Kelet-Magyarország, 1994. december (54. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-31 / 309. szám
1994• DECEMBER 31., SZOMBAT Napkelet • A KM újévi melléklete ló pihenésit?), doktor úr! A vidéken élő kutatót is elismeri a nemzetközi orvosvilág A rettegett rákot a tudomány módszereivel próbálta kordába szorítani dr. Juhász Lajos, aki az életét tette fel az egyre nagyobb arányban előforduló fehér halál kutatására és gyógyítására. A megyei onkológiai gondozó vezető főorvosa egy híján negyven esztendő után január elsejével vonul nyugállományba. Szakmailag elért mindent, amit gyógyító és kutató orvos elérhet: 1976-ban az orvostudomány kandidátusa, majd ’90- ben — elsőként a megyében — megszerezte az orvostudomány doktora címet. S mindenekelőtt bebizonyíthatta a fővárosba törekvő értelmiségieknek: a határszélen is lehet nemzetközi szinten jegyzett tudományos tevékenységet végezni, és bekapcsolni ezt a sokszoros hátránnyal küzdő vidéket a világ fő kutatásai áramába. Szatmári vallja szőkébb pátriájának, Győrteleken született 1930-ban, majd a szatmárnémeti református gimnáziumi évek után végül Mátészalkán érettségizett 1949-ben. Azonnal felvették a debreceni egyetem orvosi karára, ahol 1955-ben szerzett oklevelet. A kivételes képességű fiatalembert a Női Klinikán a nagyhírű Arvay professzor vette szárnyai alá, és itt lett szülész szakorvos. Hamarosan bedobták a mélyvízbe: a hatvanas évek elején ugyanis az akkori NDK orvosai elvándoroltak a német föld túloldalára és a kormány vezetése az egykori testvérországokhoz fordult. így került ki dr. Juhász Lajos 1960 és 62 között Bern- burgba, egy járási kórházba. A 102 ágyas szülészetet vezette, kevés orvos és nővér közreműködésével, 40 kilométerre a legközelebbi klinikától. A magára hagyatottság viszont iszonyatosan keményre edzette, megszokta a gyors és felelősség- teljes döntés kényszerét. Igaz, a 13. napon már nyombélfekéllyel fizetett a szakmai önállóságért. Ahogy hazajött, itt is vágyott a felelősségteljes megbízatásra. Meghirdették a megyei onkológiai gondozó vezető főorvosi állását. Pályázata elnyerte az akkori egészségügyi irányítás tetszését és 1963 március elsejével nevezték ki. 1980-ban lett a klinikai onkológia szakorvosa. A tudomány azt tartja: az aritmológia, a számelmélet életünk minden kérdését képes a hűvös számok nyelvén kifejezni. De lehet-e négy évtizedet statisztikai adatokkal híven tükröztetni? Mert mit mond az, hogy 7 ezer szülést vezetett, fejlesztette az onkológiai gondozót, új szakmai irányokat indított útjára, kidolgozta a ráknyilvántartás rendszerét, s 1969-től megyénk rákelőfordulási adatait szerepelteti a nemzetközi adattárakban. Bevezette a modern onkológiai konzíliumi rendszert, megyei főorvosi utasításban rögzítették: valamennyi, emlőműtétre váró betegnek főorvosi bizottság előtt kell megjelennie, hogy a kollektív bölcsesség szellemében döntsenek az esetleges műtétről és a további terápiáról. Az egyéni presztízs csorbítása azt eredményezte, hogy a rákbetegek ötéves túlélési aránya tíz esztendővel haladta meg az országos átlagot! Juhász főorvos úr bevezette a citológiai vizsgálatot és negyedszázadon át vezette az onkocitológiai labort. Az emlő- és a gyomorrák előfordulása izgatta különösen. Vizsgálatok ezreinek birtokában fogalmazhatta meg véleményét: ritkább az emlőrák, ha a nő 24 éves kora körül szüli első gyermekét, hosszú ideig szoptat és tartós házasságban él. A 20 és 70 év közöttiek adataiból az derül ki, gyakoribb az emlőrák a városi, értelmiségi és alkalmazotti rétegben, a meddő nők körében, valamint a dohányzás és az alkoholfogyasztás együttesen jelent fokozott kockázatot. A gyomorrákot már 1969-ben mozgatható eszközzel történő tükrözéssel igyekezett kimutatni, japán kamerával. Kimutatta, ott gyakoribb a gyomorrák, ahol magas a víz nitráttartalma, ahol ásott kutak vizét itták, ahol agyagos, vályogos talajból nyerték az ivóvizet. A ’70-es évektől ismerték meg a nemzetközi rákkutató szervezetekben Juhász főorvos munkáját. 22 éve tagja az Egészségügyi Világszervezet Gyomorrák Együttműködési Központja (Tokió) 15 tagú nemzetközi tanácsának. Szavazó tagja a Rákregiszterek Nemzetközi Szövetségének, és több európai, valamint hazai onkológiai szervezet tagja, illetve vezetője. 1970-71-ben a WHO nagy kutatói ösztöndíjával hosszabb időt töltött az USA Hopkins és Harvard egyetemén és a japán rákközpontban. Tudományos életútját egy angol nyelvű könyv, 14 monográfia, 80 hazai és külföldi közlemény, 175 előadás jelzi. A mérleg serpenyőjét minden bizonnyal a pozitívumok húzzák le. Hobbija a munkája, részese lehetett sok újdonságnak, bebizonyította, hogy háromszor annyi munkával a vidéken élő kutató is jelen lehet a nemzetközi szakmai világban. Fájlalja, hogy nem sikerült egy önálló klinikai onkológiai osztályt szervezni, ahol a klinikai és a kutató munkát egységben végezhette volna. Konferenciák tucatjairól jött haza gazdag tapasztalatokkal, de a kollégákat nem igazán érdekelték ezek az Dr. Juhász Lajos Balázs Attila felvétele adatok. Sajnos, az onkológia mint szakterület nem vonzza az orvosokat, és nőtt a távolság a fontos, de nem jövedelmező gondozás és a kórházi osztály között. A ma is fiatalos, derűs Juhász főorvos nem tud és nem is akar elszakadni az onkológiától, hetente kétszer rendel, folytatja a tudományos kutatásokat. Több időt tölthet a családjával, feleségével, aki évtizedeken át teremtette meg számára a nyugodt hátteret. Büszke orvos fiára. Elégedett ember nyújtott kezet a búcsúzásnál. Aki hitelesen akar sikeres lenni Dr. Ratkos József Harasztosi Pál felvétele Egy vállalkozó a létkérdésről, az adott szó becsületéről Baraksó Erzsébet Dr. Ratkos József nemrég még egy kutatóintézetben működött tudományos kutatóként, most pedig egy kertépítőparkgondozó magánvállalkozás vezetője, aki ha úgy adódik, maga is kiveszi a részét a fizikai munkából. Tanulságosnak tartja ami Önnel történt? — Azt nem szeretném, ha szavaimból bárki dicsekvést vélne felfedezni, de mert az alaptermészetem inkább optimista — s ha ezzel másnak segíteni tudok — szívesen elmondom a tapasztalataimat. □ Mennyire jutott a kutatásban? — Életem egyik legaktívabb része volt az 1975-1989 között időszak: konkrétan a napraforgó növényvédelme a szakterületem. E témakörben sikerült országos elismertségre szert tennem, azon túl kapcsolatba kerültem a FAO nemzetközi team-jével, munkásságomat publikációk rögzítik itthon és külföldön, kutatási eredményeimet jegyzik például a Berkely egyetemen (USA), vagy Kínában is. □ Hogyan kényszerül egy kutató pályamódosításra? — Szinte máról holnapra válságba került a kutatás 89-90-ben, mert a kutatóintézetnek — mint kereskedelmi cégnek — nem fűződött igazán érdeke a nyírségi tájkutatáshoz. Azelőtt 250 dolgozója volt az intézetnek, mostanra a létszám tizede maradt meg, s mindössze három-négy kutató. Voltak túlfinanszírozott témák, melyeknek nem volt gyakorlati jelentőségük és voltak perifériális témák. Bizonyos körökben volt egy olyan megítélés, hogy ez luxus, de új fajtákra, új biológiai alapokra szükség lenne a nagyobb jövedelmezőség érdekében. □ Miként érintette önt ez a leépítés? — Egy ilyen területen elmélyedni és otthonosan mozogni 15-20 év kell, hogy lássa az ember, milyen a téma kuta- tottsági foka, milyen igény van rá, és bátrabban tegye fel a kérdéseket. Fejlett országokban a kutatás szerves egészet alkot a kereskedelemmel, csak nálunk ilyen merev az elkülönülés. Képzelhető, mit árt az ügynek, ha milliós értékek és az eddig felmutatott ismeretek most parlagon hevernek, vagy nem konvertálhatók. Fájlalom, hogy átmenetileg abba kellett hagynom a kutatást, de segítette az önbecsülésemet, hogy az ország több kutatóintézetébe meghívtak együtt a feleségemmel, aki ugyancsak kutató, lakást, több fizetést kínáltak. Nagyon sok álmatlan éjszakánk volt, amíg eldöntöttük, merre tovább. □ A csendes szellemi szféra után a másik végletet választotta: a vállalkozás nyüzsgő világát... — Valóban ez a két véglet, de a kényszer teremti az ember számára azt a mentalitást, hogy igyekezzen megfelelni a kihívásoknak. Ez történt az én esetben is, amikor az lett a tét, hogy a családomnak legyen jövedelme minden hónapra. □ Mi az, amiért ezt választottal1 — Korábban is dédelgettünk már hasonló terveket, azután 92-ben pályázati úton jutottunk hozzá a lehetőséghez, hogy Nyíregyházán, s főleg a Sóstón a közterületek zöldfelületeit gondozzuk. Családi vállalkozás ez a feleségemmel együtt, és a két fiam is besegít. Cégünk a Quercus még további öt főt foglalkoztat: öt személyt alkalmazok, akik korábban tartós munka- nélküliek voltak. Többek között parképítés, kerti bútorok, játékok kihelyezése, gallyazás a feladatunk. Mindez kötődik a mezőgazdasághoz, vannak kertészeti és növényvédelmi feladataink is, amihez szükséges a szakértelem. □ Sikeresen startolt a vállalkozói szférában? — Talán kívülről irigylésre méltó a vállalkozó, hiszen hatalmas vagyonokat képzelnek hozzá, de meg kell mondanom, ez egyelőre saját erőből nem megy, hanem hosszú távú elkötelezettséget jelent például a gépek lízingelése miatt, és kockázatvállalással is jár. Ez utóbbi már azt jelzi, hogy megjelent a vállalkozói szférában egy olyan mentalitás, amely az ország szempontjából most kívánatos volna. így kellene hasonlóképpen megjelennie a vállalkozói tisztességnek, ami első helyre teszi a minőséget, mint létkérdést, ami kizárja a nyerészkedést, a hanglérságot, de sajnos, a mai fiatalok előtt még sok az ilyen rossz példa. Vissza kell térnie az adott szó becsületének, hogy a vállalkozó ne csak sikeres, hanem hosszú távon hiteles személy lehessen. □ Ezzel „feladta” korábbi kutatói ambícióit, vagy netán épp a vállalkozásból bontakozhat majd ki annak újabb szakaszai — Elképzelhető, hogy a vállalkozás és a kutatás majdan összekapcsolható, s talán egyszer helyet tudok majd adni azoknak a fiatal kutatóknak, akik ez iránt elhivatottságot éreznek. □ Az 1995-ös év a környezetvédelem éve. Ön, mint aktív környezetvédő ezzel kapcsolatban mire hívná fel a figyelmünket? — Sajnos, végeérhetetlenül tudnám sorolni azokat a negatív példákat, melyekkel nap mint nap találkozom. Csak a Sóstót említem: bármennyire igyekszünk is széppé tenni a közterületet — miközben az erre fordítható összeg évről évre egyre kevesebb —, az önmagáért való rombolás látványa aláássa a mi munkánkat. Világprobléma az ember viszonya a természethez — pedig környezetünk jobb megbecsülése sok esetben még pénzbe sem kerül. Talán, ha nagyobb hangsúlyt kapna a környezet- védelem az alapoktatásban, a jövő generációk már többet tehetnek a levegőért, a vizekért, a fákért, melyektől az életünk függ. 4 Tóth Kornélia
