Kelet-Magyarország, 1995. április (52. évfolyam, 78-101. szám)
1995-04-15 / 90. szám
1995- ÁPRILIS 15., SZOMBAT Napkelet • A KM ünnepi melléklete Huszonegy év alatt még egy portrémegbízást sem kaptam a várostól □ Gyakori vendég vagy manap ság külföldi kiállítótermekben . — Ravennában a Dante Centrum ez évi hivatalos érmét készítettem oly nagyszerű művészek után mint Grilli, Giacomo Manzu, Emilio Greco. Most csináltam a monacói herceg, a spanyol király és a svéd király részére egy-egy aranyozott plakettet a nemzetközi vadászati és vadvédelmi kongresszus alkalmából. December 13-án nyílt és most húsvét- kor zár be Colorado Springsben az Egyesült Államok és Kanada numizmatikai központjában az éremmúzeumban 400 éremből álló bemutatóm. Ilyen szépen megrendezett kiállításom még nem volt. Évente három tárlat van itt. Nagyon örülök, hogy munkáim úgy megbecsülték, hogy még életemben — nem halálom után — kiállíthattam Amerika első éremmúzeumában. Június 29-én az Ohio állambeli Tole- dóban nyílik az ottani szépművészeti központban kiállításom, mely augusztus 20. után zár. Ezen a tárlaton amerikai magán- gyűjteményekben lévő kisplasztikáimat is kiállítom. □ Tehát diadalát az Újvilágban. — Nem kell túlozni. Amúgy bosszant, hogy elterjedt hazánkban az amerika- majmolás. Ami ízléstelen és igénytelen, azt veszik át nálunk. A különböző versenyek, rendezvények kabalaíigurái tipikus Dis- neylandi giccsek. Ma már több vörös van az úton útfélen bemázolt Coca-Cola házfalakon, mint a múlt rendszer ötágú csillagain. □ Itthoni újdonságaid? — A pénzverde elkészíttette az ifjúsági atlétikai Európa- bajnokság díjérmeit és emlék- vereteit. Myron diszkoszvetőjét mintáztam az éremre, mert a jövő olimpiai bajnokai közülük kerülhetnek ki. Ami pedig nem újdonság, de nagyon jó szívvel emlékszem vissza rá, az a közelmúlt történése. A vatikáni nagykövetség részére készítettem a kapu bejáratához egy Magna Domina Hungarorum fülke- domborművet, Keresztes Szilárd megyés püspök mecéná- si közreműködésével. □ Terveid a szűkebb pátriában? — Jó lenne már Nyíregyházára is egy szobrot csinálnom, hiszen huszonegy év alatt még egy portrémegbízást sem kaptam a várostól. □ A közérzeted? — Ez évben három egyetemi évfolyamtársam halt meg és egy gimnáziumi osztálytársam temették. Mind gyakrabban van okom megborzongani. Aztán megrázom magam, és folytatom ami rám méretett. Műtermemben két félig kész Corpus függ. A húsvéti ünnepkör, itt a keresztény Európában a szenvedés, a halál és a megdicsőülés a feltámadás ünnepe. Ezért is tartom fontosnak ezt most megemlíteni. □ Hol ünnepelsz? — Ha ez a beszélgetés írott formában húsvétkor lát napvilágot, még elolvasni sem lesz módom. Vár a kiállításom odaát. Kíváncsi vagyok, hogy a „vad nyugaton” Colorado Springsben hogyan ülik meg húsvétot. Esik Sándor Féltve őrzött kincsem egy Ferenc József korabéli tizedunciás aranydukát. Értékéhez, valódiságához nem férhet kétség, de más, ha ezt az ember hozzáértő szájából hallja. Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész kezébe adtam. A rosszul látók körültekintő kézmozdulatával emelte szeméhez, majd elmondta róla amit addig is tudtam. Elemezgettük az érme korát, csapongóit maratoni beszélgetésünk. Hamarvást a mába érkeztünk. □ Rádióban, televízióban gyakran hallom, hogy művészinterjúkban az alanyok szidják az ötvenes évek főiskoláját. — Jó részük azért, mert nem vették fel őket, vagy eltávolították — nem politikai okok miatt. Én örülök, hogy ez időben jártam egyetemre, mert nagyszerű mestereim voltak, Hincz Gyula, a bauhausos Pap Gyula. Anatómiát Barcsay Jenőtől tanultam és öt évig Kisfaludi Strobl Zsig- mondtól sajátítottam el a mesterség fogásait. O Mióta vagy a Nyírség fővárosában? — Huszonegy éve lakom, dolgozom Nyíregyházán, életem harmadát itt töltöttem. Mikor idejöttem, nem volt szobrász a Tóth Sándor megyében, ma többen vannak szobrászok, mint akkor, hivatalos festők, grafikusok együttesen. □ Akkoriban milyen volt itt a művészeti élet? — A tanárképző főiskolán ez idő tájt Be- recz András, Horváth János és Pál Gyula voltak művészek, a többiek egyéb szempontok szerint odakerültekként tanították a tanárjelölteket. Nyilván ez is oka, hogy kevesen nőttek ki az intézményből alkotó művésznek. Jó látni, hogy az elmúlt két évtized alatt nemzetközi szobrász művésztelep, művészeti szakközépiskola és megerősödött tanári karú főiskola alakult. Jó szívvel gondolok Gyúró Imre, és Fodor Géza munkásságára és ezzel már kritikát is gyakoroltam az elmúlt politikai kurzus felett, mely a szobrokat csak ledöntötte, az értékrendeket összekuszálta. Nem akarom azt mondani, hogy Szamuelyt, Lenint sajnálom, rossz szobrok voltak, de sokszor kellett ütköznöm amiatt, hogy a kozák lovast le ne rombolják. Az utóbbi években kevés pénz jutott a szépművészetekre. A Pál Gyula Termet elvették a művészektől. □ Több támogatást vártatok volna Nyíregyházától? — Hogy mennyire nem volt affinitása az előző városvezetésnek a művészetekhez, legjobban az bizonyítja, hogy Lakitelek és az új rend egyik alapítójának, a nagyszerű költőnek, Ratkó Józsefnek még egy portrét sem állítottak, egy teret, utcát, vagy iskolát — pedig ő írt a gyermekeknek — nem Balázs Attila felvételei neveztek el. Az érmész kerek világa Beszédes útszéli keresztek A z országutakon robogó, autókon siető, mindig rohanó ember napjainkban észre sem veszi az utak mentén emelt kereszteket. Pedig ezek a jelek akár fából, kőből vagy öntöttvasból készültek olykor sze- met-lelket gyönyörködtető műalkotások, kegyeleti létük mellett. Olyan állandó és szilárd jelek, melyek a táj, vagy terület emberének tájékozódási pontjai is, holott elsősorban vallásos szándék szüleményei, tényei. Többnyire jól látható helyen állva erőt sugárzó, egyszerű formáikkal harmonikusan illeszkednek a tájba, miközben a területen is eligazítanak. Régi eseményekre emlékeztetnek, vagy egyéni fogadalom intő jeleként a hívő embereket, sőt a megélhetés után siető-rohanókat is jámbor életre, vagy csak futó áhítatra ösztönzik. A legtöbb esetben az utak menti bozót, vadon nőtt sűrűség, a gyarló emberi feledés őrizte meg generációkon és politikai világokon át mai életünk számára a vallásos népéletnek ezeket a relikviumait. Igen keveset tudunk állíttatásuk körülményeiről, emelésük okairól, céljairól, melyek sokfélék lehetnek. Az egyházi iratok, részben a história domusok rejtegetnek némi támpontot, de majd minden írásos forrásból hiányzik a valaha volt elhatározó hitbeliség mögötti emocionális emberi valóságarculata. Mindezek Nyírmeggyes község „Bátorfelőli végén” röppentek gondolataim mai mezejére ahogy autómból oldalra pillantva a temetővégi útpadka belső mezsgyéjében egy míves kőkeresztre esett a tekintetem. A hely nem volt ismeretlen, mivel több mint negyedszázada akkor még élő szemtanúkkal „jártam be a terepet” kutatva azt a helyet, ahol román katonák, főleg tisztek 76 évvel ezelőtt 1919 húsvét napjaiban 28-29 zömében ártatlan környékbeli tanyasi embert lőttek bele az előre megásatott tömegsírba. A meglátott kőkereszt más lélekfélelem- rejtélyről jelzett. Hozzálépve léleköleléses kíváncsisággal rátekintve, a szokásos szöveget olvasva egy ismeretlen táj emberének üzenethangját véltem hallani. A még jól olvasható szöveg a keresztderék közepén így hangzik: „Isten dicsőségére emeltette Iszák Pál Magyarkomjáti lakos 1943”. Mindjárt két kérdés toppant elém a lé- lekmélységek titokbugyraiból. Az Iszák személynév nem gyakori a magyar név- használatban és hol található a Magyar- komját helység? Napokig-hetekig boldog keresés szeilemizgalomban éltem, miközben annyi kitudódott, hogy az iszák szó vándorszó, a magyarba bizánci görög, esetleg szláv közvetítéssel kerülhetett és vállon átalvetve hordott kettős tarisznyaként szolgált. Napjainkban is szorosan kapcsolódik a hegyvidéki népek lóval történő málhás teherhordásához. Valószínűen így vált az idők során a lótartó, pász- torkodó embercsoportok között a tárgyszó személynévvé. Magát a helységet sem volt könnyű manapság a térképeken azonosítani. A régi térképek alapján derült ki, hogy a mai Kárpátalján Kiskomját „fedőnév” alatt Nagyszőlőshöz alig húsz kilométerre, Sa- lánk szomszédságában található. Az Iszák család felkutatása méginkább körülményes volt, hisz az idő során a valamikor magyarajkú falu rutén lett ahogy Szabó István hajdani professzorom írja, Ugocsa megye és népei a történelemben c. gyöngyszem-tanulmányában, mely a mátészalkai Szatmár és Bereg nyomában látott napvilágot 1938-ban. Tolmácsom társaságában a közelmúlt pravoszláv karácsony vigíliáján kopogtattam be a vélt Iszák portára. Hegyoldalba épült, tornácos, házas-ólas, fazsindelyes lakóház. A háziakat az ágyban találtam, így melegedtek fűtés híján. Az első ijedtség után kinyílt a lélek. Kiderült a szóban- forgó keresztet apjuk állíttatta a rendszeres máriapócsi zarándoklatuk során, akkor egy borzderes fejőstehén ára volt a költség. Öt gyermek volt a családban, három leány két fiú. A két fiú ruszin munkaszolgálatos katona volt a magyar érában az orosz fronton — emlékezik a még élő legidősebb leány. Pócsra azért jártunk imádkozni apámmal, a keresztet is azért állíttatta, hogy segítse haza az Isten a két fiút... Az asszony emlékezik: papjuk vezetésével, templomi zászlók alatt ruszinul és magyarul énekelve gyalog, olajos savanyú káposztán és sovány kenyéren élve tették meg az utat oda és vissza. Apám ezen az utakon határozta el a keresztállítást — mondja nyomatékkal. A hazakerült fiú — ma már nyolcvan felé — a karoslóca mélyéről zsineggel összekötött iratcsomóból előveszi apja házassági anyakönyvi kivonatát. Eszerint Iszák Pál kisbirtokos, görög katolikus 1875. július 7-én született Magyarkomjáton, apja Iszák Simon, anyja Hripta Mária, házasságot kötött 1899. június 15-én Maleta Júlia görög kát. 1883. április 5-én született magyarkomjáti leányzóval... A keresztet Nyírmeggyes határában 68 éves korában állíttatta — Borbély nevű, híres mátészalkai „sírköves” mesterrel — Iszák Pál gazda. Ahogy hallgatom a családtörténeti elbeszélést tekintetem az ágy fölötti, falon függő ovális meggyfakeretben lévő fényképre esik. Szép, kemény arcú, dús szemöldökű, mélyen ülő nyílt szemű, pödrött bajszú arc tekint vissza reám. Mi mindent láthatott, élhetett meg 79 életéve alatt a Borzsa folyócska mentén hajdani gazdája... Maradt utána 5 gyermek, két maga költségén állíttatott útmenti kereszt (az egyik Nyírmeggyesen, a másik a magyarkomjáti faluszélen) az ősi porta, meg a falu megépült templomában egy lépéssel nagyobb tér a tervezettnél. Ugyanis, amikor az építendő templom alapjait az építő mesterek kilépték az összegyűlt lakoA szerző felvétele sok előtt, s megvolt a megállapodott méret, Iszák Pál a maga öles lépésével megtoldotta mondván, „ennyivel nagyobbra az én költségemre!” Amikor a háború után a határokat lezárták, még sikerült átszöknie nyír- meggyesi keresztjéhez egy töves hársfa csemetével, amit ott el is ültetett. Visszafelé szökése során elfogták, s kihallgatása során védekezését, hogy hársfát ültetni jött át, hazugságnak ítélték, a facsemetét pedig kémjeinek tekintették. A keresztnél jártamban hársfaillatot éreztem, erre csak a kántálós karácsony estében, a böjti olajos savanyú káposztalevélbe töltött eledelt ízlelgetve gondoltam. A háziak még böjtben voltak, így csak nézték evésünket. Poharat emelve, ünnepet köszöntve kérdezték, megvan-e még a hárs a nyírmegy- gyesi Iszák-kereszt tövében? Akkor még megvolt!
