Kelet-Magyarország, 1995. november (52. évfolyam, 257-282. szám)

1995-11-27 / 279. szám

HAZAI HOUIfll 1995. november 27., hétfő Jégablakok Kovács Éva y^-r gy látszik, vannak # / dolgok, amelyek megunhatatlanok, folytonos témát jelentenek. Ilyen sok egyéb mellett a té­li közlekedés, amelyről nem lehet eleget beszélni. Most, hogy igazi hideg lett, s haj­nalra többnyire zúzmara, hó borítja a fákat, egyértelmű­en látszik, mely autók alsza­nak az Isten szabad ege alatt. Rájuk ismerni már csak azért sem nehéz, mert abla­kaik teljesen befagynak, a jégvirágoktól nem látni szin­te semmit. — Eddig nem is lenne baj. A baj akkor kezdődik, vagy kezdődhet, amikor az autó gazdája még arra is lusta, hogy ablakait indulás előtt megtisztítsa, rendbetegye. A lustaságra rengeteg mentség felhozható, s vég­telen a lusták leleményessé­ge is. Van, aki csak maga előtt kapar le egy tízforin- tosnyi helyet, s a „széles körű” tájékozódást ennyi helytől reméli. Mások már kicsit többet fáradoznak, le­szednek valamennyi jeget a hátsó szélvédőről is, s akad, aki nyitott ablakok mellett vezet. A sor folytatható, a felelőtlenség azonban sze­rintem nem. Tanácsolom mindenkinek, akiket negil- let: ne sajnáljon autójától reggelente ötpercnyi ablak- takarítást, s ha nincs pénze drága jégoldókra, kockáz­tasson meg némi hideg vi­zet. Nem csak önmaga biz­tonságát, másokét is megte­remtheti vele... Mozi KRÚDY MOZI: Száguldó erőd. Előadás kezdete: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI; Nell, a re­metelány. Előadás kezdete: 16, 18 és 20 óra. MONTÁZS MOZI: Zon­goralecke. Előadás kezdete: 18 és 20 óra. Nell, a remete­lány. Előadás kezdete 22 óra. Kiállítások A nyíregyházi Jósa András Múzeumban az állandó ki­állítások melletti időszaki bemutatók: válogatás a Miskolci Képtár kincseiből, Országos Ifjúsági Bélyeg­kiállítás és a magyar rádió­zás 70. évfordulójára készí­tett rádiótörténeti kiállítás tekinthető meg. A mező- gazdasági főiskola tanács­termében Szepessy Béla grafikusművész kiállítása november 30-ig tekinthető meg. A tanárképző főiskola kerengőjében a megyei őszi tárlat várja az érdeklődőket. A Nyíregyházi Városi Ga­lériában a Sóstói Nemzet­közi Éremművészeti és Kisplasztikái Alkotótelep gyűjteményéből látható ízelítő. Ugyanitt a Folya­mat Társaság Jel-kép II. ki­állítása december 4-éig lá­togatható — hétfő kivételé­vel — naponta 10 és 18 óra között. A Csengeri Helytörténeti Múzeumban 70 éves a ma­gyar rádiózás címmel régi rádiók, televíziók és lemez­játszók gyűjteménye nyílt. A vásárosnaményi művelő­dési házban az Aranyosa­páti Alkotótábort mutatják be. Színház A nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházban ma 14 órától a Fajankó kalandjai című darab nyilvános fő­próbáját, 19 órától pedig A velencei kalmár című da­rabot láthatják (Zrínyi bér­let). Szabolcs-Szatmái-Bsreg megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Esik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sípos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika). Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság), Kállai János (kultúra, mb.), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Terjesztés: Drágossy Richard ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 sz. pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 21,90 forint, pénteken a TV Plusszal 24,50 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. ...és akkor kitört a balhé A szidalmazás színe és visszája • Az ügy további indulatokat gerjeszthetett volna Idilli nyugalom, békés csevegés — azért erre is van példa az iskolákban Balázs Attila illusztrációja Kállai János Nyíregyháza (KM) — Me­gyénk egyik középiskolájá­ban már hosszabb ideje megromlott a viszony egy ta­nár és a rábízott gyerekek között. Mondhatnánk, eb­ben nincs semmi különös. Belügye egy tanodának, hogy miként rendezi a tartó­san és kölcsönösen kellemet­len relációt. Nos, egy nem szép napon az­tán kitört a balhé. Bepörgött A már egyáltalán nem pálya­kezdőnek számító, matemati­ka-fizika szakos egy súgási manőver tisztázhatatlansága miatt elvesztette a fejét. Peda­gógushoz méltatlan, szidalma­zó kifejezéseket szórva az osztálynyi diákra, beírt min­denkinek egy-egy elégtelent, még annak is, aki épp hiány­zott... O így történt, valóban ilyen eldurvult légkörben zajlottak az események? — kérdezem az igazgatót. — Egyáltalán: mi­kor értesült a dologról? — Két nappal az eset után hívott fel egy szülő, telefon- számláját nem kímélve, hosszan beszámolt a szeren­csétlen ügyről. De hozzáte­szem: tudtam magam is arról, hogy a rossz irányú folyama­tokat előbb-utóbb le kell állíta­ni. O Milyen kolléga, milyen szakember, milyen ember N. N.? Ha ön tudta, hogy kritikus a viszonya a diákokkal, miért nem intézkedett korábban? — A kolléga tizenkét éve van a pályán. Előfordult már vele, ha nem is ennyire durva szituációban, hogy bepörgött valami miatt. Hirtelen tud vál­tozni a hangulata, megesik, hogy olyasmin is felcsattan, amit más elengedne a füle mellett. Velem tisztelettudó, a tantestület többi tagja szintén kijön vele. Nincs kiközösítve. A szülők szerint viszont a diá­kokkal nem a mostani ominó­zus esete az első; ez a panaszát utóbb írásban is megfogalma­zó bejelentőtől származó in­formációm. O Miként intézkedett, ami­kor meg kellett cselekednie a felelősségre vonás nemszere­tem lépését? — Mivel a kolléga beismer­te a történteket, eltekintettem attól, hogy fegyelmi eljárás során vizsgáljam ki az esetet. Ez már azért sem lett volna túl szerencsés megoldás, mivel közeledik a félév, s így a lezá­ratlan ügy további indulatokat gerjeszthetett volna. Ehelyett úgy intzézkedtem, hogy a megsértett osztályt más vegye át. Ezzel a döntésemmel egy­ben már büntettem is a vétkes pedagógust, hiszen havi szin­ten így 7-8000 forint bruttó jö­vedelemtől esik el. Ami pedig a gyerekekre nézve kedvező: a félévi jegyeik alakulását az esetleges megtorlás nem ve­szélyeztetheti. Szekundatörlés — Amit még elmondtam N. N.-nek: a jövőben mindenkép­pen máshogy kell kezelnie a problémákat; ilyen hang egy iskolában nem fogadható el. Aztán: osztályzatot csak telje­sítményért írhat be; az elégte­len mint fegyelmező eszköz az egyik legrosszabb megoldás. A most beírt szekundákat egyébként kihúzattam a napló­ból. Úgy kívántam eljárni, hogy a legkevesebb kárt okoz­zam az iskolának, a gyerekek­nek, a tanárnak. Az óraszám-csökkentéssel, a vele együttjáró bérkieséssel büntetett tanárt kérdezem a to­vábbiakban; O Hogyan tekint vissza a történtekre? — írásbeli figyelmeztetést is kaptam az anyagi szankció mellé, hogy egészen pontosak legyünk. Már a sajnálatos ese­ményekkel telített tanóra vé­gén bocsánatot kértem a durva szavaimért; sőt, még egyszer visszatértem a dologra, szintén a bocsánatkérés szándékával. Nagyon szeretném meg nem történtté tenni az egészet, saj­nálom, nagyon megbántam, hogy így esett. Biztosan tu­dom: ez még egyszer nem for­dul elő, nem ismétlődik meg. O De ha újra kifog egy ke­vésbé tanulás, nehezebben fe­gyelmezhető osztályt, akkor mi lesz? Emberek is — A szigorú tanárok közé tar­tozom, ezzel tisztában vagyok; a tanórai súgást, csalásokat pe­dig végképp nehezen tűröm. Igen, vannak problémáim, esetenként pedig kijövök a bé­ketűrésből. De mindezzel együtt: a konzekvenciát levon­tam. Több, ehhez hasonló ügy rám nem lesz neheztelő. — Egyet azért még hadd mondjak el; a tanár is ember, ezért hibázhat, netán a fejét is elveszítheti. Tudom, ez nem mentesít a felelősség terhe alól, de azért nem árt hangsú­lyozni. Hátha egyszer a velem semmit megkonzultálni nem akaró, a panaszával rögvest az igazgatóhoz, a sajtóhoz for­duló szülő is rádöbben: az is­kolában tanítók nemcsak köz- szolgálatiak, hanem emberek is. Kitüntetés véradásért Nyíregyháza (KM - T. K.) — A véradók napja (november 27-e) alkalmából kitünteté­seket nyújtottak át a megyei ünnepségen pénteken. Harmincszoros véradásért Asztalos László, Antal János, Balázs Imre, Bán János, Beni- csák István. Bilecz János, Bo­ró András, Bíró Imre, Borbély János, Cziotka Lászlóné, Csá­ki András, Csire József, Csató István, Császár István, Dan­dár István, Dugasz József, De­meter Mátyás, Dunai Miklós, Fekete Antal, Fedics Endre, Galambosi József, Gégény Ist­ván, Gáspár Csaba, Gál Jó­zsef Hauser Sándor, Hársfal­vi József, Hidegkúti László, Ig- nácz Gábor, dr. Illés Kálmán, Jaksa János, Kiss János, Kosa Mihály, Kovács István, Krutil- la István, Kenyeres János, Ko­November 30-ig... ...lehet jelentkezni a Vásáros­naményi Ipari, Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakmunkás- képző, Szakközép- és Szakis­kolában a következő tanévben induló irányítástechnikai mű­szerész szakközépiskolai osz­tályba. A felvételi időpontja: december 5. (KM) Irodalmi... ...estet tart november 29-én 18 órai kezdettel a városi művelő­dési központ kávéházában a Stílus Irodalmi Társaság a Nyugat lírikusairól. Az esten versek, levelek és jegyzetek vács András, Krajnyák László, Korsós István, Kiss László, Kovács József, Krajnyák Csa­ba, Kovács László, Kovács Imre, Lánczi László, László József, Lövey Béla, Lengyel Sándor, Lénárt György, Las­ka László, Mátyás Sándor, Molnár József, Miklós Já­nos, Maksai Sándor, Maksai László, Nagy Sándor, Nagy Károly, Nagy János, Nagy Im- réné, Oláh György, Oszonics Gábor, Papp László, Perecsi Ferenc, Pataki Tibor, Páll Ist­ván, Palkó Pál, Ramocsa Gá­bor, Ricz Miklós, Révész Sá­muel, Reményi Károly, Sápi István, Sándor János, Siket Sándorné, Soós Mihály, So­mogyi Sándor. Sulek János, Szentmiklósi Sándorné, Szo- bonya Sándor, Szabó Péter, Szentesi István, Szabó Sándor, Tokár János, Tóth Károly, Tű­ál tál elevenítik fel a korszak klasszikusainak életét. (KM) Véradást... ...szerveznek ma 9-től 15 óráig Mátészalkán a II. Rákóczi Fe­renc Kórházban, a Kórház út 2. szám alatt. (KM) Általános... ...iskolások helytörténeti ve­télkedőjére kerül sor novem­ber 30-án a nagyhalászi műve­lődési házban a település vá­rossá nyilvánításának második évfordulója alkalmából meg­rendezésre kerülő ünnepség- sorozat keretében. (KM) las Ferenc, Tarján Ferenc, Tóth András, Vajóczki József, Vida György, Vörös Mihály, Vízi Pál, Varga Mihály, Vass Elemér, Valcsák Mihály, Vá­sárhelyi László, Zajácz József, Zsanda György donorokat is­merték el. Negyvenszeres véradók: Balogh József, Bálint Károly, Dicsák Zoltán, Dobos László, Dunavölgyi István, Ficze Ist­ván, Kukucska György, Krutil- la István, Kovács István, Kele­men Mátyás, Nagy Béla, Pó­lyák Ferenc, Un László. . Ötvenszeres véradó lett Ba­darász Mihály, Burkus Lajos, Dajka László, Pataki Sándor. Hatvanszor adott vért Lo­vász Mátyás. Kiváló véradó­szervező: Bánszki Júlia Nagy- cserkesz, Tóth Jánosné Fehér- gyarmat, Váradi Béláné Újfe- hértó. A modern... ...mezőgazdaság sorozatban a gombatermesztésről tart elő­adást december 5-én a Vasutas Művelődési Házban (Toldi u. 23.) dr. Gyöngyösi Mátyás, a mezőgazdasági szakközépis­kola tanára. (KM) Tanári... ...hangversenyt rendeznek no­vember 28-án 18 órától a Mű­vészeti Szakközépiskolában. Megindult... ...a kompközlekedés az árhul­lám levonulása után Olcsvaa- pátinál és Balsánál. (KM) I lUfe IMI ■» 4M M m ImmCí4c?JM» Wdf* ® A nagykállói Korányi Fri­gyes Gimná­zium öt di- ákja — Csa­ba Gergely, Okváth Enikő, Molnár Anita, Petró Beat­rix és Szuperák Milán — a németországi Buchen- bachban járt, ahol Európa Uniót játszottak dán, belga és német fiatalokkal. A fel­nőttekhez hasonlóan kü­lönböző témákban tartot­tak előadásokat, vitát. Sikeres Nyíregyháza (KM) — Si­keres sorozatot tudhat ma­ga mögött a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium­ban a Tojásfejűek Klubja. Most először jelentkezik a közgazdasági szekció, s ebben a Sikeres emberek sorozatban a meghívott vendég Nádasdy István üz­letember. Az összejövetel időpontja: november 30-a, 15 óra. Nyíregyházán a Szent Ist­ván u. 16. szám alatt látják el a betegeket este 7-től reggel 7 éráig. A gyógy­szertárak közül a Főnix pa­tikát tart ügyeletét a Dózsa Gy. u. 12. sz. alatt. Oeg/';" ... |B|

Next

/
Oldalképek
Tartalom