kilométerre, Tasnád- szántón volt a Kendel testvérek kúriájában. Veress Lajos Kozár Elemér ezredest, Eismann ezredessel, a német összekötő törzs vezetőjével elküldte az elöljáró német parancsnoksághoz azzal a jelentéssel, „hogy a német tiltakozás ellenére is ő a magyar gattam. Hajnali séta a Brodwayn, nem rossz. A város még mindig nem ébredt fel, pedig fél héthez közeledett az idő. Igaz, ilyen barátságtalan időben jobb ágyban maradni. Már akinek van ágya. Megálltam az egyik színház portáljánál, amely büszkén hirdette: a Miss Saigon című musical immár ötödik esztendeje megy náluk táblás házzal. A plakáton egy helikopter, rajta menekülők csüngő fürtjei. Ismerős képek a vietnami háború és Saigon utolsó óráiról. Elforduló tekintetem egy öreg néger szürke szálakkal tarkított szakállába ütközött. El sem bírom képzelni mikor és honnan került elő. Valamit eldadogott, amiből csak a tíz centet értettem. Bénultan néztük egyVKF visszavonulási intézkedését végre fogja hajtani.” Amikor a két ezredes másnap, október 16-án, 4 órakor visszatért, Veress Lajos éppen egy gépkocsiba szállt, hogy csapataihoz menjen. (Társa lett Eismann ezredes is.) Itt kapcsolódik be az emlékezésekbe Bethlen Béla, Észak-Erdély akkori kormánybiztosa, aki emlékirataiban emlékezik az eseményekre. Bethlen előző este még együtt vacsorázott Dálnokival. Ekkor ismerte meg a kormányzói kinevezést is. 16-án, hajnali 5 óra körül már nem tudott a hadseregparancsnokkal találkozni, mert Dálnokit a németek elfogták Reinhard tábornok vezetésével és három páncélos harckocsi közreműködésével. Egy fekete színű kocsiba tuszkolták és a főútvonalon északnyugat felé indultak. A korábbi emlékezésekhez viszonyítva itt kerül be egy nóvum. Bethlen emlékirataiból: „... Községről községre tovább irányítottak a főúton. A mátészalkai járáshoz tartozó Kocsord község központjába érve, a Tisza Lajos kastélyának főbejáratánál német katonai őrséget láttam. Kocsimat leállítottam és az őrség parancsnokának bemutatkozva megkérdeztem, hogy milyen parancsnokság van ott? Heeresgruppe Süd- Ost — volt a válasz. Éppen ezt kerestem. Megkértem a tisztet, távbeszélőn jelentse be von Wöhler főparancsnok tábornoknak, hogy beszélni szeretnék vele; itt már a himást. Aztán egészen tagoltan, jól érthetően hozzátette: Jesus loves you, azaz Jézus szeret téged. A mellékutcák lépcsői, és zúgai adnak menedéket a csöveseknek. Kialvatlanul, csontig fagyva, borzosan, csipásan kelde- géltek. Vastag kabátjaik sötét foltokként váltak el a faltól. A hullámpapírt, amelyen átvészelték az éjszakát, gondosan felgöngyölték. Helyükre a szél máris besodort egy egy szálkás esernyőmaradványt. Soha ennyi szélszéttépte esernyőt nem láttam még, mint a New yorki Broadwayn. (Almosán néz rád a táj) A Centrál parkban korai kocogok rótták mérföldjeiket. Két lovasrendőr léptetett el mellettem. Fiatal emberek voltak, frissen vasaltak, sivatalos minőségemet is bediktáltam... A szép kastélyparkban és a községben kellett eltöltenem az egész délelőttömet, mindenütt jól kiismertem magamat, hiszen 1942-44 között itt lakott egy leányom férjével, ki a Tisza Lajos örökösei itteni uradalmának volt a kezelője. Családomat is ide hoztam át rövid idővel ezelőtt Bethlenből... Végre déli egy órakor egy vezérkari ezredes jött értem és egyenesen a nagy Hadúr színe elé, ki ismerősként fogadott, hiszen csak nemrégen keresett fel engem, hogy megismerkedjék velem... Megpróbáltam jobb belátásra bírni, mondván, hogy Veress mindig kiváló, vitéz katona volt, amire azt válaszolta, hogy ezt mind elismeri, de most olyan intézkedéseket tett, melyek keresztezték az ő terveiket. Végig hajthatatlan maradt, így elköszöntem tőle és folytattam utamat...” Miért Kocsordon volt a parancsnokság? Egyszerű a válasz: Mátészalkán nem állomásozott különösebben nagy német erő, a Tisza-kastély pedig igen alkalmasnak bizonyult. Innen már gyorsan pörögtek az események. Veress Lajost árulással vádolták, hiszen nem másította meg a visszavonulási parancsot. A Hgr. Süd hadiszállására, Mátraházára kísérték és Freissner vezérezredes elé vezették, nem lett áruló. Később a fővárosba szállították, átadták a Gestapo- nak. A nyilaskeresztes kormány Sopronkőhidán hadbíróság elé állította... A többi már a történelemből ismert. mára borotváltak, csak a szemük nézett rám kissé álmosan. Akkorát köszöntek, hogy egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyomat. Valamit észrevehettek meglepetésemen, mert még vissza-visszanéztek, amint jóltáplált lovaik lépteinek puha zaja elveszett az avarban. Hátamat egy hatalmas sziklának vetve a város felé fordultam. Mintha egy szakadék falát bámulnám, úgy magasodott előttem Manhattan. Lábaimnál mókusok ugráltak a fagyos párát lehelő gyepen, a szemhatáromon pedig — fenn az égen, napsütötte felhőcskéknek zuhanva ezüstszürke épülettornyok. Még néhány perc, és megcsillan majd ablakaikon a nap, és vakít majd, mint ahogy a repülő ablakaiból először láttam. Tele lesz sárga taxikkal, rohanó emberekkel a város. Már csak néhány perc, és útrakelnek Zsuzsiék a Ve- razzanó híd tövéből, hogy átfussanak az East River fölött, aztán Brooklynon, ahol a zsidó közösség pajesszal, kaftánban, ciceszes övvel jár. Átkanyarodnak Queen- sen, majd vissza a Queensboro hídon, be Harlembe, és végig a park keleti oldalán. (Az első villamos már...) Vajon miért dúdolom magamban Bródy nótáját. Hajnal óta ez a dallam kísér, de csak most vettem észre, mert már halkan énekelem. Miért nézem a Fifth Avenue sarkát? Miért jut eszembe a Nagykörút? Hiszen itt nincs is villamos. És ez nem Pest. Megnézem jobban a sarkot: nyugodtan előbukkanhatna a négyes, vagy a hatos. Földszinten egyforma a két város, vagy csak nekem van honvágyam? Na, mindegy, még három óra és ha Bródy villamosa nem is, de Zsuzsi hullafáradt arca biztosan feltűnik majd a sarkon. MÚZiSA Birtalan Balázs: Párhuzamos rekviem (Hommage á J. A. és L. Z.) síneket penget a balatoni szél keres tízmillió árva takar súlyos márványtábla halványodsz a szürke csöndben kötve hatvan fűzve ötven egyedül hagytad zokog a tél Balázs Attila és Nagy Tamás illusztrációja Berták László: Mintha egyszerre két madár Itt és most és én, ugyebár, beszorulva két ha közé, vagy mi közé, mint a madár kifeszített szárnya közé, mint, mint aki dönthetne már, hogy mi felé, ha mi felé, s mi felé ne, ha ugyebár, ha valaki eldöntené, mintha egyszerre két madár, se egyiké, se másiké, de most mindkettő, most kár, most megölne, ha á, ha bé, csak bólintsak, csak rajtam áll, csak foszlik éppen semmivé. A szerző felvétele
