Kelet-Magyarország, 1994. december (54. évfolyam, 284-309. szám)

1994-12-01 / 284. szám

1994. december 1csütörtök 2 Kelet-Magyarország HAZAI HOL-MI Cselényi György ~\ T aSy áldozatra képes /\l nép vagyunk. Né- x y hány méter, vala­mint másodperc megtaka­rításáért az életünket sem sajnáljuk. Nyíregyházán, a Kossuth téren zajló építkezés körül emelt, a városlakók által már csak kínai nagyfalnak nevezett „létesítmény" mi­att a Centrum Áruházzal szembeni oldal egy szaka­szán a gyalogosforgalom szünetelni kénytelen. Azaz csak szünetelne, hiszen nap mint nap rengetegen veszik a bátorságot a fal melletti, sőt autók közötti sunnyo- gáshoz. Amikor már látják, nem kis kockázatot vállaltak, s a visszaút lehetetlen, a fal mellett szánalomkeltő szilu­ettet képezve várnak a ked­vező alkalomra ahhoz, hogy az Állami 'Biztosító, vagy a Centrum Aruház felé akár az autók között cikáz­va folytathassák útjukat. Akadnak olyan fiatalem­berek, akiknek nemcsak ön­maguk, hanem még a ke­rékpárjuk is foglalja az egyébként is kis helyet. Ha felülnek rá akkor sem jobb, mert ez esetben a jár­művezetőknek legalább hat szemüknek kellene lennie ahhoz, hogy időben észre­vegyék, hol, mikor, merről és hová fognak sendered- ni. Jó néhány embertársun­kat csupán a véletlen men­tette a saját tragédiájukat jelképező „freskóvá” vá­lástól. Remélem mindenki rájön, egy-két perc, vagy rövid távolság lefaragása, de még a kommandó ruhá­sokkal őriztetett Kossuth téri kínai nagyfal sem ér annyit, hogy ott hagyjuk a fogunkat. Virágkiállítást... ...és vásárt rendeznek a nyírbátori 1. Számú Álta­lános Iskolában (Zrínyi u. 42.). A megnyitó december 2-án 15 órakor lesz. A kiál­lítás megtekinthető pénte­ken 15 órától 19 óráig, szombaton 8 órától 19 óráig. (KM) Óvodavezetők... ...fórumát tartják meg de­cember 1-én 9.30 órától a barabási óvodában. Témák: a tervezőmunka, a csoport­napló. Minden vezetőt il­letve a megbízottaikat várja a szervező pedagógiai in­tézet. (KM) Mikulás bált... ...rendeznek a felnőtteknek december 3-án 19 órától másnap hajnalig a nyíregy­házi tiszti klubban. Ugyan­itt a gyermekekről sem fe­ledkeznek meg, őket de­cember 5-én 17 órától vár­ják ingyen megtekinthető műsorral és ajándékkal. (KM) A Magyar ... ...Vöröskereszt megyei szervezete december 1-jén 9-től 14 óráig Kocsord pol­gármesteri hivatalában, 9- től 15 óráig a záhonyi Tisza Szállóban váija az önkéntes véradókat. (KM) A Krétarajzok... ...a képzelt riportról és egy amerikai popfesztiválról cí­mű előadással lép fel a nyír­egyházi városi művelődési központban december 1-jén 19 órától a Mandala Dal­színház. (KM) November 26-án 12 vá­ros indulói­nak résztvételével országos táncversenyt bonyolítottak le a nyíregyházi Kölyök- várban, melyen megyei si­kereknek is tapsolhatott a közönség. Felnőtt latin ka­tegóriában második helye­zést ért el a Balogh Csa- ba-Szőke Agnes kettős (Slip Táncsport Egyesület), felnőtt standardban 5. lett a Szilágyi Ottó-André Anett páros (Basic Tánccsoport). Junior I. E kategóriában standard táncban győzött Jebelóczki Richárd-Vaskó Lívia kettőse, s negyedik­ként alig csúszott le a do­bogóról, oldalán Németh Natáliával Pékár Ákos. Ez utóbbi páros ugyanebben a kategóriában latin stílusban második lett, míg a Máté István-Mokánszki Noémi kettős negyedik lett. Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: Az Orosz­lánkirály. Előadások kez­dete: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Édeshármas. Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. MONTÁZS: A kis Buddha. Előadások kezdete: 18 és 20 óra. Kiállítások A Jósa András Múzeum időszaki kiállításai: Kortárs művészeti tárlat; A bieder­meiertől az eklektikáig. Mészáros Gábor kerami­kus iparművész kiállítása december 12-éig — hétfő kivételével — naponta 10-18 óráig tekinthető meg a Nyíregyházi Városi Ga­lériában. Itt nyílt kiállítása Pálfy István festőművész- garfikusnak is. Béres János és tanítvá­nya, Románé Kubik Erzsi kiállítása december 17-éig látható a nyíregyházi tiszti klubban. A vásárosnaményi műve­lődési központban Huszár István festőművész tárlata várja a látogatókat. Á nyírbátori Báthory Ist­ván Múzeumban Kletz László festőművész Konst­ruktív álmok című tárlata tekinthető meg. Színház A nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházban decem­ber 1-én 11 és 14 órától a „Mumus” című darabot mutatják be. Vajdát választanak Vasváriban Kevés köztük az aktív kereső — épül a közösségi házuk • Start-segítség Balázs Attila felvétele Nábrádi Lajos Tiszavasvári (KM) — „Az itt élő cigányok hihetetlenül mostoha körülmények közé születtek. Az utóbbi másfél évtizedben 52 C-lakás épült a városban, de még mindig több, pontosan 61 putri van. Tisza­vasvári lakóinak száma 14 ezer 600, közülük 749 cigány származású. Mindössze négy cigány férfi számít aktív kere­sőnek, egyetlen nő sem ren­delkezik állandó munkavi­szonnyal. Hamarosan megvá­lasztják a helyi bírót, vagy a vajdát”. Az idézet abból a tanul­mányból való, amelyet Beni- csák István, a megyei munka­ügyi központ tiszavasvári kirendeltségének vezetője, ön- kormányzati képviselő készí­tett. A téma jó ismerője, mert a képviselő-testület vallásügyi- és kisebbségi bizottságának tagjaként is tevékenykedik. Hasonló sors Megrázó adatokat, elgondol­kodtató tényeket közöl ez a tanulmány. Olvasmányos for­mában, közérthetően szól ci­gányokhoz és nem cigányok­hoz. És nem csak Tiszavas- váriban, megyénk számos te­lepülésén érdeklődést kelthet sok-sok megállapítása, mert a cigányoknak szinte mindenütt egyforma, vagy hasonló a sor­suk. Hasonló persze a maga­tartásuk, az életmódjuk is. Néhány önkényesen kira­gadott mondat a felmérésből: „ Az okok alapvetően társadal­mi eredetűek. A depriváció harmadik csoportjában a rossz helyzet okai egyszerre egyé­niek és társadalmiak. A lump, a csavargó életmód, a gyenge munkamorál, a felelőtlen gyermekvállalás, az alkoholi­zálás tartozik ide, amely egyetlen társadalmi csoport­nak sem annyira jellemzője, mint az általam vizsgáltaké. A Két putri a sok közül bűnöző, a felelőtlen egyént a társadalom egyfelől bünteti, másfelől igyekszik gyógyí­tani, megelőzni. A gyógyító — megelőző tevékenység ne­hézségein túl problémát okoz, hogy ezekért az egyéni bű­nökért gyakran a deviáns egyén családja is kárt szenved. A megoldás részben anyagia­kon, részben szemléletválto­záson múlik. Nem várható gyors fordulat”. Munkanélküliség Javulás azért sem várható, mert — mutat rá a tanulmány — a munkanélküliség a ci­gányságot még jobban sújtja. A gazdasági válság leginkább az építőipart és a mezőgaz­daságot „tette padlóra”. S ép­pen ebben a két ágazatban dol- g: zott a cigányok többsége. ,\Js munkahelyeken, más ágazatokban nem kapkodnak a cigány munkavállalók után. (Az igazsághoz tartozik, hogy a cigányok jelentős része nem is igyekszik munkát keresni.) A tanulmány azt is felsorol­ja, hogy a társadalom, ponto­sabban a helyi tanács és a he­lyi önkormányzat mit tett és mit tesz a szóban forgó, hát­rányos helyzetű emberekért. Nos, a 70-es évek végén, a 80- as évek elején a munkavi­szonnyal rendelkező, hitelké­pes családoknak épült 41, ké­sőbb még 11 C-lakás. Az ön- kormányzat szociális bizott­ságának döntése alapján a vá­ros jegyzője közgyógyellátási igazolvánnyal látta el a cigá­nyokat, a szociális bizottság dönt a kedvezményes, vagy az ingyenes gyógyszerellátásról. A cigánygyerekek felzárkóz­tatása érdekében pár évvel ez­előtt programot dolgozott ki a város vezetése. Ennek kereté­ben hozták létre a 25 szemé­lyes cigány óvodát. A rend­szerváltás után az önkormány­zat előbb 20, majd újabb 45 ci­gány részére biztosított köz­hasznú munkát. (Igaz, ez a munka valójában csak átmene­ti, perspektívát nem jelenthet.) A szenátus nélkül Ami pedig egy kicsit előre mutat a tanulmányban. Idézet: „A közeljövőben a vallásügyi és kissebbségi bizottság ré­szükre fórumot szervez, ame­lyen maguk közül meg­választják azt a 12 főt, amely megalakíthatja a saját önkor­mányzati testületüket. Maguk közül megválasztják a bírót, vagy vajdát. A jövőben a ci­gányságot érintő lényeges kér­désben nem dönt az önkor­mányzat a bíró, vagy a szená­tus megkérdezése nélkül. Már épül a cigányoknak a közössé­gi ház, kizárólag a cigányok kezemunkájával. Az építésre pályázat útján 3, 2 millió fo­rintot nyert az önkormányzat”. A közösségi ház működését segíti majd a nyíregyházi székhelyű Start Vállalat is. E házban tanulhatnak majd ko­sár- és bútorfonást, különböző betanító tanfolyamok indul­nak, kulturális, egészségügyi rendezvényeknek is helyt ad e ház. A vajda és a közösségi ház nem oldja meg a 749 em­ber összes gondját. Fontos, hogy az itt élő cigányok ön­tevékenyebbek legyenek, job­ban vegyék ki részüket a saját sorsuk alakításában. E téma fontosságára a tanulmány is felhívja a figyelmet. (Megtámogatott lakásépítés Lehetetlen felmérni, hányán akarják majd igénybe venni Ha felépül egyszer a házunk... Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM - O. K.) — Az utóbbi években az árak drasztikus emelkedésének, va­lamint az életszínvonal csök­kenésének következtében rendkívül nehéz, a lakosság nagyobb része számára pedig szinte lehetetlen lakáshoz jut­ni. Nyilván ezen a helyzeten kívánt javítani a kormány, amikor nemrég a lakásépítés, illetve vásárlás fokozottabb tá­mogatásáról döntött. De vajon megoldja-e ez önmagában a problémákat? És hogyan véle­kedik erről az utca embere? Kovács Gusztáv vasutas: Én nagyon örülök annak, hogy valami végre már történt eb­ben a kérdésben, mert tart­hatatlan volt a helyzet. Annak idején szinte a két kezemmel építettem fel a házamat, de a mai árak mellett már nem hiszem, hogy bele mernék vágni. Két felnőtt fiam van, akik most először mernek reménykedni abban, hogy belátható időn belül saját laká­suk lesz. Mindemellett további támogatásokra és kedvezmé­nyekre is szükség van, mert ez önmagában nem oldja meg a problémát. Molnár Tiborné óvónő: A mi fizetésünkből még megélni is alig lehet, nem hogy lakás­hoz jutni. Amikor megtudtuk, hogy van egy ilyen rendelet, azonnal számolgatni kezdtünk a férjemmel. Két gyermekünk van, így nekünk egymillió­kétszázezer forint támogatás jutna, ami szépen hangzik. Az­tán pedig kiderült, hogy még a támogatással együtt sem tud­nánk törleszteni az OTP-köl- csönt, mert az elvinné a havi fizetésünket. Márpedig köz­ben élni is kell valamiből. Jenei József tanár: Én na­gyon vegyes érzelmekkel fo­gadtam ezt az intézkedést. At­tól félek ugyanis, hogy ezzel a kormány egy időre elintézett- nek tekinti majd a kérdést. Márpedig azt lehetetlen előre felmérni, hogy hányán akarják igénybe venni a támogatást. Ha pedig elfogy a pénz, akkor sokan megint hoppon marad­nak. A kereslet pedig közben valószínűleg megélénkül, ami felhajtja az árakat. Ezért attól félek, hogy az emberek egy ré­sze még reménytelenebb hely­zetbe kerül, mint volt. Bódog Pálné munkanélküli: Lehet, hogy sokan járnak jól ezzel a kedvezménnyel, de a támogatást épp a legszegé­nyebbek nem vehetik majd igénybe, így mi még hátrá­nyosabb helyzetbe kerülünk. Ha jól tudom, a kölcsön, il­letve a támogatás igénylésé­hez több mint, harminc száza­lék saját erő felmutatása szük­séges. Ez a mai árak mellett legalább félmillió forintot je­lent. És hol fognak lakni azok, akik ezt sem tudják előte­remteni? Mi lesz azokkal a fi­atalokkal, akiket a szülők nem tudnak támogatni, mert maguk is segélyből élnek? A lakás nem luxuscikk, arról nem le­het egyszerűen lemondani. Krúdy köri Mikulás Nyíregyháza (KM) — Közeleg az első decemberi ünnep, a gyerekek nagy örömére a Mikulás napja. A hagyományokhoz híven és az elmúlt évek sikerén felbuzdulva a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium­ban végzett diákok szer­vezete, a Krúdy Kör az idén is megrendezi a Mi­kulás tornacipőben elneve­zésű programját. Decem­ber 3-án, szombaton dél­előtt 9 órai kezdettel várják az egykori krúdysokat csa­ládjukkal együtt az iskolá­ba. A kérés csak annyi: tor­nafelszerelést vigyenek magukkal a tréfás sport- vetélkedőhöz. A jókedv, a hangulat felsőfokon biz­tosítva. Nyíregyházán sürgős ese­tekben a Szent István út 16. szám alatti rendelőinté­zetben látják el a betegeket. A megyeszékhely gyógy­szertárai közül november 28-tól december 5-ig a Dó­zsa Gy. út 12. szám alatti Főnix patika tan ügyeletet 20 órától reggel 8 óráig. lilllpli p » ív 'I i C c||K. "jH. 1 J í ISI Áldozat

Next

/
Oldalképek
Tartalom