Kelet-Magyarország, 1994. december (54. évfolyam, 284-309. szám)

1994-12-01 / 284. szám

1994. december 1csütörtök HÁTTÉR Keiei-Magyaiország 3 Minden hétre egy baba Háromezer gyerek gyámja • Legdrágább a csecsemőotthoni elhelyezés Szekeres Tibor felvétele Sánta János Nyíregyháza — Vannak olyan nők, akik úgy vállal­koznak gyerek kihordására, hogy miután megszülik cse­csemőjüket, azonnal állami gondozásba is adják. Min­den hétre jut egy olyan baba, akit fel kell venni a Gyer­mek- és Ifjúságvédő Intézet állományába, mert az anyja otthagyja újszülött gyerme­két a kórház szülészetén. — A szociálpolitikai intéz­kedések sajátos formát öltenek az állami gyermekvédelem­ben. Ilyen például a várandó­sági pótlék, mely a terhesség negyedik hónapjától jár a szü­lő nőknek. Egyre többször for­dul elő, hogy a várandós anya számára ez csupán pár hóna­pig tartó jövedelemforrást je­lent, hisz miután megszüli, sorsára is hagyja újszülött cse­csemőjét. Évente 35^10 ilyen esettel találkozunk, mondja Együd János, a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei GYIVI igazgatója, aki 3000 gyerek gyámja. A mama egyszerűen lelép. Otthagyja gyerekét a kórházban. Ilyenkor az ottani szociális nővér intézkedik. Ér­tesíti a gyámügyet, a GYIVI-t. Ha egészséges, mi már neve­lőszülővel együtt megyünk a gyerekért, aki aztán otthoni környezetben nevelkedhet. Az a célunk, hogy a gyerek ne vándoroljon intézetről, inté­zetre. Ha lehet, egyből család­ba helyezzük őket. Akik szívesen vállalják A nevelőszülők oktatására ma már több gondot fordítanak. Harmincórás tanfolyamon sa­játítják el a legfontosabb is­mereteket. Most 800 nevelő­szülő van a megyében, annyi, mint ’92-ben. Az utóbbi két évben stagnál a létszámuk, a pénzszűke miatt, ennél fogva a nevelőszülőknél elhelyezett gyerekek száma se nő. Közel 1300 gyereket nevelnek ebben a szisztémában. A pótmamák is tudják, a náluk lévő gye­rekeket csak ideig-óráig bíz­zák rájuk. Nem véglegesen. Csak ameddig a krízishelyzet tart. Ő is családra vár Ez lehet néhány hónap, de legtöbbször évekig, vagy a fel­nőtt kor határáig tartó folya­mat részesei. Bármikor jelent­kezhet a vér szerinti anya, a szülő. A GYIVI igazgatójának aj­taján fiatal, törékeny termetű, szőke, fehér bőrű hölgy lép be. Egyike azon nevelőszülőknek, akik gyerekre várnak. Csecse­mőt szeretne hazavinni. Hozzá hasonlót, s ha lehet, később örökbe is fogadná. Van gye­rek, de inkább barna bőrű, ci­gány. Örökbe fogadni pedig csak akkor lehet majd, ha le­mond róla a szülő. így is vál­lalja. Sajátos helyzet alakult ki. Az igazgató úr szerint a gyer­mekvédő intézet nem kapja meg azt a pénzt, amire szük­ségük lenne. Ugyanakkor míg a normatív finanszírozást a nevelőszülői hálózatnál sajnos lehet faragni, csökkenteni, ad­dig az intézetekben, de kü­lönösen a csecsemőotthonok­ban a korábbinak a dupláját viszi el a finanszírozás. Évi 400 ezer Egy gyerekre ma 245 ezer forint az éves norma. A teljes összeg alig több mint a felét, 58 százalékát kapja közvet­lenül a megyei gyermekvéde­lem hálózata. A többit egyene­sen a csecsemőotthonoknak, intézeteknek utalja a fenntartó, a megyei közgyűlés. Legdrágább a csecsemőott­honi elhelyezés. Ott évi 400 ezerbe kerül egy baba gondo­zása, nevelése. A rendszervál­tást követően mára már csak két ilyen intézmény maradt. Sóstón és Nyírbátorban össze­sen 250 csecsemőt tudnak el­helyezni. Az ott nevelhető ap­róságok 50 százaléka egész­ségkárosodott. Állandó orvosi felügyeletet igényelnek. Az egészséges, fejlett emberpa­lánták közül 20-30-at most is ki lehetne helyezni, de nincs elég pénz a másik oldalon, a nevelőszülői hálózat bővítésé­re. Volt példa arra is, hogy 1500 grammal született cse­csemőt örömmel vállalt a ne­velőszülő és nagyon szépen nevelte. Az állami gondosko­dás elég sokrétű. Azért vannak bizonyos költségek. Ilyen pél­dául az is, hogy maximum három gyereket helyezhetnek el egy nevelőszülőnél. Norma írja elő azt is, hogy egy főre legalább 12 négyzetméter lak­ható területet kell biztosítani otthon. — Tavaly 7,5 millió forin­tunk volt életkezdési támogatásra. Idén 15 milliót fordítottunk erre a célra. Átlagban 100 ezret adhattunk egy-egy fiatalnak, mégis nagyon sok ki­elégítetlen igény ma­radt. Előnyösebb hely­zetben vannak e téren a nevelőszülőknél lé­vő gyerekek, mert ők esetleg rendelkeznek egy kis megtakarított pénzzel is. Az intézet­ben felnőtt gyerekek esetében kezdésnél jól jön az összegyűlt családi pótlék, ami kiegészülhet az árva­járadékkal. A legma­gasabb életkezdési tá­mogatás 250 ezer fo­rintra rúgott az idén. Volt, akinek az egy­millió forintjához tet­tük ezt hozzá, ami sosem készpénz. Az utógondozóval együtt vásá­rolnak lakást, tartós fogyasz­tási cikkeket. Gond és öröm Gond és öröm is a háromezer gyerek. A megyében 2500 kiskorúról gondoskodnak a GYIVI emberei, és 500 nagy­korúvá vált 18-24 év közötti fiatal felnőttel is foglalkoznak, segítik őket. Amennyire tud­ják, mert munkába bizony ke­vesen állhatnak közülük. Be­szűkültek a lehetőségek. Szá­mukra méginkább. Nincsenek munkásszállók. Nincs munka­helyük. Demoralizálódnak. Útjuk legfeljebb a munkanélküli­központba vezet, ahol segélyt igényelnek, de az is véges. Ezek a gyerekek zömmel nem rendelkeznek szülői háttérrel, vagy ha igen, az olyan, ahová a fiatal nem kíván visszamen­ni. Nincs a megyének lakásot­thona, ahol a fiatal speciális munkások segítségével felké­szülhetne az önálló életre. Problémát jelent az is, hogy a felnőtt szociális gondolkodás nem fogadja ezeket az ese­teket, nincs kinek átadni eze­ket a problémákat. Marad te­hát az intézményhálózat ke­retein belül, amíg lehet. j—T gy hétig tétovázott: mit kezdjen a hozzá jutta­Ä. _J tott értesítéssel. Aztán tollat ragadott, és írta, ahogy jött: valahonnan belülről, a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövögető fondor- magány tartományaiból. Tudta, hiszen már számtalan­szor tapasztalta: alig képes valamit kezdeni a mások fáj­dalmával. Sutának, tapintat­lannak, túl racionálisnak érezte magát valahányszor a részvétnyilvánítás kínzóan kellemetlen szituációjába so­dorta az élet. De most egészen más volt a helyzet. Az az ember, aki „megkereste” a fekete kere­tes papírüzenettel, több volt számára, mint ismerős. Nem, nem barát, az túl egyszerű minősítése lett volna annak a furcsa viszonylatnak, ami a kapcsolatuk hol erősödő, hol pedig majdnem teljes fele­désbe merülő karakterét megadta. — Ezt nem hagyhatom megválaszolatlanul — sut­togta maga elé, miközben próbálta szókincse alkalom­Homályzóna-futam hoz illő legszebb „virágai­ból" összeállítani a szöveget. — Levél. Betűkbe öntött darab belőlem. Én vagyok ebben a szókupacban — morfondírozott tovább; győz­ködte el-ellanyhuló elszánt­ságát, abban a hitben, hogy jót cselekszik. Egyszerre megtorpant. A résnyire nyitott ablak füg­gönylibbenésére felkapta a fejét. A kinti világ éjfélre haj­ló feketesége mereven tá­maszkodott az üvegtáblák­nak; mozdulatlansága még jobban hangsúlyozta a csip­kevillanások nesztelen suha- násait. Hirtelen meghűvö- södött körülötte a szobában rekedt, otthonillatú nyuga­lom. Izgatottan felállt, a sö­tétség irányába lépett, hogy kizárja a harmóniából a tápászkodó félelmeket. Az iromány arrébb csú­szott az asztalon, s a rajta­hagyott tollal együtt a foly­tatást sürgette. — Azt hiszem, ennyi elég — állapította meg, amikor visszaülve a háttámlás szék­be újraolvasta a néhány mondatot. — Ha akarja úgyis megérzi belőle: nekem is szörnyű a halálról val­lani... Később, amikor a né­hány soros „válasz” már a lezárt borítékban szunnyadt, ágyat vetett, lefeküdt. Ka­vargó, bonyolult álom sza­kadt rá, mint valami irdatlan kőzuhatag. Súlyos testek, lo­bogó hajsörények, virágfo­natok, koszorúözön, és egy hátborzongatóan ismerős, valaha nagyon-nagyon ked­ves arc. A szemek, a hosszúra hagyott, őszes fürtök, az aj­kak duzzadása, és a mosoly... A félszeg szeretet nevetése bukkant ki mindegyre a képtörmelék heggyé növekvő halmai alól. Csuromvizesen ébredt. El­indította a családot — me­netrend szerint —, azután maga is cihelődni kezdett. De valahogy nem „állt össze” a smink, elkenődött a halvány rúzs nyomat, megakadt a fésű lendülete divatosra fodrászo- zott hajában. A kihűlt kávé lekortyintott keserűsége még akkor is kitöltötte a száj­üregét, amikor száztízzel haj­tott a sztrádán. Folyosósán nyílt szét száguldása előtt a korareggel ködtorlasza. Még jobban rátaposott a gázra, amikor eszébe jutott: a leve­let, azt az éjszaka összerakott együttérzés-csomagocskát a dohányzóasztalon felejtette. Visszafordulni se kedve, se ideje nem volt. Majd rákerül a sor — döntötte el, mintegy felmentve magát a senki nem kérte magyarázkodástól. •y—j kkor azonban, várlat- lanul előkúszott a sem- t J miből egy tompaszür­ke szempár. Éppen egy ka­miont akart előzni, de a ráme­redő tekintet visszariasztotta a mozdulattól. Visszasorolt a behemót mögé. A szélvédőn, mintha odamontírozták vol­na, két kitágult pupilla. Kö­rülötte pedig az örök ho­mályba futamodottak önként választott reménytelensége. Nézőpont ■ A D-nap kiválasztása Réti János A D-nap a második világháború foga­lomrendszeréből vált szállóigévé. A norman­diai partraszállás dátumát nevezték így a szövetsége­sek, amikor mérlegelték az akció időpontját. Napjaink­ban is a történelmi előzmé­nyeknek megfelelően hasz­náljuk a kifejezést olyan esetben, amikor a cél szen­tesíti az eszközt és figyelmen kívül hagyható minden és mindenki. Mert a D-nap ki­tűzésénél legfontosabb afe- lülkerekedés, az ellenkező oldal legyőzetése. Nos, az utolsó pillanatig úgy volt, hogy MÁV érdek- képviseleti szervei a figyel­meztető sztrájk D-napját december 5-e, a Budapes­ten tartandó Európai Biz­tonsági és Együttműködé­si Konferenciával azonos időre helyezik. Azzal aligha vádolhat­nak, hogy írásaimban vas- útellenes lennék, de most nem tudtam szolidáris lenni az akció tervezett napjával. A sztrájkot erre a bizonyos hétfőre kitűzni enyhén fo­galmazva is sportszerűtlen, lett volna, vagyis egy belső ügyet indokolatlanul nem­zetközi szintre emelni, visz- szaélve az ellenoldalon tár­gyalók kényszerhelyzetével. Tisztelem és megértem a vasutasok követelését, hi­szen béremelés, vagyis a családok bevételének növe­kedése nélkül elképzelhe­tetlen nekiindulni a jövő esztendőnek, de tudomásul kell venni, hogy időlegesen minden érdek felett jelent­kezhet fontosabb érdek is, amit illik tiszteletben tarta­ni. Jelen esetben az ország jó híre, külső, a világ által történő megítélése két na­pig fontosabb a szakmai és szociális érdekénél is. A MÁV, szolgáltatásainak pillanatnyi színvonalát te­kintve nincs abban a hely­zetben, hogy a közvélemény egyöntetű támogatásával feltételeket diktálhasson. — Tiszta AI Caponét játszanak ezek a külföldiek... Ferter János karikatúrája Kommentár Pásztorkutyák Balogh Géza A Morgó temető kör­nyékén reggelente rendszeresen feltű­nik egy kis sovány, fekete kutya. Az arra járók persze ügyet sem vetnek rá, hisz van kóbor eb a megyeszékhelyen épp elég, mit nézzenek azon a kócos, semmi jószágon. Pedig az a „kis, semmi jó­szág” nem akármilyen te­remtés, a magyar pásztor- kutyák talán legkiválóbbika, mudi az isten adta. Néhány éve úgy tűnt, vég­leg eltűnik a fajtája, hiszen már csak pár szaladgált belőlük a nyájak körül, azok közül is csupán egy- kettőnek lehetett tiszta a vérvonala. Szerencsére egy nyíregyházi fiatalember fe­jébe vette, hogy megmenti ezt az ősi fajtát, nyakába vette hát az Alföldet, s ko­nok tenyésztőmunkába kez­dett. A mudik száma hamaro­san gyarapodni kezdett, s ma már Európában is kere­sett fajta. Finnországban például már külön magyar pásztorkutya-klubok mű­ködnek, s bármily hihetet­len, még újságot is megje­lentetnek. Az ott élő kutyák jó része a nyíregyházi te­nyésztő, Zsíros Csaba al­mából származik, sóstói la­kásán ma is gyakran ko­pognak a skandináv ven­dégek, kutyát szeretnének vinni: Nagy öröm ez persze a szabolcsi tenyésztőnek, s minden egészséges lokál­patriotizmussal megáldott honfitársának, de ennél is nagyobb lenne az öröm, ha a mudik, s általában a ma­gyar pásztorkutyák a saját hazájukban vívnának ki ek­kora elismerést. Szerencsé­re a juhászok, a gulyások kellő tisztelettel bánnak e nagyszerű kutyával, hiszen tudják, egy mudi, vagy puli többet ér fél tucat bojtárnál is. Csak egy a gond, náluk is kevés a törzskönyvezett kutya. A Magyar Ebte­nyésztők Országos Egye­sületének nyíregyházi tere­lőkutyás klubja fajtiszta kis- mudikat tervez tehát átadni a juhászoknak, akik beta­nítják, s meg is tarthatják őket, aztán majd a sza­porulatból egy kis kutyával fizetnek. Az egyesület persze nem csak a juhászokon segít ez­zel. Megmenti a magyar nemzeti kincs egy apró da­rabját.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom