Kelet-Magyarország, 1995. október (52. évfolyam, 232-256. szám)

1995-10-21 / 249. szám

12______j Napkelet • A KM ünnepi melléklete TÁRLAT Erdélyi Tibor alkotásai A borok királya A fafaragó népi iparművész, akinek gyűjteményes tárla­tát a közelmúltban tekint­hettük meg Nagykálló mű­velődési házának kamaratermében, így vall indulásáról: „Kezdetben csak a saját gyönyörűségemre faricskáltam. Az első kiudításom óta tapasztalom, hogy másokat is érdekel, amit csiná­lok. Ez boldogsággal tölt el, és ösztö­nöz további munkák készítésére.” Nos, az eredetileg táncos pályafutásra elkötelezett művész (harminc évig az Állami Népi Együttes legjelesebbjei közt említették) 1948-tól 1952-ig mú­zeumi farestaurátorként ismerkedett meg az egyik legősibb matéria meg­munkálásának technikai fortélyaival. Faragványainak skálája — amint erről míves produktumai tanúskodnak — rendkívül széles. Egyszerű, a paraszti élet hagyományait követő használati tárgyai éppúgy mutatják felkészültsé­gét, esztétikai érzékének kifinomultsá­gát, mint faliképéi, féldomborművei, alakos kompozíciói. Témái között ki­tüntetett szerepet kap a tánc, a moz­gássorok ábrázolása. Ketten Konszenzus Elek Emil felvételei Ezeréves a magyar iskola 1. Csengerben már 1562-ben volt elemi iskola igényesebbek le­hetnek az elemi osztályokat már elvégzett, tovább­tanulni vágyó ta­nulókkal szem­ben. Az anyainté­zetek tantervi és módszertani gya­korlata, követel­ményrendszere szerint itt már vallás tan, egyhá­zi ének, latin, grammatika, re­torika, sőt törté­nelem és földrajz is szerepel. Érthe­tő tehát, hogy nem minden köz­ségben létesültek A csengeri műemlék templom Elek Emil felvétele Készül az ország az „Ezeréves a magyar is­kola” jubileumra. Ezért egy kis megyei szemle keretében kerül sor — hat rövid dolgozatban — más-más iskolatípusban, a történelmileg is jelentős kezdeményezések­re. Első alkalommal a reformáció idején indult, egyik legrégibb elemi iskoláról lesz szó, amelyből majd a XVIII. században kö­zépfokú oktatás is kifejlődhetett. Szatmár vármegye történelméből tudha­tó, hogy Csenget mezővárosnak a szerepe a XV. századtól fogva válik jelentőssé. E század végén a megye tisztviselői általában Csengerből, mint vármegyei törvénykezé­si központból keltezik ítéleteiket. A Bo- rovszky-monográfia szerint szerencsés „központi fekvése” tette alkalmassá gyü­lekezésekre, megyei közgyűlések tartására. A reformáció előretörése után a környéken a kálvini ág vert gyökeret, s az egyházke­rületi zsinatokat is Csengerbe hívták össze, a legnevezetesebb, 1576. évitől kezdve többször is. Természetes tehát, hogy Csengernek is­kolája is volt. 1562-ből származik az első megbízható adat: sajátságosán a csengeri rektortanító halála híreként. S bár a kö­vetkező hiteles adat csak 1690-ből való, kétségtelen, hogy iskola működött a köz­beeső időben is. A hazai protestáns egy­házaknak a XVIII. században már 10-12 /o'iskolájuk, 70-80 középrangú intézetük (partikulái) és 800-900 legalsóbb, elemi fokú (népiskolái) voltak. Közben kialakult egy olyan oktatási, oktatóképzési rendszer­nek is nevezhető gyakorlat, amely a parti­kula hálózatban létrejött rektóriák néven ismerős. Azért hívták így, mert a főiskolai (azaz pl. a debreceni, sárospataki kollégi­umi) központoktól távolabb eső községek iskolái: részei, részecskéi (a latin pars=rész jelentéseként) az anyaintézet kollégiumnak. A községek elemi iskoláiban az iskolames­terek csak írás-, olvasás-, elemi számtan­tanítással foglalkoztak. Ahol azonban igény és anyagi lehetőség is volt az ennél magasabb, gimnaziális tanítás bevezetésé­re, oda a főiskolák a hazai tanulmányai­kat befejező fiatalokat küldik. Ott rektor­ként, középfokú iskolai oktatómunkát vé­gezzenek, hogy az ezért kapott természet­beni és pénzbeli ellátásukból kellő össze­get gyűjthessenek össze tanulmányaiknak külföldön való folytatásához. A partikulák rektoriájában lényegesen ilyen középfokú iskolák, partikulák. Ezen a környéken tar- tósabban Csengerben, Hajdúnánáson, a legtovább pedig Nagykállóban. Ez utóbbi helyen egészen 1852-ig: akkor volt kény­telen az egyházközség az akkor már inkább városi (=polgári) vagy latiniskola néven emlegetett intézményét bezárni, mert nem tudott megfelelni az 1849-ben kiadott bi­rodalmi mintájú császári rendeletnek, ame­lyik a szakosított és az osztály-évfolyam foglalkoztatási rendszert írta elő. Erre azonban már nem futotta pénze sem a presbitériumnak, sem a diákoknak. — Kü­lönben ezek a partikulák (is) osztálytaní­tói rendszerben, azaz osztatlan formában működtek, olykor nagy küzdelemben az osztálylétszámmal. — Sok helyen, főleg ki­sebb településeken nem is volt folyamatos a partikula működése. Olykor évtizedes szünetek is találhatók ebben a gimnaziális formában, bár ettől függetlenül, az alsóbb fok, az elemi oktatás szünet nélkül műkö­dik. A XVIII. század végén Csenger már nem örvendhetett a régebbi nagy, vármegyei, közigazgatási, egyházi tekintélynek, mint előzőleg. A reformkorban aztán a partiku­la rendszert, az elsősorban a /aí/woktatás- sal igényesebbé váló oktatási formát is sok támadás érte. Sajátságosán: az oktatás nemzeti jellegét látta veszélyeztetettnek a helyi közvélemény. Előbb csak ellenezték, majd megszüntették a latinoktatást: ezzel nyíltan „felmondták” a partikulái irányí­tást, a kollégium tantervének követését, s ezentúl csak azokat a tanulókat részesí­tették latin tanításban, akik erre külön vál­lalkoztak, jelentkeztek megfelelő óradíj fi­zetése ellenében. A csengeri Képiskola fo­kozatban szervezeti változás következik be 1777-ben: ettől kezdve már külön iskola- mestert alkalmaznak a leánytanulók ok­tatására. Az egyháztörténet-író Kiss Kál­mán, illetve a csengeri születésű Molnár Jó­zsef, aki a régi csengeri iskola történetét, az akkoriban itt élt és dolgozó tanszemély­zet életmódjára vonatkozó adatokat is fel­dolgozta, egyaránt szóvá teszi, hogy ennek a második tanítónak egyszersmind a ha­rangozol feladatokat és a csengeri temp­lom órajának a gondozását is végeznie kel­lett. Ennek az lett az eredménye, hogy több, ide szerződött tanító azért nem élt a presbitériumnak a marasztási ajánlatával, mert ezeket, a nem pedagógus munkaköri feladatokat nem vállalták tovább. Folytatásként az iskola újabbkori törté­netének feldolgozását is elvégezték a hely- történész pedagógusok, pl. 1962-ben, a 400 éves jubileum alkalmával kiadott, ma­napság már szinte hozzáférhetetlen köte­tükben. — Azóta megint jelentős idő telt el: azóta már a mai fogalmak szerinti kö­zépiskolákban is folyt itt oktatás, hogy az érdeklődő, törekvő, felsőbb fokú intézmé­nyekben is tanulni kívánó fiatalok erről a vidékről jőve is magasabbra léphessenek, így bizton remélhető, hogy Csenger váro­sának és iskoláinak történetét napjainkban is kutatják, feldolgozzák vállalkozó hely- történészek a maguk örömére, a kortársak hasznára és az utókor okulására. MISKA JÁNOS: Forradalmunk a világsajtóban Az ötvenhatos magyar forradalom száza­dunk egyik határköveként él a történelem­ben. Megjelentek róla vaskos kötetek és elemző tanulmányok, szenvedélyes ripor­tok és vezércikkek, lángoló versek és meg­ható szépprózai írások. Napvilágot láttak a tárggyal kapcsolatban beszélgetések és parlamentáris viták, konferenciák beszá­molói, fényes jelzőkkel, messzemenő kö­vetkeztetésekkel telítve. Nevezték a felke­lést „világot megrázó 13 napnak”, egy po­litikai tábor felbomlása kezdetének, két kommunista állam között lezajlott hábo­rúnak. Nem volt olyan nemzet a világon, amely közömbösen viselte volna az ötven­hatos magyar események alakulását: Len­gyelország aggodalmas szimpátiával, az Egyesült Államok lelkesedéssel, a Szovjet­unió, porhintés mellett tankokkal, Svédor­szág szenvedélyes együttértéssel. A forradalom harminckilencedik évfor­dulója alkalmából emlékezni kívánunk a lélekemelő eseményekre, a világsajtó tük­rében. A könyvtárban levertük a port tíz napilap borítójáról, s a forradalomhoz va­ló viszonyukat kutatva, fellapoztuk a no­vember 2-i számukat. Érdekelt bennünket, az események dokumentáris megörökítése mellett, a szerkesztőségek ideológiai meg­nyilvánulása, a riporterek lélekviszonya, s olvasóik elvárása. November 2-án New Yorkban arról olvashattak, hogy győzött a forradalom. Moszkvában arról, hogy Magyarországon minden csendes. Prágá­ban arról, hogy reakciós felkelés van Ma­gyarországon, Belgrádban arról, hogy rosszul áll a forradalom szénája. Lássuk az egyedi lapok viszonyát a forradalomhoz. 1. Le Monde (Párizs). Elsőoldalas, elem­ző cikkben foglalkozik a forradalom fej­leményeivel. „Magyarország független ál­lam” című vezércikke objektív szakisme­rettel tárgyalja hazánk politikai gazdasági és társadalmi helyzetét, s levonja a követ­keztetést, hogy sokat tanulhat ebből a Szovjetunió. „Á magyar forradalom győ­zelmi fázisába lépett — írja a lap. — Égy merőben új rendszer van kialakulóban. Á hétvégi véres események egy eltökélt felke­lés jellegét öltik... A felkelők világosan lát­ják, ki és mi ellen harcolnak. Programjuk részletes kidolgozására sem idejük, sem le­hetőségük nem volt... A SZU kénytelen új­ravizsgálni a csatlós államok iránti politi­káját...” 2. Pravda (Moszkva). A hatodik olda­lon, tíz sorban tudatja 5,5 millió olvasó­jával, hogy: Magyarországon minden csen­des. A moszkvai egyetemen ugyan Szűrös Mátyás és külföldi ösztöndíjas társai ülősztrájkot folytattak, Budapest lakosai a tátongó kirakatok áruit féltve védik, a Pravda azonban arról értesít, hogy „A rá­dió (melyik?) szerint fegyveres banditák ga­rázdálkodnak. A börtönből szabadult gengszterek sorozatos betöréseket követ­nek el...” Idézi a belgrádi Politika című lapot (magától mintha nem is tudta vol­na), amely szerint többpártrendszer van ki­alakulóban hazánkban, s a tömeg a szoci­alista rendszer felszámolására törekszik. 3. Trybunda Ludu (Varsó). Egyedüli lap a csatlós országokból, amely telve rész­véttel és őszinte aggodalommal viseltetik a forradalom iránt. „Teljes szívünkkel azok oldalán voltunk és vagyunk — írja első ol­dalas cikkében a kommunista párt hiva­talos lapja —, akik a tirannikus rendszer megváltoztatásáért harcolnak. A felkelés kezdetén, az MDP, ahelyett, hogy a bajok orvoslásához látott volna, behívta a szov­jet csapatokat, s ez tragikus következmé­nyekhez vezetett... Helytelen lenne azon­ban a szocialista rendszerrel teljesen le­számolni...” 4. Frankfurter Allgemeine Zeitung (Frankfurt). Elsőoldalas vezércikk közli Magyarország semlegességét s a szovjet csapatok bevonulását. Tényközlő tónusban ismerteti Nagy Imre rádiónyilatkozatát, s baráti üdvözletét az egész világ népének. „Nagy kinyilatkoztatta az ország semleges­ségét s közölte a szovjet nagykövettel, hogy országa biztonságát az ENSZ fennhatósá­ga alá helyezi...” 5. Rude Pravo (Prága). A forradalmat a harmadik oldalon ismerteti, Helyzetjelen­tés Magyarországról címen..Nem személyes megfigyelés, csupán különböző hírforrások Margocsy József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom