Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-25 / 48. szám
IE Napkelet • A KM hét végi melléklete Az amerikanizált mozi New York, Broadway Marik Sándor felvétele tárlat Macskássy Izolda festményei Tavaszi virág 'u 1 ény felé forduló tavaszi virá- I J gok, megbocsátó Krisztus, M 1 egymást óvó karok, lebegő _A_ szerelem, átszellemült arcok, sugárzó szemek. Derűs meleg színek, földöntúli violák, szépia-szín, megnevezhetetlen kékek, zöldek. A marosvásárhelyi születésű Macskássy Izolda különös világa. Lírai szépségű tárlat nyílt a múlt hét végén a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. A művésznő selyemre festett alkotásai és selyemkollázs képei — amelyek új perspektívát adnak az anyagnak — mind Magyarországon, mind külföldön y, népszerűek. Nyíregyházán korábban is volt már tárlata, de rendszeresen kiállít Ausztriában és állandó larlata van Németországban, de járt már Amerikában és Angliában is. Macskássy Izolda kedves hangvételű, életörömet sugárzó képei maradandó élményt nyújtanak. Anya és lánya Sárga tulipánok tfernatn Laszio Manapság már nem lehet úgy belépni egy moziba, hogy az előcsarnokban, hatalmas papírpoharakban — inkább vödrök már ezek — ne árulnának pattogatott kukoricát. Amit természetesen nem így neveznek, hanem popkornnak, ahogy ez a tengerentúl divatba jött. S nem hiányoznak a hatalmas coláspoharak sem. S aki azt hiszi, hogy mindez független attól, ami a vásznakon látható, az téved. A popkorn, a cola, a hamburger és sok egyéb nem utolsósorban az amerikai filmek divathozadékaként került el hozzánk is, mint a világ valamennyi országába, ahol még filmeket vetítenek a mozikban. Az összefüggés az előcsarnokok árukínálata és a filmek között egészen egyértelmű Különösen erre mifelénk, Közép-Kelet- Európában, ahol a cola az imperializmus kábító itala előkelő címkét kapta, s így még azok is vágytak a megismerésére, akik úgy egyébként — akkor még — nem akartak rendszert váltani. Az amerikai film pedig mára oly mértékben terpeszkedett rá a filmvásznakra, hogy a bemutatásra kerülő művek címlistáján 85-90 százalékos az arányuk, a nézettségük még ennél is magasabb, hiszen ezeket a filmeket mutatják be a legtöbb férőhellyel rendelkező mozikban, s általában sokkal nagyobb előadásszámban, mint a hazai vagy bármilyen más nemzetiségű műveket. S mindez olyannyira nem magyar jelenség, hogy például a film egyik őshazájában, Franciaországban lassan százával várják a bemutatás lehetőségét a hazai gyártású művek, de nem akad mozis, aki felvállalja a nemzeti filmgyártásnak ezeket a termékeit, mert úgy gondolják: erre csak ráfizetni lehet. Az amerikai filmimperializmus, ahogy ezt Európa-szerte nevezik, olyan komoly gazdasági gondokat is okozott, hogy a világkereskedelem szabályozásával foglalkozó, úgynevezett uruguay forduló sikeres befejezése azért húzódott el évekig, mert a tengerentúliak nem akarták elfogadni az európaiak filmvédő kereskedelmi szabályait. Nem is egyeztek meg ebben, egyszerűen kivették a filmet ebből a csomagból. Európa pedig megpróbál védekezni. Alapítványokat hoztak létre, egyebek között az Európa Tanács pénzügyi támogatásáBÁLLÁ LÁSZLÓ: í. — Alászolgája, kolléga úr! Nagyon örülök, hogy újra látom! Csakhogy ez nem volt igaz. Hutka doktor nem örült nagyon. Egy kicsit sem. Valami riadalom fogta el, mikor megpillantotta Müllert. Akkor még nem is tudta, hogy miért. Csak később jött rá, hogy épp a lábán van az a cipő. Mikor ez az eszébe jutott, hirtelen maga elé kapta az aktatáskáját, de ezzel a mozdulattal csak fölhívta a másik figyelmét. Odapillantott. És hiába a táska, alá látott. De a tekintete nem árulta el, hogy mit gondol. — Alászolgája, kolléga úr! Ez is olyan váratlanul hagyta el Hutka doktor száját. Még röviddel ezelőtt csak jónapotot mondott volna. És dehogy járt ki a munkaszolgálatos körorvosnak a kolléga úr. Az kellő respektussal így szólt hozzá: tiszti főorvos úr, ő meg nem szólította Müller doktort sehogy. A megszólítást át lehet hidalni egy-egy kéremmel vagy más hasonló szavakkal. — Nagyon örülök, hogy újra látom. Közben a pokolba kívánta. 2. Mikor — talán egy héttel a többi vallásuk- beli elhurcolása után — a hivatalból kirendelt munkaszolgálatos körorvosok is erre a sorsra jutottak, persze, nem akadt a helyükre senki. Eddig is azért részesülhettek abban a ritka szerencsében, hogy űzhették a hivatásukat, mert ezek a falvak orvos nélkül voltak. A rendelkezés úgy szólt, val, és ezek az alapítványok hozzájárulnak a nemzeti filmgyártások fennmaradásához, de támogatást kapnak olyan mozik is, amelyekben értékes, európai gyártású műveket mutatnak be. A közönség persze nem mindig érti: miért ez a nagy felhajtás. Ha egyszer az amerikai filmeket ilyen sokan nézik, nyilván azok a jobbak és kész. A harc a gonosz ellen minden ősi mese alaphelyzete is, önmagában tehát nem lehetne ellene kifogásunk. A gond ott van, hogy az élet nem mese. A valóság mindig árnyalt, mindig ellentmondásos, a jó sohasem hófehér, és még a gonoszon is előfordulhatnak rózsaszín foltok. Legfőképpen pedig ott válik hazuggá ez a dramaturgia, amikor óriási erővel elhiteti, hogy minden, de minden kizárólag az egyén akaraterején, állóképességén múlik. Korábban ez csak fizikai állóképességet jelentett, ma már az ész állóképességéről is szó van, gondoljunk csak a fegyvert, de még az öklét sem használó ballonkabátos detektív-kedven- cünkre, Columbóra. Az az aprócskának aligha tekinthető tény, hogy minden ember bizonyos helyzetbe születik, ez rendszerint megszabja iskolázottságának körülményeit, családi viszonyok veszik körül, bizonyos emberi kapcsolatok között nő fel, és ennek az értékrendjét ismeri meg először, magyarán: az ember individum is, meg közösségi lény is, ez szinte kikerül az amerikai típusú filhogy ideiglenesen a tiszti főorvos látja majd el az újra megüresedett köröket, hiszen ebben a járásban mindössze kettőről van szó. A főorvos majd hetente egyszeregyszer kijár, lebonyolítja a legszükségesebb rendelést, a nem túlságosan sürgős esetek pedig várhatnak. Ehhez a járási főorvosnak át kellett vennie a rendelőket is, de ezeket a deportálást lebonyolító hatósági közegek pecsétviasszal lezárták, és ott virított az ajtajukon a tábla (kétnyelvű, hogy a német katonák is értsenek belőle): „A m. kir. Államkincstár tulajdona, feltörését halállal büntetik. Das ist Eigentum des ung. königl. Arares, jeder Einbruch wird mit dem Tode bestraft.” A pecsét eltávolítására a helybeli jegyző volt illetékes. Együtt mentek el Müller doktor rendelőjébe. — Akkor leltárba írjuk, ami itt van, és a főorvos úr hivatalosan átveszi. — Hát persze, főjegyző úr, persze. A jegyző bicskát húzott elő a zsebéből, elvágta a zsinórt, levakarta a pecsétviaszt, beléptek. Eléggé kezdetleges rendelő volt ez. Az igazit a katonai szolgálatra behívott előd nem adta át Müller doktornak, hiszen ott volt az ő lakásában, a családja ott él, abban a házban, s majd ha a doktor visszajön, ugyanott folytatja a praxist. Hát a fogyasztási szövetkezet tágas épületében ürítették ki ideiglenes rendelőnek valami kis, azelőtt raktárfélének használt helyiséget. Müller betett ide egy viaszosvászonnal borított díványt, ide fekteti a pácienst, mek látóköréből, és ezért a valóságnak csak egy mesebeli lenyomatát képesek adni. S a mesével csak az a baj, hogy a felnövekvő új meg új generációk könnyen elhiszik, hogy a valóság olyan, mint a mesében. Az európai filmek — legalábbis a jobbak — az embert mindig valóságos érdekeik, valóságos lehetőségeik és erkölcsi értékrendjük konfliktusai közepette mutatják be, s ez rendszerint a nézőtől több figyelmet, nagyobb beleérzőkészséget, némi valóságismeretet követel. Ezért kevesebben is nézik. Az már csak másodlagos következménye az amerikai típusú filmeknek, hogy a mesevilág rekvizitumait is népszerűsíti. Először — és oly látványosan — ez a Miki egérrel és társaival történt meg, végül Walt Disney egész birodalma a filmeken kivül is árucikké vált. Aztán a valóságos színtereken játszódó mesefilmek is divatokat teremtettek, nem ritkán ez az utóhasznosítás nagyobb jövedelmet hozott a konyhára, mint maga a film. Az igazi kérdés: érdemes-e, lehet-e egyáltalán tenni valamit az ellen, hogy a moziprogramokat ne uralják ilyen arányban az amerikai filmek? Sokat nem lehet tenni. Egy-két esély azért akad. Néhány (nyugat) európai országban törvénnyel próbálják korlátozni a mozikban (és a televíziókban) bemutatható amerikai filmek arányát. Ez is lehetőség persze. Én azonban úgy hiszem, nem kell mindig újra felfedezni a puskaport. szerzett egy régi konyhakredencet, elhelyezte benne a legszükségesebb orvosi műszereket, gyógyszereket. Meg neki is olyan átmeneti szállása volt ez a szoba heti három alkalommal, mikor itt rendelt, mert különben Ungváron élt. Valami kis ruhaneműt is tartott itt. A kredenc legalsó polcán egy pár, szinte vadonatúj sárga cipő. Egészen elegáns, különleges darab talán még Prágában vette, ugyanis ott volt azelőtt egyetemi magántanár, Hitler elől azután a kárpátaljai rokonokhoz menekült, de a németek itt is utolérték. Most meg valamelyik táborban csücsül. A cipő mellett két pár nagyon szép, kézi kötésű zokni. Hutka kivette a kredenc aljáról a cipőt, nézegette. Úgy látta, épp 42-es. Az ő mérete. Ebben a keserves, cipőtlen-ruhátlan háborús világban... Gondolkozott, hogy mondja-e vagy ne mondja, de végül mégis kibökte. — Ezt talán ne vegyük be a leltárba. Elvinném. Úgyis a kutyáké lenne a végén. — Ahogy gondolja, főorvos úr. A jegyző így mondta: ahogy gondolja, pedig szívesebben vett volna tőle Hutka doktor valami biztatást, hogy hát persze, csak vigye, az oroszok már Erdélyben vannak, nevetséges arra számítani, hogy amit itt találtunk, a magyar államé lesz, az meg pláne valószínűtlen, hogy Müller majd visz- szajön és leltár szerint visszakapja a holmiját. És lám a jegyző csak azt mormogja. Ahogy gondolja, főorvos úr, és kifürkészhetetlen arcot vág. Ez kissé kellemetlen volt, de a főorvos most már nem mondhatSárga cipő
