Kelet-Magyarország, 1995. augusztus (52. évfolyam, 179-205. szám)
1995-08-05 / 183. szám
12 Napkelet • A KM hét végi melléklete TÁRHAT Érmek Pápai Páriz Ferenc (Osváth Mária 1979.) E gyedülálló éremgyűjtemény- nyel rendelkezik dr. Jakó János nyíregyházi orvos. Gyűjtőkedve, szenvedélye négy évtizeddel ezelőtt kezdődött, pénzérméket és más érmék gyűjtésével. Később az anyagát kizárólag a magyar orvosokat ábrázoló érmék gyűjtésére irányította. A pénzérméket is elcserélte ilyenekért. Ma már a több mint 300 darabból álló anyaga átfogja a magyar orvostársadalmat a korábbiaktól a ma is élőkig. Gyűjteményének egy része jelenleg a nyírbátori Báthory István Múzeumban látható. Korányi Frigyes (Tóth Sándor 1977.) Németh László (Tőrös Gábor) Elek Emil felvételei Szent-Györgyi Albert (Fritz Mihály 1982.) Vidal kis pilótája és a mozi A történelmet az alakítja, aki megfilmesíti — mondja a politikus filmes Jelenet a Szergej Bondarcsuk által rendezett Emberi sors című filmből Archív felvételek Milyen egy mai háború? Ugyanolyan véres, mint a korábbiak, csak a közvetítés tökéletesedett. Pedig már a filmhíradót is hűségesnek kívánták láttatni, úgy 50 évvel ezelőtt. De hogyan látszik ez belülről? Egyebek között erről is beszél Gore Viadal amerikai történész és filmszakember. A politikusként és filmesként is ismert személyiség A kis pilóta és a mozi címen írta meg visszaemlékezését. Az Officina Nova kiadásában megjelenő könyvből — Dezsényi Katalin fordításában — részletet közlünk. A mi nemzedékünk számára egyértelmű volt, hogy a japánok Csendes-óceáni és a németek európai hatalmának buknia kell. A következő, szintén elkerülhetetlen lépés az volt, hogy egy totalitárius ideológiával — a kommunizmussal és a hajdani szent Oroszország helyén dédelgetett sátáni birodalommal kell bírókra kelnünk. Az elmúlt fél évszázad alatt mindezt oly intenzíven megörökítették, hogy nevetséges volna tagadnunk, mennyire tudatában voltunk annak, amit csináltunk. Időközben tökéletesítettük a tények átalakításának képességét. Az öbölháborút egészen másképpen találta az európai sajtó, mint a CNN. A tényeket valószínűleg sosem fogjuk megtudni. Mindössze annyit tudunk, hogy amit a kormány filmre akart venni, azt le is filmezték, a többit nem, az tehát nem is létezett. Lehet, hogy elvesztettük a háborút? Ha igen, ha nem, valószínűleg sosem fogjuk megtudni. A hosszú és értelmetlen vietnami háború után lett igazán szenzációs a filmre vitt történelem. A televízióban annak idején naponta nyomon követhető vereség a Rambo-filmek nyomán totális győzelemmé alakult. Hála Stallone úrnak, ezek a filmek nemcsak meggyőzték a közönséget arról, hogy megnyertük a háborút, de bevételük csaknem annyira rúgott, mint amennyit magára a háborúra elherdáltunk. Végtére is, az alakítja a történelmet, aki megfilmesíti, ha külföldi lennék és az Egyesült Államokat akarnám meghódítani, seregemnek ezt kiáltanám: Hollywood De- lenda Est. Amennyiben nem tudnám Hollywoodot elpusztítani, hát megvásárolnám, amint azt a Tora! Tora! Tora! népe teszi. Japánok irányítják a stúdiókat a Columbia Picturestől kezdve a hatalmas MCA- Universalig, s minthogy végül ők fogják álmainkat alakítani, kötve hiszem, hogy történelmünk bármelyik szakaszát vagy akár Lincolnt fogják majd nekünk megfilmesíteni. Jelenleg épp egy Universal-fil- met forgatnak, melyben a tahó amerikai baseballjátékos átszerződik a japánokhoz, aholis elsajátítja az ősibb és kifinomultabb jómodort és engedelmességet. Csaknem negyven évig volt második szakmám a forgatókönyvírás. Az én nemzedékem nem képezte magát tanárrá: ha pénzre volt szükségünk, a Columbia stúdióban kerestünk állást, nem a Columbia egyetemen. A szükség vitt rá, aztán beleszerettem a szakmába. A televízió bizonyos mértékben megfosztotta a filmet egyeduralmától. A vászon összezsugorodott, s a valaha sötét, egzotikus paloták nyújtotta óriási, ritka izgalmas látvány egy háztartási gép üvegfala mögött vibráló ezernyi apró fény folt prózájává vált. így jut el hozzánk a történelem minden áldott nap a híradók és kábeltévék segítségével. Gyanítom, hogy rálátásunk a világra a Japán diktálta filmgyártást megelőzően is beszűkültebb és irányítottabb volt, mint Oblomové és kávéházi társaié. Azonkívül míg ő mindig pontosan látta a cenzorok keze nyomát a cikkben, addig nekünk fogalmunk sincs, hogy valójában mi történt, mi nem — mondjuk az öbölháborúban. Még azt se tudjuk, hogy melyik hálás szövetségesünk fizetett kárpótlást a háborúért — értem ezalatt, nem tudjuk, hogy kiből mit zsaroltunk ki. Saját múltunkról kevés film készült. A ritka kivételek célja a következő: hazaszeretetre tanítani egy heterogén nemzetet, mely olyan csoportokból áll, amelyeknek nemcsak egymáshoz, de sok esetben az angol nyelvhez sincs közük. Nem könnyű hazafiasságot vésni szívünkbe ott, ahol nincs közös haza. Jancsó Miklós a Csillagosok, katonák rendezése közben VATHY ZSUZSA: Macska Mirtusszal * A Pálma nevet azért kapta, mert az anyját Pálmának hívták, és az ő anyját is. Ha másnak a Pálma név különös lehetett „álma egy karcsú Pálma”, neki mint egy generációkon át örökölt kedves ruhadarab. Például egy sötétkék selyemruha, apró, fehér pöttyökkel. Derékban természetesen elvágva, bevarrott pici ujjal, illőn kicsi váll- tömőkkel. Ezt a ruhát Pálma nagyanyja varrta saját magának, az anyja lánykorában, talán fiatalasszonyként viselhette, azután egy szekrénybe került, és ötven év múlva a divat vetette elő velük. Minden pöttyös lett, nemcsak a ruhák, kabátok, sálak, hanem a hajpántok, pénztárcák, cipők, kulcstartók, szemüvegkeretek és szemüvegtokok is. A pöttyös ruhát a szülői ház padlásán egy ládában találta, mert Pálmáék egy házban, egy városban laktak egész életükben, apja pedig ugyanabban a gyógyszertárban dolgozott fiatal korától a nyugdíjig. Nem sokkal ezután meg is halt. Gyerekkorukban, Pálma és nővére félnapokat is eltöltött a gyógyszertárban. A tulajdonos,, akire ma is úgy emlékszik, amint achát mozsarára hajol, és egy stoppolófa formájú mozsártörővei fehér porokat kever, a maga hallgatag módján szerette őket. Soha nem szólt rájuk, ha a nikkelezett mérleggel, a faragott tégelyekkel játszottak, vagy odaálltak mellé és nézték, amint a porokon kívül arckrémeket készít a barátok feleségeinek. Kissé vizenyős, merev tekintetéről, melyet talán a bor is fényesített, szederjes arcától egyáltalán nem féltek. A nyári hónapok voltak mégis a legjobbak, amikor Zsirai úr családjával a bélatelepi nyaralójában nyaralt, és ők rohangásztak a folyosón, a gyógyszerkészítő laboratóriumban, várat építettek a darmolos dobozokból, a ricinusos, pepszines üvegekből hajót és nem féltette őket senki a mérgektől, pedig iskolába se jártak. A patika, amikor ők ott játszottak, már évek óta állami gyógyszertár volt, Zsirai úr, a régi tulajdonos éppen olyan alkalmazott, mint az apjuk, a vásárlók mégis úgy hívták, és ma is úgy hívják, Zsirai patika. Szerették nézni, a pasztillázóból hogy potyog ki a kombinált por, megbámulták a tubustöltőt és a vízdesztilláló üvegcsöveit. Nem beszélve az üvegedényről, amiben a piócákat tartották, és Jenő bácsi, „a technika” puszta kézzel kavart bele a vízbe, ha tisztítani kellett, vagy ha ki akart venni belőle egy piócát. Anyja, a „középső Pálma” egyforma türelemmel viselte férje különös szokásait, a vitorlázó sportrepülést, a kajakozást, és két lányának gyakran változó hóbortjait. Ha túl nagy terhek nehezedtek rá, egy másféle világtól örökölt rendbe, a felmenőitől örökölt derűbe és a vallásba menekült. O falun született, és akkor ismerkedett meg a férjével, amikor anyja, legidősebb Pálma, aki az említett pöttyös ruhát varrta, néhány „fürdőt venni” jött a fővárosba, természetesen orvosi tanácsra. A fővárosba magával hozta a lányát, akit amikor a reumakenőcsöt készítő gyógyszerészsegéd meglátott, azonnal elragadott. Erről a „fürdőt venni” utazásról minden családtag saját, külön történetet gyártott, egyik változatban legidősebb Pálma ragadta volna el a gyógyszerészsegédet a lányának, és nem fordítva, de a lényegen ez sem változtatott. Középső Pálma ritkán csodálkozott, mert ilyen volt a természete. Amikor gyerekei leérettségiztek, nagyobbik lánya, aki orvos akart lenni — az Álma nevet kapta apja kívánságára —, váratlanul férjhez ment egy svéd fotóriporterhez, a kisebbik lány pedig Pálma „lombjára dől a fény”, közölte szüleivel, hogy újságíró lesz, úgyis tanulmányi versenyeket, pályázatokat nyert magyar irodalomból. Anyja, apja bólintott. De mert újságíró szak abban az évben nem indult, Pálma bölcsésznek ment, s mert azonnal megszerette, az újságírás, mint egy másik irányba haladó vonat, elrobogott mellettük. Senki sem sajnálta. Pálma még egyetemista korában segédszerkesztőként dolgozott egy kiadónál, mire végzett, biztos állása lett. Á házassága is ugyanilyen magától értető-
