Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-11 / 36. szám
1995■ FEBRUÁR 11., SZOMBAT Szirtes Ádámra emlékezve Egyszerű volt és természetes, pózok nélkül játszott, hitelesen alakított Szirtes Ádám a Talpalatnyi Föld Góz Jóskájaként, a Simon Menyhért születése erdészeként, a Katonazene Kál Samujaként vagy a Körhintában, A tiszta Amerikában, a Legényanyában nyújtott alakításai révén vált ismert és elismert színésszé. Emlékezetes játékstílusa, ízes beszéde a színpadon és filmjeiben felejthetetlenné tette őt sokunk számára. Egyszerű volt és természetes, pózok nélkül játszott. Ettől váltak oly hitelessé és erőteljessé az általa alakított figurák. Ha élne, az idén ünnepelné a hetvenedik születésnapját. Leányával — Szirtes Ágival, aki maga is sikeres színésznő — Szirtes Ádámról beszélgettünk. — Mi egymás mentsvárai voltunk az édesapámmal. A nap fénypontja az volt, amikor ő megérkezett. Rajongtam érte. A munkájából adódóan sajnos keveset láthattam, és hogy a hiányérzetet tompítsam, előadások után mindig megvártam. Hosszú, az éjszakába nyúló beszélgetéseink alatt szóba kerültek aznapi örömeink, szomorúságaink. Egyszóval mindent megbeszéltünk. Reggel persze „holtfáradtan” mentem az iskolába. — Kicsi gyermekkoromtól kezdve egyenrangúnak tartott, és így is bánt velem. Határtalanul türelmes volt és szelíd. Emlékszem, utáltam a spenótot. Édesanyám azt mondta: „Addig nem kelhetsz föl az asztaltól, amíg meg nem etted!” Megnéztem az órámat, még két óra, és itthon lesz apu. így is lett. Megérkezett, én még mindig ott ültem az asztalnál, az érintetlen főzelék társaságában. „Ugyan már, hagyd azt a gyereket!” — mondta édesanyámnak. Én Szirtes Ádám portréja meg persze csak erre vártam, és előkaptam a csokoládét. — Ugyanakkor konok és makacs is volt, ha valamit a fejébe vett, azt meg is valósította. — Mindig mindenhonnan elkésett. Előadásokról is. Egyszer prémium gyanánt egy ébresztőórát kapott. Reggelenként az utolsó utáni pillanatban kelt föl az ágyból. Talán a gyerekkori kialvatlansága gyülemlett föl, vagy csalt az időérzéke, nem tudom. — Badacsonyba mentünk nyaralni. Valamelyik állomáson leszállt, hogy újságokat vásároljon. Én csak vártam, vártam, a vonat meg szép lassan elindult. O persze még mindig sehol. Ahogy kinéztem a vonatablakból, láttam, hogy fut a vonat után. Ez általában más alkalmakkor is így szokott történni. A különbség csupán annyi, hogy vagy elérte a vonatot vagy nem. És ő még az ilyen szorult helyzetekben is mindvégig nyugodt tudott maradni. Semmi sem tudta kihozni a sodrából. □ A színészet túl azon, hogy csodálatos mesterség, rögös és nyaktörő pálya is. Ahogy Petőfi írta: „A színész utain virág és tövis terem, / A színész élete öröm és gyötrelem. ” Nem próbálta meg Önt lebeszélni e pályáról az édesapja? — Éppen ellenkezőleg. Gyermekkoromtól fogva csak erre készültem. Nem is gondoltam arra, hogy más is lehetnék. Es az édesapám igazán örült ennek, ő is azt akarta, hogy színésznő legyek. □ Nyilván a kezdeti nehézségeket is köny- nyebb volt a segítségével leküzdeni. — Az elején inkább elzárkóztam, bolond, fiatal büszkeségből nem engedtem, hogy bármibe is beleszóljon. A saját utamat akartam járni, és nem hallgattam meg a tanácsait. □ Milyen színésznőnek tartotta Önt? — Csöppet sem volt elfogult velem szemben. Ha valakinek tetszett egy-egy alakításom és dicsért, ő azt mondta: „Zöld még, zöld még.” □ Nagy a hasonlóság Ön és az édesapja között? — Remélem igen. Számomra rendkívül hiteles személyiség volt, színészként is és magánemberként is. Minta előttem, követni próbálom, és igyekszem hozzá hasonlítani. Múzsák civakodó testvérisége Amikor száz éve a mozgókép megszületett, aligha gondolhatta bárki, hogy nemcsak az emberi leleményesség újabb technikai csodájáról van szó, hanem egy újabb művészeti ág megszületéséről is. Bizony el kellett telnie két-három évtizednek is, mire ez kiderülhetett, s összesen vagy fél évszázadnak, amíg magától értetődővé vált e tény igaz volta. Amíg a film múzsája csak kistestvérkéje volt a többezer éves idősebbeknek, bizony még annak is örülhetett, hogy a többiek testvérszámba vették, s rá is szorult a dédelgetésre, a segítségre, hiszen úgy látszott, hogy képes ugyan valamire, amire a többiek nem, de ez inkább csak technika, s ami igazán művészi benne, az mind csak a „többiek”: az irodalom, a zene, a képzőművészet, a tánc, a színház „segítsége”. Richard Wagner a múlt század második felében az operaszínpadon próbált „összművészetet” teremteni, a film ennek egy újabb, más eszközökkel megvalósítható lehetőségét ígérte. Aztán teltek-múltak az évek, s egyértelművé vált, hogy a film művészetként is önálló: egy csomó olyan dolgot valósít meg, s oly módon, amit és amilyenként más művészet nem képes megtenni. Megvoltak továbbra is más művészetek elemei — s lényegiek is — a filmekben, de most már részelemként, olyan anyagként, amelyik — ha önállóan meg is áll esetleg a lábán — igaz jelentéskörét csak az egésznek, azaz a filmnek az összefüggéseiben nyeri el. S az idősebb múzsák — főként az irodalom, s részben a színházművészet — ekkor kezdtek el civakodni az új jövevénnyel, kezdtek irigykedni, hogy vele sokkal többet foglalkoznak, hogy ő a divatos, ős szerepel a címoldalakon és a pletykarovatokban, következésképp a hétköznapi beszélgetésekben is. Féltek a tekintélyvesztéstől is, meg attól is, hogy nincs már feltétlenül szükség a segítségükre, de talán még a jelenlétükre sem. De még jóformán ki sem élvezhette igazán a sikert a filmművészet, amikor újabb technikai találmány hódította meg az embereket: a televízió. Balázs Attila felvételeit felhasználva Nagy Tamás illusztrációja szólt a figyelmeztetés „ebben az új helyzetben”. Meg akarják félemlíteni őket valakik. Barátom, ugyebár, íróféle. Gondolja csak végig, mit publikált a választások óta és hol. Na, ugye! Minden esetre nyilvánosságra kell hozni ezt a botrányt, egyrészt, hadd lássa mindenki, merre fordultak itten a dolgok, és miféle módszerek uralkodtak el a politikában, másfelől lássák, nem ijednek meg a fenyegetéstől. A nyilvánosság talán védelmet is biztosít. Ó, csak egy hülye lődözte a galambokat, mondta íróféle barátom. Ne legyen szerény és főként ne legyen hiszékeny, intette a szomszéd. Létezik közérdek is e hazában. Politika rejlik itt már minden mögött. A közéleti szomszéd végül dolgavége- zetlen, tehát sértődötten távozott. Az ajtóban mondott még valamit a felelőtlenségről. Barátom felelősségérzetének hiányáról tudniillik. Bizony, mondta nekem barátom. Elszalasztottam az alkalmat. Nagyobb hírre tehettem volna szert, ha ország-világgal közlöm, hogy merényletet kíséreltek meg ellenem, mint az írásaimmal. Az ilyenre odafigyelnek. Effélére vágynak. Erről akarnak olvasni, nem az alkonyokról. Az író legyen áldozat, fenyegetett, úgy hiteles és attól népszerű. Aki kihívja a hatalom vagy valamelyik szélsőség bosszúját, az már fontos ember. Annak az élete nyitott könyv, melyet össze akarnak csukni valakik. Ha valakit meg akarnak gyilkolni: az már közügy, országos figyelemre tarthat számot. Miért is ne? Mások is így csinálják. Egy politikusnak is nő a presztízse, ha csak a merénylet gyanúja felmerül vele kapcsolatban. Egy vállalkozónak jó reklám, ha megverik, vagy felrobbantják a szemetes kukáját. Égy verset annál többre becsülnek, minél többször tiltották be az ántivilágban. Egy titkosrendőri pofontól megnő a novella értéke. De én élhetetlen és ostoba vagyok. Én még mindig azt hiszem, hogy itt galambokra lőnek. 13 MÚZSA Zaklatott gondolatok A város arca Berták László: Figyelni csak az őröket Bevallani félelmedet ha az értelem megtagad ijedt állatként lenni vagy figyelni csak az őröket úgy érezni a végtelent hogy kifelejted magad állni a méterrúd alatt elviselni az ütleget s mint aki sose vétkezett nem tudni hogy ki fia vagy várni hogy megszólítsanak hogy valójában emberek megtartani az életet elfogadni halálodat Sárándi József: Végtisztesség Az ember rendeltetése e földön, hogy fölnevelje a szüleit, és tisztességgel temesse el a gyerekeit. Nem kell szégyellned, fiam, őszen is duhaj apádat, miképp én sem restellkedem senki előtt miattad. Nem lett belőled zabigyerek, pária, börtöntöltelék, igaz semmire se vitted, valójában meg sem születtél. sohase bánd, hogy „kíméltelek” a „fényes” evilági karriertől; gyáva voltam, de téged temetve hiányzásod eltölt. Divatbemutató Paulovics László rajzai Vasy G'
