Kelet-Magyarország, 1995. május (52. évfolyam, 102-127. szám)
1995-05-13 / 112. szám
1995• MÁJUS 13., SZOMBAT Színes kulturális mozaik A képzőművészetet nem pusztán mint elsajátítható szakmát mutatja be Csodájára jártak. Mit számítottak a ködös, hideg vasárnap reggelek! Ott toporogtak gyermekeik kezét szorongatva a szülők, hogy bejussanak a foglalkozásokra. Mert mindenki számára különleges élményt jerekcsoportok munkájukban éves tematika szerint haladnak, mely mindig az egyénhez méretezett. Az óvodás kortól középiskolás korig tartó, folyamatokra épülő műhelymunka generációkat nevelt már fel, a csoportvezetők között a festők és grafikusok mellett több GYIK- műhely tanítvány és főiskolás is található. A huszadik évforduló alkalmából nyílt meg a Gyermek- és Ifjúsági Képzőművész Műhely Alapítvány jubileumi kiállítása, működésük addigi helyszínén, a Magyar Nemzeti Galériában, melyet dr. Bereczky Lóránd főigazgató és Szabados Árpád grafikusművész, valamint Szemadám György festőművész nyitotta meg. A sikeres intrikus A nagy sikerű Furcsa pár-ban is játszik, ahol partnere most Haumann Péter lesz, aki átveszi Darvas Iván szerepét. Ebben az évadban két szerepre hívták a soproni társulathoz. Valló Péter rendezésében adják elő a Kicsöngetés című darabot, a másik produkció pedig a fergeteges sikerű vígjáték, az Oscar. A művésznő már azt is tudja, hiszen szerződés köti, hogy jövőre is játszik ennél a társulatnál. Nagyszerű darabok, s kitűnő partnerek várják itt is, csakúgy mint a Játékszínben. Keményebb idők járnak, „nagyon észnél kell lenni” — mondja, s közben gurgulázva nevet azon a jól ismert, rekedtes, bársonyos hangon, amit olyan jó hallgatni. Ennyi életöröm kell az intrikákhoz. Metró-évforduló Éppen huszonöt esztendeje, hogy Budapesten megnyílt a metró első vonalszakasza. Ebből az alkalomból a Közlekedési Múzeumban nyílt kiállítás, amely a városi közlekedés kialakulásának ábrázolásától a mai közlekedéskorszerűsítő építményekig követi a műszaki fejlődés szakaszait. Különös tekintettel a metró 25 évére. Eredeti dokumentumok kísérik az 1960-tól megkezdődött metróépítés fázisait. Kézi és mechanikus kézipajzsok, öntöttvas és vasbeton blokkos alagutak rajzai, modelljei segítik az eligazodást. Foglalkozik a kiállítás a metrómegállók és aluljárók tervezésével, műszaki és esztétikai megoldásaival. Grafikonok szemléltetik az utasforgalom Szekeres Tibor felvételei alakulását. Videofilm segít abban, hogy a metrókocsi vezetőjének helyébe képzeljük magunkat, és végigutazzunk egy szakaszon. Egy nagy siker: a Bajazzók lentett! Nem, itt nem volt ügyetlen gyerek, hiszen nem a hagyományos módon tanították a képzőművészetet, nem kockát kellett rajzolni, s pontos falevél-erezetet. Itt látni tanítottak, felfedezni a csodát, ami a világ! Szabados Árpád grafikus- és festőművészé az érdem, aki húsz évvel ezelőtt, 1975-ben létrehozta a Gyermek és Ifjúsági Képző- művészeti (GYIK)-műhelyt a Magyar Nemzeti Galériában. Sikerült ehhez a munkához szellemi partnereket szerezni. A Nemzeti Galéria mindenkori vezetői s munkatársai azóta is támogatják a kreatív gyermekszakkör foglalkozásait. 1970 és 1980 között vegyes csoportok jártak a GYIK- műhely foglalkozásaira. Később korcsoportos megoszlásban, két-két vezetőtanár irányításával folyt a munka. 1988-ban Szabados Árpádtól Szemadám György festőművész vette át az irányítást, amely 1991 óta most már Sinkó István vezetésével, alapítványi formában működik. A GYIK-műhely a képzőművészetet nem pusztán mint elsajátítható szakmát mutatja be, hanem mintegy beszélhető nyelv „grammatikájára” tanít, mihez a zene, a mozgás, a film és a video társul. A gyeAz egyik legfoglalkoztatottabb szinkronszínészünk. Hangja hetenként három-négy filmben felcsendül. Felcsendül? Nem, hangszíne althoz közelít, és kicsit rekedtes, olykor kemény, szóval nagyszerű az intrikusokhoz, s a boszorkákhoz. Pedig Borbás Gabi a hétköznapi életben egyáltalán nem ilyen. Kiegyensúlyozott és mosolygós. Büszke két gyermekére, a kilencéves fiúra és az ötéves kislányra. A főiskola után a József Attila Színházhoz került — ahol a nagyszerű, sziJelenet a Bajazzókból porkázóan tehetséges színésznőt számtalan szerepben láthattuk —, tíz év óta pedig gyakori fellépő a Játékszín produkcióiban. Balázs Attila illusztrációja utána azt mondta, hogy a látványába is belefáradt. Nem hiszi, hogy ezt mondta? — Dehogynem. Miért ne hinném? — Mert nehogy azt higgye már, hogy csak magának volt nehéz dolga. Nekem még nehezebb. Melózni nekem kellett. Maga pihenhetett is közben, de az én öklöm nem pihenhetett. Járt, mint a dugattyú. — Odamutatja az öklét. — Ehun van ni. Ez volt az én munkaeszközöm. De ma már akár el is hajíthatnám. Reumás. Sokszor alig bírom felemelni. Ä szikár nézi azt az öklöt. Mint valami tárgyat, mely annyi esztendő múltán most újra a szeme elé került. És bármilyen hihetetlen, de ott látja benne az ifjúságot is. Az ő megvert, megcsúfolt ifjúságát. — Hogy hívják? — kérdezi aztán. — Engem? — Magát. — Miért akarja azt tudni? — Hát... a közös múlt miatt... — Közös múlt? — A sörhasú felnevet. — Na ezt jól megmondta. Van mire emlékeznünk. Magának is, meg nekem is. Az már szent igaz. De a nevem nem mondom meg. — Miért? — Na hallja, még kiíratná az újságba. Aztán megtudnák a többiek is, hogy még élek. Hiszen nemcsak magát vertem agy- ba-főbe. A végén még valami bajom támadna ebből. Elszámoltatás, vagy mi a franc. Pedig én csak a munkámat végeztem, a parancsot mások adták. Aztán a balhét meg én vigyem el? Azt már nem! Majd ha elkapják a górékat, akkor jöhetnek értem is. De addig engem hagyjanak békén. Becsületes nyugdíjas vagyok én. A fiam főmérnök, tekintélyes ember. Még őt is meghurcolnák. — Ha nem mondja meg a nevét — néz rá a szikár —, megtudhatom az orvostól is. A sörhasú szeme összeszűkül, arca megrándul az idegességtől. — Ne tegye, uram — mondja rekedtre torzult hangon —, nem is magamért, hanem a fiamért kérem erre. Hanem tudja mit? Ha mindenáron bosszúra vágyik, inkább köpjön le... Elviselem... Vagy ha nem elég, húzzon be nekem egy párat... Belém is rúghat... Egy szavam sem lesz érte. A szikár nézi a sörhasút, ahogy ott ül szétterpesztett lábbal, mint egy túltömött szalmazsák, amit a padnak támasztottak. A levegőt mintha fújtatnák bele hangos zihálással és száján kékes-lilásan már ott virít a szívbaj. Ősz haja csapzottan tapad a homlokára, és csak az a kígyó formájú anyajegy rajta a régi. Ha szemközt jönne vele az utcán, nem látná másnak, csak egy hozzá hasonló öregembernek. — Na mi lesz? Leköp, vagy nem? A szikár nem válaszok Lassan feláll és átül egy másik padra. Elfordítja a tekintetét. A falat nézi, mint régen a börtönben. I IS MÚZSA Utassy József: Vacsora az udvaron Mondd, hova tűnt kezed vacsoracsillaga? Holdam tányérjával terítesz meg, mama. Zeng a csönd. Hallani, hogy Isten orgonái. Fejünk fölött brong el egy nagy szarvasbogár. Serceg serpenyődben a paprikás pörkölt, amíg hűl: megleled nekem a Kis Göncölt. Dereng a domb, a hegy, már minden szilvakék. Eb tűtől. Valakit magához int az ég. Egy szerelmes legény megy az úton, dalol: ezer csókot kapott cserébe valahol, és most félistennek véli ifjú magát! Jó éjszakát, mama. Mama, jó éjszakát. Szikra János: Ima a némához Add meg nekünk mindennapi kenyerünket ma, s a kés mellé a kenyérszeletelők barbár fölényét karomba, és még tovább: a tandíjat s a szandálkát is add nekem, hogy kislányom ne vérző talppal induljon feléd, és hétköznapi mérgeim, a cigarettát és a bort, hogy elviselhetővé szelídítsem fiam tízezer évig fölöttem őrködő szeplőgalaxisát, kedvesem köznapi zsörtölődését, anyám halálát — hogy túlélbetővé bűvöljem helyetted ezt az elviselhetetlent. Már öt percre sem lehet téged magadra hagyni, hogy ki ne kezdj valakivel
