Kelet-Magyarország, 1995. április (52. évfolyam, 78-101. szám)
1995-04-15 / 90. szám
MAGÁNVÉLEMÉNY Szájvitézek Igazából nincsenek pontos ismereteim arról, hogy az egyes népek miképpen küzdenek meg konfliktusaikkal, milyen technikák alkalmazásával jutnak túl válságokon, gazdasági bajokon. Tőlünk északabbra és nyugatabbra inkább a szívós munka és konok nekifeszülés jut az emberek eszébe, délebbre pedig a harsányabb indulatok vagy a kétségbeesés keríti hatalmába a bajban lévőket. Mindez persze csak durva megközelítéssel igaz, de az talán nem véletlen, hogy a magyar költészetben milyen elemi erővel fogalmazódott meg az összefogásnak, az együttgondolkodásnak és a tettnek a szükségessége. Ady Endre: „Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz / Végül egy erős akarati”, József Attila: „... rendezni végre közös dolgainkat, I ez a mi munkánk; és nem is kevés.”. S hiába él bennünk — az iskolai tanulmányok szintjén — Kölcsey Ferenc jajdulása: „Hányszor támadt tenfiad, / Szép hazám, kebledre, / S lettél magzatod miatt / Magzatod hamvedre!”, a mindennapok gyakorlatában alig érezzük az összefogás erkölcsi szükségességét. Pedig lenne rá okunk elég. Az elkövetkező néhány évben a márciusról nagyon sokaknak nem a forradalmár elődök hősi helytállása jut majd az eszébe, hanem az, hogy volt egy kormánydöntés, amely a korábbi évtizedek szociális gondoskodását újragondolta. Vagy praktikusabban fogalmazva: a szociális hálót is a kapitalizmus viszonyai között szövik. Meg kell magyaráznom, miért idéztem nagy költőink gondolatait. A jelenlegi — igazából még meg sem értett, fel sem fogott — válságos időszakban az emberek többségének nem az jut az eszébe, hogy ezen nagyobb teljesítményekkel, szívósabb, fegyelmezettebb munkával lehet túljutni, hanem az: miért éppen én? Magyaros mentalitásunk egyik sajátossága a másokra mutogatás, a bűnbakok keresése, az érzelmek és indulatok felkorbácsolása. Közéletünk hangos a demagógiától, s a szájvitézeket a legkevésbé az érdekli, amire hivatkoznak: a magyar nép. Aki bent van a hatalomban, ott akar maradni, aki kívül, befelé igyekszik. Mert ott mások a lehetőségek, több látszik abból, ami birtokba vehető. A sajátba. Minden társadalomban többféle érdek fogalmazódik meg. S az is nagyon jó, ha ezeknek van módjuk markánsan megjelenni, hiszen a felismert érdekek nélkül a mindennapi cselekvésekben is sokkal többet tévednénk. De vannak időszakok, válságok, amikor minden személyes érdeket félre kell tenni, mert baj van. Nem a haza aláaknázása az érdek, hanem az idő által megkoptatott épület teljes felújítása, hogy ismét menedékünk, óvó otthonunk lehessen. Nagy István Attila Kilátások a határban A magunk akarata nélkül kihasználatlanok maradnak a lehetőségek Balázs Attila illusztrációja Galambos Béla A megye legfontosabb gazdasági ágazatának, a hazai átlagnál jóval mostohább körülmények között termelő mezőgazdaságnak mindig is „élethalál” kérdése volt milyen központi támogatásokból részesedhet. Miközben az utóbbi évek magyar kormányai ígéreteket (persze konkrét lépéseket is) tettek/tesznek a régiónkban fölhalmozódott hátrányaink csökkentésére, a megye agrárágazatának résztvevői mégis úgy érzik, nem történik pozitív elmozdulás, magukra vannak hagyatva. A Földművelésügyi Minisztérium legutóbb a mezőgazdasági főiskolán járt politikai államtitkára, Kiss Zoltán szerint a megteremtett lehetőségekkel sem tudunk még eléggé élni. — Bizonyos támogatási programok kihasználása nem kellő intenzitású. Tudnék olyan alapokat említeni, amelyekbe még most is van pénz a kevésbé sikeresek számára a termelési adottságoknak, ökológiai feltételeknek legmegfelelőbb, ugyanakkor piacképes termelési viszonyok fejlesztéséhez. Nem jelenthet azonban egy támogatás elvtelen pénzosztogatást. Nem lehet úgy területet fejleszteni, ehhez pénzeszközöket juttatni, hogy csak egy szempontot — például az infrastruktúra fejletlenségét, vagy a munkanélküliség helyzetét — veszek figyelembe. Itt Szabolcs-Szatmár-Beregben vannak olyan hagyományos ágazatok, amelyek most is piacképesek, prosperálnak és ehhez meg tudják szerezni a támogatási alapokat. O Milyen alapelvek erősödnek föl a támogatások bevezetésre kerülő rendszerében? — A most kidolgozott támogatási rendszerünkben előnyben részesítjük azokat a pályázatokat, amelyek a piac- és munkahelyteremtés mellett egy olyan exportösztönző termelést kezdenek el, amely a térségi termelésszerkezetnek megfelelően tudja a termékeket esetleg új, harmadik piacokon is értékesíteni. Nem tartom szerencsésnek, csupán várni a segítséget anélkül, hogy valamiféle elképzelésünk lenne. A megye egykét helyén már találkozom a kedven kívül megfelelő üzleti tervvel és induló tőkével megjelenő vállalkozásokkal. Ugyanakkor nem túl lelkesítő látvány, hogy miközben itt őrületes igény mutatkozik a föld iránt, és már a vetéselőkészítéshez igényelhető támogatások java részét is felhasználták, az új földtulajdonok egy jelentős részéről — az országban egyedül itt, ebben a megyében — még mindig nem takarították le a kukoricaszárat. Ez már nem pénz kérdése. Oda kellene figyelni a támogatásokra pályázóknak arra is, hogy az új birtokstruktúrában olyan szervezeti formákat vegyenek igénybe, amelyhez mi is tudunk támogatást adni. Például most az értékesítés, feldolgozás és a hitelszövetkezések területén induló kezdeményezéseket pénzeszközökkel is támogatja a kormányzat. Mi azonban nem tudunk odamenni és személyesen mindenkit meggyőzni, hogy „öreg, itt egy jó üzlet, próbáld meg”... □ Sok ember részéről csupán a föld iránti igény van meg, de elképzelés már nincs, hogy jövedelmezően hasznosítsa is azt. — így van! Szerencsétlen módon ezek az új tulajdonosok fognak a legnagyobbat csalódni, ha észreveszik, hogy a későbbiek során már kényszerértékesítésre kerül a földjük. Kénytelenek lesznek eladni, miután nem tudnak belőle megélni. Azok pedig, akik eddig próbálták ezt valahogyan koordinálni és végezni, azok most vagyon és föld nélkül maradva, egy extra teher: a földhaszonbérlet mellett kénytelenek vállalkozást kezdeni. Ezért kell megteremteni annak a lehetőségét is, hogy a valóban piac- orientált vállalkozások, vásárlás útján földhöz jussanak! Igenis szükség van a földbirtok koncentrációjára még akkor is, ha ez egyeseknek nem tetszik! Egy ilyen szegény vidéken, ahol a talajadottságok nem kedveznek az intenzív zöldségkultúráknak, két három holdas birtokokkal nem lehet mezőgazdasági vállalkozást indítani. Ilyen kis területen el lehet vegetálni, a munkanélkülisegélyt ki lehet rajta egészíteni. Szerintem azonban nem megengedhető, hogy a magyar mezőgazdaság hobbiszinten működjön. Ezt főhivatás szerűen kell csinálni, méghozzá kemény, nyereségorientált alapon. □ De hát tőkeszegény emberek jutottak földhöz! — Igen. Ugyanakkor meg országos méretű a pazarlás, hiszen a megfelelő infrastruktúrával rendelkező állattartó telepek folyamatosan mennek tönkre. Ezért mondom azt: ahol ilyen van, élni kell a lehetőséggel, hiszen ezeknek a telepeknek a kivásárlásához „ingyenpénzt” adunk. Három évig egy fillért nem kell visszafizetni. A negyedik évtől előbb kamatmentesen, később 75 százalékos kamat- támogatás mellett fizeti vissza a vállalkozó. Ehhez még megkapja azt a takarmány termő földterületet is, amely a telep környékén esetleg állami tulajdonban van. □ Egyelőre azonban nem nagyon bíznak az emberek a tejtermelésben. Itt nincs olyan pozitív elmozdulás, mint a sertéshús-előállításban. — Én nem látom, hogy ezen a vidéken minőségben váltás történt volna. Most bármilyen malacot kivisznek a piacra, ott jó áron minden további nélkül megveszik. De, ha nem változik a helyzet és továbbra sem veszik igénybe a tenyészkanok és -kocák minőségi cseréjére rendelt támogatást, amivel hosszú távon jövedelmezővé formálhatják át a hústermelést, akkor két-három év múlva újabb keserves csalódás éri az embereket, mert eladhatatlan lesz az általuk előállított termék. Itteni példa az is, hogy bizonyos körzetekben keveslik a tejért kapott 27-28 forintot, miközben a területről legföljebb 100- 150 liter tejet lehet összegyűjteni. Megmondom őszintén, ha én lennék a felvásárló, ennyiért ki sem mennék, mert csak az üzemanyag többe kerül. Ráadásul az így összeszedegetett, fizikailag tiszta tej az előhűtés hiánya miatt magas csíraszámú lesz és legfeljebb sajtnak dolgozható fel. Ezért mondom én azt, fogjon össze öt-hat ember, vegyen közösen egy tej előhűtőt. Itt vannak a pályázatok, induljanak el. Próbáljanak egy közös istállót benépesíteni. □ Az emberek el lettek vadítva a szövetkezéstől. — Pedig tovább folytatódnak azok a területfejlesztési programok, amelyek előtérbe helyezik a tájban gondolkodást és az adott talaj-, és ökológiai adottságnak legmegfelelőbb termelési szisztéma kialakítását szorgalmazzák. Ezt azonban nem lehet minisztériumból vezényelni. Azért viszont kezességet vállalok, hogy ha bejön egy elfogadható program ebből a térségből, biztosan meg fogja kapni a támogatást. De sajnos nagyon kevés érkezik innen. □ Segíthetnek-e ezen a helyzeten a gazdálkodókat integráló szervezetek, például a hamarosan működőképessé szerveződő Agrárkamara? — Hát ennek nagyon örülnék, mert az integrátorok megkaphatják a támogatást, amit ők, mint a termelőket legjobban ismerők adnak tovább. így nekünk is könnyebb lenne, mivel nem négyszáz igénylővel, hanem az őket képviselő egyetlen szervezettel kellene szembeállnunk. Az integrátor előnyéről még annyit, ő szedi össze a terméket és ő értékesít. így a termelőnek megteremtődik a termelési biztonsága és a kiszámítható piaca. Ezért minden ilyen kezdeményezést örömmel látunk, sőt megszervezésükhöz még anyagi segítséget is adunk. Kiss Zoltán Elek Emil felvétele
