Kelet-Magyarország, 1995. május (52. évfolyam, 102-127. szám)

1995-05-02 / 102. szám

1995. május 2., kedd HAZAI HOIMNII Cukorcirkusz Cselényi György A z anyuka gondolta: mint mindennek, a haszonlesésnek is van határa. Belátja, téve­dett. Gyermekével a Nyíregy­házán fellépő cirkuszba lá­togattak. Az artisták és az állatok produkcióját szín­vonalasnak találták. A szá­juk ízét a cukortörténet ke­serítette meg. A cirkusz kerítésén kívül rózsaszínű vattacukrot árultak. Vettek belőle. A kisfiú boldogan ette, ami­kor a cirkusz egyik embere odalépett hozzájuk, és az édesanyát felelősségre von­ta. — Miért nem szabad vat­tacukrot enni? — kérdezte a nő meglepetten. Mint kiderült, az a nagy gond, hogy a cirkusz keríté­sén belül fehér vattacukrot lehetett kapni. Mivel az övék rózsaszínű, világos, hogy nem a cirkusz terü­letén vették, s oda milyen alapon hoznak be nem a cirkusz embere által készí­tett terméket? A nő ijedten és döbben­ten magyarázkodott, hogy nem tudták, meg se­hol sem lát feliratot, amely­nek elolvasásával és tu­domásul vételével a ször­nyű vétküket elkerülhet­ték volna. Végül a rózsa­színű vattacukrot megehet- ték, de már nem esett nekik jól. A „cukorcirkusz” miatta művészek, az elefántok és tigrisek nagyszerű műso­ra sem szórakoztatta őket igazán. Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: Stargate. Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Az Orosz­lánkirály. Előadás kezdete: 16 óra. Dzsungelháború. Előadások kezdete: 18 és 20 óra. MONTÁZS MOZI: Csaló­ka napfény. Előadások kez­dete: 18 és 20 óra. KABALÁS AUTÓSMO­ZI: Stargate. Előadás kez­dete: 20 óra 30 perc. Kiállítások Nyíregyházán, a Jósa And­rás Múzeumban az állandó kiállítások mellett a Mis­kolci Képtár kincseiből ren­dezett tárlat és a Váci Mi­hály halálának 25. évfor­dulójára készített kamara­kiállítás tekinthető meg. A Kállay Gyűjteményben (Széchenyi u. 2.) az Ér­mek és kitüntetések c. kiál­lítás látható. Baracsiné Molnár Ibolya festmé­nyeinek válogatása a Mó­ricz Zsigmond Színház kiállítótermében látható. A Bessenyi György Tanár­képző Főiskola végzős rajz szakos hallgatóinak záró­kiállítása május 5-ig te­kinthető meg a nyíregyházi Városi Galériában. Ugyan­itt a hódmezővásárhelyi művészek kiállítása is láto­gatható hétfő kivételével naponta 10-18 óráig. A mátészalkai Szatmári Múzeumban „A természet titkai” című kiállítás tekint­hető meg a Nimród Fotó­klub anyagaiból. A Belvá­rosi Galériában Tajdi Gyula rajztanár kiállítása látogat­ható. Színház Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban 14 órától a Hókirálynő (Hófe­hérke bérlet), 19.30-tól pe­dig az Érettségi (Déryné bérlet) című darabot adják elő. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika). Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság), Kállai János (kultúra, mb.), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Nyomda: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Terjesztés: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 sz. pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 21,90 forint, pénteken a TV Plusszal 24,50 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM. 25059 HU ISSN 0133-2058. Aranyág a beteg gyerekekért Számtalan életmentő műszerre, eszközre lenne szükség a kórházakban Gratulálunk Mindenféle Tóth Kornélia Nyíregyháza, Mátészalka, Kisvárda, Vásárosnamény, Fehérgyarmat (KM) — Ezt a nevet adták annak az orszá­gos akciónak, amelyben a kórházak gyermekosztálya­inak műszerezettségét javít­hatják a jó szándékú támo­gatók befizetései által. A május 7-én a Magyar Televí­zió I-es csatornáján 17-18.25 és 19.55-0.30 óra között ne­ves művészek közreműkö­désével gálaműsort sugá­roznak. Az adás ideje alatt az Aranyág számlaszámá­ra (MNB 232-90166-0036) űzethetik be támogatásai­kat a magánszemélyek és cégek. Számtalan életmentő műszer­re, eszközre lenne szükség a kórházi gyermekosztályokon, hogy a kis betegeket minél szakszerűbben, gyorsabban, kényelmesebb körülmények között gyógyítsák. Összeállí­tásunkban a megyében lévő kórházak gyermekosztályait kérdeztük meg: ők mit szeret­nének kapni az Aranyág akció révén? Megyei kórház, I-es Gyer­mekosztály, dr. Dicső Ferenc osztályvezető főorvos: — Szeretnénk végre hozzá­jutni egy modem röntgenké­szülékhez, hisz egy húszéves masinával dolgozunk. Ha pon­tosabb felvételre van szüksé­günk, átvisszük a gyerekeket a felnőtt osztályra, s nem elég, hogy útközben megfázhatnak, súlyos, akár tüdőbeteg embe­rek mellett kell várakozniuk a röntgenre. Ez a röntgenké­szülék 8-10 millió forintba ke­rülne. Megyei kórház, Il-es Gyer­mekosztály, dr. Galambos Teodóra gyermek-pulmonoló- gus főorvos: — A gyermekek hörgőtük­rözését nagyságrenddel javí­taná egy száloptikás műszer, amelyből legalább kétféle méretet kellene beszereznünk, hogy folyamatosan tudjuk is Balázs Attila felvétele Élő újságot... ...rendeznek ma 18 órától a Városmajori Közösségi Ház­ban, melyre elsősorban a 8-as, 9-es és 10-es választókerület­ben élőket várják. (KM) Gyógyszertár... ...nyílik ma Ramocsaházán, mely az önkormányzat tulaj­donát képezi, de magánvál­lalkozásban működik majd. (KM) Olcsó vásárt... ...rendez a Magyar Vöröske­reszt megyei szervezete május 3-án, 4-én és 5-én Nyíregyhá­Tavaszi nagytakarítás a vámosatyai határban zán, a Bethlen Gábor út 61/A szám alatt. A bevételt a „Vöröskereszt a bajban lévő­kért” programok fedezetének megteremtésére fordítják. Véradást... ...szerveznekma9-től Móráig Győrteleken az általános isko­lában, valamint 8-tól 14 ójáig Tomyospálcán a művelődési házban. (KM) Várják... ...a jelentkezőket a TOOT< Op­tikában, a Malom u. 27. rlatt azok a szervezők, akik Nyír­egyházán Waldorf-óvodát, il­letve iskolát szeretnének létre­hozni. Érdeklődni a 311-154- es telefonszámon lehet. (KM) Portréfilm... ...készült a Nyíregyházi Váro­si Televízióban Marofka Imre Aranyosapátiban élő költőről „A szépség koldusa lettem...” címmel. (KM) Kihelyezett... ...ügyfélszolgálatot tart a me­gyei egészségbiztosítási pénz­tár és nyugdíjbiztosítási igaz­gatóság május 4-én 10-től 14 óráig Tiszavasváriban a pol­gármesteri hivatalban. (KM) Vizsgálat a betegágynál azt használni. így mintegy 4 millió forintba kerülne ajkét műszer a hozzávaló felszere­léssel együtt. Kisvárdai kórház, dr. Mol­nár Sándor osztályvezető fő­orvos: — Nekünk egészen szer ány álmaink vannak. Egy nagy tel­jesítményű automata vérryo- másmérő (50 ezer forint) a tért kellene, mert a mért érteket nem befolyásolná a gyermek mozgása, akár alvó állapotban is megmérhetnénk a vérnyo­mást. Egy nagyobb mikrojiul- lámú sütőben pedig a szülők által behozott ételeket m;le- gíthetnék meg a nővérek. S végül szívesen néznének a kis betegek rajzfilmeket egy vi­deón, ha lenne. Mátészalkai kórház, dr. Ko­vács Sándor osztályvezető] fő­orvos: — A válságos állapotban lévő újszülöttek lélegeztetésé­hez szeretnénk egy speciális műszert, amely egyben páijásít is. Az újraélesztésnél is fejbe- csülhetetlen szerepe van, A bébitranszport keretében el jut­nak az életveszélyes vagy sú­lyos állapotban lévő gyerjne­kek a megyei kórházba, de legalább egy óra a kiesés, amíg elkezdhetik náluk a jár­műben az életfunkciók helyre- állítását és az állapotuk javítá­sát. Ezzel a lélegeztető készü­lékkel már itt helyben gyor­sabban és eredményesen gyó­gyíthatnánk a kicsiket. A pa­tológiás újszülötteket ellátó osztályokon egyébként is kö­vetelmény egy ilyen műszer. Jó lenne még egy nagy teljesít­ményű EKG-készülék is, amelynek az ára 800 ezer fo­rint körül van. Ennek birtoká­ban viszont indíthatnánk egy szűrővizsgálati programot, amellyel az egyébként egyre gyakoribb, veleszületett ren­dellenességeket, köztük is a szívfejlődési hibákat még pa­naszmentesen ismerhetnénk fel. így szorosabb együttmű­ködést valósíthatna meg a csa­ládorvos és a kórház. S ezzel még az egészségbiztosítási pénztár is megtakaríthatna pénzt hosszabb távon. Fehérgyarmat, dr. Ráday János osztályvezető főorvos: — Mi csecsemőmérleget szeretnénk kapni az Aranyág akció révén, legalább 10-12­Balázs Attila felvétele re lenne szükség. A hordoz­ható EKG legalább ilyen fon­tos. Nem akarunk mi drágát, ami ki is értékeli a kapott ada­tokat. Majd kiértékeljük mi, csak lenne megbízható készü­lékünk. A besárgult babák ke­zelésére úgynevezett bőrkon­takt kék fény lámpát kellene használnunk, ha lenne. Vásárosnaményi kórház, dr. Ambró Irma osztályvezető fő­orvos: — Noha intenzív ellátást is nyújtó részlegek kérhettek most műszereket, nekünk is számos gondunk van. Infú- zi-ós pumpára, a betegágy mellett végezhető, gyors álla­potmeghatározásra alkalmas készülékekre lenne szüksé­günk. A felsorolás korántsem tel­jes. Ha a május 7-i jótékonysá­gi gálaműsoron az országban jelentősebb mennyiségű támo­gatás érkezik az Aranyág számlájára, akkor a mi me­gyénkben is hozzájuthatnak a kis betegek az életfontosságú műszerekhez, és a magasabb szintű ellátásért nem kell a megyeszékhelyre, a klinikára vagy a fővárosba utazni. Nemrég ren­dezték meg a Tiszaberceli Mezőgaz­dasági Szak­iskolában a Bessenyei György megyei versmon­dóversenyt. Az első he­lyet Jakab Eszter, a kis­várdai Szent László Egy­házi Gimnázium és Szakközépiskola tanulója szerezte meg. Gratulá­lunk neki, valamint a szín­vonalas verseny rende­zőinek. .......V............................................................y-...... ZXV Magyainsiáf Kelet Nyíregyházán sürgős ese­tekben a Szent István utca 16. szára alatti rendelőin­tézetben látják el a betege­ket este 7-től reggel 7 óráig. A megyeszékhely gyógyszertárai közül a Rá­kóczi utca 16. sz. alatti patika tart ügyeletet este 8- tól reggel 8 óráig. Az állatkórház Nyíregy­házán, a Keleti 1. sz. alatt éjjel-nappal felkereshető. ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom