Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-04 / 30. szám
12 A magyar Elia tárlat Zsigmond Miklós festményei Tallini reggel A közelmúltban tekinthette meg a művészetkedvelő közönség Zsigmond Miklós reprezentatív tárlatát a mátészalkai művelődési központ galériájában. A kárpátaljai festő — „civil” foglalkozását tekintve — történelemrajz szakos középiskolai tanár. Eddig immár négy önálló kiállítással lépett a közönség nyilvánossága elé; szálkái bemutatkozása volt az első „külföldi” szereplése. A mintegy félszáz alkotás tematikája akár hagyományosnak is nevezhető: csendéletekből, tájképekből, portrékból tevődik össze a kollekció. A mesterségbeli felkészültségen túl, elsősorban a képek gazdag, harmonikus, szemet gyönyörködtető színvilága az, ami vonzóvá teszi a magát Kassai Antal tanítványának valló művész képeit. Csendélet kenyérrel Tél a Verhovinán Elek Emil reprodukciói Dallos Szilvia neve eggyéforrott a népszerű Dallas-sorozat egyik kedvelt szereplőjének nevével, Elie-éveí. Merthogy ő kölcsönzi hangját a mindig minden bajból kiutat találó feleségnek, anyának és nagymamának, immáron negyedik éve. Meghökkentő és szembetűnő a hasonlatosság: a művésznő épp oly lenyűgözően természetes és kedves, akárcsak a sorozatbéli Elie. □ Van még más hasonlóság a szerep és Ön között? — Számomra is a legfontosabb a család, a kiegyensúlyozott családi élet. Már az édesanyám is ilyen családcentrikus volt, általa váltam én is azzá, és a lányomnak is ezt adom tovább. Elie-t talán azért szeretik a tévénézők, mert mindenre képes azért, hogy összetartsa a családját. O az a bizonyos biztos pont, akire lehet számítani, ha baj van, elsimítja azt. Engem olyannyira azonosítanak vele, hogy gyakran fölhívnak telefonon olyan emberek, akik nézik a sorozatot és kérik, hogy mint Elie segítsem megoldani ilyen-olyan problémájukat. □ Szinkronhangja majd mindenkinek ismerősen cseng. Azt talán kevesebben tudják Önről, hogy szinte pályája kezdete óta íróként is sikert aratott. E két dolog kitölti az életét? Nem érez nosztalgiát a színpad után? Évtizedek óta a közösségi művelődés színtere, szervezője a művelődési házak hálózata. Épültek kultúrpaloták, méregdrága vagy fűthetetlen termekkel, épültek funkció-nélküli, kihasználatlan kultúrcsarnokok is. Kialakultak a területi módszertani feladatokat is ellátó művelődési központok. Jelenleg 34 ilyen művelődési központ működik a fővárosban és a megyeszékhelyeken (csak Tolna, Csongrád, Szabolcs-Szatmár és Bor- sod-Abaúj megyéből hiányzik). Jelenleg az önkormányzati fenntartású intézmények lakosonként 250 forint, a megyei intézmények 490 forint állami támogatást kapnak a helyi, illetve a megyei köz- művelődési tevékenység fedezetéül. Ez az összeg a fenntartási költségek alig 28-30 Alacsony, sánta, csúnya, gonosz embernek ismerték a főtörzsőrmestert laktanyaszerte. A tiszti lakótelepen lakott, de nem gázbeton blokkházban, mint a családos tisztek, akik májusi alkonyatokon trikóban kiállnak a franciaablak nyílásába egy pohár sörrel, állnak mozdulatlanul, mint a ház falát díszítő szobrok, a munkás-paraszt- katona egység optimista szimbólumai, és erősen igyekeznek semmire sem gondolni. Marosi Lothár a telep egyetlen téglából épült földszintes házában lakott, egy ottfelejtett vadásziakban, de így mégis már- már családi házban, rozetták, zsalugáterek, angyalkák, díszes rácsok és repkény közepette. Ami mégiscsak más. Ezen másságért cserébe beázott a mennyezet, feljött a salétrom, és akik megtagadhatták, hosszú ideje meg is tagadták a civilizált távfűtés és a vezetékes gáz bevezetését a romantikus épületbe. Marosi Lothár gyűlölt mindent, ami szól vagy bármi hangot ád: hangszert, rádiót, fütyülve söprögető közkatonát és daloló pacsirtát, migrénes volt a zajokra. A hírszázad szolgálatvezetőjeként pedig naphosszat rádió adóvevőket kellett kipróbálnia; drótokat, antennákat, elemeket számolgatott, meg a század ruhaneműjét, valamint konzervet, lőszert, mindenféle anyagot. Pedig ifjúkorában motorversenyzőnek készült, akinek az anyag semmi, mert élete a száguldás, mint a csillagászé, ha meg— Az ember mindig azután érez vágyat, amit éppen nem csinál. Hozzám kegyes is és kegyetlen is volt az élet. Kegyes azért, mert sok mindenben kipróbálhattam magam. Színpadon is játszottam, műsort szerkesztettem, novellákat, drámát írtam, riportműsorokat készítettem. Mivel a Szín- művészeti Főiskola táncrendezői szakán végeztem, balettet is tanítottam. Kegyetlen pedig azért volt, mert az egyik mindig háttérbe szorította a másikat. Amikor játszottam, nem tudtam írni és viszont. □ Bele kell bújnia annak a bőrébe, akit éppen szinkronizál? — Teljesen. Ha szerepen kívül marad az ember, azt a néző észreveszi, mert a hang árulkodik. Mindenre figyelni kell: a játékra, a gesztusokra, a mozgásra, a légkörre, az érzelmekre. Ha mindez hiányzik, akkor rossz a szinkron. Elie-t — vagyis a Dallas-beli Barbara Bel Geddes-t — nagyon szeretem szinkronizálni, remek színésznőnek tartom. □ Készül-e új könyve? — Várhatóan február közepén adja ki a Nap Kiadó a Forgatások mosolya című írást. A könyv 1945-től 1985-ig a magyar filmek forgatásai közben megtörtént anekdoták gyűjteménye, persze a teljesség igénye nélkül. Tulajdonképpen egy színes, törszázalékát teszi ki, 5-7 százalékot különböző pályázatoktól nyernek az intézmények, általában 10 százalék származik a szponzoroktól. A többi pénzt az önkormányzatok juttatják, felismervén, hogy a településeknek szükségük van művelődési intézményekre, s hogy ezek az épületek a kultúra közvetítésén kívül alkalmasak falugyűlések, bálok, szüreti rendezvények, de még a választások lebonyolítására is. A hetvenes évek statisztikájában jegyzett 3656 művelődési intézmény szám, mára ezerrel csökkent. Időközben eladták, megszüntették a munkahelyi, a szakszervezeti művelődési házakat. Hogy miért népszerűek, látogatottak ma a művelődési házak, annak is több oka van. Például anyagi. Mert némi szórakozást, kultúrálódást azért mégiscsak olcsón, olykor ingyen juttat a lakosságnak. Egygondoljuk. Szolgálatvezetőként nagy örömmel csempészett a leadandó szennyes fehérnemű közé szakadt hátú, selejtes inget, ravaszul hajtogatott fél lepedőt, hogy duplán számítson; a fegyverszobában, a hálótermekben összeszedett minden kint felejtett kincstári holmit, hogy aztán az árát boldogan behajtsa a sorállományon. És sörös délutánokon azt állította a tiszti klubban, hogy a felesége szerelemből ment hozzá, mert ő harminc éve ismeri az asz- szony becézésének tízezer fortélyát. Minden nap boldogság. Sötét volt még, amikor fölébredt. Mar- kolászta fájós lábát a dunyha alatt, belélegezte a nedves szoba kipárolgását, aztán amikor már szeme megszokta a félhomályt, oldalra fordult. Az asztalterítő rojtjai alatt átlátott a másik ágyra. Violetta egyenletesen szuszogott. Violetta nem bírja az olajszagot, valósággal hisztérikus az olajszagra, a villany drága, ezért szenes kályhával kell fűteni, aminek vas teste reggelre már csak dermesztő fagyot áraszt. Marosi kihúzódott az ágy szélére és lenyomta az ébresztőóra gombját, hogy ne csörögjön. A köntöst és a mamuszt mindig sötétben veszi fel. A konyhában vizet rak föl kávénak, teának. A villanytűzhely korongja nehezen melegszik fel. Azalatt kihamuz és begyújt. A finom vörös por ősztől tavaszig belepi a lakást. Violetta fényes türkizkék pantallókban jár, a talp alatt pánttal, Dallos Szilvia portréja MTI-felvétel ténelmi könyvvé állt össze, mert a filmek tükrén keresztül kirajzolódik a kor. A könyv megjelenésének aktualitását az adja, hogy idén lesz százéves a film. Ebben az évben jelenik meg az Integra Projekt kiadásában az Illemberke az iskolában című mesés illemtankönyv is. □ A pályatársai hogyan fogadták az Ön írói hajlamát? — Kezdetben értetlenül. Egyszer meg is kérdezte tőlem az egyik kolléganőm: mondd Szilvia, te miért írsz? Erre én azt válaszoltam: mert ha majd öreg színésznő leszek, akkor még mindig fiatal író. egy rendezvénye igazán megmozgatja a település jelentős részét. Országos és nagy regionális programjaival az idegenforgalmat, a kulturális turizmust is elhozhatja a helybéliekhez. (Színjátszónapok, vers- és prózamondó-versenyek, táncháztalálkozók, népművészeti konferenciák, kórusfesztiválok, népzenei és néptáncversenyek, kézműves-találkozók színesítik a programot). Miután a művelődési otthon fenntartója és használója is a helyi társadalom, érthető, hogy itt találnak befogadásra az új közösségi szerveződések, a civil kezdeményezések. így aztán nem csoda, hogy az a hatszáznál is több település, amelyik nem rendelkezik önálló művelődési intézménynyel, s az az ugyancsak nem kevés község, város, amelyben elavult a közművelődés színhelye, határozottan sürgeti megteremtésüket vagy fejlesztésüket. mint a lovaglónadrágokon, trottőr cipőket hord. Kígyóbőr utánzatúakat, és csontszínű szipkából szívja mentholos cigarettáit. Violetta ősztől tavaszig nem törődik a lakást beborító vörös porral, a hamuval. Húsvétkor szól Marosinak, hogy küldjön ki hozzájuk egy keménykötésű fiút, egy tempós, nyugodt parasztgyereket. A fiú boldog lehet, hogy kimozdul a laktanyából, még ebédet is kap. Házikosztot. Egész nap segít Violettának takarítani. Mire Marosi hazaér, ragyog minden. Violetta pedig lefekvés előtt bágyadtan ül a toalett tükör előtt, és álmodozó mosollyal keni arcára és karjára az éjszakai krémet. A konyhában már zubogott a víz, Marosi szájában cigaretta, térdelt a kályha előtt, az újságpapír nem akart lángra kapni. A kályha vissza-visszalőtt maró, fehér füstöket, a férfi köhögött és az ágy felé tekintgetett idegesen, aztán elmorzsolt egy fél alágyújtóst. Undorodik az olajos fűrészportól, mintha egy nagy állat, egy elefánt ürülékét, ganéját kellene kézzel morzsolgat- nia. Violetta tegnap este másodszor is szólt, hogy füstöl a kályha. Kell egy gyerek, hogy kikormoljon. Ezek a mai szenek már nem olyanok, védekezett a férfi. Küldj egy gyereket, kértem már és Violetta feljebb rántotta vállán a rózsaszínű ágykabátot. Mostanában annyit faksznizol mindenen. Marosi keresgélt a polcokon, kifogyott az Earl Gray tea. Nem én faksznizok, haKözművelődési egyszeregy Kádár Márta BÉRES ATTILA: Lekvár, vér és könny Napkelet • A KM hét végi melléklete Csizmadia
