Kelet-Magyarország, 1995. május (52. évfolyam, 102-127. szám)

1995-05-13 / 112. szám

Napkelet • A KM hét végi melléklete tárlat Képek a Koronában A ndré Szabó képeiből nyílt kiállítás a nyíregyházi Ko- rona-Casino épületében. A világhírű művész 1923-ban született Zajtán. Felsőfokú tanulmá­nyait a budapesti Iparművészeti Főis­kolán végezte. Számos telerajzolt váz­latfüzet jelzi a tökéletes mesterségbeli tudás megszerzésének fázisait. A főiskola után alkalmazott grafi­kával foglalkozott. Plasztikáival több díjat is nyert. Az országot 1956-ban elhagyta, majd Belgiumban telepedett le. ügy érzi: ez az ország, ahol szaba­don alkothat. A roppant termékeny és sokirányú életmű darabjai meg­találhatók a brüsszeli Modern Mú­zeumban, a Magyar Nemzeti Galéri­ában, olasz, angol, spanyol, francia magánygyűjteményekben. André Sza­bó nyitott, meditáló festő. A képein gyakran kérdez. A kérdéseket nagy elődök Van Eyck, Vermeer Van Delft nyelvén fogalmazza meg, de a rejtett válasz már a máról, mai „szavakkal” szól. André Szabó alkotásai Elek Emil reprodukciói Az elcsábítás történetei Gárdos Péter Gordonjai • Nyolc évig dolgoztak a forgatókönyvön A Gordon nevet tovább kell vinni! Igen ám, de mit tehet Mr. Thomas Gordon, aki torkosságának bűneként magtalan? S hiá­ba a vagyon, a szép fiatal feleség, ha nincs kinek továbbadni a pénzt, a lehetőséget, ha az embernek nem lehet gyereke... Körülbelül ennyi a történet summázata. Persze, igen kacskaringós, látványos, hu­morban — főleg groteszk humorban — bő­velkedő történet elevenedik meg Gárdos Péter legújabb játékfilmjében, amelynek cí­me: A brooklyni testvér. □ Tehát adott a két fivér. Az egyik bő­velkedik gyermekáldásban és szűkölködik a pénzben, a másik viszont éppen fordít­va kapott a „javakból”. Mit tehet a sze­gény fivér a gazdag testvérért? — Bármilyen furcsa, egy olyan tettel se­gítheti apai örömökhöz, amit elítél a köz­morál. Elcsábítja a sógornőt! így a vér azonos, a dolog a családban marad, és a név is tovább él — Amerikában. Mert Tho­mas visszamegy, a kecses kis felesége, akit a bájosan törékeny Trula Marcus alakít, viszi magá/ban/val az utódot. □ Mrs. Gordon angolul játszik. Hol vá­lasztotta a színésznőt? — Egy jó nevű amerikai sztárügynök­ség közvetítette, illetve ajánlotta Trula Marcust erre a szerepre. Amikor leültem Jelenet a filmből. Bán János, Haumann Péter és Garas Dezső MTI-felvétel beszélgetni a színésznővel, igencsak meg­lepődtem, hogy már játszott magyar film­ben. Igaz, csak epizódszerepet, Gothár Pé­ter Tiszta Amerika! című munkájában. □ Van egy furcsa figura is a filmjében. Gotteszmann. — Hm. Gotteszmann. Egy ravasz, öreg zsidó, aki mindenáron szeretne eljutni Amerikába. Még most, élete alkonyán sem adja fel ezt az álmát. Amikor kiderül, hogy nem marad utód nélkül Thomas Gordon (aki 1956-ban hagyta el az országot, de előtte befalta mumpszos öcsikéje tortáját), az öreg Gotteszmann így vigasztalja: „Nem kell olyan nagy feneket keríteni a dolog­nak. Ebből a gyerekből, meglehet, egyszer Amerika elnöke lesz. Nem akarok ünnep­rontó lenni, de itt van ez a kis Jézus. Ki volt az apja? In konkrétó? A főszerepeket Haumann Péter és Bán János alakítja, s fontos szerepet kapott még Hernádi Judit is a már említett Garas De­zső és Trula Marcus mellett. A film opera­tőre: Máthé Tibor. Aki lélekben beregi maradt A vásárosnaményi középiskolai kollégium névadó ünnepségen (évkönyv kiadásával, zászlóavatással, emléktábla leleplezésével, tudományos emléküléssel, a névadó lónyai sírjának koszorúzásával) Babus Jolán, a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium volt tanára, a Beregi Múzeum gyűjteményének alapozó­ja, Bereg néprajzának tudós kutatója nevét vette fel. Az, hogy Babus Jolán lett egy fiatal, alig öt esztendős intézmény névadója, több összeilleszthető életelemnek köszönhető: pedagógiai tevékenysége, tudományos munkássága, egyénisége, szelleme, Beteg­hez és Vásárosnaményhoz való kötődése. Babus Jolán 1917. október 14-én szü­letett Kassán, ahol édesapja református se­gédlelkész volt. 1920-ban, a trianoni ha­tárrendezést követően került a család Ló- nyára, ahol az édesapát a gyülekezet lel­kipásztorává választották. Elemi fokú tanulmányait magántanuló­ként végezte, majd Debrecenbe, a Dóczi Leánygimnáziumba került. Ott érettségi­zett, s az egyetemi tanulmányait is a cívis városban folytatta. 1938-ban került köz­vetlen kapcsolatba a néprajzzal is: a Nép­rajzi Múzeumtól kapott gyűjtőív alapján kezd néprajzi gyűjtéshez Lónyán. Az egyetemi tanulmányok végeztével, 1941 őszétől Új fehértón, a magánpolgári leányiskolában gyakorló tanárjelölt, majd diplomás tanárként Nyíregyházán a Kál- vineum tanára. Ezután — az egy évi lónyai munkálkodása alapján sikerült bekerülnie a Néprajzi Múzeumba, ahol próbaszolgá­latos díjtalan tisztviselőként dolgozott, mi­közben létfeltételeit a budapesti Erzsébet Nőiskola Leánykollégiumában találta meg. 1944 tavaszán, a húsvéti szünetre Ló- nyára utazott szüleihez. Eközben Budapest bombázása során találat érte a Néprajzi Múzeumot is. Ő a háborús eseményekre való tekintettel Lónyán maradt, s ott foly­tatta a néprajzi gyűjtőmunkáját. Ekkor ké­szült el az első tanulmánya, Á lónyai vizek néprajza. Kisebb cikkei, tanulmányai jelen­tek meg a szaklapokban, állandó levele- zéses kapcsolatot tartott a nyíregyházi és a sárospataki múzeumokkal. Az iskolaszervezés két esztendőre vonta el a néprajztól, ám 1954-ben diákjai köré­ben néprajzi gyűjtő szakkört szervez, s a közös munka eredményeként jött létre a II. Rákóczi Ferenc Iskolamúzeum. 1962-ben a szekszárdi múzeum dolgo­zója lett. Ott, Tolnában is beregi maradt... 1967. május 5-én halála saját akaratából következett be, kívánságának megfelelően szülei mellett, Lónyán temették el. TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS: A közös múlt jelene Az SZTK folyosóján ülnek a pádon. Az urológia előtt. Behívásra várnak. Hetven körüliek lehetnek. Az egyik inas, szikár fér­fi, a másik annak ellentéte. Nagy teste jól kipárnázva hájjal, a pad szélénél is lejjebb ereszkedő felpuffadt sörhasától nem is tud­ja összerakni a lábát. Terpeszben ül. — Prosztata? — kérdezi meg a másiktól, és bólint is rá, mint aki már előre tudja a választ. — Prosztata — hagyja helyben a másik. — Nekem is — mondja a sörhasú —, jó ideje kínlódok már vele. Bezzeg fiatal koromban azt se tudtam, hogy mi az. — Akkor még én sem... — mondja a szi­kár, és most először nézi meg figyelmeseb­ben a padszomszédját. — Maga valahon­nan ismerős nekem... — Lehetséges — mondja a sörhasú —, velem egyívásúnak nézem... Találkozhat­tunk valahol, mert nekem is ismerősnek tetszik... Nézik egymást, aztán a sörhasú elfordul, és akkor a szikár meglátja a nyakán azt a kígyó formájú anyajegyet, mely annyiszor kísértette rossz álmaiban. — Megvan! Maga ütött engem ötvenegy­ben az Avon. A sörhasú arca nem változik a közléstől. A szeme se moccan. Zsebkendőt vesz elő, és végigtörli vele a nyakát. Komótosan összehajtogatja és úgy dugja vissza a zsebé­be. — Meleg van — mondja aztán —, itt se enyhébb, mint odakint. Útálom a kániku­lát. Az anyajegyemről ismert fel? — Arról. — Télen nem ismert volna fel, mert ak­kor sálat hordok. Volt idő, amikor nyáron is azzal takartam el. Fehér selyemsállal. Csak ahhoz elegánsan kellett öltözködnöm is. De most már mindegy. Politikai volt? — Az. Öt évet ültem. Maga volt a leg- brutálisabb. Akár egy vadállat, úgy esett nekem. — Az volt a munkám. Nem lazsálhat­tam. Rúgtam is? — Rúgott is. Amikor már ott hevertem a lába előtt. Meg is taposott. Bele a hasam­ba. Hány kiló volt akkoriban? — Hát akkor sem egy keszeg. Közel a mázsához. Mire emlékszik még? — Kivert tíz fogamat. A fülemre azóta se hallok valami jól. — A talpát is vertem? — Verte. Gumibottal. Utána nem is tud­tam a lábamra állni. Úgy vonszoltak visz- sza a cellába. — Hát igen... — bólint a sörhasú —, értettem a módját. Elvesztette az eszméle­tét? — Többször is. Úgy locsoltak fel. Aztán maga meg csak ütött tovább. — Kellett... — mondja a sörhasú —, ne­kem ki volt adva. Mit tehettem volna mást? Ha nem ütöm, kirúgnak az állásom­ból, aztán mehettem volna a bányába. Hát ütöttem. Most már én is emlékszem, hogy maga egész jól bírta. Más annyi veréstől kinyiffant volna. — Kis híján én is. De úgy látszik, szívós vagyok. — Az. De hát akkoriban fiatalok voltunk még mind a ketten. Bírtam ütni, maga meg bírta azt elviselni. Egyszer le is köpött. — Nem egyszer. Többször is. — Lehet. Ráadásul véreset köpött. Az asszony alig tudta kimosni az ingemet. — Azért kimosta? — Ki. Rendes asszony. Ha hazamentem fáradtan a melóból, mindig igyekezett a kedvembe járni. Tudta, milyen nehéz a munkám, mert egyszer bevittem, hogy lás­sa, mi a dolgom. Megnézett két verést, és 114 Nyerges Ágnes

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom