Kelet-Magyarország, 1994. december (54. évfolyam, 284-309. szám)

1994-12-24 / 304. szám

^ Próbáljuk szeretni a világot, mert minden szép, csak meg kell látni benne--------------a ^gségey-------„ Az eskü csillogtatták erényeiket, inkább gyar­lóságuk, vagy gyengéjük mutatkozott meg a közösség előtt. A négy év előt­ti fogadalmak némelyeknél úgy szer­tefoszlottak, mint hamu a szélben, és megerősödtek a túlzott magabiztos­ságot, az anyagi érvényesülést, a ha­talmi mámort jelző tulajdonságok. Éppen az újraválasztott polgármeste­rek, képviselők példája mutatja, a vá­lasztók figyelme túlterjed a székfog­lalás meghitt percein, bennük éveken át visszhangzik az eskü szövege, amit a maguk csendességében ők minden­nap számonkérnek. Maradjon tehát tartós s ne csak sza­vakban élő a bizalmat elnyertek őszintesége, szerénysége, támaszkodá­sa a közösségre, ezek birtokában a legsúlyosabb döntéseknél is elfogad­juk határozottságukat. Mert az előt­tünk lévő évek nem kecsegtetnek sok jóval; amíg egyensúlyba juthat a gaz­daság, áldozatokra lesz szükség, ami az esetek többségében a kevsébé te­hetős tömegeket sújtja. Ám változat­lanul igaz: ha felnőttként kezelnek bennünket, ha a vezető nem hiszi, hogy az egész település boldog attól, hogy szépen gyarapodnak a tisztsé­gekbe jutottak, hanem a rosszat s a kevés jót is igazságosan megosztják velünk, a választók támogatása tartós marad. Angyal Sándor KARÁCSONYI INTERJÚNK Gégény Béláné Koczka Ágnes Balázs Attila felvétele „Kicsi vagyok, gyenge és nő. Egyedül semmire sem jutnék, ezért kérem a képvise­lőtársak és az egész város kö­zösség támogatá­sát. ” Az eskütétel utáni székfogla­lójában mondta ezt Nyíregyháza most megválasztott polgármestere, amit a jelenlévők közül sokan jelképes érté­kűnek éreztünk. Több hasonló eskü­tétel utáni vallomás hangzik(ott) el ezekben a napokban településeinken, amikor sorra megalakulnak a helyi parlamentek. Nincs okunk kétségbe vonni az ünnepi pillanatokban el­hangzó szavak őszinteségét, hiszen azok igazságtartalma nyilvánvaló. Egyedül, egy ember lett légyen bár­mennyire felkészült, gyakorlott, testi­leg is erős, még a legkisebb faluban sem tud csodát tenni. Nem képes úr­rá lenni a legelesettebbek szegénysé­gén, a feszítő társadalmi gondokon, hogy a százezreket, milliókat emésztő fejlesztési igényeket már ne is említ­sem. Az idézett szavak — nekem leg­alábbis — arról tanúskodnak, hogy a választók bizalmát elnyertek az indu­láskor tisztában vannak (kell, hogy legyenek!) azzal: a voksoktól nem ők lettek egyszeriben a falu, a város leg­okosabb, legszéleslátókörűbb, legfá­radhatatlanabb polgárai. Emberek maradtak erényeikkel és gyarlósága­ikkal, érdemeikkel és gyengéikkel együtt. Arra majd a most következő évek adnak választ, melyik tulajdonság ke­rekedik felül bennük. Mert elbuktak a mostani választáson azok, akik nem Balogh József Erick Fromm A szeretet művészete című könyvében van egy aranyos kis mondat a szerétéiről: „Ha én valakinek ki tudom mondani, szeretlek, akkor én azzal azt mondom, hogy benned szeretek mindenkit, rajtad keresztül szeretem a világot és ben­ned szeretem magamat is.” Gégény Béláné Koczka Ágnes idézte ezt, amikor leültünk egy karácsony előtti be­szélgetésre. — Nyíregyháza szülötte vagyok, huszonkét éve élek boldog házasságban a férjemmel, hat szép gyermekünk van. Több munkahelyem volt már, miután a gyermekeimet többé-kevésbé elindítot­tam a közösségekbe. Szo­ciális és egészségügyi terü­leteken dolgoztam és dol­gozom, most az anyás­csecsemő otthonban napi négy órában az ott lévő anyákkal foglalkozom, mint mentális gondozó részben szociális, részben mentális gondjaikon igyek­szem enyhíteni. Abban kell segíteni őket, hogy vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba. □ Meglehetősen nehéz volt összehozni ezt a talál­kozót. Miért? — Könnyű lenne azt mondani, hogy a közelgő ünnep miatt ta­lán sűrűbb az élete mindenkinek, de ha visszagondolok, lehet hogy ugyanilyen ne­héz lett volna szeptemberben is. Nagyon sokféle dolgot csinálok, talán túl sokat is vállalok. Maga a család is az átlagtól na­gyobb létszámú, több munkát, időt, ráfor­dítást igényel, hogy ellássam őket. A négy­órás főállás mellett az egyházmegye, a püs­pökség megbízásából majdnem minden dél­után hittanórákat tartok a város különbö­ző iskoláiban. Ezenkívül négy éve a plé­bánián a karitász csoport vezetője vagyok és ez is elég sok munkát ad. □ Mit jelent ez a karitász tevékenység? — Az egyházmegye szociális, karitatív munkájának a tervezése, irányítása, fel- térképezése, különböző intézményekkel, se­gélyszervezettel való kapcsolattartás. Ez azt jelenti, hogy ha bárki segítségre szorul mert hittünk abban, hogy úgy érdemes él­ni, ha az ember közösségeket alkot. Két év múltán Nyíregyházán is megalakítottuk 13 családdal a helyi csoportot, amelynek már 500 felnőtt tagja van. — Hogyan lesz valakiből nagycsaládos? Elhatározás kérdés, gyerekkori álom, vagy így adódik, és egy vallásos embernek nem jut eszébe, hogy abortuszbizottsághoz for­duljon. Magyarul nem divat Magyarorszá­gon sokgyermekesnek lenni. — például nincs ágya, ruhája, esetleg a gyógyszerét nem tudja kiváltani —, segí­tünk. A semmiből indultunk, saját magunk adtuk be forintjainkat, ebből vettük az el­ső kis Mikulás-napi ajándékokat. Ezután jött a plébános úr segítsége, de igyekeztünk a pályázati lehetőségeket is kihasználni. A nyíregyházi önkormányzattól is többször kértünk kisebb-nagyobb összeget. Nagy örömünkre az idén sikerült egy nagyobb összeget nyerni, ebből tudunk most — ta­lán úgy gondolom, hogy megfelelő mértékű segítséget — tartós élelmiszercsomagot ad­ni a valóban rászoruló, egyedülállóknak és családoknak, s a Máltai Szeretetszolgálat­tól is kaptunk élelmiszer segítséget és gyógyszernek nem minősülő kapszulákat. □ Úgy tudom, a nagycsaládosok egye­sületének létrehozásánál is bábáskodott. — Ez 1987-ben indult Budapesten. Ala­pítók voltunk mindketten a férjemmel, — A végéről kezdem: divatból semmi­képpen, mert ha divat lenne, akkor sem lennének sokkal többen. Én már lányko­romban úgy döntöttem, hogy ha megfelelő társra találok, akkor nagy családom lesz. Hitemből adódóan vallom, hogy az isteni kegyelem megsegített, olyan társra talál­tam, aki ebben is egyetértett velem. Az el­ső négy gyerek az első örömben és a spon­tán, szinte gondolkodás nélkül vállalt nagy lelkesedésünkben született. Rákérdezett az abortuszra. Nekem eszembe sem jutott, hogy ide fordulhatnék. Az ember értelmes lény, tehát kell hogy ismerje, meg kell hogy határozza saját lehetőségeit, korlátáit, tud­ja meddig mehet, így már számszerűsíteni kellett, hogy még két gyermeket tudtunk vállalni egészségben, erőben és szeretetben. A nagylányunk húszéves, a legkisebbik, a hatodik tíz. — Megtalálták-e azt az örömet, amit et­től a nagy családtól vártak? — Százszorosán többet kaptunk, mint amit hittünk vagy reméltünk. Persze nem akarom rózsaszínre festeni a valóságot. Ke­mény anyagi gondjaink voltak, vannak és lesznek is gondolom. De ez soha nem riasz­tott minket vissza. Megtapasztaltuk nagyon sokszor az emberi segítséget, de az istenit is, és ebben soha nem csalódtunk. Nagyon szerényen élünk, nagyon meg kell gondol­ni minden fillérnek a helyét, de ennek óriási előnye is van, hiszen meg tudjuk tanítani a gyermekeinket is, hogy nagyon nézzék meg, mi az, ami a fogyasztói társadalom kínálatából alapvetően szükséges. Ugyan­akkor megtapasztalják a segítőkészséget mások részéről, hiszen nagyon sok mások által használt ruhát kapnak a gyermekeink. Nem tudom megmondani, hogy új kabá­tot, új cipőt mikor vettem nekik, mert nem tudom megtenni. Ez nem panasz, hanem ezt átéljük. Ugyanakkor azt mondja a leg­kisebbik gyermekem: anya ez a kabát ne­kem már nem jó, nincs kistestvérem, ad­juk oda valakinek. És amikor egy gyerek ezt magától mondja, akkor azt mondom: érdemes volt ezt az életformát választani, mert már a gyermekem is ismeri a helyes értékrendet. Tudja azt, hogy vannak még tőlünk szegényebbek, rászorultabbak, tehát az adás örömét is megtanulja azzal, hogy neki adott egyszer vagy sokszor valaki. Lehet ezu­tán kérdés, hogy visszakap­juk-e az örömöt? □ Milyen lesz a Gégény családban a karácsony? — Én nem hiszek abban, hogy egy ajándéktárggyal pótolni lehet a szeretetet. Úgy gondolják sokan, mi­nél drágább egy ajándék, annál inkább le van tudva a dolog. Pedig a gyerekeket arra kell ránevelni, a gesz­tusban, az akárhány forin­tot érő kis ajándékban is meg tudják látni azt, ami mögötte van. Természete­sen nálunk is mindenki na­gyon várja, hogy meglepe­tés legyen. A gyerekek nagy izgalommal készítik a meg­lepetéseket egymásnak és nekünk is. Természetesen mi is veszünk ajándékot a gyermekeinknek. Most pél­dául úgy oldjuk meg a fe­szítő anyagi gondokat, hogy a nagyobb gyermekeink egy ajándé­kot kapnak közösen. Összegében olyat, amennyit az átlagos magyar szülő egy gyer­mekére rászán. Én három gyerekre tudom rászánni ezt az összeget. Fáj a szívem a kirakatok láttán, de végül is tudom, hogy eddig terjed a mi anyagi lehetőségünk. — Ami az ünneplést illeti, nálunk kezdet­től úgy alakult, hogy a családfő, a férjem felolvas egy kis részletet Jézus születéséről a Szentírásból, ami a karácsony lényege. Erre figyelünk, hogy most egy születésna­pot ünnepiünk. Ezután a gyerekek énekel­nek, majd elmondják, hogy kis Jézus én ezt az ajándékot készítettem neked, fogadd tő­lem szeretettel, aztán odateszik a fa alá, vagy felakasztják a fára, amit csináltak. Mi nem azt mondtuk a gyerekeinknek, hogy a kis Jézus hozza az ajándékot, hanem megszületett, ezzel ő maga egy ajándék ne­künk és ezért a lehetőségeinknek megfelelő mértékben, de örömmel megajándékozzuk egymást. Azt szeretném, ha ennek a beszél­getésnek éppen ezért egy olyen üzenettar­talma lenne, hogy ha kevés a pénzünk, ha bármi bajunk van, ha nem tudunk úgy iga­zán jó szívvel és felszabadultan ünnepel­ni, mert valami baj van a családunkban, ha rosszul sikerült az életünk, vagy éppen magányosak vagyunk, akkor se kesered­jünk el. Próbáljuk a szeretet úgy megélni, hogy az nemcsak egy érzelem, nemcsak egy túlfűtött vágyakozás arra, hogy bennün­ket boldoggá tegyenek, vagy mi boldoggá tegyünk egy embert. Próbáljon meg min­denki kinyílni egy kicsit, ha nincs gyerme­ke, akkor a nagyobb család, a munkatár­sak, a nagyobb közösségek felé. Próbáljuk meg szeretni a világot, mert minden na­gyon szép, csak meg kell benne látni a szépséget. ^ Megtapasztaltuk sokszor az emberi segítséget, de az istenit is, és ebben soha nem csalódtunk, yy Nagyon szeretnék segíteni abban, hogy vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba. yj A hétköznapi szeretetről x

Next

/
Oldalképek
Tartalom