Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-11 / 36. szám
12 TÁRLAT Nemzeti Galéria gyűjteményéből Lotz Károly: Lotz Kornélia tollas kalapban H istorizmus címmel rangos kiállítás nyílt néhány héttel ezelőtt a nyíregyházi Városi Galériában. A historizmus fogalma és jelentése a történelemhez, a históriához való megváltozott viszonyban rejlik. S bár historizmus szinte minden kor művészetében előfordul, mégis a 19. század jellemzője a historizáló irányzatok túlsúlya. A nyíregyházi tárlatról a kor három nagyjának a festményét mutatjuk be. A szabolcsi kötődésű Benczúr Gyula a kiegyezés utáni korszak új, ünnepélyes történeti festészetének nagy mestere. Lotz Károly szép arcképe a hazai portréművészet egyik legreprezentatívabb darabja. Madarász Viktor Zrínyi és Frangepán búcsúja című képe láttán a nagyon egyénített módon megfestett hősök talán túlságosan is kifejezett érzelmei ragadják magukkal a nézőt. A tárlat február 27-ig tekinthető meg. Madarász Viktor: Zrínyi és Frangepán Benczúr Gyula: Tanulmány Vajk meg- kereszteléséhez Napkelet • A KM hét végi melléklete Hittel és reménységgel A Hármashatár Irodalmi Társaság három éve Fehérgyarmaton Udud István A magyar kultúra ez évi ünnepén múlt három esztendeje, hogy Magyarország, Románia, Ukrajna egymásba futó hármas határa közelében Fehérgyarmaton megalakítottuk a Hármashatár Irodalmi Társaságot. Az elnevezést Fábián Bélának, a városi könyvtár igazgatójának köszönhetjük. Szerencsés ötlet volt, hiszen a teljes név kezdőbetűit összeolvasva a HIT betűszót kapjuk. Mert szükségünk van a hitre, annak minden jelentésárnyalatával. Hisszük, hogy — bár kimódolt határokkal elválasztva — együvé tartozunk. Összefűz bennünket mindenekelőtt magyarságunk, a közös nyelv és sors, a sok évszázados múltban gyökerező közös kultúra. A társaság alapító tagjai a kárpátaljai Beregszászon, a romániai Szatmárnémetiben és Nagykárolyban, illetve a magyarországi Fehérgyarmaton és környékükön élő írók, költők, irodalmárok és irodalombarátok voltak. A hit mellett a remény és a szeretet érzése is munkált bennünk. Nevünknek megfelelően hittünk abban, hogy ha egymást szeretettel támogatjuk, reménykedhetünk a sikerben, kitűzött céljaink elérésében. Mit is akartunk? Alapító nyilatkozatunk ezt tömören így fogalmazta meg: kölcsönösen támogatjuk egymást e területek irodalmi hagyományainak megismerésében és ápolásában; a meglévő publikációs lehetőségek kihasználásával, illetve újak teremtésével segítjük a társaságot alkotó szerzők műveinek megjelenését, ismertetését és terjesztését.” Mit sikerült ezekből a célkitűzésekből a három év alatt megvalósítanunk? Látványos eredményeink ugyan nincsenek, de hát Váci Mihállyal mi is elmondhatjuk, hogy használni akartunk, nem tündökölni. Erőinkhez mérten azért tettünk egyet mást. Évente három-négy alkalommal bensőséges találkozókon alkalmunk nyílt egymás alaposabb megismerésére. Segítettük a szomszédos országokban élő barátainkat, hogy lakóhelyünk és környékének irodalomszerető és -pártoló közönsége megismerje őket és műveiket, s hogy az arra legméltóbbak az országos irodalmi életbe is bekapcsolódjanak. Ebben a törekvésünkben nagyon jó, sok segítséget adó partnerre találtunk az ugyancsak fehérgyarmati székhelyű Kölcsey Társaságban és vezetőiben. Ennek az együttműködésnek köszönhetően Gál Éva Emese tagtársunk Vízesések című kötetének 1994-ben történt megjelentetése. A többiek a Szatmári Irodalmi Napok keretében neves művészek tolmácsolása révén bemutatkozhattak írásaikkal. Nagyon örültünk Dupka György, Füzesi Magda, Kádár Ferenc, Keresztyén Balázs, Kőzseghy Elemér és Vári Fábián László kötetei megjelenésének is, bár ezekhez anyagi támogatást szűkös lehetőségeink miatt nem tudtunk nyújtani. Büszkék vagyunk azokra a tagjainkra (Füzesi Magdára, Gál Éva Emesére, Vári Fábián Lászlóra), akik az elmúlt időszakban a Magyar írók Szövetségének tagjai lettek, illetve különböző díjakban részesültek. A társasági összejövetelekre a határok sokszor nehéz átjárhatósága miatt elsősorban Fehérgyarmaton került sor, de magam nagyon jól szervezett és bensőséges hangulatú találkozón vehettem részt a Beregi Ünnepi Hetek keretében Beregszászon 1993- ban. A beregszászi és szatmárnémeti magyar nyelvű lapokban több alkalommal jelentek meg a társaság tagjainak írásai. Sajnos Fehérgyarmatnak nem volt, nincs nyomtatott sajtóorgánuma, így a határokon túli barátaink írásainak csak közvetítői, továbbítói lehettünk egy-egy megyei vagy országos laphoz, folyóirathoz. Városi televíziónk azonban figyelemmel kísérte a társaság működését, olykor hírt adva annak összejöveteleiről. Közös kiadvány megjelentetését már a megalakuláskor tervbe vettük. Anyaga hamarosan összeállt, a szerkesztés munkája sem jelentett akadályt, de hiányoztak az anyagi feltételek. Ezek az utóbbi hónapokban teremtődtek meg. A társaság titkárának, Márton Istvánnak sikeres pályázata, a városi önkormányzat hozzájárulása mellett a legfőbb érdem az Irodalmi Társaságok Szövetségéé, amely a kiadási költségek nagyobb hányadát biztosította. Hálásak vagyunk e szövetségnek és elnökének, Varga Domokos úrnak a támogatásért s a szerkesztésben és nyomdai előkészítésben nyújtott nagyon hasznos és tevékeny közreműködéséért. Köszönettel tartozunk társaságunk titkárának, Márton Istvánnak, aki oly sokszor vesztegelt órákon át a határokon, míg összegyűjtötte, egyeztette a kéziratokat, hozta-vitte a végül összeállt kötetet Beregszásztól Nyíregyházán át Budapestig. És köszönet az ő munkatársainak a művelődési központban, akik ebben a nagy munkában segítségére voltak. S nem utolsósorban a Nyírségi Nyomdának a gyors és gondos munkáért. Hitünk és meggyőződésünk, hogy a sok- felől jött támogatás nem érdemteleneket szolgált. Az irányunkban megmutatkozott figyelem és segítőkészség megmarad, és ez újabb szép és jó művek alkotására serkent bennünket. A Gyóntató című antológiánkat pedig abban a hitben ajánlom olvasóink szíves figyelmébe, hogy lesz — érdeklődésükre érdemes — folytatása. Sárándi József: A tenger színvakja A tenger színvakja vagyok állok előtte de lényegét hasztalan próbálom szavakkal bilincsbe verni Nézem egymásba-oltott hcrmafrodita hullámait s a nem-tudás diadalaként csodálkozó mosoly üt ki arcomon Mindenevő sirályok kerengenék a szél körhintáján talán épp a fedélzeten alvó matrózok kwájható szemére lesnek Halak és emberek emberek és halak szakadozó táplálékláncát is jelenti ez a túlméretezett nehezen tisztuló akvárium Férfiak és nők nők és férfiak kannibál táplálékláncának csalhatatlan nyomai a parton kifeküdt homokágyak Vágytam szeretkezni vízében az éjszaka megadta a tenger de búcsúnkkor háborgott akár Isten lelkiismerete s CSÍKI LÁSZLÓ: Fáradt lövedék Barátom barátaival beszélgetett régi dolgokról; a délutáni fény besütött a negyedik emeleti lakásba. Békésen adogatták egymásnak a szót, aznap még csak nem is politizáltak. Egyszer csak nagyot csattant az ablak, az eresz alól levegőbe csapódtak az ijedt galambok. Barátomba és barátaiba benne- szakadt a szó. Tudták mind, mégse mondták ki: belőttek a lakásba. Később mégis megvizsgálták az üveget, de hitetlen zavarukba kacarászva, viccelődve felületesek és sietősek voltak. Mintegy mellékesen nézelődtek. Semmi nyomot nem találtak. A barátok aztán elbúcsúztak, és elindultak hazafelé. Külföldiek voltak, a házigazda azért sem.nagyon igyekezett nevén nevezni a történteket, nehogy rossz hírét keltse városának a világban. Azt mondta inkább, tévedni emberi dolog. Szél fúvatlan nem indul, mondták egymásnak a távozók a lépcsőházban. Másnap barátom felesége felfedezte a hü- velyknyi, recés szélű lyukat az ablaküvegen és a párkányon az eltorzult lövedéket. Tanakodtak egy ideig, aztán telefonáltak a rendőrségre. Tíz perc múlva megjelent két ifjú őrmester, szemrevételezték a lyukat, a golyót, a szemközti házakat, feltettek néhány kérdést, majd valósnak és idejétmúltnak nyilvánították a belövés tényét, elkésettnek a bejelentést, ismeretlennek a tettest. Kiállítottak viszont egy jegyzőkönyvet, hogy tényleg... A lövedéket egyikük az irattárcájába rakta és elvitte. Roppant udvariasan és kissé fölényesen búcsúztak. Barátom és felesége némileg megrendülve téblábolt otthonában. Megsértettek itt valamit, nem a testi épségüket, hanem az önbizalmukat; nem annyira a biztonságukat, mint bensőséges magányukat. Nem áltatták magukat romantikus elképzelésekkel, hiszen nem is értették a dolgot, megegyeztek, hogy a padlásablakban burukkoló galambokra lődözött egy felelőtlen kamasz vagy egy unatkozó köztisztviselő és eltévesztette a célt. Nem tartották annyira fontosnak magukat, hogy ádáz ellenséget sejdítsenek valamelyik szemközti házban, aki így adja tudtukra haragját, , irigységét vagy utálatát. Valami marha, egyeztek meg és nyugtatták egymást. Az asszony a rendőri jegyzőkönyvvel bement a biztosítóhoz. Amint ott lövöldözésről hallottak, al- és főigazgató után rohantak az ügyintézők. Az asszony mindenkinek elmesélte az esetet. Testi sérülés ezek szerint nem történt, összegezte az egyik igazgató. Csupán kétezer forintnyi anyagi kár. Ilyen/biztosítási tétel pedig nem szerepel náluk, közölte végezetül. Vagyis lövöldözésre nem fizetnek. Az ablaküveg árát viszont állják, természetesen. Az asszony nem bírta megérteni, de még elmagyarázni sem, miféle egyéb kárt szenvedtek, le is tett arról, hogy lelki gyónásokba fogjon egy igazgatónak. De valahogy zavarban volt. A belövés fontosabbá vált attól, hogy nem lehetett elmondani a hatását és hogy a hivatali tételek között sem szerepelt. A lesi- puskás már nemcsak ismeretlen volt, hanem rejtélyessé, fenyegetővé is vált. Hogy, hogy nem, a szomszédok is tudomást szereztek az esetről. Sápítoztak egy kicsit, hogy hát romlik a hajdan csendes környék, a közbiztonság, romlanak a jellemek. Elmondták, mintegy cserébe, őket miféle atrocitások érték az utóbbi időben, mióta... Lakott azonban egy közéleti hajlandóságú férfiú is a szomszédban. Este becsöngetett barátomhoz. Ne vegyék félvállról a dolgot, intette. Laknak a házban, a hatvan között, nemzeti érzületű, szerepvállaló emberek is, hárman. Nyilvánvalóan nekik
